Mezopotámia művészetében különösen jelentősek a vadászjeleneteket bemutató asszír domborművek. Az asszír művészet értékes emlékei a paloták kőlábazatára faragott domborművek s a kapuk két oldalára helyezett emberfejű szárnyas bikák, az ún. lamasszuk. Összefoglalva szobrászatuk jellemző vonásai:

• A sumérok tömbszerű, zömök kerek testformájú emberalakokat készítettek, sematikus arcformáik csak egyszerű jellemzést adtak
• Az asszírok inkább istenszobrokat készítettek, a méltóságot jelképező haj és szakáll aprólékos kidolgozására nagy hangsúlyt fektettek, így érzékeltették az erőt a nagyságot, a fenséget. Démonalakjaik állati és emberi keveréklények voltak. Szalagszer domborműveiken harci jeleneteket mutattak be, a tájrészletek csak jelzésértékkel szerepeltek.
• A babiloni szobrászat hasonlított az asszírokéra.
• Kerámiáik elkészítésében óriási segítséget jelentett a fazekaskorong feltalálása. Edényeik a egyiptominál magasabb színvonalúak voltak.
• Aláírás helyett agyagból készített pecsételő hengereket nyomtak a szerződéseket rögzítő agyagtáblákba.
• Ötvösművészetük a királysírok leletei alapján rendkívül magas színvonalú volt.

A kínai "császárság"  korában a kerámiakultúrák virágoztak - keleten a színes jangsao, nyugaton a fekete vagy sötét lungszun. Legrégibb emlékei az i. e. 3. évezredből valók: színes és fekete (zsinórdíszes), művészi igényű cserépedények. Ezenkívül a bronzművesség mesterei voltak. A nagyon gyakran stilizált állatformákat - bivaly, orrszarvú - öltő edények felületét elborítják a domború és vésett minták. Készítettek bronz ékszert és dísztárgyakat. A szobrászat már monumentális alkotásokat is hagyott ránk: síremlékeket ékesítő kőszobrokat.

Az első kínai császár cseréphadserege

1974 tavaszán kútásó parasztok Lintung körzeti székhely környékén, a Li hegytől északra emelkedő (mindössze 43 m magas) sírhalomtól mintegy kilométernyi távolságra hatalmas, életnagyságú figurát találtak a földben. A Senhszi tartományi régészeti intézet, amely az onnan 35 km-re lévő tartományi székhelyen, Hszian városában működik, azonnal kutató ásást kezdett a véletlen lelet helyén és környékén. Páratlan fölfedezés hírét tették közzé: megtalálták az Első Császár monumentális föld alatti mauzóleumának egy részét, benne mintegy 8000 életnagyságú cserépszoborral - katonák, szolgák, lovak, kocsik -, továbbá valódi fegyverek és más tárgyak töredékeivel.

 Harappai és Mohendzso Dárói kultúrák (Pakisztán) szobrászatának jellemző vonásai:

• Haszonelvű és szabványos szobrok és edények (középső kép: maszk)
• Kevés tárgyi emlék
• Állat és isten ábrázolások, mesterien kivitelezett játékok (modellek - harmadik képen).
• faragott kőpecsétek (első képen magyar kőpecsét)
• Ötvös művészetük igen fejlett.

Egyiptomban, a képzőművészet alkotásai a műfajtól és a témától függetlenül, bárhol jelennek meg, rendeltetésük szerint elsősorban a túlvilági életet szolgálják. A templomokban a domborművek s a szobrok az uralkodót és az isteneket magasztalva az e világban szerzett érdemeket örökítik át a túlvilágba. A sírkamrákban a festet vagy domborművű képek az elhunytnak adják meg mindazt, amire a halál utáni élet teljességéhez szüksége lehet. Az egyiptomi művészet sajátos stílusát az életnek és a halálnak egymásba átfonódó kettőssége adja meg. Az élet mindennapi eseményeit ábrázolják, de időtlenné általánosított, elvont formákkal. A szobrászat ugyanilyen elvont, szabályokhoz kötődő beállításban, de élethű arcvonásokkal számos fáraó s tisztségviselő képmását örökítette meg. Összegezve szobrászatuk:

