Az építőművészet, architektúra - téralkotó művészet, amely különféle építmények (lakóházak, templomok, emlékművek stb.), épületcsoportok és ún. építészeti együttesek (terek, utcák, városnegyedek), homlokzatok és belső terek  alkotásában a a társadalomnak népenként és koronként eltérő művészi szükségleteit elégíti ki. Kifejezésmódját különböző építőanyagok (fa, kő, vályog, égetett tégla, vas, üveg, burkolóanyagok stb.) alkalmazásával a társművészetek (szobrászat, festészet, díszítő és iparművészet) bevonásával alakítja ki. Esztétikai hatásának alapja az épület rendeltetésének, szerkezetének és formáinak összhangja. Az épületek formailag és szerkezetileg egyaránt legfontosabb, a különböző stílusokra is legjellemzőbb és a fejlődés során gazdag változatossággal kialakított elemei: a fal, az oszlop, a pillér, a boltozatok és a síkmennyezet ill. födém.

A fal - természetes vagy mesterséges építőanyagból álló, kötésben elhelyezett elemekből kötőanyag hozzáadásával készült teherhordó vagy térhatároló épületszerkezet. A kőépítészetben nevezetesebb falazásfajták: az etruszk és a mükénei görög építészetben a kiklop fal, mely egészben vagy részben megmunkálatlan, szabálytalan alakú terméskőtömbökből áll, az ún. opus mixtum, amelyben többsoros kő- és téglarétegek váltakoznak. A nagy pontossággal megmunkált kövek szabályos  kötésmódja a csúcsíves (gótikus) építészetben vált először tökéletessé.

Az oszlop - kör keresztmetszetű támasztó tag, mely gerendákat vagy ívet tart. Általában három része: lábazat, törzs és fejezet. Az antik oszlop törzse alulról felfelé elvékonyodik (entázis). Az oszlopfő (fejezet) legismertebb példái az egyiptomi lótuszlevél fejezet, a görög dór, ión és korinthoszi fejezet. A dór oszlopnak a római építészetben kifejlődött változata, az ún. toszkán, valamint az ión és korinthoszi egyesített formája, a kompozit fejezet. A középkorban (gótika) kocka-, kehely-, bimbó-, ember- és állatalakos fejezeteket alkalmaztak. Az oszlop fő fedőlapja az abakusz. Az oszloprend az antik építészetben a különböző stílusú oszlopok s a velük összefüggő épületrészek arányinak viszonya.

A korinthoszi oszlop az ókori görög és a római építészet egyik leggyakoribb díszítőeleme. Rovatkált törzsű, uralkodó díszítő motívuma az oszlopfőnél az akanthusz levél. A dór oszlop lábazat nélküli, barázdált, vaskos oszlop. Az ión oszlop - a klasszikus görög építészet egyik leggyakoribb oszlopformája. Alja több részes talapzaton nyugszik, olykor domborművekkel díszített, az oszlopfő csigákban és levéldíszekben végződik. Az i.e. 4-3. században élte virágkorát.

Pillér - az oszlophoz hasonló rendeltetésű négy vagy többszöges alaprajzú, függőleges teherhordó vagy díszített faltest. Tagozódása: lábazat, törzs és fej. Különleges alakja gótikus stílusban a támpillér és a pillérköteg.

Boltozatok - kőből, téglából, vasból, betonból épült íves áthidaló vagy térlefedő szerkezet, amely támfalakra, pillérekre vagy a falakból kiálló vállakra támaszkodik. A dongaboltozat henger felületű, keresztmetszete félkör, de lehet csúcsíves vagy körszeletes is. A keresztboltozat két azonos keresztmetszetű, egymásra merőleges tengelyű dongaboltozat metsződéséből keletkezett, legjellemzőbb a román építészetre. a boltozat negyedei a süvegek.

A síkmennyezet (födém) - teherhordó szerkezet, mely két építményszintet választ el, egyiknek padlója, a másiknak mennyezete. Építési módja szerint lehet sík vagy boltozatos födém. Anyaga fa, tégla, beton, fém stb., többnyire valamilyen felső és alsó burkolattal ellátva. Hordja saját súlyát és a reá kerülő terheléseket.

 

Építészet

Festészet

Grafika

Irodalom

Szobrászat

Ötvösség