szecesszió

A múlt század utolsó évtizedében kibontakozó új stílus Európa különböző országaiban más-más nevet kapott. Nálunk s Ausztriában az "elszakadás, különválás" francia kifejezésével (sécession) szecessziónak nevezik. A németeknél "fiatal stílus" (Jugendstil), az olaszoknál egy szecessziós műtárgyakat áruló cég tulajdon neve után "Liberty stílus" (Stile Liberty), a franciáknál "új művészet" (art nouveau), a spanyoloknál "virágos stílus" és így tovább. Mindegyik név egy-egy lényegi vonásra utal. A szecesszió ui. olyan forradalmasító szándékú, a művészetet megfiatalító irányzat, amely határozottan szembefordul a historizálás minden válfajával. Arra törekszik, hogy a történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen, s szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul. A szecesszió mindenekelőtt az iparművészetben, s bizonyos mértékig ahhoz kapcsolódva a képzőművészetben kifejlődő mozgalom. A tárgyalakításban, a grafikában és a festészetben találta meg a maga sajátos munkaterületét. A szecesszió kerülte a szögben törő, egyenes vonalakat. A geometriai forma szabályossága helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedvelte. Arra törekedett, hogy az alakulóban lévő élet lendületét, a technikai fejlődés hatására mind jobban felgyorsuló jelent közvetítse. De ugyanakkor volt benne valami romantikus indíttatású szembefordulás is a modern világgal. A gyáripar, a tömegtermelés ember-nyomorító személytelensége ellen tiltakozott. A termelés folyamatában egyszerű eszközzé vált, mechanikus részmunkát végző embernek az alkotói szabadságot akarta visszaadni. Hitt abban, hogy az egyéniség teljes értékű kifejtésére lehetőséget nyújtó kézműves munka öröme, az alkotó tevékenységben nyert kielégültség a társadalom bajait is orvosolni tudja. Kétségtelen, hogy a századforduló legelterjedtebb iránya a szecesszió volt. Az is tény, hogy inkább csak a művészettörténeti analízis választhatja szét a századvég és századelő bonyolultan összefonódott irányait, hiszen a konkrét művek nem irányillusztrációk, több stílus jegyeit is ötvözhetik. A szecesszió részben egymástól függetlenül, részben egymást inspirálva csaknem egy időben alakult ki számos országban. A szecesszió jellegzetessége, hogy számos műhely, csoport, iskola alakult, amelyeknek célja az egységes stílus istápolása. A műhelyek mellett a szecessziós stíluseszmény istápolására művésztelepek is alakultak.  A szecessziós stílű művésztelepek példája volt Magyarországon az 1901-ben alakult gödöllői művésztelep is. Összegezve:

Alapelv: szépség és hasznosság

Jellemzői:

  • ívelt vonalak
  • egyéni ötletek, különleges megoldások
  • stilizált növényi motívumok (virágok, indák, levelek)
  • finoman kidolgozott apró részletek, mozaikszerű felületek
  • bizarr túlzások a díszítésben
  • festészetben és irodalomban: erotikus téma

 Időben legelőször az angol és skót szecesszió bontakozott ki. A festészetben a preraffaelita iskola minősíthető a szecesszió előfutárának, mellette az amerikai származású és a francia szimbolizmushoz is kapcsolódó James Abbot Mc Neill Whistler volt jelentős.

 Whistler: Három alak rózsaszínben és szürkében

Beardsley: Klimax (Oscae Wilde Salome illusztráció)

A szecessziós grafika legnagyobb hatású mestere az angol Aubrey Vincent Beardsley, neve összeforrott a szecesszió grafikai stílusával. Fő művei illusztrációi (Pope, Johnson, Oscar Wilde műveihez). Rajzai gyakran erotikusak, szimbolista értelműek. A kéjesen vonagló vonal, a fekete-fehér ellentéte alkotta művei formai alapját.

A festészetben az új irányzat mesterei közül a legjelentősebbek a francia Henri de Toulouse-Lautrec, s a szecesszió egyik legjellegzetesebb festője,  aki kőnyomatos plakátjaival a stílusra jellemző új műfajt teremtett. A századfordulónak díszkomfort érzése van. Szépséges és kifinomultan esztétikus, lehet nézni elandalodva is, de vakság nem észrevenni, hogy úgyszólván senki nem érzi magát otthonosan benne. A nagy másnaposak jól ismertek. Toulouse-Lautrec nosztalgiázásra használt képein mintha a műlovarnők és táncosnőcsillagok szegényházban végződő sorsát jövendölné előre egy-egy különös, éles arcvonás, groteszk szín vagy felület. Toulouse-Lautrec testetlenül lebegő felületeket és ádáz, meg gyönyörködtető teli foltokat vitt valószerűtlen bravúrral a nyomtató kövekre.

