|
A századforduló festészete sokrétű. Először szeretném bemutatni mi vezetett a romantikától a realizmuson keresztül az impresszionizmushoz. A 19. század közepétől a festők számára a természet bármely igénytelen zuga megörökítésre alkalmassá vált. 1880-tól elterjed a naturalizmus. A naturalizmus háttere: A 19. század utolsó negyedének gazdasági föllendülése és a társadalmi rend viszonylagos stabilitása azt a hitet keltette a nyugat-, de még a közép-európai polgárokban is, hogy lassan megvalósulóban az eszményi polgári társadalom. A monopolkapitalizmus gazdasági terjeszkedése fölfutóban volt, nagyobb akadályba nem ütközött. A szociális elégedetlenségeket a szervezett munkásmozgalom és a lassan táguló demokrácia kielégítette. A tudományok eddig nem ismert területeken is olyan eredményeket értek el, amelyek még a laikusok számára is bizonyították a felvilágosodás természettudományos alapú világképének jogosultságát. A fizikában az elektromosság és a fénytan már a mozgóképek lehetőségét mutatta, a motorizáció legyőzte a teret; a biológiában egyrészt Mendel nyomán már az örökléstan és a genetika titkait kezdték feszegetni, másrészt Freud lélektani vizsgálódásai és eredményei tovább erősítették a racionális világképet; kémiában pedig Mengyelejev periódusos rendszere bizonyította az emberi elme megismerő képességeit. A naturalizmus szó a francia nature ('természet', 'természetes') szó származéka. Hatása nagyjából a 20. század '20-as évekig terjed. Összegezve - a naturalizmus tehát egy olyan stílusirányzat, amely a társadalmi valóságot kendőzetlenül ábrázolja, az elesettek a kisemberek felé fordul, az ő problémáikra világít rá. A naturalista irányzat képviselői közül kiemelném a német Wilhelm Leibl, Adolf Menzel és Hollósy Simon azaz a müncheni Hollósy-kör festészetét.
Wilhelm Leibl 1869-ben ismerkedett meg Courbet-val, és az ő hívására ment Párizsba, ahol magába szívta Manet művészetének a hatását is. De míg Courbet és Manet a múltból a spanyol realistákat vállalta, Leibl, főként a 70-es évek végétől kezdve, amikor kis tiroli falvakban dolgozott, Holbeint választotta példaképének, és stílusa legfőbb erénye a szabatos rajz, a tárgyi világ motívumainak objektív lefestése volt. A kompozíció, a látvány esztétikai, dekoratív vagy stilizáló átfogalmazása még annyira sem érdekelte, mint Courbet-t, Leibl számára minden motívum, tárgyi részlet egyformán fontos volt. A templomban imádkozó parasztasszonyok vagy a vadászok ruhájának minden részletét, csatját, gombját a németalföldiek és Holbein precizitásával jelenítette meg, a véletlenszerű jelenetezésért a részletszépségek sokasága kárpótolt. A mindent leírni akarás azonban szükségképp a realizmus útjáról a naturalizmus felé sodorta, mint ahogy a századvég német festői közül nagyon sok festő pályája torkollt a naturalizmusba. ADOLF MENZEL
Az ipari élet szín- és formavilága festői lehetőségének korai felfedezője Adolf Menzel, kinek képei tárgyválasztásának újszerűségét bizonyítják. Jól mutatja ezt "Szoba erkéllyel" c. képe, előfutáraként a 40-es évektől kezdve szaporodó ily témájú festményeknek, amelyek legjobbjai (1875 - Vashengermű, Vashámor) neki köszönhető.
