A századforduló építészete sokáig félreismert tevékenység volt, hiszen a modernizmus létjogosultságához hozzá tartozott az azt megelőző "buja és értelmetlen formatobzódású" stílus tagadása. A századforduló építészete azonban nem volt más, mint a polgári építészet kialakulására jellemző historizmus és a kifejlett polgári építészet 20. századi formája, az un. funkcionalizmus közötti, rövid ideig tartó, de folyamatában is szervesen illeszkedő átmenet. A 19. század utolsó évtizedeiben beértek a gazdasági-társadalmi fejlődés tárgyi, szellemi-eszmei és személyi feltételei annak, hogy a historizmus stílustobzódásának csődtömegét - az új anyagok és szerkezetek adta lehetőségekkel élve - az emberi környezet alakításával, a tárgyak megformálásával foglalkozó művészek - köztük elsősorban az építészek - végre felszámolják. Az átmenet a történelmi stílusok utánzásából a modern építészetbe a történelmi formák tagadásával kezdődik. Az építész az addig használt formák fegyvertára helyett a természethez és a nép hagyományos tárgyalkotó művészetéhez fordul. Elveti - mert nincs többé szüksége rá - a történelmi oszloprendet, a boltozatot, minden immár felesleges, valódi és áltörténelmi szerkezetet és formát s helyettük az üveg, a kerámia, a vas, a vasbeton tulajdonságainak megfelelő formákat, keres, vagy ilyeneknek vélt formákba kényszeríti hagyományos és új anyagait, szerkezeteit. Megjelenik, élni kezd és mindinkább elterjed a vázas és falkitöltő rendszer, a mesterségesen előállítható felületburkolás /falak, mennyezetek, padozatok/, a teherhordás és a térelhatárolás különválasztását - s ezért szabadabb téralakítást - biztosító új szerkezeti megoldások adta lehetőségekkel. Az új természeti növényi eredetű ornamentika segítségével nemcsak az épületnek jelentős részeit kívánja hangsúlyozni, de azt akár túlhajtva is, egyéni szabadságát is igyekszik demonstrálni. Nem zavarja ebben az sem, ha az ilyen - sokszor a grafika hatását kereső - szándékok megvalósítása során végül is, akarva-akaratlanul az anyag tulajdonságaival ellenkező megformálás az eredmény. Így keletkeznek aztán a patkó alakú ablakok, a legfantasztikusabb hajlatokkal megformált párkányok, bizarr oromzatok, buja növényindák szeszélyes vonalai szerint kovácsolt vas teherhordó szerkezetek, kapuk és rácsok, függőleges és vízszintes irányban homorúvá és domborúvá, hullámossá gyúrt-hajlított falsíkok. E rövid életű, alig két és fél évtizedig tartó felszabadult tobzódás mögött azonban komoly erők és szándékok feszítenek: a dogmákká merevedett történeti kánonoktól való megszabadulás jegyében, az új anyagok és szerkezetek adta - immár kipróbált - lehetőségek birtokában az ember új igényeinek kielégítését szolgáló újfajta építészet megteremtése. Az építészét - és a képzőművészet - e valóban korszakalkotó, bonyolult folyamatát megvalósító mozgalom elnevezése országonként más és más. Angliában többnyire Modern Style-nak vagy Style Liberty-nek, esetleg csak egyszerűen Liberty-nek, Franciaországban és Belgiumban Art Nouveau-nak (új művészet), Németországban Jugendstilnek (fiatal stílus) hívják. Olaszországban a Stile Liberty vagy a Stile Floreale (virágos stílus) egyaránt használatos. Ausztriában a Sezession elnevezés dívik, ebből származik a nálunk használatos szecesszió stílusmegjelölés ill. szecessziós jelző. A szecesszió kerülte a szögben törő, egyenes vonalakat. A geometriai forma szabályossága helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedvelte. Arra törekedett, hogy az alakulóban lévő élet lendületét, a technikai fejlődés hatására mind jobban felgyorsuló jelent közvetítse. De ugyanakkor volt benne valami romantikus indíttatású szembefordulás is a modern világgal. A gyáripar, a tömegtermelés ember-nyomorító személytelensége ellen tiltakozott. A termelés folyamatában egyszerű eszközzé vált, mechanikus részmunkát végző embernek az alkotói szabadságot akarta visszaadni. Hitt abban, hogy az egyéniség teljes értékű kifejtésére lehetőséget nyújtó kézműves munka öröme, az alkotó tevékenységben nyert kielégültség a társadalom bajait is orvosolni tudja.

