A grafika - görög eredetű szó, rajzolást, írást jelent. A grafika a művészetnek az az ága, amelyhez szűkebb értelemben a nyomás útján sokszorosított, de eredetinek tekinthető művészi ábrázolások és az egyszeri műalkotások grafikai sokszorosító eljárással készült, eredeti alkotásnak nem tekinthető másolatai tartoznak. A rajzművészet a grafika műfajába tartozó művészeti ág. Ezen a lapon először a rajzművészetet, azután a grafika egyéb eljárásait, és a sokszorosítását szeretném bemutatni.

A rajz az ábrázolás önálló, sajátos művészi törvényekkel rendelkező műfaja. "A rajzolás mindenfajta ábrázolás lelke és forrása, s minden tudomány gyökere. Aki olyan eredményeket ért el, hogy rajzolni tud, annak azt mondom, hogy a legértékesebb kincs birtokába jutott." (Michelangelo)  A rajzolás a képzőművészeti oktatás központja. A természeti jelenségek három dimenzióját a rajzolónak két kiterjedésű térben kell kifejeznie. A szem sajátsága, hogy a távolabb lévő tárgyakat kisebbnek látja, mint a közelebb állókat. Ezért a rajzolónak először mértani idomok rajzolásán keresztül kell megismerkednie a rövidülés, távlat (perspektíva) törvényeivel. Ezután tárgyak, majd alakok rajzolása következik. Minden művészi feladat között talán a legnehezebb az emberi test arányainak, puhaságának, rugalmasságának, formaritmusának az érzékeltetése. Ennek megismerésére az aktrajz szolgál, amely a rajzművészet legalapvetőbb és legtöbb gyakorlást követelő tanulmánya. A rajzot önálló művészetté hajlékonysága, kifejezési eszközeinek nehezen elsajátítható egyszerűsége és pontossága avatja. Nagy művészek munkamódszereit ismerhetjük meg rajzvázlataiból.

Leggyakoribb a ceruzarajz. A ceruza a valóság színes képét egy színre egyszerűsítve adja vissza. A grafit szürkéjének is számtalan árnyalata van. A kemény ceruzák általában vékonyabb vonalak meghúzására nyújtanak lehetőséget, színük szürke, ezüstös. Minél puhább a ceruza, annál feketébb a rajz. A ceruzarajz előnye, hogy könnyen javítható. A szén bársonyos, fekete színe miatt kedvelt rajzeszköz, durva felületű papíron a fény és árnyék leghalványabb átmenetei is megvalósíthatók. A tusrajz komoly erőpróbája a rajzkészségnek. Nem javítható. A rajz lelke a vonal.

A sokszorosító eljárásokat három csoportra szokták osztani: magas-, mély- és síknyomású eljárásra. Magasnyomásnál azok a részek emelkednek ki a nyomófelületből, amelyek a papíron majd a nyomás rajzát adják, illetve a nyomdafestéket a papírra viszik. A mélynyomásnál az ábrázolást mélyítik a felületbe véséssel, maratással. Ezt tölti meg a nyomdafesték, amit a papír felszív, így keletkezik a kép. Ilyen eljárással készül a rézmetszet és a rézkarc. Síknyomásnál a festék csak azokat a részeket fogja be, ahol a kő zsíros, míg a vizes felület üresen marad.

Magasnyomású technikák csoportjába tartozik a fametszet és a linóleummetszet.

A fametszet (xilográfia) - a sokszorosító eljárások legrégibb módszere. A rajzoló tussal papírra rajzolja elképzeléseit, ezt nyirkos vagy krétázott sima körte-, cseresznye-, puszpángfa lapra (dúc) nyomja, amelyen ezáltal tükörkép keletkezik. Ezután a vonalak mentén kimetszik a vonalak közötti részeket úgy, hogy a vonalak és fekete felületek kidomborodjanak. A kifaragott dúcra hengerrel festéket juttatnak, majd benedvesített papírt vagy pergament fektetnek rá, amely könnyű nyomásra átveszi a kiemelkedő vonalakra hordott festéket. Így pozitív képet nyernek. A fametszet őshazája Kína volt, ahol selyemfestésre használták, Japánban pedig valóságos nemzeti művészetté fejlődött.

A fametszéshez közel álló technikájú a legfiatalabb sokszorosító eljárás, a linóleummetszés. Lehetőségei tágabbak, mert a puha anyag hajlékonyabb vonalak érvényesülését is lehetővé teszi. Az eljárás azonos a fametszetével.

A mélynyomásos technikákat két csoportra osztjuk: sav nélküli és savas eljárásra. Sav nélküli a rézmetszés, hidegtű és mezzotinta; savas a rézkarc, vernis mou és az aquatinta.

