Az 1880-as években tevékenykedő francia festők kis csoportját Gauguinnek a tiszta színekkel való festési módszere inspirálta. Képeiket egy-egy színből vagy mintából kiképzett nagy felület jellemzi. A festés mellett a csoport nyomatok, plakátok, könyvillusztrációk, textilminták és színházi díszletek tervezésével is foglalkozott. A nabi héber szó, prófétát jelent.

A nagybányai művésztelep gondolata Hollósy Simon müncheni magániskolájában született. A mester tanítványaival és festő barátaival a magyar művészélet modernizálásáról álmodozott, hiszen nyitni szerettek volna az új törekvések felé. 1896 tavaszán együtt utaztak Nagybányára és útközben a budapesti millenniumi kiállításon látott Szinyei Merse-művek nagy hatást gyakoroltak rájuk. A festői fekvésű erdélyi bányavároskába érkezve fokról-fokra fejlesztették ki plein-air indíttatású művészetüket. Az azonos iskolázottság, a közös munkálkodás, hasonló művészeti nézetek összekovácsolták a festőket és a hozzájuk csatlakozókat, bármennyire is különbözött egyéniségük. A nagybányai tapasztalatok stílusuk bizonyos egységesedését vonta magával. A vezető szerep a legértettebb, legkövetkezetesebb mesteré, Ferenczy Károlyé volt, akihez Iványi Grünwald Béla állott legközelebb. Ő 1906 után a Párizsból Nagybányára utazó fiatal művészek, a "neósok" újító mozgalmának szimpatizánsa lett, sőt 1909-ben a szecesszióval rokonszenvező kecskeméti művésztelepre költözött. A nagybányai mozgalom teoretikusa Réti István volt. Velük együtt dolgozott még rövidebb-hosszabb ideig Glatz Oszkár, Csók István, Zemplényi Tivadar. Ferenczy halála után a festőiskolát Thorma János és Réti István vezették. A fiatalabb nemzedékből Mikola András, Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, valamint a későbbi Nyolcak néven jelentkező festők többsége kapcsolódott még időlegesen, vagy életre szólóan Nagybányához.. A mesterek munkássága olyan szilárd alapot nyújtott az új magyar művészet kibontakozásához, hogy a tőlük leszakadó, vagy eszméiket más szempontok alapján továbbfejlesztő fiatalok tevékenysége számos újabb irányban ágazhatott szét. A nagybányai művésztelepről kisugárzó művészet tehát rendkívüli módon befolyásolta az egész 20. sz. -i magyar művészetet.

Művelői amatőr, akadémiai képzettséggel nem rendelkező festők, akik a hagyományoktól függetlenül alakítják ki saját, valóságból és képzeletből egyaránt táplálkozó fantáziavilágukat.

A színházművészetben a drámai cselekményen kívülálló drámai személyiséggel nem rendelkező szereplő, aki prózaian közli a nézőkkel a nem ábrázolt de a megértéshez szükséges részleteket.
 

Irodalmi és festészeti irányzat a 19. század második felétől - képviselői egyaránt szembefordultak a realizmus korabeli válságával és a romantika üres moralizálásával, s a pozitivizmus filozófiája jegyében a valóság aprólékos megfigyelését, kísérletező feltárását tűzték ki célul. Bölcseleti, természettudományos hátterében a pozitivizmus, a darwinizmus, az átörökléstan, Taine miliőelmélete áll. Elsősorban a prózában jelentős. Elméleti alapját Zola: A kísérleti regény című tanulmánya adja. Legjelentősebb művészi teljesítménye Zola: Rougon-Macquart ciklus. Az embert szociális körülményeitől és génjeitől meghatározott lénynek tartja. Kitágítja az ábrázolhatóság határait a társadalmi periféria, a nyomor, a szexualitás és betegség ábrázolásával. Stílusára a fotografikus és fonografikus hűség a jellemző. (Maupassant, Strindberg, Dreiser, Bródy Sándor, Móricz a háború végéig) A naturalista festők számára a természet bármely igénytelen zuga megörökítésre alkalmassá válik. Elvetik az ikonográfiai és kompozicionális sablonokat, melyek az ideális tájképen még szinte kötelezőek voltak. A valóság optikai képének hűséges rögzítése céljából tudatosan elemzik a látványt, így a plein-air és az impresszionizmus kifejlődéséhez is hozzájárultak. 1880-tól az ú.n. finom naturalizmus terjedt el, mely a magyarok közül Ferenczy Károlyt, Iványi Grünwald Bélát és Csók Istvánt érintette leginkább.