Hollósy Simon a müncheni magyar kolónia unszolására nemzetközi rangra emelkedő szabadiskolát nyitott. A Hollósy-kör művészete a naturalizmus nagy nemzetközi áramába kapcsolódott. "Mindenféle művészet kompozíció, drámai koncepció csúf, hiú hazugság" - vallja még 1903-ban is. "A magából születő egyszerű közvetlenség az egyedül igazi művészet, a kifejezésben embert teremteni, amint az él, tájképet, állatot. Reggelt, estét, stb. - ez a művészet." Természet és érzés- ez a két fogalom a Hollósy-kör jelmondata, a természet, mint a legfőbb úr, és az érzés, mint annak kultusza. Később Hollósy a naturalizmus, a realizmus és az impresszionizmus elemeinek az ötvözője. hollósy simon
A naturalizmus soha nem lett önálló stílusfejlődési tendencia, a realista ábrázolást színezte - s újította meg. A naturalizmus a látható valóság pontos, objektív leírására, abszolút természethűségre törekszik. Nem szelektál a látvány lényeges és lényegtelen jelenségei között, minden részlet egyformán fontosnak tart. A valóság optikai képének hűséges rögzítése céljából tudatosan elemzik a látványt, így a plein-air és az impresszionizmus kifejlődéséhez is hozzájárultak.
Az impresszionizmus másik előfeltétele a plein air törekvések megerősödése volt. A szabadban való festés gondolata, és ami ettől elválaszthatatlan, a légköri jelenségek figyelembevétele már a barbizoniaknál és Courbet-nál is felvetődött, sőt érintette az angol tájfestő iskolát is. Daubigny műterme már a táj volt, Corot is fogékony volt az atmoszferikus hangulatok rögzítésére. Boudin képei pedig főként Monet-ra hatottak, az utóbbi saját bevallása szerint Boudin művei megismerése révén ébredt rá arra, hogy tulajdonképpen mi is a festészet. Vászonra vinni a kortárs emberek életét, mégpedig nagy szabadtéri jelenetben, rögzítve a harsogó napfényt, a természet isteni derűjét: ez volt Monet vágya. Miután azonban e nagy kompozíciókkal nem sikerült betörni a Szalonba, a művészek jobb híján a kisebb képek, a portré és főként a táj felé fordultak, annál is inkább, mert a 70-es évektől meginduló magánvásárlások is - az impresszionisták nem jómódú családból származó részének egyedüli megélhetési forrása - a kis méretű képek iránt mutattak érdeklődést. A figurális plein air kompozíció utáni vágy azonban nem veszett el, és ha kisebb formátumú képekben is, egy évtized múlva Renoir e témakörben festette fő műveit, mint például az 1876-os keletű "Le Moulin de la Galette" vagy "A hinta" című kompozíciót, 1881-ben pedig az "Evezősök reggelijé"-t. A szabadban piknikező fiatalokat megjelenítő plein air kompozíciók remeke a magyar Szinyei Merse Pál fő műve, a "Majális", amelynek születési ideje is egybeesik a francia plein air törekvésekkel. A plein-air festészet a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadította a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából. A szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztették a tájfestőt, aki folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit - valőrjeit - rögzítette az addig megszokott, sablonos helyi színek helyett. Ezzel megnyitotta az utat az impresszionizmus kibontakozása felé. Összegezve - Plain air, olyan festészeti módszer/irányzat, amely az akadémikus mesterséges beállítás helyett a természetes fényviszonyok megfigyelését, a szabadban való festést hirdeti. A plein-air legfontosabb Közép-európai képviselője Szinyei Merse Pál. Megemlíteném még Deák-Ébner Lajost néhány művével.