A rézmetszet készítésénél a művész sima rézlemezbe vési rajzát. A melegített rézlemezt sűrű, ún. réznyomó festékkel vonja be, majd amikor a lemez kihűlt, letörli. A mélyedésbe maradt festéket a rézlapra acélhengerrel nagy erővel rászorított enyvezetlen papír magába szívja.

A hidegtű a rézkarc egyik változata. A rajzot közvetlenül a rézlemezre rajzolja a művész, ceruza alakú acéltű segítségével. Az eljárás további folyamata azonos a rézmetszetével.

A mezzotinta lényege, hogy a maratott lemezt fogazott kés segítségével felborzoljál, érdessé teszik. A kép világos részeinek megfelelő helyén az érdes felületet kaparókéssel simára kaparják. A képnek lágy, festői hatása lesz, tónusa azonban sötétebb, mint a rézmetszeté.

A rézkarc - esetében a művész a melegített sima rézlemezt aszfalt- vagy viaszréteggel vonja be (még a hátlapját is), amikor kellően kihűlt, acéltűvel ebbe a rétegbe karcolja bele a rajzot. Ezután savval telt tálba helyezi a lemezt. Az aszfalt- vagy viaszréteg megóvja a lemezt a sav hatásától, csak a karcolás helyén keletkeznek kimart árkok. Maratás után a művész a védőréteget eltávolítja, a lemezt újból melegíti, majd festékréteggel bevonja. A festék kitölti a kimart árkokat. A nyomás nedves papírra történik hengerléssel.

A vernis mou a rézkarc egyik válfaja. A viasszal bevont meleg rézlapra vékony papírt fektet a művész, erre rajzolja a kívánt képet. A ceruza nyomására a viaszban árkok keletkeznek, a savfürdőbe helyezett lemez e vonalak mentén maródik ki. Az eljárás többi része megegyezik a rézkarcéval.

Az aquatinta (foltmaratás) - az előbbiektől eltérő eljárás, bár ugyanazon az elven alapszik. Ennél gyantaport olvasztanak melegítéssel a rézlapra. A porszemek apró pontokat fednek le, s a pontok között szabadon maradó lemezt marja ki a sav. A kép legvilágosabb részeit maratják legrövidebb ideig, majd a sötétebb foltokat az előbbiek lefedésével egyre erősebb maratással viszik a lemezre. A további eljárás ennél is azonos a rézkarcéval.

A rézgrafika (rézhuzal-formáció) - a grafikával továbbra is erős kölcsönhatásban lévő, annak műfaji sajátosságait képviselő, de a rézhuzal által sajátos jegyekkel bíró új képzőművészeti ág. Vörös-, és sárgaréz huzalt az elektromos iparban járatos, átlátszó lakkréteggel célszerű bevonni. (zöld színű patina, azaz oxidréteg keletkezne nélküle). A rézhuzal alapvetően korlátozott vonal anyag. Nincs tónusa, mélysége, árnyéka. A képi megjelenése mégis felkelti a szemlélő figyelmét. Selyem fényű csillogása különös, kellemes és izgalmas ígéretekkel vezeti végig a szemet a vonal ívelésén. Szolid csillogása kompenzálja a tónus hiányát, megerősítheti a mű mondanivalóját. Érdekes, sajátos, egyéni hatást lehet vele elérni. Finom, művészi átmenet a grafika és a szobrászat között. Művészeti hagyomány és új törekvés harmóniája. A kortárs művészet legújabb törekvése. (Balogh János).

A kőrajz (litográfia) azon a kémiai tételen alapul, hogy a zsírok és a víz egymással nem vegyülnek, nedves kőlapon a zsíros festék nem tapad meg. Szénsavas mészkőre zsírtartalmú krétával rajzol a litográfus. A követ ezután vízzel itatja át. A kőre hengerelt festék csak a zsírkrétával fedett helyeken tapad meg, onnan pedig a ráfektetett papírlapra - kerül gyenge nyomás vagy hengerlés következtében. A litográfiát Senefelder német mester találta ki 1798-ban. Színes rajzok esetében minden színt külön kőlapról nyomnak. Minthogy a kőről nagyon sok példányban készülhet nyomás, a művészi technikák közül ez nyújtotta a legnagyobb lehetőséget.

A monotípia egy példányban készített grafikai műnyomat. A művész olajfestékkel, fémlemezre, üveglapra, esetleg papírra festi egy vagy több színű képét. A vékony festékrétegről erős préseléssel nyomja át papírra a még meg nem száradt festéket.

A metszetek, karcok és egyéb grafikai eljárások jelentősége az volt, hogy a művész egy-egy művét több példányban is eljuttassa a közönségnek. Nagy mester keze alól kikerült metszet vagy karc annál értékesebb, minél kevesebb példány van belőle.

 

Építészet

Festészet

Grafika

Irodalom

Szobrászat

Ötvösség