Abbey Lincoln:
Még idelenn / Down Here Below
Mert idelenn még változó a szél,
s vak éjjelek bezárt imáit zörgeti,
sóhajt a reggel, és tisztába tesz
még idelenn.
Mert idelenn csak lenni nem elég,
azt mondják, néha tengerkék az ég,
ott ringtunk benne, én s a kezdetek
előtti cél, hogy itt legyek Veled.
Azt mondják arcod tiltva már,
fenséged is örök homály,
s két kezed amit alkotott nem láthatja az alkotót…
Lehet,
Te látod, én tudom:
lábammal lépdelsz az úton,
s egy mozdulatban, idegen, érezlek mégis idelenn.
Mert idelenn a Nap vetítget újra
holdas éjszakákra fényt,
vihar jön, zeng a húrja,
eső itat szomjas reményt
még idelenn.
Tiéd vagyok, egyetlenem, egészen,
az én tudatban benne rejtezel:
ott állsz, hisz itt a jel,
s elindulunk,
még idelenn.
Te tettél azzá, aki vagy,
szívedet adtad, s szemedet,
az ölelésem is Te vagy,
s Te vagy, ha azt mondom: „lehet”.
Lehet, Te látod, én tudom:
lábammal lépdelsz az úton
Te mindenem, Te idegen
így látlak mégis idelenn.
Előző 