Ezek a hölgyek az ebédlőben

A rue des Moulins szalonjában

Toulouse-Lautrec a századvégi Párizs éjszakai életének közerkölcsön kívül eső világában kereste témáit. Egyik kedvenc helyszíne volt az 1895-ben megnyílt Rue des Moulins-beli nyilvánosház. Az éles pszichológiai megfigyeléssel rögzített jellegzetes gesztusok, karakteres arckifejezések révén a bordély kokottjai közül néhány több képén is felismerhető. Az Ezek a hölgyek... szereplői között is van, akit név szerint ismerünk. A jelenet életteli pillanatnyiságát fokozza, hogy az asztaltársasághoz tartozó negyedik személy csak a tükörben látható. A dinamikus festéstechnika, a kevés színnel árnyalt zárt sziluettek, a lényegre törő tömörséggel megragadott környezet a festő szecessziós plakátjainak hangulatát idézi. A rue des Moulins szalonjában képét számos tanulmány, helyszínrajz után készítette a Moulins utcai nyilvánosház lányairól. A hölgyek mindegyike külön arc- és jellemtanulmány. A különleges színvilág mesterkéltségével is jellemez.

Cirkuszban

Yvette Guilbert

Plakát

Cirkuszban című litográfiai sorozata amerikai magángyűjtő tulajdonában van. Sinóros Szabó Katalin művészettörténész így ír róla: "... a montmartre-i képek, plakátok, skiccek a legismertebbek világszerte. Pedig felfedezésre vár még a korábbi, vagy más témájú, kevésbé kidolgozott rajzok egész sora. Gyakran úgy tűnik, mintha nem akarta volna befejezni munkáit, pedig épp csak a lényeget ragadta meg bennük. Esetlegességükben is tudatosan megformált alakjai szinte lebegnek. Halvány színei, tompább kontúrjai egészen más oldalát mutatják a művésznek. Kivételes alkalom, hogy ezekből egy csokorra valót most Budapesten is megcsodálhatunk." Ötven esztendő megszakítás nélküli sikersorozata tanúskodik Yvette Guilbert tehetségéről. E kép egyike azoknak a műveknek, melyet Toulouse-Lautrec festett számára.  Első plakátját 1891-ben készíti a híres párizsi mulatóhely, a Moulin Rouge számára. Nagy mérete, a lapos és eltúlzott formák figyelemfelkeltő játéka (például a háttér nézőinek összefüggő fekete sziluettje) és egyszerű, közvetlen színhasználata forradalmasítja a plakátművészetet. Mintegy 31 plakátot készít; mindegyiken egyénien használja a színes litográfia lehetőségeit. Annak ellenére, hogy a litográf technikát már 1885 óta használja, legtermékenyebb alkotói periódusa a plakátok készítésének időszakára, az 1890-es évekre esik. Több litográfiáját sorozatban adják ki a gyorsan terjeszkedő művészeti kiadók. Ezek közül való a Le Café Concert (1893), Yvette Gilbert előadóművésznő 16 litográfiája, az Elles, egy 11 litográfiából álló sorozat (1896) és Jules Renard Histoires Naturellesjéhez (Természetrajz) készült rajzai.

Nagy szerepet játszott a szecesszió Németországban és különösen Ausztriában. Eredetibb volt a német szecessziónál az osztrák. Az osztrák festészetnek kimagasló értékű szecessziós mestere - Gustav Klimt. Képeinek szimbolikája ugyan vérszegény, inkább csak allegória, mégis az arany és ezüst színeket előszeretettel felhasználó (pl. A csók), mozaik hatású festőstílusa a szecesszió egyszerre geometrikus és növényien stilizáló piktúrájának az egyik legizgalmasabb fejezete Allegorikus, dekoratív faliképeket is festett. A bécsi századvég kultúrájának az az ága, amelynek a pszichológiában a freudizmus volt a képviselője, Klimt hangsúlyosan erotikus festményeiben találta meg a képi kifejezését.

Adele Bloch Bauer portré

Salome

A csók

 Jópár portrét is festett sajátos stílusában ilyen pl. Adele Bloch Bauer portréja. Klimt képein meg-megújuló témaként tér vissza a nőalak. A figura mindig érzéki, előadásmódja egy sereg erősen kontrasztos díszítőelem halmazából áll össze. Salome c. művén a merev kompozíciójú palást csúcsán mámor ittas arc rajzolódik ki.