• Általában a halottkultuszhoz kapcsolódtak.
• Készítettek domborműveket.
• Szobraikra az idealizált ábrázolás és a szimmetrikus formák jellemzőek.
• Iparművészetük igen fejlett: elsősorban az edénykészítésben és az ötvösségben alkottak kiemelkedőt.
• Általában kedvelték a geometrikus formákat.
• A frontalakítás vagy a legnagyobb felület törvénye érvényesült náluk: síkszerű ábrázolásban a legjellemzőbb nézeteket egyesítették.
• A perspektíva szabályai nem érvényesültek.
• A műalkotások alapanyagát a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely szerint választották meg. (Pl. Ülő írnok, Tutanhamon portréi, fáraó-szobrok, Nofertiti portréja)

Pap portréja (Boston)

 

A szobrászat változásának egyik kifejező példája a "Pap portréja" Szakkarából, az i. e. 4. századból. A nagyszerű kidolgozás új művészi felfogás térhódítását bizonyítja. A fejet különösen kemény, kék bazaltból faragták. Kifejező realizmusa pontosan felidézi a szemhéjak szegélyét, a homlok redőit és a száj szögletének ráncait.
 

Az Óbirodalom korából jelentős emlék, a párizsi Louvre-ban őrzött Írnok alakja, az egyik legszebb és legismertebb egyiptomi írnokszobor.

Valószínűleg azt az előkelő tisztviselőt ábrázolja, akinek a sírjában a szobrot megtalálták Szakkarában. Ezt a barátságos és oly sokszor idézett képmást azonban sohasem sikerült teljes bizonyossággal azonosítani a sír tulajdonosával, mert a szobor eredeti talapzata, amelyen rajta állt a neve, eltűnt. Maspero mégis biztosra vette, hogy az V. dinasztia egyik előkelő tisztviselőjét, Kait ábrázolja, mivel erősen hasonlít Kai más, ugyancsak a Louvre-ban található szobraira.

Nofertiti királynő mellszobra (Berlin)

A Közép- és az Újbirodalom korának egyik talán leghíresebb szobra. Érdekesség, hogy a képen látható szobron kívül a királynőt egy befejezetlen, rózsakvarcból faragott szobor is ábrázolja. Hiába, az ő típusa volt az Amarna-kor szépségideálja. Festett mészkőből készült, 50 cm magas. Az első világháború előtt találták Tell el-Amarnában, Thotmesz szobrászművész műtermében. Befejezetlensége, a törött ureusz és a kidolgozatlan bal szem nem csökkenti a képmás szépségét. A színes festés csaknem teljesen ép, s a bőrszín meleg tónusa bájossá teszi a szobrot.

A gizai Szfinx

Egyiptomban a képzőművészet szorosan kapcsolódott az építészethez. Ezt nagymértékben elősegítette a sajátos ábrázolás mód. A nagy felületek törvénye szerint síkban kiterülő formák, az egy főnézetre beállított szobrok már önmagukban is annyira tektonikus felépítésűek, hogy létezésük természetes közegeként szinte megkövetelték maguk körül az épületet. A gizai piramisok mellett egy hatalmas szfinx emelkedik. Oroszlánteste és emberfeje van, 57 méter hosszú és 20 méter magas. A fennsíkon álló mészkősziklából faragták, a sivatagi szél időről időre homokkal borítja be alsó részét és eltakarja a belsejébe vájt római kori sziklatemplomot. Valódi jelentése hosszú ideig rejtély volt. Ma már tudjuk, hogy Kelet felé tekintő alakjában Khephrén fáraót, a közelben álló piramis építtetőjét kell látnunk. Egy itt talált felirat szerint elkészülte után 1000 évvel még úgy tudták, hogy a szfinx ennek a fáraónak a képmása. A romantika ebben a gigantikus szoborban, amelyet i. e. 2500 körül faragtak ki, a távolt fürkésző tekintete miatt a megválaszolatlan kérdések titokzatos szimbólumát látta. A szfinx fejét klaft borítja, a fáraók hagyományos fejdísze. Abból a mészkősziklából faragták ki, amelyből Kheopsz piramisához bányászták a tömböket. Feltehetően Khephrén uralkodása idején készült. 1380-ban a képrombolók, később a Mamelukok súlyosan megcsonkították. Mellső lábai között látható az ún. álom-sztélé, amelyet lV. Thotmesz egy évezreddel a Szfinx elkészülte után állíttatott. A sztélé szövegében a fáraó elmondja, hogyan ajándékozta neki a Szfinx a királyi hatalmat hálából, amiért kiszabadította a sivatagi homok rabságából.