Mi is az a népiességi stílus?
Az orosz kivételével egyetlen nép sem volt független vagy államalkotó. Ezért minden nép megmaradása érdekében érvényesíteni kívánta a nemzet­, kultúra­, és történelemfelfogást. Erre főleg azért volt szükség, mert a térség elmaradott fejlettségű birodalmai a fölzárkózás egyik biztosítékának és mutatójának az egyneműséget tartották: igen erőszakosan asszimilálták a nem államnyelvű népeket. A demokrácia hiánya miatt a romantikus irodalom "túlpolitizálttá", a politikai mozgás helyettesítőjévé és gerjesztőjévé válik (ne feledkezzünk meg arról, hogy az orosz cárság, az osztrák császárság, a porosz királyság és a török szultánság nemcsak soknemzetiségű birodalom, hanem abszolút monarchia is). A korra jellemző, hogy nagyon sok esetben nem az dönti el a műalkotás jelentőségét, hogy milyen esztétikai igényeknek felel meg, hanem az, hogy mennyiben szolgálja a fentebb említett ideológiai, politikai érdekeket. A kulturális egységet a nyelv képes egyedül biztosítani. A térség lakói többségükben a mezőgazdasági népességhez tartoznak - a kor szintjén ezt csak helyhez kötve lehetett élni, ezért is őrzik nyelvüket. A programadó értelmiség először a nyelvi egység megteremtését tartja feladatának, majd a társadalmi közösség létrehozását. Emiatt a romantika a népiesség formájában jelentkezik - amely nem azonos sem a nyugat-európai, sem a barokkbeli népiességgel. A nemzeti jelleg erősítése a nacionalizmushoz vezet. Ennek deformálódását (sovinizmussá alakulását) elősegíti, hogy az elnyomó nemzetek politikusai az "oszd meg és uralkodj" elv értelmében gyakran kijátsszák egymás ellen a nemzetiségeket. A század derekán, második harmadában bekövetkező változások - a kapitalista gazdaság lassú győzelme - új problémát hoznak: a társadalmi érdekegység felbomlásának fenyegetését. Nem véletlen tehát, hogy a gondolkodók többsége mesterségesen igyekszik fenntartani a nemzeti közösség gondolatát: ezért eszményítik a századközépi romantika teljesítményeit, ezért "akadémizálják" a népiességet mint a romantika csúcsát - s ezért hirdetik meg az asszimilációs politikát.

Mit jelent a népiesség az irodalomban?
A Kelet­ Európában uralomra jutó romantika az ismert okok miatt együtt járt a népiesség uralomra jutásával. A népiesség nem stílusirányzat, nemcsak a romantikában jelentkezett, de az európai irodalmak történetében a romantika idején vált dominánssá. A nép fogalmába már a görögség óta a lakosságnak azon többsége tartozik, amelynek a hatalomból (ilyen vagy olyan okok miatt) kevesebb jut. Ez a lakosság térségünkben a mezőgazdasági népesség (egyszerűsítve: a parasztság). A népi jelző (rövidebb alakja nép-) jelentése mindenre kiterjed, amely ennek a nagyobb, tág értelemben vett közösségnek jellemzője (~kultúra, ~építészet, ~viselet, ~zene, ~tánc, ~hiedelemvilág, ~vallásosság, ~szokások, ~művészet, ~ költészet stb.: mindezzel a ~rajz foglalkozik). A népies jelentése: olyan nem népi eredetű alkotások létrehozása, amelyek azt az illúziót keltik, hogy ezek a művek részei a népinek, a népi kultúrának. Ennek jelentőségét minden "kultúrnemzet" értelmisége fölismerte: csak erre alapozódhat a nemzeti egység tudatának formálása. A népiesség az az irányzattá soha nem erősödött felfogás, hogy a művészeknek a politikai célok érdekében ösztönösen vagy tudatosan népies műalkotásokat kell létrehozni.