A Beethoven fríz

1902-ben nyitotta meg 14. Kiállítását a Szecesszió Háza. A kiállítás középpontja Max Klinger Beethoven-szobra volt. A terem falát Klimt Beethoven-fríze díszítette, amelyet az utolsó Beethoven-szimfóniának a festészet nyelvére történő fordításául szánta. A kiállítási katalógus ekképp ismerteti a frízt: "A festményeket, melyek frízként foglalják el a három fal felső felét, Gustav Klimt készítette. Anyagok: kazein festék, stukkó, aranyfüst. Díszítő elv: tekintettel a terem elrendezésére, díszített gipszvakolat felületek. A három festett fal sorozatot alkot. Az első hosszú fal a bejárattal szemben: a boldogság áhítása; a gyenge emberiség szenvedései; esdeklésük a felvértezett hőshöz, hogy a könyörület és a becsvágy indítékaitól vezérelve vegye fel a harcot a boldogságért. Hátsó fal: az ellenséges erők; Tüphón, az óriás, aki ellen még az istenek is hasztalan harcolnak; a három Gorgó, akik a bujaságot és kéjelgést, a mértéktelenséget és az emésztő gondot jelképezik. Az emberiség vágyai és kívánságai a fejük felett lebegnek. Második hosszú fal: a boldogság áhítozása enyhet lel a költészetben. A művészetek vezetnek abba az eszményi birodalomba, ahol mindannyian megtalálhatjuk a tiszta örömöt, a tiszta boldogságot, a tiszta szerelmet. A mennyei angyalok kórusa a paradicsomból. (Öröm, bűvös égi szikra? Minden ember testvér lészen ott, hol lengnek szárnyaid.)" Klimt megtalálja a boldogság felé vezető út szecesszionista módozatát: az emberiséget csak a művészet és a szerelem páratlan ereje válthatja meg.

 Egon Schiele: Lány akt

 Egon Schiele: Szőke nő

A bécsi szecessziós piktúra Schiele portréművészetén át az expresszionizmusba torkollott.

A cseh és a magyar szecesszió, annak ellenére, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia kulturális fejlődésében számos közös vonás figyelhető meg, korántsem tekinthető osztrák importnak.  A cseh szecessziónak a legjelentősebb mestere a Párizsban nagy sikereket elérő Alfons Mucha  képviselte. Mucha festői stílusa nagyban meghatározta a prágai Art Nouveau (ahogy ott mondják, a zsidó művészet) fejlődését. Párizsban eltöltött évei alatt világhírre tesz szert, s mikor visszatér szülőhazájába, már a cseh nép legnagyobb festőjeként fogadják.

Primrose&Quill

Moet&Chandon - Grand Cremant Imperial

Sarah Bernhardt plakát

Furcsán bánt a 19. század Alfons Muchával. A század elején az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb művész volt a párizsi nagy kulturális nyüzsgésben, amelyben éppen akkor a szecesszió dívott a leginkább. Plakátjait letépték a falakról a gyűjtők vagy éppen megvesztegették érte a nyomdászokat, kiállításai pedig tízezreket vonzottak és jelentős megrendeléseket kapott világszerte, köz és magánjellegűeket egyaránt. Aztán Csehszlovákiába történő visszatérése után fokozatosan elfelejtették. A Mucha féle plakátok ezek a rendkívüli kecsességgel és játékossággal bíró alkotások bizonyultak leginkább maradandónak és „aktuálisnak”. A növények hullámzását és bizonyos, a szakrális művészetekből kölcsönzött, hatásos elemeket ötvöző plakátjai, most is megragadnak valamit az emberben, leginkább talán harmóniájukkal és szín-, és formaviláguk élénkségével, virtuóz játékosságával. Nőtípusai a legkifinomultabbak, ugyanakkor a legnépszerűbbek is voltak a szecesszió korában.

Magyarországon a festészetben a Nabishoz csatlakozó Rippl-Rónai József, valamint a preraffaelita igazodású gödöllői iskola élén Körösfői-Kriesch Aladárral és Nagy Sándorral voltak a legjelentősebbek, de található szecessziós elem Gulácsy Lajos műveiben is, és pályája kezdetén Vaszary János is festett szecessziós képeket.

