tartalom

(modern térfogatban: Mai magyar valóság show)

Jellemünk rég az országházba fúlt,
Polgári létünk öngyilkos lett, akarata kimúlt.
E produkció tiszavirágként gyönyörködtet,
Tapsolj hát a máznak, mi nyájba terel, feledtet !

Irányított lépéseid, mint statisztikát
firkálja oldal számra a napi bulvár.
Reakciód a cirkusz, mit másra kenhetsz.
Nem számít más, csak az, hogy tetssz.

Ember, mikor szólal meg
benned a felelősségtudat ?
Nem másról, rólad beszélünk,
nem hárítható a bűntudat !

Játszanak, játszunk fura játszóházban.
Ki erre, ki arra manipulál.
Itt nincs szükség ránk,
a hatalom nem ismer önkritikát.

Kiröhögnek, jót mulatnak,
olykor könnyeznek, ha kell.
Ez hát az új shakespeari színház,
monológ indul, függönyt fel !

Komoly fej nem aggatja másra hibáit,
nem tolja tovább magát öklelő vádjait.
Ha a polgár előtt nem, hát magában okul,
s magyar szíve a hazája előtt leborul.

Eme hiányt hordozza gyászom.
Rámüvölt az agymosott sáskahad,
de Felebarátom ne feledd:
hadúr nélkül csak csürhe vagy !

Nem írók szépen, sem mívesen, de
hazámért és nyelvemért megküzdök veled !
Nem megyek el, hiába küldesz, löksz tova,
Mit Szent István adott, te nem veheted el, - ostoba !

Erős elszántsággal, érvekkel, tisztességben kitartok,
nem kiabálok hangzatosan, cinikusan nem vigyorgok.
Érthetően beszélek, fegyverem a toll, zászlóm bontott.
Kérem az Istent, hozza helyre, mit tévedésből elrontott.