PRÓZÁK

Buli kolbásszal

A farkas sokáig várt az erdő szélén, majd kilépett a fák közül, és megemelt orral felvonyított. Aztán csak állt ott és messziről nézte a tengert. Farkas, a kikötő mester, Ingmar kutyája a móló végéről visszaválaszolt. A farkas nem jött közelebb, csak szaglászta a szelet, aztán váratlan szökkenéssel eltűnt a fák között. Farkas nyugtalanul feltápászkodott, és könnyedén végigszaladt a mólón. A kocsma előtt megállt, de nem hevert le, hanem az ajtót lesve türelmetlenül járkált, míg ki nem szédelgett a gazdája az ajtón. Ingmar alaposan felöntött a garatra, és ezt mostanában gyakran tette. Nappal, munka közben mindig józan volt, csak az esték magányát nem bírta ital nélkül. A többség megértette. Farkas izgatottan körülugrálta.

- Mi a baj? – kérdezte Ingmar

Sokat adott a kutyájára. Mióta a felesége meghalt, nem is volt más társasága. Farkas az erdő felé nézett, aztán a tengerre. Ingmar gyanakodva körülpillantott, de nem látott mást, csak a lomhán ringó hajókat, a gyengén világított utcát, meg távolabb az erdő sötét foltját.

- Merre?

Farkas tett néhány tétova lépést a tenger felé, de aztán megállt.

- Ejnye már, mi bajod? Mi van a tengerrel? – csóválta a fejét értetlenül Ingmar.

Aztán meghallotta a fenyegető surrogó hangot. Odakapta a szemét, és látta, ahogy egy izzó gömb a móló végétől nem messze belecsobban a vízbe.

- Meteor? Na és aztán? Jó, hogy nem a fejünkre esett. – morogta, majd vállat vont. – Ideje haza menni.

A kutya engedelmesen követte. Alig néhány házzal odább laktak. Ingmar nekitántorodott az ajtónak, és sokáig tartott, míg a kulcslyukat sikerült eltalálnia. Belódult az ajtón, megbotlott a küszöbben és ráesett az ágy végére. Nagy nehezen feljebb mászott és magára húzta a takaróját. Az ajtót Farkas csukta be, aztán le is heveredett a küszöbre. Őrizte gazdája álmát.
Hajnalban, mintha a tegnapi részeg valaki más lett volna, Ingmar már fent volt és kávét főzött. A borostáját nem számítva a korához képest szemrevaló férfi volt, hatalmas, mint egy medve, kissé lomha, de nagy erejű és udvarias. Hosszú szőke haja még alig deresedett. Sok környékbeli asszonynak tetszett, de ő még csak meg se látta őket.
A konyhaszekrényben a kávén kívül csak egy darab kenyér akadt, s az gyenge reggelinek számított. Ingmar egy szalvétába burkolva zsebre vágta a kenyeret.

- Gyere, Farkas! Vegyünk valamit reggelire.

A kutya nekiiramodott, elfutott a mólóig, de a piac sarkánál bevárta a gazdáját.
A kikötőmester azonban megállt a móló szélén és ellenőrizte a kikötött hajókat. A halászok már rég elindultak, csak a három áruszállító bárka várakozott a szállítmányára.
Ingmar, meggyőződve, hogy minden rendben van, tovább sietett a piac felé. Mikor az első standokhoz ért, kíváncsian leste, hol áll meg a kutyája, mit választ most reggelire. Régóta így vásárolt, és mindig jól járt. Most meglepetésére Farkas átvágott a halasok között, és egy új pultnál állt meg. A kiírás szerint, itt kaphatók Jenoe kolbászai.

- Magát még nem láttam itt. – jegyezte meg Ingmar, és alaposan megnézte magának az alacsony, sovány, sötét hajú férfit a jellegzetes nagy orrával és furcsa savó zöld szemeivel.
- Most hozott a hajó, vagy egy fél órája – felelte az árus.
- Furcsa vörösek ezek a kolbászok.
- Persze, mert paprikával készültek. Van hurka, szalonna, meg disznósajt is, csak még nem pakoltam ki mindent.
- Abból a vastag kolbászból kérek harminc dekát.
- Jó szeme van, nekem is az a kedvencem. – mosolygott Jenő, és fürgén mérte, csomagolta az árut. – Adhatok még valamit? Ennek a szép kutyának ajánlhatok egy kis disznósajtot? Nincs túlfűszerezve, de jó ízű.
- Farkas azt eszi, amit én. De adjon tíz dekát, megkóstoljuk.
- Meglátja, holnap visszajön, és újra visz.
- Lehet. – vont vállat Ingmar, fizetett és tovább ballagott.