Aktok (Modellek)

Kalitkás nő

Az 1910-es évek elején Rippl egyik fő festészeti problémája a mezítelen női test ábrázolása volt. Ekkor látogatott Kaposvárra Fenella, a Párizsban megismert spanyol modell, kinek személye egyik fő ihletője a festő aktképeinek. A "kukoricás" képek jellegzetes, sárga foltokból épülő háttere előtt, kaposvári interieurben látjuk a két modellt az Aktok festményén. A formákat vastag, barna kontúrvonalak határolják. A kép dekorativitását a keveretlen, harsogó színek alkalmazása és a síkszerű megfogalmazás növeli. A környezetnél a kék-sárga, illetve zöld-piros, azaz a kiegészítő színek tudatos felhasználása fokozza a hatást. Az elnagyolt, mozaikszerű ecsetvonások alól néhol a kartonalap is előbukkan. A háttéren és a környezet tárgyain jelentkező színkezelést nem viszi végig következetesen a festő, már a női testek festésekor kevert színeket használ és - a plaszticitás érzékeltetésére - fény-árnyék hatásokra törekszik. A szecesszió késői - Rippl művészetében második - jelentkezéseként értékelhetjük a kép síkszerűségét, dekorativitását, a kontúrvonalak alkalmazását. E stílusirányhoz kapcsolva a festményt a téma kihívó, frivol megfogalmazása is. Finom artisztikum, harmonikus kolorit, érzékenyen kiegyensúlyozott kompozíció jellemzi a neuillyi évek "fekete" korszakának kimagasló alkotását a Kalitkás nőt. A zöld különböző árnyalataival megfestett interieur semleges környezetébe egy álló nőalak karcsú sziluettje rajzolódik. A kezében tartott kalitka tartásától kissé hátradől; a kibillenő mozdulat bizonytalansága a párás színek elmosódottságára felel. A zártságot érzékeltető mesterséges megvilágításban a tárgyak csak halvány körvonalaikban érzékelhetők, ugyanakkor a nőalak profilja és a kalitkát tartó kezek metsző fehérséggel válnak el a sötét háttérből. Az összemosódó színek és a foltokká sűrűsödő formák a szecesszió elvont képépítésének hatását jelzik. Rippl szecesszionizmusában az időtlenné tett pillanat "halk és komoly, sokszor szomorú" hangulata uralkodik. A jelzésszerű térábrázolás, a plaszticitásától megfosztott figura kecsesen ívelt mozdulata, az egymáshoz közel álló színek finom érzékisége Rippl sajátos stílusértelmezését, dekoratív formavilágát érzékelteti.

Az ember a halál nyomában

A halál az ember nyomában

Körösfői-Kriesch Aladárt szoros szálak fűzik az angol preraffaeliták művészetéhez. A volt Székely Bertalan-tanítvány elsőként igyekezett meghonosítani hazánkban a középkori művészetek és mesterségek egyetemes szellemét. Gödöllőn Nagy Sándorral együtt szőnyegszövő műhelyt alapított, üvegablakot tervezett, freskót festett, mozaikot készített, könyvet illusztrált. Az elsők között gyűjtötte a magyar népművészet emlékeit, hogy a hímzések, szőttesek tiszta színeit, sík-dekorativitását, vonalvezetésük harmóniáját átmentse a századforduló szecessziós művészetébe. A halál állandó jelenlétét, sokszor csábító alakban való megjelenését mutatja be ez a két rajz - Az ember a halál nyomában és A halál az ember nyomában. A mondanivalót középkori helyszínre helyező, a halált klasszikus módon csontvázként, csontkaszán lovagolva ábrázoló művész a témának novellisztikus jelleget ad. Az ábrázolás a szecesszió kedvenc módszere, a képek mégis a középkori fametszetek hangulatát idézik.

