Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

 

Fogadáson nyert boldogság

A gépjavító üzem irodájában finom illat terjengett.
- Jöhetsz, Juliska, kész a kávé! – szólt kolléganőjének Rózsika, aki a szomszéd helyiségben éppen befejezte a fénymásolást.
Miközben a két nő kávézott, az utcán, – az ablak előtt – fiatal anya tolt egy babakocsit.
- A Kovácsék Zsuzsikája – szólalt meg Rózsika. Kisfia született. Azt mondják, szép, mint az anyja.
Juliska arcára szomorúság ült ki. Már elmúlt 35 éves, s még nem sikerült társat találnia, pedig minden vágya az volt, hogy megismerje az anyaság örömeit.
- Nem sokat ér az élet gyerek nélkül – sóhajtott - miközben letette az üres csészét.
- Nem bizony – erősítette meg Rózsika. Itt vagyok én… A jövő hónapban nyugdíjba megyek, de mivel fognak telni a napjaim? Évődhetek az öreggel. Bárcsak lett volna gyermekem, s most lennének unokák. Sajnos, jött az a nagy műtét…
Beszélgetésük megszakadt, mert belépett a főnök.
- Jó reggelt! Kaphatok én is egy kávét? – kérdezte.
Rózsika készségesen kiszolgálta, de Juliska szavai a fejében motoszkáltak: „nem sokat ér az élet gyerek nélkül”.
Hazatérve elmondta párjának, hogy szegény Julis mennyire vágyik egy gyerekre, és már reménytelennek tartja, hogy férjhez menjen.
András megjegyezte:
- Városon már biztos akadt volna neki valaki, de ebben a porfészekben alig van ember. Szép nő pedig. – állapította meg. Jól áll neki az a feltűzött konty. A haja színe olyan, mint a gesztenye héja. Formára sem rossz, csak annyira gömbölyödik elől, hátul, amennyire kell.
- Eredj már, te…! – szólt rá Rózsika.
- Hűséget esküdtem neked, nem vakságot – válaszolt az öreg. No, megyek a kocsmába asszony – vetette még oda, s engesztelésül megcsókolta felesége arcát.

Miközben cimborái közé igyekezett, azon gondolkodott, amit felesége mondott. Kellene szerezni Julisnak egy férjet. Ott van az a Sanyi gyerek, aki a polgármesteri hivatalban mindenes gépkocsivezető. Szállítja a gyerekeket, ha kell, de van úgy, hogy a szippantós kocsival jár. Ő is benne van már a korban, túl lehet a negyvenen. Az anyjával él, pedig három éve megvette az öreg Kiss házát, aki meghalt. Fel is újította, de az óta is ott áll üresen. Nem értem ezt az embert – morfondírozott az öreg. Csak a föld érdekli, de minek neki a vagyon, ha nincs saját családja. Kommendáltak neki már több lányt, elvált asszonyt is, de azt mondta, hogy ilyen úton nem házasodik. Pedig még a pap is célzott rá, hogy ideje volna már családot alapítania.
Andrásnak hirtelen eszébe jutott a szántó, – a falutól távol – melyet bátyjától örökölt, de csak terhet jelentett neki. No, ezt bevetem csalinak, hátha sikerülni fog, amit akarok.

Gondolataiból a kiszűrődő kocsmazaj mozdította ki. A tornácon az asztalok már foglaltak voltak, de odabent még volt hely. Mit ad Isten, itt is van Sanyi – állapította meg.
No, ha kommendálás útján nem kell asszony Sanyikám, hátha kell fogadás útján? – okoskodott magában.

Sanyi körül már népes baráti társaság ült. Az öreg is közéjük telepedett.

- A szokásosat! – szólt oda a pincérnőnek, aki már hozta is neki a fél konyakot, meg a sört.

Mikor a hangulat már fesztelenné vált, András megszólalt:

- Sanyikám! Ajánlanék neked egy fogadást.
A társaság, érdeklődéssel fordult András felé. Kíváncsian várták az ajánlatot.
- Csak négyszemközt, mert bizalmas. – hűtötte le a többiek érdeklődését az öreg.
A két férfi elvonult, és András előadta javaslatát.
- Egy hónapon belül, ha el tudod csábítani a gépjavítóban dolgozó Kerekes Juliskát, neked adom a bátyámtól örökölt szántót, – ha nem sikerül, egy éven át havonta veszel nekem egy rekesz sört.

Sanyit meglepte az ajánlat. Vonzónak találta a földhöz jutás lehetőségét, s Julist is ismerte, de mivel jóval fiatalabb volt nála, – és mint irodában dolgozó kisasszonyt – meg sem merte környékezni. Most különös kihívásnak érezte a fogadást, – a már elfogyasztott két üveg sör hatása alatt.
Rövid gondolkodás után András markába csapott.
- Rendben van, vállalom!

Sanyi tudta, hogy a gépjavítónál délután négy óráig tart a munkaidő.
Másnap a városban volt dolga, és egy szép csokor virágot vásárolt, majd megvárta, míg Juliska kulcsra zárja az irodaház ajtaját, és mellé lépett.
- Ezt neked hoztam! – mondta röviden, és kezébe nyomta a csokrot.
Juliska a meglepetéstől sokáig nem tudott meg sem szólalni. Látásból ismerte Sanyit, köszönő viszonyban voltak, de hogy virágot hozzon neki?
- Milyen alkalomból? – tette fel a kérdést, mikor magához tért.
- Hát… a szép tavasz alkalmából – vágta ki magát Sanyi.
- Juliska elnevette magát.
- Gyere, hazaviszlek – ajánlotta újdonsült lovagja.
A lány beült a kocsiba, és megállapította magában, hogy ha kicsit esetlen is, de jóképű ez a Sanyi.
Ezek után naponta találkoztak, hét végén, pedig együtt mentek bevásárolni a városba.
Sanyi egyre inkább úgy érezte, hogy fontos neki ez a kedves, csinos nő. Bántotta a gondolat, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy fogadásból kezdett udvarolni neki.
Már negyedik hete jártak együtt, mikor Juliska kezdeményezte, – Sanyi házát megtekintve – hogy aludjanak ott.
A férfi ekkor őszintén bevallotta az előzményeket, és azt is, hogy őt a fogadás nem is érdekli, mert szerelmes lett.
Juliska – András nevét hallva – rögtön felmérte, hogy Rózsika jóakarata állhat a háttérben.
- Az a lényeg, hogy szeretsz, és hogy ez kölcsönös – mondta, s leengedte a szoba ablakán a redőnyt.

Az elkövetkező napokban Sanyi közölte Andrással, hogy a fogadást teljesítette, de a földre nem tart igényt, mert megszerette Juliskát, és feleségül veszi.
Néhány hónap múlva összeházasodtak. András nászajándékként mégis nekik adta a szántót.
Egy év után ikergyermekeik születtek. A házaspár boldog volt.
A közelben lakó – már nyugdíjas – Rózsika, pedig gyakran átjárt a gyermekeket pesztrálni, ha a szülőknek a városban akadt dolga.

2012. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu