Tavasz a Gerecsében

Szépség virraszt itt, és az örök Hórák
kőasztalon terítenek tavaszt.
Hérics és nőszirom, mint virágtócsák.
A szikla sóhaja verset fakaszt.

Sejtelem: titánok születtek talán.
Múzsák dalolnak bomló lomb alatt.
Elbújt a bérc az ormon, s mint bús magány
tekintett le rám, míg lábam haladt.

Nimfák vadásznak, s a szikla tövébe
pihenő Párka, születni hív vajon,
vagy talán ma engem taszít a mélybe?