A plein air festés, a napfényt, a tárgyakat körülvevő atmoszférát is érzékeltető ábrázolás a francia impresszionisták törekvéseivel egy időben, de tőlük függetlenül jutott érvényre Szinyei Merse Pál korai alkotásaiban. Művészetének kezdeti szakaszában Münchenben festett plein air tanulmányai közül "A hinta", ez a friss, üde színezésű jelenet az alakok szabad, laza csoportfűzésével, természetes mozdulataival, a hinta könnyű repülésével, a napsütötte falon, a ruhákon vibráló napfoltokkal a legszebbek egyike. Szinyei kezdeményezését ugyanúgy kigúnyolták, mint az impresszionistákét: ezt a képét egyik kollégája "divatkép"-nek nevezte, mert az akkori divat szerint és nem régi kosztümökben vagy népviseletben festette meg alakjait. Szinyeit ez elkedvetlenítette, s a tervezett nagyobb változatot nem is festette meg. szinyei merse pál
Szinyei Münchenben barátságot kötött az ugyancsak ott dolgozó Böcklinnel. A fő művének tekinthető Majális megfestése során figyelembe vette Böcklin tanácsait is. A kép egy napsütötte domboldalon, a képen kívüleső fa árnyékában letelepedett kiránduló társaságot ábrázol. A természetet emlékezetből, műteremben festette, az alakok helyét kihagyva, majd az alakokat egyenként festette rá a képre, modellek alapján, különböző időpontokban. A pokrócon hason fekve csirkecombot evő alak a festő saját maga. A képet elkészülte után teljes meg nem értés fogadta, még festőtársai részéről is, beleértve Böcklint is. A milleneumi kiállításon 1896-ban kapta csak meg a festő és a kép a méltó elismerést.
A különböző hatások átlényegítését, Deák-Ébner magára találását 1875-tõl számíthatjuk, amikor nyaranta Párizsból Szolnokra ment festeni. Az alföldi városka különös atmoszférája, nyüzsgő vásárai felszabadító hatással voltak az idelátogató festőkre. Az osztrák A. Pettenkofen, Tina Blau és társaik, majd Deák-Ébner és a többi magyar festő plain air látásmódjának jól megfelelt a szolnoki környezet. Míg Deák-Ébner sokalakos életképein az elbeszélő jelleg dominált, korai szolnoki tájképein elkerülhette a tematikai kötöttségeket: a színre építkező, oldott festőiség, a könnyed folthatás ezeken tehát zavartalanul jelentkezhetett. A Vadmályvák útja c. festmény a vidéki élet egy meghitt, üde zugát ábrázolja. A természet pompájával versenyre kel a vele harmóniában élő ember életszeretete. A tájkép attól lett az életképhez képest érdekesebb és újszerűbb, hogy a képformátum kiszélesítésével hangsúlyosabbá vált a virágos bal oldal, így apró figurái mintha a barátságos nyári természet tenyerén sétálnának. deák-ébner lajos - mednyánszky lászló
A müncheni tanulmányok után közel másfél évtizedig Párizsban dolgozó Deák-Ébner Lajos 1875-től Szolnokon töltötte a nyarakat. Millet, majd Bastien-Lepage hatására kialakult plein air látásmódjának jól megfelelt az alföldi környezet; festményein az akadémikus beállítás helyett az élet elevenségének visszaadására törekedett. Hajóvontatók kompozícióján a napsütötte színértékek érzékeltetése figyelemre méltó. Életrajzi adataiból tudjuk, hogy 1893 nyarát a Magas-Tátra vidékén töltötte Mednyánszky László, sokat kirándult, valószínűleg ekkor készült Dunajeci tájrészlet képe is. A franciáktól örökölt plein air hagyomány ezen is sajátosan egyéni misztikával telítődött. A képen alkalmazott különös színvilág értelmezéséhez talán kulcsot ad egy naplórészlete 1895-ből: "minden és minden szín közül a vörös sárgás és barnás keverékeinek van érzékileg legizgatóbb hatásuk". Ekkoriban még hosszabban időzött a Dunajec folyó környékén, és képein a természet fenyegető erői nyertek egyre inkább kifejezést.
Előbb a naturalizmus, majd a megerősödő plein air törekvések gyorsították az impresszionizmus kibontakozását. Elérkeztünk tehát a 20. század első felének, a századforduló, a 19. század utolsó éveit és a 20. század első két évtizedét magába foglaló, az első világháború végéig terjedő festészeti irányzataihoz, amelyek az alábbiak:
|
