Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

 

Utazás Madagaszkárra

- Izgulsz? – kérdezte Attila párjától, mikor már elfoglalták helyüket a Marseillebe induló gépen.
- Nagyon – vallotta be Zsuzsa. Nem gyakran utazik az ember Madagaszkárra. Kicsit fáradtnak is érzem magam, az elmúlt hét a készülődéssel nagyon igénybe vett.
- Majd pihenhetsz a hajón – simogatta meg az asszony valóban törődöttnek látszó arcát a férfi – és érdeklődéssel nézte a közelükben felszálló repülőgépet.
Mindketten a természet szerelmesei voltak, de ritkán jutottak el még a környező országokba is. Mikor Zsuzsa nagynénjétől jelentős összeget örökölt, életük megváltozott. A végrendeletben az állt, hogy a pénzt fordítsák utazásra, lássanak világot.
Előkerültek a térképek, a nagy földgömb, és esténként tervezgették, hová mennének szívesen, de nem tudtak dönteni.
- Tudod mit? – vetette fel egyszer Zsuzsa. A megtakarított pénzünkkel pótoljuk ki az örökséget, és menjünk el Madagaszkár szigetére, ahol egyedi a növény és állatvilág. Az itt élő fajok többsége sehol máshol nem található meg a Földön.
Mindketten jogászok voltak, s úgy gondolták, hogy a törvénykezési szünet ideje alatt – mely 2 hónap – megjárják az utat.
Az óriás gép Franciaország felé repítette őket, s boldogan nézték fentről az Alpok hófödte csúcsait, majd a Földközi tenger csodálatos kékjét. Miután csomagjaik átkerültek a francia felségjelzésű Nestor hajóra, kezdetét vette a hosszú vízi út, melynek első állomása Szardínia, második Szicília szigete volt.
A házaspár ötvenes éveiben járt, de ilyen szép helyeket még soha nem láttak. Szardínián a meredek gránit és trachit sziklafokok és a világos, – szinte fehér – homokos tengeröblök sorában gyönyörködhettek, valamint az ősi kőemlékekben, több ezer éves erődítményekben.
Szicíliában az égig érő hegyek, füstölgő vulkánkúpok, szűk sikátorok, tengerparti szállodák sora varázsolta el őket.
Egy-egy napot töltöttek a szigeteken, majd Afrika északi partjaihoz közel hajózva tartottak a Szuezi csatorna felé. Két magyar férfi is volt a hajón, akikkel gyakran beszélgettek. Ők búvárkodni jöttek a Vörös tengerre, melynek partján kétszer is kikötöttek.
Attila és Zsuzsa megelégedtek azzal, hogy búvárhajóról csodálhatták meg a tenger mesés élővilágát, a korallokat, és a különböző színekben pompázó tengeri halak csapatait.
A magyar fiúk nem utaztak tovább, de tanácsaikkal ellátták a házaspárt.
- Veszélyes vizek felé tartotok – mondta egyikük. Az Ádeni-öböl nem biztonságos hely manapság, és Szomália partvidékein is gyakoriak a kalóztámadások. Az éhező embereknek szánt élelmiszer segélyeket – melyek a világ különböző részeiből érkeznek – gyakran kalózok szerzik meg.
- Így van – kapcsolódott be a beszélgetésbe társa. Szomália kaotikus helyzete és a központi kormány hiánya hozzájárult a kalózok aktivitásának növekedéséhez. Mióta az ország összeomlott, a halászat illegális halkereskedésbe kezdett. A kalózkodást a helybeli halászközösségek is támogatják. Lényegében így védekeznek a külföldiek által folytatott illegális halászat ellen.
- Ennyire rossz lenne a helyzet? – gondolkodott hangosan Attila.
- Nem árt felkészülni – mondta az idősebb honfitárs. Van nálatok fegyver?
- Fegyver, az nincs. Eszünkbe se jutott, hogy felfegyverkezve menjünk nyaralni – vette át a szót Zsuzsa, de arcán látszott a feszültség.
A fiatalabb magyar táskájában keresgélni kezdett, majd átadott nekik egy gázsprayt és egy paprika sprayt.
- Ne legyen rá szükségetek, – de legközelebb ne induljatok el védőfelszerelés nélkül – javasolta.
Az öböl bejáratánál két magyar társuk elhagyta a hajót, s ők kevés angol nyelvtudásukkal ott maradtak a világ szinte minden részéből érkezett utasok között.
Az Ádeni öbölben a nappali órákban haladtak át, több tengeri járművel is találkoztak. Volt köztük indiai, japán, kínai, német, brit felségjelű is. Nyugodtan teltek az órák, nyoma sem volt semmi veszélynek.