1894-ben a Műcsarnok konzervatív művészetével szembehelyezkedve megalakult a Magyar Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete. Kiállító helyiségükben, a Nemzeti Szalonban számos jelentős kiállítást rendeztek: 1903-ban első önálló kiállítóként Ferenczy Károly mutatta be munkáit a közönségnek (Festőnő, 1903), és itt rendezte tárlatait a MIÉNK. 1907-ben a Nemzeti Szalon új épületbe, az Erzsébet téren álló, szecessziós stílusban átépített Kioszkba költözött. Az egyesület 1949-es feloszlatásáig itt működött, az épületet 1960-ban lebontották.
 

Azon 19-20. századi művészeti irányzatok elnevezése, amelyek a historizmus jegyében az antik vagy a klasszicista művészet formaelveihez való visszatérésre törekedtek.
 

A nagybányai művésztelep második generációjának művészei már nem Münchenben, hanem Párizsban tanultak, és ott bekapcsolódtak a legfrissebb művészeti törekvésekbe. A legtöbben a Fauves-ok körébe kerültek, egyesek Matisse-nál tanultak (pl. Perlrott Csaba Vilmos, Bornemisza Géza), mások együtt állítottak ki vele (Czóbel Béla, Ziffer Sándor), és ezt a stílust magukkal vitték Nagybányára is. Itt 1906-ban Czóbel Béla robbantott ki forradalmat Párizsban festett képeinek bemutatásával. A síkszerű kompozíciókon az intenzív színekkel kitöltött felületeket erős körvonalak határolják, a formák leegyszerűsítettek. Ez a "neós"-nak nevezett stílus (a szó a "neoimpresszionizmus" lerövidítéséből ered) került át aztán Kecskemétre és Budapestre, és ebből az irányzatból nőtt ki illetve túlnyomórészt ezekből a művészekből formálódott 1909-ben az első magyar avantgarde művészcsoport, a később Nyolcak néven kiállító "Keresők" is (pl. Czóbel Béla, Tihanyi Lajos).

Német szó, új tárgyiasságot jelent. Realista irányzat az 1920-as évek Németországában, amely az expresszionisták érzelmi töltésű festészetével ellentétben a látható világra koncentrál. Tiszta, tárgyilagosan figuratív ábrázolásmód jellemzi.