Ez a felfogás még a romantika idején Angliában alakult ki. A 19. század közepének nagyhatású teoretikusa, John Ruskin hangoztatta elsőként azt, hogy a megújulás érdekében vissza kell találni a kézművesség megbecsüléséhez, ahhoz az anyag tiszteletén alapuló őszinteséghez, amellyel a középkori mesterek dolgoztak. Ezt a meggyőződést képviselte s érvényesítette a gyakorlatban  követője, Willian Morris. Ő volt a vezéralakja annak az erjedést indító iparművészeti mozgalomnak, amely Angliából hamarosan átterjedt a kontinensre is, s amelynek szelleme áthatotta a századforduló egész művészetét. Nem volt építész, mégis igen nagy hatással volt kora építésznemzedékére elsősorban saját lakóházával a "Red House"-val, melyet barátja, Ph. Webb épített számára, híven követve Morris elképzeléseit. A vörös színű nyerstéglából épült egyszerű ház minden részletében átgondolt, és hogy az mindenben megfeleljen használójának, a berendezés elkészítésére iparművészeti munkaközösséget alapított. A Vörös ház  a modern építészet előhírnöke.

A szecesszió legnevesebb angol építésze azonban Charles Rennie Mackintosh, aki szintén Morrison példáját követte. Arra törekedett, hogy az épületet az egésztől a legkisebb részletig teljes egységben alakítsa. Így tervezte s valósította meg 12 évi munkával a glasgow-i Szépművészeti Iskola épületét. A tömegformában, a felületek tagolásában, a belső terek kiképzésében, a berendezésben mindenütt jól áttekinthető geometriai rend uralkodik. A mértani formák szabályosságát azonban mindenütt közvetlenné oldja néhány finoman meghajlított vonal, a felületet élénkítő dísz, a síkból kilépő plasztikus tagolás vagy valamilyen gondosan mérlegelt aszimmetria. A főhomlokzaton pl. az önmagában is aszimmetrikus, a középkori angol várkastélyok hangulatát idéző bejárat kissé eltolódik a középvonalból. Tőle balra 3 ötosztású, jobbra pedig 2-2-öt-, ill. négyosztású nagy műteremablak nyitja meg a falfelületet. A szabályostól való eltérés azonban érezhetően nem önkényes, a használat természetes folyamatából következik. Ennek ad határozottabb nyomatékot az, hogy az anyagok mindenütt, őszintén, takaratlanul jelennek meg, a formák szerkezetileg indokoltak, s a műves részletek magukon viselik az anyagot megmunkáló ember keze nyomát. A belsők közül különösen szép az olvasóteremként berendezett könyvtár.

Franciaországba kissé megkésve, a 90-es évek végén érkezik meg az Art Nouveau, azaz "új művészet" akkor viszont virágba szökken és - különösen Párizsban - az első világháborút megelőző másfél-két évtized jellegzetes stílusává válik. Legismertebb képviselője Hector Guimard, a jellegzetes párizsi metróállomások építője. Auguste Perret nevéhez fűződik a 20. század egyik legfontosabb építőanyagának, a vasbetonnak első építészeti  alkalmazása. 1903-ban vasbeton vázzal épített Párizsban egy hatemeletes lakóházat. Itt kell megemlíteni Tony Garnier nevét is, aki jelentős városépítészeti és építészi tevékenységével a modern francia építészet egyik előfutára.  "Cité Industrielle" (1899-1904) város tervét minden fontosabb épületfajtára lebontva elkészítette. A funkcionális város korai példája volt.

Az angol mozgalommal párhuzamosan Belgiumban jelentős építész egyéniség kibontakozásának lehetünk tanúi. Victor Horta műve, a brüsszeli Tassel-ház (1892-93) az első épület, amely a szecesszió jegyében fogant.

Homlokzatán még érezhető, hogy a fiatal mester nem tudott teljesen elszakadni az eklektikától. A felépítés szimmetrikus. A földszint tengelyében nyíló kapu fölött háromszintes, könnyed hatású zárt erkélyt fognak közre két oldalról aránylag tömör szélességű falszakaszok. A szecesszió itt szinte csak a formák vonalvezetésének finomságában s az erkély mellvédjeinek kovácsoltvas rácsán jelentkezik. Annál merészebb, a kortársak számára meghökkentően új volt a belső. Az egymásba átnyíló terek úgy kapcsolódtak egymáshoz, ahogy a használhatóság érdeke kívánta. Ez a lakóház-egykorú méltatói szerint-olyan természetesen igazodott a tulajdonos életviteléhez, mint egy testre szabott, kényelmes öltöny. Az egyszerű külsővel szemben a belső szinte pazarlóan gazdag kiképzésű. Minden nyíláskeret egyedileg formált iparművészeti alkotás, s körülöttük a síkban kiterülő vagy lágy ívben hajló felületeket stilizált növények folytonos mintázata díszíti. Legérdekesebb, a stílusra leginkább jellemző a lépcsőtér. Az íves vonalú lépcső felső karja stilizált pálmafához hasonló, karcsú vasoszlopra támaszkodik, s kovácsoltvas korlátja olyan, mintha szépvonalú indákkal hajladozva valami folyondár kúszna a fából formált lépcsőfokok mellett.

