Mezopotámia építészete monumentális alkotásaival, palotáival, templomaival, az égre emelkedő toronytemplomaival és hatalmas városfalaival tűnik fel. Ezzel szemben a lakóházak nagyon egyszerű építmények. Összefoglalva építészetükre jellemző:

• Égetett és nyers tégla használata
• Alapozáshoz bitumen készítése
• Vízelvezető hálózat, derékszögben egymást metsző úthálózat fejlett, tervezett városépítészet része

A sumér építészet legjelentősebb emléke az Ur-i fallal körülvett városközpont együttese.

 Az i. e. 3. évezred végén, az új-sumér korban épült ki a város fallal körülvett szent kerülete, amelyben a városvédő isten temploma mellett több szentély s a királyi palota is helyet kapott. Északkeleti szögletében állt az együttes leghangsúlyosabb épülete, a zikkurat. A háromlépcsős tömör építmény belső része - egy régebbi maradványa - napon szárított agyagtéglából épült, körülötte a szilárd falköpeny égetett téglából. Alaprajza szabályos négyszög (62,5 X 43 m), sarkaival a négy égtáj felé fordul. Oldalai mind a három szinten döntött síkúak, a felületet függélyes falsávok tagolták. Az alsó lépcsőzet (11,5 m magasan fekvő) teraszszintjére három lépcső vezet: egy a homlokfalra merőlegesen, a tengelyben, kettő pedig ennek érkezéséhez összefutva a homlokfal mellett. A lépcsők találkozásánál kapuépítmény emelkedett. Azon áthaladva már csak a tengelyben vitt tovább lépcső a két felső teraszra. A tömör alépítmény tetején, a harmadik szinten állt maga a szentély. A zikkuratnak a szent kerületen belül fallal elkerített külön udvara volt, ahhoz a bejárat felől egy kisebb előudvar csatlakozott. Ezektől délkeletre épült fel, az előudvar mellé a raktárterek tömbje, a zikkurat nagy udvara mellett egy palotával egyesített szentély, s annak közelében a királyi palota. A három épület kialakítása egymáshoz hasonló. A négyszög alaprajzba összefogott, keskeny, szűk terek sokaságát tömör fal zárja körül s a külső oldalakat masszív falpillérek függőleges sora tagozza. A nyílás nélküli, súlyos hatású tömbök megjelenése erődszerű. Védelmi jellegüket még tovább fokozza az, hogy a bejárat két oldalán a falpillérek védőtornyokká erősödnek. Az Ur-i szentély hosszú időn át köztiszteletben álló kultuszhely.

Az ókori Mezopotámia legjelentősebb építészeti emléke az Istar-kapu, melynek falait színes mázas téglák borítják. Babilóniát az északról támadó erős, harcias nép, az asszírok igázták le. Egyik legnagyobb királyuk - Asszurbanipál - ninivei palotájának falát frízek díszítik. A reliefekhez való átmenetet az emberfejű bikák (lamassu) és a kapuoroszlánok közvetítik. Fejük és előrészük szabad, oldaluk magas relief. Precízen kidolgozott, finoman megmintázott szárny, gondosan fésült szőrzet jellemzi, ám vegyített jellegüknél fogva természetellenes hatást keltenek. Művészetileg magasabb fokon állnak Asszúrbanipál ordító, igen naturalisztikus kapuoroszlánjai. Gilgamest, a híres mondai hőst is szívesen ábrázolták oroszlánokkal viaskodva. Az emberi alakok ábrázolása alig, vagy csak vontatottan fejlődik. A zománctéglák lazúrkék alapon ornamentális vagy figurális mintákkal voltak ellátva, akárcsak a babilóniaiak.

Szemirámisz függőkertje - Kr. e. 605-562 között épült.
A sziklába vésett nyílásokat föld alatti csatornákkal kötötték össze, amelyek a növények megmaradásához elegendő vizet szállítottak. A lyukakba ezután termőföldet hordtak, és ide ültették a ritka növényeket. Szemirámisz függőkertjét gyakran hívták többes számú alakban függőkerteknek. Ez azért lehetett így, mert az építményt alkotó hét szint mindegyike egy-egy önálló, zárt kertrész volt. A hét óriási "lépcsőfok" minden eltérés ellenére egységes egésszé forrt össze. A teraszok legszélére sok ezer kúszónövényt ültettek, amelyek indái és levelei beborították a falat, lecsüngtek egészen az alattuk lévő szintig. A hét önálló kertrész így valósággal egymásba nőtt. A távoli szemlélő számára az egész építmény egy hatalmas, meredeken emelkedő, zöld hegynek tűnt, melyet rengeteg fa, bokor, virág borított. A szemlélő mindezt úgy látta, mintha a növények lebegnének, a levegőben függenének.

