Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

 

A bankár döntése

Artúr cége képviseletében vett részt a táncdalverseny díjkiosztó ünnepségén, ahol Melinda első helyezést ért el.
A rendezvényt követő fogadáson hosszasan elbeszélgetett az énekesnővel, és sok mindent megtudott róla. Többek között azt, hogy rendszeresen sportol, – teniszezik. Már több mint tíz éve énekel, de eddig ez volt a legeredményesebb versenye.
Sokat utazik, gyakran lép fel külföldön is.
Hazai és nemzetközi segélyszervezetek javára szervezett koncerteken rendszeresen énekel.
Magánéletéről nem volt hajlandó beszélni, de Artúr úgy érezte, független lehet, mert ebbe a túlhajtott életformába nem nagyon fér bele egy kiszolgálást igénylő család.
A fogadás során többször visszatért Melindához, szerette volna jobban megismerni ezt a csodálatos hangú, szerény nőt.
Mikor elváltak, átadta neki névjegykártyáját, s kérte, hogy találjanak még alkalmat a találkozásra.

Melinda éjfél után taxival ment budapesti lakására, csak másnap tervezte, hogy visszatér Egerbe, ahol özvegy édesanyjával él egy szép családi házban.
Nagyon fáradt volt, ugyanakkor végtelenül boldog. Úgy érezte, hogy pályája csúcsára érkezett.
Telefonjáért nyúlt, hogy még váltson néhány szót édesanyjával, aki kérte, ha hazaért, – bármilyen későn is – hívja fel.
A telefon mellett megpillantotta a névjegykártyát. Kezébe vette, s olvasta, hogy az úriember, akivel oly sokat beszélgetett, Gáti Artúr, - több titulus mellett az egyik nagy pénzintézet vezető szakembere.
- Szimpatikus – könyvelte el magában. Elfoglalt lehet, s mégis találkozni szeretne velem. Ez érdekes.
A kártyát visszatette táskájába és – miután édesanyját megnyugtatta, hogy jól van, – pihenni tért.

A következő hetekben Melinda nagyon elfoglalt volt. A média kiemelt témaként kezelte a táncdalversenyt, interjúkat kellett adnia és sok helyre hívták fellépni.
Eltelt már legalább két hónap az Artúrral való beszélgetés óta, mikor menedzsere útján megkereste a férfi.
Ő nem zárkózott el a találkozástól, bár úgy gondolta, mélyebb érzelmi kapcsolat nem alakulhat ki köztük, mivel Artúr már ötven felé járhat, ő pedig alig múlt harminc.
- Kellemes beszélgető partner, – győzte meg magát, meg azt is szempontnak tartotta, hogy – mint banki szakembert – talán bevonhatja a társadalmi szolidaritásnak pénzintézetek területén történő erősítésébe.
Melinda elkötelezett híve volt a gazdasági egyenlőtlenségek miatt hátrányos helyzetű gyermekek segítésének. Az egyik segélyszervezetnél egy ilyen projekt megvalósításában – mely a munkanélkülivé vált szülők gyermekeinek támogatására vonatkozott – aktívan részt vett.

A találkozóra egy belvárosi étteremben került sor, ahová vacsorázni hívta a bankár.
Artúr jómódú, de hiú ember volt. Feleségétől elvált. Milliárdokban mérhető vagyonát a Torontóban élt rokonoktól származó örökséggel alapozta meg, s a pénz ügyes forgatásával duzzasztotta.

