Hantok hangja
Átbukfencezem
a csiszolt csillagok
falán.
Tövis fájdalmam
fodrot mar maga
után.
Jeges éjjel,
égető magányban
súlyozom
a mértékletesség
korlátain.
Virágzó fehérbe mártott
tudatosság ecsetjén,
bíbor bolyhos
érzelemben,
reszketve
vakít a
végtelen,
lombot hullat
bele a
képtelen.
A kivilágított
valóság
úgy tekint rám, mint
mozdulatlan tükörkép,
mozdulatlan szemekkel