Hogyan jelentkezett a népiesség a magyar irodalomban?
Magyarországon Kölcsey Ferenc fogalmazta meg a Nemzeti hagyományok című esszéjében programként is, hogy a magyarság nemzetté válásának a kultúra egysége az alapja, amely a nép nyelvében és a népköltészetben alapozódik meg. Ez a nép a parasztság és jobbágyság, s a polgári fejlődés kettőség csak erre támaszkodva valósulhat meg. Eddig is voltak "népi ihletésű, népies alkotások" (Heltai Gáspár, Bornemissza Péter, Orczy Lőrinc, Fazekas Mihály stb.), de most programszerűen az egész irodalomnak ilyenné kell válnia. Kölcsey és társai (Vitkovics Mihály, Szemere Pál stb.) a népköltészetet politikai értelemben is a közös, nemzeti kultúra megalapozásának tekintik. (Ám Kölcsey "nem tudja a népdal 'tónusát, hangját, stílusát' eltalálni". Nagy figyelmet kap az a délszláv népköltészet ismétlésre alapuló formai sajátossága.) A romantika uralomra jutásával Kisfaludy Károly és társai fontosnak tartják a népköltészet beépítését, de az irodalmi közélet születése más feladatokat helyez előtérbe. A romantikus triászból Bajza József képviseli a népies felfogást, de részint az almanach-líra esztétikai fölfogása, részint a preromantikus, szentimentalista szokás miatt a körhöz tartozó költők meg akarják nemesíteni a népköltészetet (választékos kifejezések, szalonképes helyszínek, rímes időmértékes verselés). A felfogás tartós uralmát egyrészt a közkedvelt Kisfaludy Sándori költészet, másrészt a népszerű német költészet biztosítja. Az 1840­es évek közepe táján Erdélyi János filozófiai és esztétikai megalapozással bizonyítja, hogy a népköltészet úgy szép és jó, ahogy van, és a művész legfeljebb utánozhatja azt - a népköltészeti alkotást csupán kifejezésében kell választékossá és a beszélt köznyelvhez közelíteni. A népiességnek tehát egy (föltételezett) népi kultúrát kellett utánozni és kiegészíteni, hogy az anyanyelv és az irodalom elterjesztésével, egy szintre hozásával megteremtődjék a modern polgári nemzet egyik feltétele: az a közös tudat, amelyet a nemzet tagja vállal. A népiességet nem szabad összetéveszteni a korábban is jelentkező, a népnyelvhez és a népi élethez kapcsolódó művek stílusával. A 16. századtól a 19. század második harmadáig elsősorban a didaktikai szándék miatt fordult a nép nyelvéhez, a népiesség szemléletében a romantikához és a liberalizmushoz kapcsolódik. A 18. századi tájnyelvűség méri fel először a nép nyelvének irodalmi lehetőségeit, ekkor kezdik számba venni a népköltészet kincseit. Némi közönségességük ellenére Petőfi és Arany őket tekintette előfutáraiknak. Az irodalmi népiesség a népköltészetet tekinti mintának, ezt akarja imitálva a nemzeti irodalomba szervesen, azt megújítva bekapcsolni. A spontaneitás, a népköltészeti kompozíciók átvétele, a tájnyelvi kifejezések mértéktartó színezésével is élővé tett beszélt nyelv használata forradalmasította a stílust. Önálló életműveket figyelhetünk meg: Petőfiét és Aranyét, melyek ennek lehetséges kifutásait is érzékeltetik. A közérthetőséget az is szolgálta, hogy a mindennapi életből vették az alakzatok és a képek anyagát - áthidalták a szakadékot Kazinczy nyelvújító művészi nyelve és az élőbeszéd között. Az irányzat sikerességét mutatja, hogy mind Petőfinek, mind Aranynak ún. iskolája, utánzó tábora alakult, amely arra is következtetni enged, hogy az olvasóközönség is igényelte az ilyen stílusú műveket.

Korkép