Németországban 1892-ben a müncheni Sezession képzőművészeti kiállítás nyomán keletkezett mozgalmat a Pan (1895), a Ver Sacrum (Szent Tavasz, 1895) valamint a Jugend (Ifjúság, 1896) című folyóiratok népszerűsítik. Ez utóbbi egyben névadója is a Jugendstil elnevezésnek. Legjelentősebb építész Peter Behrens. Az ő munkássága az AEG elektromos Turbinagyár épületével már a racionalista építészetbe torkollik (1908). Ez az első művészi igényességgel megtervezett ipari épület. Az acélpillérek a hosszoldalon jelennek meg. Az acél mellett a másik, az épület jellegét döntően meghatározó anyag az üveg. A pillérközöket a lábazati sáv fölött teljes felületen üvegfal tölti ki. Behrens tanítványa volt Walter Gropius a Bauhaus iskola és mozgalom későbbi megalapítója, akinek műve a Fagus Művek háromszintes műhelyépülete. Különválaszotta egymástól a teherhordó és a térhatároló szerkezetet. A vasbeton váz pilléreire kivülről rögzítette rá az üvegfalat úgy hogy a sarkokon csak az üvegfelületek találkoznak. Az 1911-ben tervezett Alfeld-i "Fagus" gyárépülete és az 1914.-es kölni werkbund kiállításra készített minta-gépgyár és iroda épülete már a modern építészet úttörő produktumai.

Az osztrák főváros a Jugendstil egy sajátos változatának volt a központja. A bécsi szecesszió vezető építésze, a mozgalom nemzetközi vonatkozásban is jelentős személyisége Otto Wagner, fontosabb művei: Bécs, Karlsplatz, metróállomás, 1894-1897., Bécs-Schönbrunn, metróállomás, 1894-1897., Bécs, az un. "Majolika-ház" /bérház/,1898-1899., Bécs-Steinhof, templom, 1902-1907. Bécs, Postatakarék, 1904-1906.

Legkedvesebb tanítványa, Joseph-Maria Olbrich, terve a bécsi Szecesszió kiállítási épülete. Az emlékműhöz hasonló épület jellegzetes dísze a fém-levelekből formált, áttört mintájú gömbkupola. Olbrich a bécsi Szecesszió csoportnak egyik alapítója volt.

Barcelonában, a katalán tartomány székhelyén a nemzeti azonosság keresésének jegyében a 19. század utolsó évtizediben kibontakozik a Renaixenca szellemi mozgalom, amely a katalán élet minden aspektusára, a nyelvre, zenére, irodalomra, a képzőművészetekre is kiterjed. Az építészetben ez a katalán nemzeti jelleg keresésében nyilvánul meg s mint ilyen, ez a mozgalom ha eredményeiben nem is mindig vagy alig különbözik a szecesszió egy sajátos, helyi változatától, jelentőségében és hatásában jóval több annál: A katalán nemzeti öntudatra ébredés markáns megnyilvánulása és a többi művészettel szervesen összeforrt hatékony eszköze. Antoni Gaudi a katalán, de mondhatjuk az építészet történetének egyik legrendhagyóbb, utánozhatatlanul eredeti nagy egyénisége. Stílusát nehezen lehet bárhová besorolni. A szecesszióra jellemző szabad formálás megtalálható nála is, de az ő formáit az ösztönélet mélyéről a felszínre törő szenvedély hevíti. Kézműves gondossággal alakított, megnyerő épületei néha a természeti alakzatokhoz hasonulva a mintázott anyag kifejező erejével hatnak. Valamennyi műve Barcelonában épült. Közülük legjelentősebbek a Sagrada Familia templom, a Batlló-ház, a Mila-ház és a Colonia Güell kápolnája.