Vásárolt arrébb néhány szép paradicsomot, aztán a parton egy fatönkre leült és megterített magának. Farkas nyüszíteni kezdett.

- Nyugi! Mindjárt eszünk. – vette elő a kését a gazdája.

Aztán az egyik falatot a saját szájába tette, a másikat a kutyának dobta. Mindkettőjüknek ízlett.

- Furcsa egy fickó, de igaza van. Jó ez a kolbász, veszünk holnap is. – mondta elgondolkodva Ingmar.

Evés után visszament a mólóhoz és munkához látott. Ellenőrizte a befutó halászhajók rakományát. Néhány méreten aluli halat visszadobatott, néhol segített kikötni, vagy motort javítani. Beszedte az esedékes kikötői díjakat. Aztán egy késve befutó hajón néhány hordóra lett figyelmes.

- Hé, Alvin! Ebben mi van?
- Csak víz.
- A szaga nem olyan. – vitatta az állítást magabiztosan Ingmar.
- Jó, hát sör.
- Jó erős barna sör, adnád te rumnak is. – gúnyolódott Ingmar.
- Hát, ha tudod, minek kérded?
- Csak a vám miatt.
- Hát vámold meg. – vetette oda a hajósgazda nevetve.
- Az öt hordóból egyet lefoglalok, ha nem fizetsz. – felelte Ingmar komolyan.
- Nézd már milyen kukacos. Aztán hogy lesz abból vámbevétel?
- A kocsmáros megveszi literjét két euróval.
- Akkor add el a többit is annyiért, és tíz százalék a tied.
- Nem bánom, legalább lesz pénzed a vámra.
- Neked meg az esti sörödre. Segítesz kirámolni? Legalább szemmel tarthatod a rumot.
- Hát Harri hol van?
- Ingeborgnál. Holnapra megjön.

A két férfi összenevetett.

- Azt mondják, tegnap este erre járt valami ufó. Elég mélyen szántotta az eget.
- Ugyan már. Össze-vissza beszélnek az emberek. – legyintett Ingmar.
- Többen is látták, nem volt mind részeg. – mondta Alvin.
- Én is láttam. Meteor volt és a tengerbe esett. Hallottam mikor loccsant.
- Hányat láttál? – rikkantott át a mellettük lévő hajóról egy halász.
- Olyat nem láttam, ami hányat.
- Pedig láttál te sört is az este.
- Nekem a látványa nem ártott meg.
- Ártott volna, ha csak láthatod.

Ingmar segített partra gurítani a hordókat, aztán beszólt a kocsmárosnak, hogy rum van eladó, végül úgy döntött, ideje ebédelni. Farkas is így gondolhatta, mert orrával megbökte gazdája térdét.

- Mi akad az étlapon?
- Hal, meg hal.- nevetett rá a kocsmáros, és ment átvenni az italt.
- Van hurka is. Attól az új árustól vettem reggel. – tette hozzá a felesége.
- Azt megkóstoljuk. – döntött a férfi.
- Tettem félre neked egy kis sajtkrémes kenyeret.
- Jó lesz előételnek. – telepedett az asztalhoz Ingmar.
- Sört?
- Még dolgozom, majd este.
- Van friss rákleves is.
- Azt is majd este. Most elég lesz a sajtkrémes kenyér, meg a hurka.

Farkas leült a gazdája széke mellé és várta az ebédet. Egy fatányéron kapott is egy jókora hurkát, meg egy fémtálban vizet. Ingmar is farkasétvággyal evett. Jól esett a sajtkrémes kenyér, ez volt a ház egyik specialitása. A hurka meg igazán nagyszerű volt. Dicsérte is.

- Jó dolgokat árul az a fickó. – mondta elégedetten a kocsmárosné
- Reggel megkóstoltuk a kolbászt, meg a disznósajtot. – mesélte vidáman Ingmar.
- Miféle náció az árus?
- Valami déli lehet. Nem kérdeztem. Na, ideje menni. Írd a többihez!

Ingmar és Farkas elsétáltak a móló felé. A halászok már mind haza mentek, csak a bárkáik ringatóztak a vízen. Alvin túladott a rumon, gépalkatrészeket pakolt a hajóra. Hajnalban, ha Harri megjött, kifutnak. A másik áruszállító hajó már visszatérőben volt Gotland felöl.
Egy komp közeledett a kikötő felé. Építőmunkásokat szállított. Ingmar elégedetten nézte a nyugodt tengert, a ráérős, derűs embereket. Megszokott álmos délután. Minden rendben lévőnek látszott. A piac is kiürült, csak egy standon pakoltak. Ingmar kíváncsian közelebb ment.

