Az
építőművészet, architektúra
- téralkotó művészet, amely különféle építmények (lakóházak, templomok,
emlékművek stb.), épületcsoportok és ún. építészeti együttesek (terek, utcák,
városnegyedek), homlokzatok és belső terek alkotásában a a társadalomnak
népenként és koronként eltérő művészi szükségleteit elégíti ki. Kifejezésmódját
különböző építőanyagok (fa, kő, vályog, égetett tégla, vas, üveg, burkolóanyagok
stb.) alkalmazásával a társművészetek (szobrászat, festészet, díszítő és
iparművészet) bevonásával alakítja ki. Esztétikai hatásának alapja az épület
rendeltetésének, szerkezetének és formáinak összhangja. Az épületek formailag és
szerkezetileg egyaránt legfontosabb, a különböző stílusokra is legjellemzőbb és
a fejlődés során gazdag változatossággal kialakított elemei: a fal, az oszlop, a
pillér, a boltozatok és a síkmennyezet ill. födém. A fal - természetes vagy mesterséges építőanyagból álló, kötésben elhelyezett elemekből kötőanyag hozzáadásával készült teherhordó vagy térhatároló épületszerkezet. A kőépítészetben nevezetesebb falazásfajták: az etruszk és a mükénei görög építészetben a kiklop fal, mely egészben vagy részben megmunkálatlan, szabálytalan alakú terméskőtömbökből áll, az ún. opus mixtum, amelyben többsoros kő- és téglarétegek váltakoznak. A nagy pontossággal megmunkált kövek szabályos kötésmódja a csúcsíves (gótikus) építészetben vált először tökéletessé.
Az
oszlop
- kör keresztmetszetű támasztó tag, mely gerendákat vagy ívet tart. Általában
három része: lábazat, törzs és fejezet. Az antik oszlop törzse alulról felfelé
elvékonyodik (entázis). Az oszlopfő (fejezet) legismertebb példái az egyiptomi
lótuszlevél fejezet, a görög dór, ión és korinthoszi fejezet. A dór oszlopnak a
római építészetben kifejlődött változata, az ún. toszkán, valamint az ión és
korinthoszi egyesített formája, a kompozit fejezet. A középkorban (gótika)
kocka-, kehely-, bimbó-, ember- és állatalakos fejezeteket alkalmaztak. Az
oszlop fő fedőlapja az abakusz. Az oszloprend az antik építészetben a különböző
stílusú oszlopok s a velük összefüggő épületrészek arányinak viszonya.
A korinthoszi oszlop az ókori görög és a római építészet egyik leggyakoribb díszítőeleme. Rovatkált törzsű, uralkodó díszítő motívuma az oszlopfőnél az akanthusz levél. A dór oszlop lábazat nélküli, barázdált, vaskos oszlop. Az ión oszlop - a klasszikus görög építészet egyik leggyakoribb oszlopformája. Alja több részes talapzaton nyugszik, olykor domborművekkel díszített, az oszlopfő csigákban és levéldíszekben végződik. Az i.e. 4-3. században élte virágkorát. Pillér - az oszlophoz hasonló rendeltetésű négy vagy többszöges alaprajzú, függőleges teherhordó vagy díszített faltest. Tagozódása: lábazat, törzs és fej. Különleges alakja gótikus stílusban a támpillér és a pillérköteg.
A síkmennyezet (födém) - teherhordó szerkezet, mely két építményszintet választ el, egyiknek padlója, a másiknak mennyezete. Építési módja szerint lehet sík vagy boltozatos födém. Anyaga fa, tégla, beton, fém stb., többnyire valamilyen felső és alsó burkolattal ellátva. Hordja saját súlyát és a reá kerülő terheléseket. |
|
|
|
|
|
|
|
|
Építészet |
Boltozatok
- kőből, téglából, vasból, betonból épült íves áthidaló vagy térlefedő
szerkezet, amely támfalakra, pillérekre vagy a falakból kiálló vállakra
támaszkodik. A dongaboltozat henger felületű, keresztmetszete félkör, de lehet
csúcsíves vagy körszeletes is. A keresztboltozat két azonos keresztmetszetű,
egymásra merőleges tengelyű dongaboltozat metsződéséből keletkezett,
legjellemzőbb a román építészetre. a boltozat negyedei a süvegek.