Sagrada Familia templom

A gótikus katedrálisok formáját idéző, meghökkentően különös épület. Alaprajza és térrendszere szerint öthajós, keresztházas, szentélykörüljárós bazilika, a nyugati oldalon s a keresztházak véghomlokzatain 4-4 toronnyal. Minden megvan rajta, ami egy gótikus székesegyházhoz hozzá tartozik, de fantasztikussá átköltve. Az északi oldal hármas kapuja fölött pl. az oromzat olyan, mintha folyékony láva dermedt volna rá; a nyílás bélletében a felületre dúslevelű növények tapadnak; a 100 m magasra felnyúló, hengeres tornyok alakja orsó alakú csigaházra emlékeztetnek és így tovább. Gaudi a megfoghatatlannak, a hit valóságfölötti eszméjének adott tapinthatóan anyagi alakot. Ezt szánta élete főművének. Fiatal korától, 1881-től kezdve több mint 40 éven át dolgozott rajta. 1910 után más megbízást már nem is vállalt, hogy minden erejét ennek szentelhesse. Haláláig azonban még így is csak a keresztház északi része épült fel. Battló ház: Meglevő lakóházat alakított át Gaudi, olyan eredeti megoldással, hogy a régebbi épületből megtartott szerkezeti rendszer szinte eltűnik az új formák mögött. A Batlló-ház legsajátosabb része az utcai homlokzat és a tető. A földszint kőbefaragott nyílásai, az első emelet ablaksora s a második emelet két szélső ablaka körül úgy hajlanak s türemlenek a szabálytalan vonalú keretek, mintha valami hatalmas élőlény medencecsont-darabjaiból lennének összerakva. Ehhez illően az emeleti ablakok nyílását osztó támaszok is comb- vagy lábszárcsonthoz hasonlóak. A formálás organikus: az épület külső, a homlokzaton megjelenő vázszerkezete az élővilág mintájára képzett csontváz alakját öltötte magára. A mázas kerámiával kirakott tető is hasonlóképpen organikus forma: hullámzó felületeivel, hajladozó gerinc- és ereszvonalával valami szelíddé szépült hüllőre emlékeztet. Ötemeletes, acélszerkezetű épület a - Milá ház (La Pedrera, 1905-10).

Az építész egyik alapvető műve. Alaprajza megegyezik a Barcelona újabb negyedeiben emelt házakéval, mindazonáltal egyszerűségével és plasztikai erejével korának modern érzékenységéről tanúskodik. Falazott üregekként egymáshoz kapcsolódó térsejtjeivel, szabálytalanul hajló felületeivel, egész megjelenésével olyan benyomást kelt, mintha sziklafalba vágott barlanglakások halmaza lenne. Mesterségesen létrehívott s műves részletekkel kiképzett, de szándékosan esetlegesnek tűnő természeti alakzat. Szabálytalan alaprajzú, minden részletében rendhagyó alkotás, Gaudi egyik legjellemzőbb műve - a Güell család palotája, a kolónia kápolnája és parkja.

Itt lehet a legjobban megérteni sajátos alkotómódszerét. A tervezett templomból csak az alsó szint, a kripta valósult meg. Ennek belső tere sejtelmes hatást kiváltó, formáival a gótikus belsőkre is emlékeztető mesterséges barlang. Téglából falazott ferde oszlopok, nyers felületű, durván lenagyolt kőtámaszok tartják a látszólag szeszélyesen bordázott boltozatot. A bejárat előtt éppígy esetlegesnek tűnő, különbözőképpen ferdülő pillérek állnak. Az összhatás mégsem bizonytalan. Érezzük, hogy a támaszok a legkedvezőbb helyzetet felvéve feszülnek a teher alá. Gaudi ezt modellen kísérletezte ki. A mennyezetre felvázolt alaprajz jellemző pontjaira fonalhálót erősített s arra a terhelésnek megfelelő súlyokat függesztett. A fonalháló így önmagától a statikailag legkiegyensúlyozottabb formába rendeződött. A tényleges épület ennek a modellnek a talajra átfordított, nagyobb léptékű másolata. Gaudí építészeti alkotásainak amorf, fantasztikus és szerves formái a görbe vonalak iránt megmutatkozó rokonszenvéről vallanak. Építményeiben messze túlszárnyalta a szecesszió más építészeinek legmerészebb álmait is.

Az első világháborút megelőző másfél évtized során a magyar építészet - sajátosan magyar utat kereső - legkiválóbb képviselőinek szemléletére jelentős hatást gyakorolt a híres építészhármas, Herman Gesellius, Armas Lindgren és Eliel Saarinen közös munkássága: az 1900-as párizsi világkiállítás finn pavilonja, bank- és biztosítóintézeti székházépületeik (1901- 1903), közös műteremházuk (1903), a finn nemzeti múzeum épülete (1908). Figyelemmel kísérendő a világhírű finn építész Eliel Saarinen 1904-ben nyert - önálló - pályaterve alapján épülő híres helsinki Pályaudvar kialakulása (1910-1914).