Japán énekes táncos dráma. A japán színjátszás panteista - mindent istenítő - kultikus eredetű, mint majd minden nép alakoskodó szokása, tánca és színjátszása. A japán színjáték a sintoista és buddhista szokásokból fejlődött ki. A sintoizmus nemcsak a japán lélek derűs kedélyvilágát, hanem az abból kiáradó csodálatosan változatos művészeti megnyilatkozásokat is megmagyarázza. A japánok a természeti jelenségekben, a dolgokban magát a tárgyat s a benne feltételezett szellemet egyformán imádják. A víz istene és a víz között, a sintoista felfogás szerint nincs különbség. A japán színjátszás ősi formáját a kagura-nak vagy vazaoki-nak nevezett táncot e nélkül nem érthetjük meg. A kultikus eredetű japán táncművészet a sintoista elemeken kívül az idők folyamán a buddhizmus sugallta táncelemekkel is gazdagodott. A japánok a 6. században ismerték meg a buddhizmust, mely felébresztette bennük az érdeklődést a kínai műveltség iránt. A kínai műveltség pedig hellenisztikus elemeket is közvetített a japánoknak. E sokféle hatás eredményezte, hogy a japán színjátszás végtelenül változatossá fejlődött. A 7. században már a legkülönfélébb kultikus hangszerekről, táncokról, zenekarokról tudunk. A tánc és a zene nemcsak a szertartások főeleme volt, hanem a mágiában is jelentős szerephez jutott. Ilyen varázstánc a sambazo. A 9. századból ismeretes a japán lélek derűjét, szelíd kedélyét kifejező sirabiosi-tánc, a komikus elemekben bővelkedő sarukagu és a falusi életet dicsérő dengaku. A 10. században történt dinasztikus válság a katonai szellem uralomra jutását eredményezte. Ekkor már teljes és végleges a buddhizmus térhódítása Japánban. A bonzok (papok) azonban nem tiltják el a sintoista eredetű táncokat. A denkagu soha eddig nem tapasztalt népszerűségnek örvend. A 12. században hivatásos zenészek játékára táncolják a fizetett táncosok a dengakut, melyek előadási helye már nem kizárólagosan a pagoda udvara, hanem a folyók partjai is. A 14. század első felében pedig az énekes táncos játéknak egy új fajtájáról tudunk, melynek elemei között megtaláljuk mind a hindu, mind a kínai pantomimika hatását. Az új énekes-táncos drámának megjelenése döntő jelentőségű a japán színjátszás történetében. Az új műfaj neve nogaku, melyet röviden NO néven emleget a színháztörténet. A no már nem japán nemzeti eredetű játék. Népszerűsítői pedig bonzok voltak, akik a harcosok tetteiről szóló dalokból, a heijokuk-ból átvettek néhány motívumot és
beleszőtték a no-ba, melynek előadására külön termet építettek. Ez volt az első sajátos japán színház. A színpadot három oldalról láthatta a néző. Olyan volt, mint egy magánlakás előrenyúló terasza, melyet egy galéria hosszabbított meg a lakosztályok felé. A teraszt néhány lépcső kötötte össze az udvarral, ahol a nézők sorakoztak. A no főszereplője a site, álarcot viselt. A főleg koreografikus jellegű, énekes no-k előadása közben a színészek burleszkszerű jeleneteket is előadtak. Ezeket kiogen-nek nevezték.
 

Művészeti szakkifejezés, a művészetnek az a szemlélete, amely az emberi és egyéb élőformák elhagyásával vagy mellőzésével dekoratív, elvont megjelenítésre törekszik.
 

Új regény vagy anti regény, a legújabb francia próza egyik irányzata, mely a tárgyi világ részletező, objektív ábrázolására törekszik s tudatosan kerüli a jellemábrázolást, az egyénítést (Robbe-Grillet, Sarraute, Michel Butor)

1909-ben A MIÉNK tagjai közül nyolc művész kivált és még ugyanabban az évben "Keresők" néven szervezett kiállítást. 1911-es második kiállításukon már "Nyolcak" néven szerepeltek. A csoport tagjai: Kernstok Károly, Berény Róbert, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Czigány Dezső, Orbán Dezső. Harmadik és egyben utolsó kiállításukon 1912-ben már csak négyen vettek részt (Berény, Pór, Tihanyi, Orbán).

Több értelemben használt verstani kifejezés. Eredeti jelentésben hangsúly, mely egyben nagyobb hangerőt is feltételez. Újabb értelmezés szerint: a beszédben résztvevő izmok fokozott tevékenységével azonos, emellett csak másodlagos a nagyobb hangosság és a magasabb hangfekvés. Második jelentésben az időmértékes vers arszisza; egy vagy több szótagra kiterjedő nyomatékos verselem, meghatározott időtartamú nyomaték.