Melinda a férfi gépkocsiját meglátva – rögtön tudta, hogy dúsgazdag ember lehet. Artúr ezt – mint kiderült – nem is titkolta.
- Az idén nem kerültem be a száz leggazdagabb magyar közé, de jövőre szeretnék – mondta, reménykedve abban, hogy Melinda szívéhez a hatalmas vagyonon át könnyebb lesz az út.
A pincér jófajta pezsgőt töltött a poharakba.
- Majd taxival megyünk haza – nyugtatta meg a nőt – mikor a két pohár láttán az kérdően nézett rá.
Miután megitták a pertut, már tegeződve folytatták a diskurzust.
Melinda beszélt arról, hogy szakmai sikerei mellett arra törekszik, hogy minél többet segítsen az önhibájukon kívül bajba került emberek gyerekein, s fontos feladatának tartja, hogy a társadalmi együttérzés – mely adományokban ölt formát – erősödjön.
- Tudod, nem csak tárgyi, de erkölcsi, szellemi segítségre is szükség van – magyarázta lelkesen partnerének.
Időközben a pincér eléjük tette az étlapot. Melinda rápillantva elképedt.
- Itt két személynek egy vacsora annyiba kerül, mint amennyiből egy két gyerekes család egy hétig kell, hogy éljen.
Kezdte kényelmetlenül érezni magát. Mióta elkötelezettje lett a szegények segítésének, nem tudta élvezni az olyan helyzeteket, ahol minden a luxusról szólt.
Artúr hagyta, hogy beszélgető partnere kifejtse elhivatottságát a felborult világ egyensúlyának helyreállításáért, de egyszer csak megszólalt.
- Mindez csak utópia. Olyan ország, ahol mindenkinek kielégítő a sorsa, csak a mesében létezik.
Egyébként nekem rossz tapasztalatom van a segítségnyújtás hasznosulásával kapcsolatban – vetette fel.
Két éve a tv híradóban láttam, hogy egy több gyermekes család háza súlyosan megrongálódott, s úgy döntöttem, segítem őket. Tervet készíttettem az épület felújítására, és a szükséges fedezetet a családfőnek átadtam. Fél év múlva elmentem megnézni, mire jutottak. A család nagyobb nyomorban élt, mint korábban. A ház már majdnem rájuk szakadt. A falubeliektől tudtam meg, hogy amíg tartott a pénz, a férfi barátaival naponta mulatott a kocsmában.
- Egy esetből nem szabad általánosítani – érvelt Melinda.
Érezte, hogy ezt a család nélküli, vagyonos embert – az általa elmondottak miatt – nem lesz könnyű támogatónak megnyerni.

Találkoztak még néhányszor, s észrevette, hogy Artúr egyre inkább vonzódik hozzá, keresi a társaságát, részt vesz a koncertjein.
Ő viszont mind jobban érzékelte a férfin a gondtalan gazdagsággal járó negatív vonásokat, - az önteltséget, az önzést, közönyösséget.
Gondosan ügyelt arra, hogy virágon és apróbb ajándéktárgyakon kívül ne fogadjon el semmit tőle, ne legyen lekötelezettje.

Mikor közeledett a karácsony, Melinda programjai – a jótékonysági koncertek miatt – egyre sűrűbbé váltak. Az addig sem túl gyakori közös vacsorák elmaradtak. Artúr ezt nehezen viselte, mert idő közben nagyon szerelmes lett a lányba. Egy alkalommal kíméletlen megjegyzést tett a Melinda által támogatott emberekre, - akik miatt úgy érezte, háttérbe szorult. Ennek hallatán az énekesnő úgy döntött, az addig laza kapcsolatot is megszakítja a férfival.

Artúr – aki legutóbb húsz éves korában volt szerelmes – a szakítás után egyre inkább ennek a mindent elsöprő érzésnek a hatása alá került.
Többször próbálta hívni szerelmét telefonon, de ő nem volt hajlandó tárgyalni vele.

Ez a gazdag ember – aki bármit meg tudott venni – kezdte magát szerencsétlennek érezni. A legfontosabb dologról – az imádott nő elérhetőségéről – le kellett mondania.
Kollégái, ismerősei csodálkoztak megváltozott viselkedésén. Szórakozott lett, figyelmetlen, sok rossz döntést hozott.
Esténként, - mikor Melinda dalait hallgatta – nagyon szenvedett a hiányától.
A későn jött, reménytelen szerelem hatása alatt kezdett elgondolkodni élete értelmén.
- Tényleg, már lassan ötven éves vagyok. Mi lesz a vagyonommal, ha tíz-húsz év múlva távozok az élők sorából? – tette fel magának azt a kérdést, mellyel eddig, nem mert soha szembe nézni.
Talán igaza van Melindának. Mindenkin, ha nem is lehet segíteni, de legalább a gyerekeken kellene, hogy ne kallódjanak el a tehetségek.

Másnap felkereste azt a segélyszervezetet, amelynek a lány is dolgozott. A szervezet vezetőjével arról tárgyalt, hogy jelentős összeggel létrehoz egy alapítványt a hátrányos helyzetű gyermekek oktatásának támogatására.
Távozóban a kijáratnál összefutott Melindával, akinek szintén itt volt dolga.
- Te itt? – kérdezte a nő.
Artúr szíve olyan erősen kezdett dobogni, hogy fülében hallotta a ritmusát.
- Igen – szólalt meg.
- Mi járatban voltál?
- Elintéztem, hogy jövőre nem leszek a száz leggazdagabb magyar között.
Melinda arca felragyogott az örömtől.
Többre pályázom – folytatta Artúr, mikor érezte, hogy közös hullámhosszon vannak.
A lány keze után nyúlt, és megcsókolta.
- A világ leggazdagabb embere szeretnék lenni – súgta neki.

2012. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu