Gyökerek
Hol róna és messze határ,
Szívem, lelkem repülne már!
Nem születtem "otthon" – tudod -,
Szívem mégis kunként dobog.
Itt született apám, anyám,
Innen indult útra – talán -
Kunországból idegenbe,
Hittel, bízva jobb életbe’.
A hegyekben megrekedve,
Gyökeret vert új életre.
Megszülettem új világra,
Életem ott szökkent szárba.
Jász-kun vérem nem hagy nyugton,
Elindulok, minden úton.
Harcos asszony, vágott szeme,
Mindent meglát tekintete.
Konok kunok vérerekben,
Szenvedélyes életekben
Folynak tovább, űznek, várnak,
Kunországba visszavárnak.
Szelíd rónán szabadulok,
Vágyott sóhajt felszakítok.
Tekintetem nem ütközik,
Szívem rácsát itt nem verik.
Ezért jövök megint, s újra,
A múltamat visszasírva.
Kunországnak fővárosa,
Kisújszállás hívott haza.
Meszelt falú parasztházak
Ide bizony hazavárnak.
Nótaszóval csalogatnak,
Édes búval megríkatnak.
Nem köt ide már zablaszár,
Mégis, mint a túzokmadár
Megülök itt a szabadban,
Szívem a torkomban dobban.
Végtelenbe a szemhatár,
Szabad lelkem is hazajár.
Elnyelni nem tud a világ,
Hogyan tudna, egy kun leányt?