 A kínai kultúrának vannak az egész társadalom számára fontos épületei is, amelyek képviselik a múlt kultúráját és közösségeit. Ide kell számítanunk elsősorban azokat a palotákat, amelyek az egyes fejedelemségek vívmányait a császárvárosokba próbálták átmenteni. A régi kultúrának nem csupán a "palota", hanem a "templom" is a képviselője. A fővárosokban és nagyvárosokban a legnagyobb vallásokat is ezek képviselik. Vidéken azonban, ahová az idegen vallások vezetői, képviselői kiszorultak, a kolostorok jelentik az épületet, amely védelmezte és táplálta a körülötte élőket. Van egy építmény, a kínai Nagy Fal, amely mind a mai napig tanúsítja a kínai császárság tiszteletét Ázsiában. Először csak a Csou-kori fejedelemségek északi falai körül azokat tartalmazta, amelyek a kínai civilizáció északi védelmére szolgáltak. A 15-16. században épültek ma is látható formái, de mind a mai napig születnek újabb és újabb részletei.

Magasan fejlett építészete az Indus folyó felső és középső szakaszán egymástól 560 km-re fekvő Harappai és Mohendzso Dárói kultúráknak (Pakisztán). Építészetük fő vonásai:

• Égetett téglából épített hatalmas városok (K= 5 km)
• Alaprajz négyzet, útvonalak a négyzetrács vonalai
• Tudatos tervezés, többnyire azonos tervek alapján
• Lakónegyed, magtár, fürdő, gyülekezőcsarnok, citadella
• A házak ablakai rendre a mellékutcákra nyíltak
• Csatornahálózat

Az egyiptomi építészet legjelentősebb emlékei az istenek tiszteletére emelt templomok és a halottkultusz szolgálatában álló monumentális sírépítmények. A világi építészetről aránylag keveset tudunk. Az egyszerű vagy gazdag lakóházak, az uralkodók és az előkelők palotái többnyire fából s agyagból épültek, ezért csak elvétve maradt fenn nyomuk. Építészetük jellemzői:

• Sírépítményeik közül kiemelkedett a masztaba, ami meredek falú, lapos csonka gúla, valamint a piramis, ami lépcsős vagy meredek falú gúla
• Barlangsírokba is temetkeztek, ezek sziklafalba vésett helyiségsorok (Királyok Völgye),
  templomaik oszlopcsarnokok
• Lakóépületeiket a társadalmi hierarchia által megjelölt módon a sárkunyhótól a kőből készült csodálatos palotáig terjedően készítették

Az egyiptomi történelem fontosabb építészeti emlékei:

• az Óbirodalom korából a szakkarai és a gizehi piramisegyüttesek;
• a Középbirodalom korából a beni-hasszáni sziklasírok s Kahun városának maradványai;
• az Újbirodalom korából a terasztemplom Deir el-Bahariban, a luxori Amon templom, a karnaki Amon templom, a thébai Ramesszeum s Abu Szimbelben 11. Ramszesz sziklatemploma.
• A késői birodalom korából az edfui Hórusz templom.

                                     Dzsószer piramis                                                   Kheopsz piramis

A piramis négyzet alaprajzú, nem egyszer a 100 méteres magasságot is meghaladó, gúla alakú, tömör kőépítmény. Korai formája, a lépcsős piramis úgy keletkezett, hogy a fáraó sírhelyét lépcsőzetesen egymásra épülő masztabák (arab szó=pad) soraival emelték ki a többi közül. Az építés menete későbbiekben annyiban változott, hogy a lépcsők visszaugrásait kiegyenlítették, az így kapott gúla oldalait simára csiszolt és pontosan illesztett kőtömbökkel burkolták. A gúla térfogatához képest a sírkamrák mérete igen kicsi. A hozzájuk vezető folyosó nyílását gondosan elfalazták. A piramishoz az istenfáraó kultuszának szentelt halotti templom csatlakozott.

A barlangsírokat nehezen megközelíthető, meredek sziklafalba vésték. A korai piramis egyik legszebb emléke a Szakkara-i Dzsószer piramis. Tervezője, Imhotep, az első név szerint ismert építész. 60 méter magas, hatlépcsős piramis. Eredetileg hatalmas masztabát kezdtek építeni itt, ám az, az állandó nagyítással először négy-, majd később hatlépcsős piramissá alakult. Ez volt az ókori Egyiptom első nagyszabású kőépítménye. A falazásán megfigyelhető, hogy munka közben szereztek egyre nagyobb jártasságot a kőépítés technikájában.