- Gyere csak! Új csoki szállítmány érkezett. Van joghurtos is. - kiáltott oda neki Halfgar.

Ingmar közelebb lépett. Szerette a csokoládét. Megtekintette a kínálatot.

- Ez a kávés jó szokott lenni, adj belőle kettőt, meg viszek egy joghurtosat is.
- Egy euró és kapsz még ráadásul egy kókuszosat.
- Inkább mandulásat adj, azt jobban szeretem.
- De finnyás vagy. – nevetett Halfgar, de kicserélte a kókuszosat mandulásra.
- Érdekes, errefelé nem megy a kókuszos. Poriban az fogy a legjobban. – jegyezte meg az egyik segítője.
- Poriban rénszarvas tejet isznak reggelire. – legyintett Ingmar.
- Hé, nézd már, Alvin jól betöltött.
- Ugyan már, hisz még pakol.
- Hát kávétól nem imbolyognak így az emberek. – nevetett Halfgar.

Ingmar gyorsan a zsebébe süllyesztette a csokoládékat, és elindult Alvin hajója felé. A távnak még a felét sem tette meg, amikor Alvin a rámpa mellé lépett és beleesett a vízbe. Szerencsére nem volt nála láda. Feljött a felszínre, de csak kapálózott, pedig tudott úszni. Ingmar odarohant. Ledobta a kabátját és kilépett a cipőjéből, aztán már ugrott is a vízbe. Elkapta Alvin gallérját.

- Nyugi cimbora! Kiviszlek. – szól oda neki.

Néhány tempóval a mólóhoz úszott. Halfgar, meg két arra járó segített nekik kimászni. Alvin furcsán, zavartan viselkedett. Ingmar bevitte a kabinba. Lerángatta róla a vizes ruhákat és beburkolta egy jókora törölközőbe. Aztán kiszólt a parton várakozóknak.

- Valaki hívja a dokit.
- Mi van?
- Rosszul lett valamitől. Szédeleg, és mintha láza lenne. Ha valaki látja Harrit, küldje gyorsan.
- A sok sörtől szédülhet az ember, de nem lesz láza, legfeljebb zsebláza. – bólogatott Halfgar, aztán elindult az orvosi rendelő felé.

A doktor szerencsére még a rendelőben volt. Jött is hamar. Nemsokára Harri is megérkezett, így Ingmar elköszönt. Megírta az eseménynaplót, de ezzel végére is ért az aznapi feladatoknak. Hazatért és átöltözött, de hamarosan meleg ételre, társaságra, meg némi sörre vágyva a kocsmába ment. Ott már zajlott az élet. Néhány matróz szkanderozott, és szinte mindenki ivott. Ingmar rendelt a délben ajánlott ráklevesből, meg a frissen sült fűszeres sajtos lepényből és kért hozzá egy krigli sört is. Halfgar is ott iszogatott a két segédjével. Ahogy észrevette Ingmart, odalépett hozzá.

- Mi van Alvinnal?
- Azt a doktor se tudja. Furcsa is, hisz szinte sosem beteg. Kapott lázcsillapítót, és elküldte kivizsgálásra. Szerencsére gépeket rakodott, így nem romlik meg a szállítmány.
- Az is furcsa, hogy a doktor szerint ma több halász fordult hozzá hasonló panasszal.
- Az tényleg furcsa, nincs még tél, hogy belázasodjanak az emberek.
- Valami járvány lehet. – mondta tétován Halfgar.
- Tegnap mindenki egészséges volt, és idegen, nos egyről tudok csak, aki a piacon húsféléket árul, de annak nem volt semmi baja, amikor láttam. – dörmögte Ingmar.
- Vagy az a fickó hozta a kórt, vagy az ufó hagyta itt. – jegyezte meg az egyik helybeli földműves.
- Te is sápadtnak látszol.
- Nana! Még nem szédülök, és ha majd mégis fogok, annak a sör lesz az oka.
- Hé, kocsmáros! Hozz egy fél rumot! Járvány idején jobb a tömény. – kiabált az egyik halász.

Hamar megkapta a rumját.

- Vigyázz még a végén elszédülsz. – nevetett rá Halfgar
- Minek a végén?
- Hát a nap végén.

