|
Az 1870-es évek közepétől megjelenik egy sajátos francia kifejezés, a fin de siecle, magyarul századvég, amely jelentéséhez a hanyatlás, a dekadencia éppúgy társul, mint valamiféle "őrült" megelégedettség és önhittség az európai civilizáció és tudomány mindenhatósága alapján. A századvég felfogásában megszületett a reakció: a romantika teljességigénye után egyrészt a szexuális érzékiség erősödött föl, másrészt a pszichológia és a szociológia a tudományosság igényét hozta.
Ezek a ruhák, miközben a századvég hangulata körüllengi őket, lassan kezdenek praktikusakká és egyszerűbbekké válni. Az 1890-es évekre a századon átívelő nemesi liberális nemzeti kultúra kimerült, aláhanyatlott. Amikor a kapitalizmus halálra ítélte a hagyományos gazdálkodási módot és eszközöket, a polgárosodás átalakította az ízlést és életmódot, a nemzeti klasszicizmus és vele ellenpontozottan összecsendülő nemzeti romantika s a népi-nemzeti irodalom értékrendjei és kifejezései elavultak. Ezzel szemben a művész helye és a művészet funkciója is megváltozott az új társadalomban. A művészet a nemesi életforma keretei között elsődlegesen és egyre kizárólagosabban reprezentációs szerepet tölt be. Az irodalom nem kapott szerves helyet ebben a kultúrában: az a felvilágosodás óta a polgári kultúra része, gerince volt. A főúr, a megyei nemes, ha ismerte is az új irodalmat, nem mint megrendelő mecénás, hanem mint közönségnek egyik tagja olvasta. A polgárság kultúrája is betöltött reprezentációs szerepet, fő funkciója azonban a nemesi kultúra tagadása volt, a felemelkedés harcos hőskorában emberi és nemzeti eszmények ihlették. nem marad hely és idő műélvezetre, a szabad időt viszont úgy kívánja eltölteni, hogy kipihenje a munka fáradalmait, gondjait.
Thália plakát 1907-ből A művészet tehát egyrészt a kikapcsolódást, a szórakozást nyújtja, a magasabb szellemi igényű közönség számára pedig intenzív szellemi élvezetet, elmélyülés, maga és világa megismerését. A tőkés rendben a műalkotás is árúvá vált, a közönség és a mű viszonya bizonyos fokig hasonlított a piac és az árú viszonyához. Az irodalom „árúvá válása” nálunk már a reformkorban végbement. Ettől kezdve vers, tárca, regény a könyvkiadók és a folyóiratok közvetítésével került a fogyasztóközönség elé. A magas kultúra, a művészi színház, az opera, a hangverseny, a kiállítás, a rangos szépirodalom közönsége elsősorban a művelt polgárságból és főként az értelmiségből került ki. Művészek, írók, szerkesztők, tanárok mellet az igényes közönség körébe tartozott a szakértelmiség: az orvosok, ügyvédek, mérnökök zöme.
1908-1912 közé lehet tenni a művészet forradalmát. Művészeti forradalmon és megújuláson három különböző dolgot érthetünk. Először társadalmi-politikai átalakulások, társadalmi formációváltást jelentő forradalmak hatásának művészetre eső vetületét. Másodszor, a művészeti megújulás a kialakult polgári kultúra állandóvá vált jelensége. Ebben az egyáltalán nem lebecsülendő értelemben divatszerűek az olyan egymás sarkába hágó művészeti újítások - az "izmusok" -, amelyek megszakítatlan folyamatossággal töltik be az európai művészeti fejlődést a romantikától napjainkig. Harmadszor, művészeti forradalomnak nevezzük azt a jelenséget, amikor súlyos problémák a művészetben jutnak kifejezésre, anélkül hogy politikai, gazdasági, társadalomszervezési kérdésekként megfogalmazódnának. Például a bürokratizmus politikai problémaként is kezelhető társadalmi jelenség, mégis a századelő Monarchiája szellemi életében nem fogalmazódott meg politikai problémaként, hanem Franz Kafka írásaiban öntött fantomformát, és mint az emberi lét általános meghatározottságának metaforája jelent meg.
A századforduló, a majd két emberöltőnyi időszak az első világháború kitörésével zárul. Szeretném itt fölhívni a figyelmet arra, hogy választott időszakunkban a következő irányzatok hatásával kell számolnunk az irodalomban: a klasszicizálódó, akadémizálódó utóromantika, az ún. hangulat-költészet, a l’art pour l’art, a realizmus, a szimbolizmus, az impresszionizmus, a posztszimbolizmus, a szecesszió, a naturalizmus, a neoklasszicizmus és az avantgárd különféle áramlatai. Itt most a szimbolista-, az impresszionista-, a posztszimbolizmus, a szecesszió és a naturalista stílust mutatnám be.
|