A gizehi piramisegyüttes tagjai közül a Kheopsz piramis teljes térfogata több mint 2,5 millió köbméter, a belső tér csupán kétezer köbméter. Három helyisége van: a talajszint alatt 20 méteres mélységben a sziklába vágott sírkamra, fölötte az ún. "Királynő kamrája", még magasabban a királysír tere. Ez kb. 5x10 méteres alapterületű, 6 méter magas, gránittal burkolt helyiség. Síkmennyezetét szellemesen kialakított üreges teherhárító szerkezet védi a ránehezedő roppant kőtömeg nyomása ellen. A sírkamrához a rejtett bejárat mögött szétágazó lejtős folyosók vezetnek. Közülük a felső a királysír előzz 46 m hosszú, 8,5 m magas galériává tágul.

A Luxor-i Amon templom eredeti állapotában a templom térsora háromhajós csarnokkal indult. Itt két sor sima törzsű kehelyfejezetes papiruszoszlop tartotta a mennyezetet. Ezután széles, négyszög alaprajzú udvar következik. Ezt három oldalról kötegelt törzsű bimbófejezetes papiruszoszlopok kettős sora keretezi. A negyedik oldalon, a bejárattal szemben az oszlopok sora megtöbbszöröződik s az udvarra nyíló fedett csarnokká tágul. A mögött két keskenyebb és alacsonyabb tér vezet tovább Amon bárkájának szentélyéhez, amelyet kultusz-terek csoportja vesz körül.

A Karnak-i Amon templom volt az ókori Egyiptom leghatalmasabb temploma. Legjelentősebb belső tere a hüposztül csarnok. A bazilikás metszetű 17 hajós tér mennyezetét papirusz oszlopok tartják: a kiemelt rész alatt, a két középső sorban a fejezetek kehely alakúak, az oldalhajókban bimbóvá zárulnak. A csarnokot az áthidaló gerendákra felfektetett kőlapok fedik. Megvilágítást a kiemelt rész oldalfalának kőrácsain át csak a három középső hajó kap. A virágkehelyként kinyíló fejezettel az oszlopok éppen ott nőnek magasabbra. A karnaki hüposztül csarnok az ókori Egyiptom legmonumentálisabb belső tere. A két középső sorban az oszlopok magassága 23 méter.

Ramesszeum

Második Ramszesz halotti temploma, a Nílus bal partján emelkedik, Théba nyugati oldalán. Az udvarait ékesítő falak nagyrészt elpusztultak. Erősen romos a hüposztül csarnok is, csupán az előcsarnok maradt meg, jól kivehetőek az oszlopsorok, az Ozirisz pillérek és a gigantikus méretű pülon maradványai is.

A perzsa építészetben is megtalálhatóak a paloták és a jellegzetese sziklasírok is. Az építészet anyagai a napon szárított agyagtégla, ám alkalmaznak fát és követ is. A téralakítás és a tömegképzés jellemző sajátossága a könnyedség. A perzsa építészet legfontosabb tértípusa, az apadána, egy levegős felépítésű, a külső felé oszlopos tornácokkal megnyíló többhajós csarnok. Az alaprajza négyzetes. Mennyezetét mind a két irányban azonos távközökkel kiosztott, nyúlánk oszlopok hordják. A négyszögű tömbhöz kívülről az oldalak teljes szélességében oszlopos tornácok csatlakoznak. A tornácok között a sarkokat tömören körbefalazott, négyzet alaprajzú épülettömbök töltik ki. Maga a csarnok a tornácok és a saroktömbök fölé emelkedik s a kimagasodó falszakasz ablakain át kap felső oldalvilágítást. Az apadána tömör pódiumon áll, tornácaihoz az oldalak mentén felhaladó díszlépcsők vezetnek. A perzsa építészet legjelentősebb emléke a perszepoliszi palota együttes, jellegzetes emlékei a Naks-i-Rusztám-i sziklasírok.

Az oszlop a perzsa építészet legjellemzőbb formaeleme. Arányaiban, részleteiben a faépítészet hagyományait követi. A nagyon karcsú oszloptörzs gazdagon díszített, harang alakú lábazaton áll. Fölül az egykori nyeregfára emlékeztető fejezet zárja le - egymásnak háttal fordított két bika mellső része nyúlik ki a gerenda alá. A kapuvédő szárnyas bikához hasonló sokszor az oszlopfőre is emberfejű bikát faragtak, a fejezet alatt az oszloptörzset gyakran kettős csigákba hajló alakzatok, kehelyként szétnyíló pálmalevelek koszorúja, és a harang alakban visszahajló levelek díszítik.