A vendégek nem vették túl komolyan a járvány lehetőségét. Persze más lenne egy zsúfolt város, ahol rengeteg autó büdösít, mindenki rohan, és mindenféle furcsaságot megesznek az emberek. De náluk ritkán járt idegen, a forgalom főleg hajón bonyolódott és a falu két vége közt nem volt érdemes autóba ülni. Ingmar úgy döntött, józannak kell maradnia. Mindössze három sört döntött le és tízkor már ment is.
Másnapra négy újabb beteg lett. Délelőtt pedig többen mentek el az orvoshoz lázra, szédülésre, erőtlenségre panaszkodva.
Ingmar megkereste Jenő pultját. A kolbászokat most egy asszony árulta. Ingmar vett a megkedvelt vastag kolbászból és közben szóba elegyedett vele.

- Hol van Jenő? – érdeklődött.
- Fekszik az utánfutóban.
- Csak nem lett beteg?
- Az? Ugyan. Nem beteg az soha, csak részeg. A disznó egy egész üveg bort behörpintett. Ma csak korhely levest kap, meg két nyaklevest, ha inni próbál.
- Milyen az a korhely leves? – érdeklődött Ingmar – A neve ígéretes.
- Jó étel. Zsíros káposztás leves, füstölt hússal, kolbásszal. Használ a macskajaj ellen.
- Maga ugye a felesége?
- Még mit nem! Egyelőre, csak társultunk az üzletben. Persze, ha nem inna ennyit. – vont vállat a nő.

Ingmar ellenőrizte a kikötőt. A legtöbb hajó kikötve vesztegelt, mindössze kettő indult el, és egyikük hamar visszajött. A másikon baleset történt, a szakács belevágott a saját kezébe. Megszédült és belekapott a késbe. Estig újabb betegek jelentkeztek az orvosnál, aki elképedve vette tudomásul a járványt. Riasztotta az egészségügyi hatóságot, jelezve, hogy ő is rosszul érzi magát.
Másnapra két orvos érkezett a fővárosból. Addigra szinte mindenki beteg volt, kivéve Ingmar, a kocsmárosné, Jenő, meg a vele lévő asszony. A két orvos elsőként lezáratta a kikötőt, és az útra behajtást tiltó táblát rakattak. Aztán mindenkit elhívtak a kocsmába, ott volt elég hely. Aki talpon tudott maradni, mind elment, őket is érdekelte mi történt, mitől támadt ez a járvány.

- Üdvözöljük a megjelenteket. Hermann Rau vagyok, ő meg a kollégám, Herbert Koll. Szeretnénk, ha elmondanák mi történt tegnap.

Mindenki elmondta mire emlékszik. Végül, az orvosok is csak csóválták a fejüket. A két idegen éppen nem betegedett meg, érthetetlen volt, honnan támadt elő a járvány.
Az ufó említésére csak lazán legyintettek. Ingmar hosszan figyelte az orvosokat, végül megkérdezte.

- Mondják, egy meteor okozhat ilyen galibát?
- Látott valaki meteoritot?
- Szerintem a szomszéd ufója csak egy űrkavics. Láttam mikor a tengerbe esett.
- Nem kizárható. – csóválta meg a fejét az egyik doktor.

Felpakolták magukat kémcsövekkel, meg lombikokkal és kimentek a móló végébe mintát venni. Ingmar, hogy a kikötőben alig volt dolga, hozzájuk csapódott.

- Azt lenne jó tudni, maga miért nem lett beteg.
- Leglogikusabbnak az tűnne, hogy a sör miatt van, de más is iszik annyit.
- Maga csak sört iszik?
- Nem, ha szolgálatban vagyok, iszom vizet, teát, meg néha tejet is.
- Akkor ez vakvágány.
- Jobb, mint egy vak vagány. – vigyorgott Ingmar.
- És a csempészekkel hogy állunk?
- Azért nem kell külön személyzet, megoldható az helyben is. Akit megcsípek, az persze fizet. Nem vennék azonban mérget arra, hogy mindig sikerül rájönni a trükkre.
- Megvizsgáljuk az öböl vizét. Ha a fertőzés onnan ered, és túlterjed a határa a falun, halászati és fürdési tilalmat rendelünk el.
- Én is úsztam egyet a vízben, mikor kihúztam Alvint.
- Magát is megvizsgáljuk majd, meg azt az árust a partnerével együtt.
- A kocsmárosnét békén hagyjuk, hogy ebédet főzhessen. – tette hozzá a másik doki.
- Járok egyet, megnézem a hajókat. – jelentette be Ingmar.
- De nehogy lelépjen!
- Nyugi, többszörös véradó vagyok, nem félek a tűtől.

A fiatalabb doktor egy csónakkal elment mintákat gyűjteni, az idősebbik megvárta Ingmart, majd felkeresték Jenőt.