Gyöngyvér

Három alak a kertben

Pelleas és Melisande

A magyaros stílus és a szecesszió összeférhetetlenségének ellenpéldája a Gyöngyvér c. kép, mely nemzeti témát a szecessziós stílus elemeinek segítségével ábrázol. Az erdélyi népművészet és hun-magyar mondakör elemeit vegyíti Nagy Sándor ezen a pasztellképén, mely Attila bátyjának, Budának feleségét ábrázolja. Nagy Sándor a magyar szecesszió egyik jelentős alkotója. Munkássága elsősorban a Gödöllői Művésztelephez kapcsolódik. A szimbolizmus és a szecesszió művészeinek kedvelt témája a kert, ez a zárt, titokzatos kis sziget, melynek gazdag a szimbolikája, hiszen utal az elvesztett édenre, a paradicsomkertre, a benne burjánzó virágok - főleg rózsák és liliomok - érzéki szépsége, egyaránt jelképe az életnek, mely azonban magában hordja az elmúlás sötétjét is. A Három alak a kertben színvilágában rokonságot találunk a nagybányaiak fény- és árnyékhatásokra építő festésmódjával. A háttérből kivilágító búzamező aranysárgájára rávetődik a kert fáinak árnyéka. A festményen meghatározó szerepe van a virágoknak, mégpedig a rózsáknak, hiszen ezek teszik ezt a kis elzárt zugot igazán álomkertté. A Palleas és Melisande Maeterlinck irodalmi művének egyenértékű grafikai megjelenítése lett. A papírt szinte teljesen betöltő, aprólékos pontossággal ábrázolt növényvilág a szecessziós stílus egyik fő ismertetőjele. A környezetbe majdnem beleolvad az ölelkező pár: a lány hajzuhataga összekeveredik az erkélyre felfutó növényi indákkal. Az egymástól elválni képtelen, kecses pár arctalansága ellenére is a bensőséges szerelem hangulatát árasztja. Túlzott karcsúságuk, a megnyúlt formák, a vonalak ritmusa az édeni bujaságú növény- és állatvilág a legendák földjére, mesevilágba visznek. Az egyetlen dolog, ami visszazökkent, az a szerelmeseket kémlelő idős férfi komor arca.

Lilaruhás nő macskákkal

Vörös hajú női akt

A szecesszió egyik műve, hogy szinte valamennyi nemzet festészetében megteremtett, tipikussá tett egy képformát: a megnyújtott, keskeny képformátumot, mely a túlzottan karcsú formák nyúlánkságát, törékenységét emelte ki mesterien. Vaszary János Lila ruhás asszonya ennek segítségével tudott az érzékiség szimbóluma maradni anélkül, hogy a puszta szexualitás talaján állva mutatkozna. Ez a nő földig érő ruhájában, hatalmas kalapjában, fodrok és muszlin-loknik sűrűjében is kecses, kacér, eszményi, a puszta testiségtől megszabadult korszimbólum. Kevéssé ismert, de kimagasló darabja  a Vörös hajú női akt c. mű Vaszary festészetének. Keletkezése az 1900-as évek elejére tehető. Témája a fin de sciécle nagyvilági, démonikus nőalakja. Karcsú, ragyogó teste kígyószerűen hajlik, égő, vörös haja, sejtelmesen elrejtett arca és elővillanó hatalmas, hangsúlyos kék rókaszemei, mellbimbójának vörös foltja ellenállhatatlanul vonzóvá teszik. A festő nagy ecsetvonásokkal dolgozik, a háttér és az enteriőr csak foltokat alkotva van jelen. A kép dekorativitása a jól megválasztott színekben és az erős kontrasztokban rejlik. Nőtípusát tekintve a festmény rokonságban áll Klimt Juditjával, bár a két festő technikája, ornamentikája jelentős különbségeket eredményez.

Nő gyertyával

Paolo és Francesca

Gulácsy Lajos igazán sehová be nem sorolható festészetét egyaránt szokták hasonlítani a prerafffaeliták, a szimbolisták és a szecessziós művészek alkotásaihoz. Igen sok női portrét készített. Erotikusakat éppen úgy, mint éterieket. A Nő gyertyával című kép méretének arányaival, hosszú vékony formátumával szinte követi az emberi test alakját. A gyertyát tartó nő megfeszülő teste, extázist tükröző arca nem érzéki örömöt, hanem tragédiát, feszültséget sejtet. Úgy áll égő gyertyájával, lenge ruhájában, mintha valakit, talán egy shakespeare-i hőst várna az éjszakában. A kép földön túlian lilás színű és időn kívüli hangulatot áraszt. Úgy tűnik, hogy a múlt és jelen egyszerre van jelen rajta. A kora reneszánsz Itália iránti rokonszenv mutatkozik meg Gulácsy - Paolo és Francesca, című 1903-as képén. A szecessziós vonalkultusz és a csupán lényeges formákra koncentráló stilizálás remek összhangját éri el a festő. Minden vonalnak funkciója van, minden az érzelmek áradását, a szenvedélyes szerelmet hirdeti. A leomló hajfürtök, a kecses, megnyúlt kezek, a felkapaszkodó indák, a tekergő rózsaágak csendes melankóliát sugallnak, ám mégsem süllyesztik unalmas lankadtságba a kompozíciót, hiszen tekergésük csupa mozgalmasság, vibrálás, az érzelmek feszültsége.

Korkép

Festés