Előszó
Az olvasó, ha verseskötetet vesz a kezébe – jelen esetben netkötetet nyit meg -, újszerű tartalmat, formát, irányító sugalmazást, ösztönző versélményt vár a költőtől. Gondolatok, eszmék, magasabb szintű életnormák mentőövét a köznapi dolgok áramlásában.
Nos, Kovács Árpád könyve kielégíti ezt a várakozásunkat: témái változatosak, külső és belső történésekre egyaránt koncentrálnak. Alkotói szándéka és törekvése, hogy a költészet által tudja birtokba venni saját világát, amelyről tudja és érzi, hogy rá hasonlít. Létmegértés és létmagyarázat óhaja számára a költészet, a maga hite és a valóság egyesítésének vágya.
Az egyéni lelki reakciók, reflexek, magatartásformák lehetséges és valóságos elemeit próbálja összerakni, hogy a vágyak és a valóság, a költészet és az élet közti szakadékot legalább a költészet szintjén áthidalhassa. Lényegében érzelmi fogantatású, racionálisan rendezett líra ez. Szabatos, lényegkereső alkotómódszer, melyet a jelenségtől a lényeghez ásó precizitás jellemez. A könyv a verseket az inspiráló élmény- és gondolatkörök, sorsmotívumok rendjében tárja elénk. Egy jól körülhatárolható, nem túl széles, inkább mélysége felé terjeszkedő témavilág ez. Az évek során változott a versek stílusa, hangulata. A jelenlegi állapotot intellektuális keresés, formai kísérletezés előzte meg. A szerző tárgyi- és élményvilágában bekövetkező változások költészete szimbólumrendszerében, képi világában és ritmikájában is változást hoztak. Az idő előrehaladtával egyre jobban közeledett az áttételes kifejezésmódhoz, képalkotásán egyre jobban érződik egyfajta szürrealisztikus hatás, de fejlődésének minden periódusa hasonló karaktert mutat. A verseket jórészt finom humor, szolid irónia hatja át, amely közelbe hozza a költői logika kiépülését, követhetően érzékelteti a meditáció kapcsolatait, összefüggés feltáró munkáját. Ez a játékosság nem egyfajta kordában tartó logika szerint működik, hanem az egész költői létet alapjában megszervező és fenntartó alapgondolat együtthatójaként.
A könyv utolsó harmadát fordítások - dalszövegek fordításai foglalják el, amelyek Árpád keze alól kikerülve versekké nemesednek. Aki fordításra adja a fejét, az előbb vagy utóbb megtapasztalja, hogy az igényes fordítás nehéz műfaj, alaposan meg kell dolgozni érte. A technikai munkát az értelmezésnek kell megelőznie. A fordító többszöri elolvasás után tudja magáévá tenni, csak akkor érti meg, mi az a legfontosabb a szövegben, amit fordítás közben állandóan szem előtt kell tartania. Ez nyelvi úton fejeződik ugyan ki, de nem pusztán a nyelvben, hanem a mögötte rejlő gondolkodásmódban és érzületben gyökeredzik.
A legsokoldalúbb fordító se tudhat mindent: vannak területek, ahova nem hatolhat be, ismernie kell saját határait. Ki kell választania, ami neki való, azt a hangnemet, amit meg tud szólaltatni magyarul. A vallomás, vagy leírás, szóval az érzékelhető költészet az többnyire közvetlenül átvezethető a magyar nyelv csatornáiba. Ám gyakran fortélyos akadályokba ütközik, ha nem a hagyományokhoz közelálló technikával megírt költeményhez nyúl. Számára nem állnak készen kidolgozott megoldások, azokat neki kell kitalálnia. Fordításkor a természetesség és a pontosság kedvéért, például gyakran le kell mondania arról, hogy pontosan a maguk helyén adja vissza az eredeti szöveg rímeit, ha nem szabályos rímképlettel, nem zárt formával kerül szembe. A fontos képek és gondolattartalmak átmentése érdekében mernie kell az eredetitől szabadabban kezelni a sorok hosszúságát, felcserélését, inkább a hallható, mint a „látható” ritmushoz ragaszkodva. Ezek során ügyelnie kell arra, hogy a mű eszmei és tematikai folyamatossága ne zilálódjon szét, a formai és hangulati szövedékben ne váljon láthatatlanná a történés fonala. Különösen vonatkozik ez a dalokra, sanzonokra, ha azok könnyedségét akarja felmutatni, hiszen minden költészet alapja a dal.
Mindez a nehézség azonban csak magas fokú rejtvényfejtés, kombinációs türelemjáték volt Kovács Árpád számára. Bravúrja, hogy a nyelvi egységet a bonyolultabb gondolatok fordítása közben is megőrizte. Dicséretre méltó eredménye, hogy a fordítások tartalmi és formai szempontból szinte hibátlanok. Az elképzelhető megoldások lehetőségeit és óhatatlan megalkuvásait is figyelembe véve, fordítói munkálkodásából gondos tolmácsolások, sikeres átültetések születtek.
Szebeni Sándor