- Na, csakhogy jön valaki. Mi történt? Kihalt a falu? Vagy futballmeccs van valahol? – fogadta őket az árus.
- Mielőtt a doktor faggatózni kezdene, adjon nekem a vastag kolbászból húsz dekát. – mondta Ingmar.

Jenő gyorsan mérte és adta.

- Mondja Jenő, miféle húsokat árul?
- Leginkább füstölteket.
- Sokan vásároltak magánál?
- Nem igazán. A kikötőmester vett csak a kolbászból, meg a kocsmárosné. A hurka az jobban fogyott, néhányan szalonnát is vittek, de a borsos szalámi volt csak igazán kelendő. Azt hiszem, jövőre nem jövök fel ennyire északra.
- Honnan érkezett?
- Magyar vagyok, ha erre kíváncsi.
- Az áruja is magyar?
- Nagyobb részt. A hurka, meg a borsos szalámi lengyel gyártmány.
- Ön szerint mi az oka, hogy maga nem lett beteg?
- Az egészséges életmód. Sokat utazom, bort iszom, és a saját termékeimet fogyasztom. Klára jól főz, és mindent tisztán tart.
- Na, akkor lássuk azt a kolbászt, meg a többit, amiből akárki is vásárolt. Mindenből kérek egy-két dekát.
- Fizetni is akar érte?
- Mintát kell vennem az áruiból a vizsgálat miatt. Mindenki beteg, azért nincs vásárló.
- Mindenki beteg? Maga sem az, meg én se.
- Ne kötözködjön! Megvizsgálom az áruját. Remélem, nem maga hozott valami mérgezett holmit.
- Na jó. – állt kötélnek elszontyolodva Jenő.

Szelt minden megkezdett áruból.

- Itt van, vigye.

A két orvos vért vett Ingmartól, Jenőtől, meg Klára asszonytól és néhány betegtől is.
Az eredmény várható volt. Az egészségesek vérében nem volt élő kórokozó.
Petri csészébe is leoltottak néhány vízmintát. A fiatalabb doki tréfából az egyikbe betett egy vékony szelet kolbászt. Persze később, mikor megkóstolt egy falatnyit, megbánta a tékozlást, de már későn.
Másnap megvizsgálták a leoltott mintákat. Ilyen mintázatot még nem láttak. A vírus ismeretlen volt. El is küldték elemzésre a központba. Meglepetten tapasztalták, hogy a kolbászos mintában elpusztultak a kórokozók

- Na, ebben van a megoldás. – örült a fiatalabb orvos.
- Persze, ha Ön nem gyerekeskedik, sokkal szakszerűbb lenne az eredmény.
- Bizony, tudnánk, hogy valami ismeretlen influenza vírussal állunk szemben. Így meg azt is tudjuk, hogy a vírus nem bírja a kolbászt.
- Nagyszerű. Felfedeztük a legmenőbb terápiát. Buli kolbásszal meg szesszel. Szabadalmaztassa.
- Legalább nem kell elküldenünk valakit gyógyszerért.
- Meg Jenő is eladhatja az összes kolbászt. Jó reklámja lesz.

Klára asszony azonban módosította a tervet. Lecsós bulit rendeztek. Mindenki kapott a Jenő főzte kolbászos lecsóból, és megitták az árus összes borát. A tengert a kikötőnél megszórták pirospaprikával és végül még táncoltak is.
Jenő másnap áruján túladva, elégedetten távozott. Megígértették vele, hogy jövőre ismét eljön, hoz kolbászt, főz lecsót és mulat velük egy jót a gyógyulásuk örömére.
Mind ott voltak, és lelkesen integettek, mikor a komp elindult Jenővel a fedélzeten.
Ott volt a két stockholmi orvos is.

- Mit gondol kolléga, véletlenül keveredett ide ez az ember, vagy netán egy ügyes ügynök? – kérdezte az idősebb.
- Furcsa eset. Majdnem elszúrta a kísérletet. Még jó, hogy a svéd halászok nem rajonganak a kolbászért. – felelte a társa.
- Ez éppen most van változóban. Az meg egyértelmű, hogy ezt a vírust magyarok ellen nem tudjuk bevetni.
- Meg a spanyolok, olaszok, dél amerikaiak ellen sem, azok is sok paprikát használnak.

Mikor a szárazföld eltűnt a messzeségben, Jenő így fordult Klára asszonyhoz.

- Megvan a kémcső? Vigyázzon rá, fertőzhet.
És vigyorgott.

Következő próza >>

Maya Hall FÉNYVARÁZS

PRÓZÁK

Maya Hall
FÉNYVARÁZS