A Pályaudvar "U" alakú épülete az ország első vasbeton szerkezetű építménye. A román ívű főbejárat két oldalán két-két óriás áll, kezében gömb alakú lámpatesttel. Az állomásépület 48 m magas tornyának órája a város távolabbi részeiből is jól látható, a látvány Helsinki jellegzetessége.

A szecesszió sajátosan magyar irányzatának kezdeményező mestere Lechner Ödön. A kilencvenes évek kezdetéig a historizmus divatos irányzatait követve történeti formákkal tervezett, s a szimmetria rendjén alapuló, kötött komponálást később is megtartotta. Az eklektikától egy angliai utazás élményei távolították el. Az angol romantika keleties alkotásaival ismerkedve az a meggyőződés alakult ki benne, hogy az építészetet csak az ősforráshoz, a népművészethez visszanyúlva lehet megújítani. Behatóan tanulmányozta a magyar népművészetet, majd a keleti népek művészetét, s azok motívumaiból merítve teremtett egy nemzeti jellegű szecessziós díszítő-stílust. Így tervezte meg 1891-ben a budapesti Iparművészeti Múzeumot (oldal tetején fehér épületrajz), s pár évvel később - szintén a fővárosban - a Földtani Intézetet és a Postatakarékpénztár épületét. E két utóbbira jellemző a síkban kiterülő homlokzat egységének hangsúlyozása s a felületet díszítő színes kerámiaburkolat.

Az Iparművészeti Múzeum épületében a keleti elemek és a magyar népi motívumok harmonikusan keverednek. A sajátos kompozíciójú és díszítésű, valóban értékes középületek sorába illik a Földtani Intézet. Tizennégy beérkezett pályaműből választotta ki első díjazottként a bíráló bizottság a tervet. A Postatakarékpénztár az építészettörténet értékelése szerint Lechner legjelentősebb alkotása. Az épület keskeny utcákra néz, ezért az építész viszonylag dísztelen homlokzatot, de csodálatos párkányt és tetődíszítést tervezett, amelyet a pécsi Zsolnay-gyár készített. Lechner kifejezetten irodaház jellegű épületet alkotott. Az irodahelyiségeket szerényen, de művészi gondossággal alakították ki, viszont a kor legélenjáróbb technikájával szerelték fel. Az építkezést 1900 júliusában kezdték meg és 1901. december 6-án fejezték be. A kivitelezés tervezett csaknem 902 ezer koronájával szemben a végső költség 1,127 millió korona volt. Az épület 1924 óta áll műemléki védelem alatt.

Cifrapalotának nevezik a magyar népmesék világát idéző, Márkus Géza tervei alapján, a századelőn emelt épületet Kecskeméten. Eredetileg városi bérháznak épült 1902-ben, földszintjén üzletekkel, emeletén a Kereskedelmi Kaszinó egyesületi helyiségeivel. Színes majolika díszeire népművészeti ihletettség a jellemző. Külön figyelmet érdemelnek az egyedi ajtók, ablakok és az épület színei: az élénksárgák, a narancsok, a zöldek. Legnagyobb terme - a pávaterem - a szecesszió kedvelt motívumait ötvözi látványos egységbe: a pávát, a virágot és a növényi indákat. Az épület ma a város képtára, melyben a vidék európai rangú festőjének, Tóth Menyhértnek az életmű-kiállítása látható, a 19. és a 20. századi magyar festészet értékes gyűjteménye mellett. A zebegényi Havas Boldogasszony plébániatemplom 1908-1909 között épült Kós Károly és Jánszky Béla tervei alapján. A háromhajós, középkori mintákat követő szecessziós-magyaros stílusú épület előtt aszimmetrikusan helyezkedik el a torony. A homlokzatot román kori és gótikus nyílásokra emlékeztető kapuzat és ablakok törik át. A Reök palota Munkácsy Mihály unokaöccse - Reök Iván vízügyi mérnök - számára készült. Ez a ház talán Magyar Ede építész legkiemelkedőbb műve. Bejárta Európa nagy kulturális és művészeti centrumait, és az ott szerzett tapasztalatait kamatoztatta Szegeden. Az épületet 1907-ben emelték és egyedi formálása egész Európában kuriózumnak számít. Az erkélyeken és más helyeken található csodálatos kovácsoltvas munkák Fekete Pált dicsérik.

Korkép

Építészet

Festészet

Szobrász