Éjjel Szomália partjaitól keletre hajóztak célállomásuk, Madagaszkár felé. Kabinjukban békésen aludtak, segítségükre volt ebben a finom koktél is, amit este megittak. Hirtelen zajra ébredtek. Attila kinyitotta a kabin ajtaját. Egy tiszt rászólt angolul: mindenki maradjon a helyén, zárkózzon be a kabinba! Látszott, hogy a tengerész zaklatott, – valami baj van.
Gyorsan visszahúzódott és kulcsra zárta az ajtót. Zsuzsa – az esti koktéltól kissé kábultan – megkérdezte:
- Mi történt? – de Attila nem tudta a választ.
A nyílt tengeren haladó hajó közelében hirtelen fényt észlelt a kapitány, és a legénység néhány tagja. Ezzel szinte egyidejűleg sötét bőrű, vad kinézetű, kisebb tőrökkel, kardokkal felfegyverzett emberek jutottak fel a hajóra, hangosan kiáltozva.
A kapitánynak – mielőtt még megkötözték volna – sikerült vészjelzéseket leadnia. Az a tiszt, aki Attilát is visszaküldte kabinjába, az utasokat figyelmeztette a veszélyre, miközben kapcsolatba lépett az Angol Királyi Hadiflotta egy közelben tartózkodó hajójával. Ez a hajó, – és egy vészjelzéseket vevő orosz mentőhajó – elindult a Nestor felé, de beláthatatlan volt, mikor találkoznak.
Az események gyorsan peregtek. A háromárbocos kalózhajó – elején a halálfejes zászlóval– megközelítette a Nestort. A kalózhajó legénységének egyik tagja a hajó oldalában lévő ágyúból figyelmeztető lövést adott le, hogy a Nestorra feljutott társaikat ne merjék bántani. A hajót szerették volna épségben megszerezni. A mindenre elszánt, sötét bőrű kalózok sorra kötözték meg a matrózokat, – aki ellenállt, annak kezén, arcán vérző sebeket ejtettek.
Ezután a kabinokat vették célba. A fedélzeten talált óriás dorongokkal felszakították az ajtókat, s az utasokat értékeik átadására kényszerítették.
Zsuzsa és Attila a kabinsor legvégén voltak elhelyezve. Egymás után hallották a hatalmas reccsenéseket, az emberek jajgatását, kiáltozását. Tudták már, hogy kalóztámadás célpontjai lettek. Átölelték egymást, és imádkoztak.
Reszketve várták, mi fog történni, mikor rájuk kerül a sor. Az ágyúlövés eldördülésekor arra gondoltak, megsérült a hajó, elsüllyedhet.
A kalózhajó kapitánya újabb embereket akart küldeni, hogy felgyorsítsák az utasok értékeinek és a hajón szállított élelmiszereknek a megszerzését. Ekkor derült ki, hogy a kalózok, – akik közt több újonc volt – saját törvényeiket megszegve az engedélyezettnél több rumot fogyasztottak, és kapitányuk utasítását képtelenek voltak végrehajtani, így a Nestoron lévő társaik hiába várták a segítséget. A kalózhajón támadt zavar közben az idő telt, s a távolban felvillant egy halvány fény. Az orosz mentőhajó közeledett. A kalózhajó kapitánya három lövést adott le fegyveréből, mellyel visszavonulásra utasította embereit. Ez éppen akkor történt, mikor a Zsuzsáék előtti kabint fosztották ki. A barna bőrűek menekülni kezdtek a megtámadt hajóról, s hamarosan látszott, hogy a kalózhajó távolodik.
A mentőhajó legénysége perceken belül a helyszínen volt, és kiszabadították a megkötözött tiszteket, matrózokat, majd a hajó személyzete tájékoztatta az utasokat arról, hogy már elmúlt a veszély. Az emberek többségének pénzét, ékszereit a kalózok elvették, Zsuzsának és Attilának nagy szerencséjük volt, hogy hozzájuk nem értek el a haramiák.
- Látod, mindig mondtam, hogy Isten szeret bennünket! – mondta megkönnyebbülve Attila, és magához ölelte feleségét.
Az utasok egész nap az átélt izgalmak hatása alatt voltak.
Végre szerencsésen megérkeztek Madagaszkár kikötőjébe, Toamasinába, mely szálláshelyük közelében volt, ahová zebu-kocsival jutottak el. Úgy érezték, egy mesevilágba csöppentek. Hatalmas majomkenyérfák, pálmafák közt vitt az útjuk, megcsodálták a szabadon ugráló gyűrűsfarkú makikat. Zsuzsa mindig kedvelte a hüllőket, itt, a tengerparton sok leguánt, kaméleont látott. Ott tartózkodásuk alatt a szigeten legtöbb időt a nemzeti parkokban töltöttek, ahol olyan élmények hatása alá kerültek, melyben csak azon keveseknek van része, akik életükben legalább egyszer el tudnak jutni ide, a világ negyedik legnagyobb szigetére.


2012. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu