A land art-nak és EARTH ART-nak egyaránt nevezett nemzetközi művészeti mozgalom (az előbbi tájművészetet, az utóbbi pedig földművészetet jelent) a hatvanas évek derekán alakult ki, elsősorban a MINIMAL ART-ból, de szoros szellemi kapcsolatot tartva a konceptuális művészettel (CONCEPTUAL ART). Lényege, hogy a művészek a hagyományos szobrászati anyagok és módszerek alkalmazása helyett magán a természeten hajtanak végre különféle változtatásokat. E művészeti tendencia kezdete abban jelölhető ki, hogy egyes alkotók nagy mennyiségű földet, követ vagy homokot hordtak a galériába (Walter de Maria például egy alkalommal nem kevesebb mint 500 köbméter földet "állított ki"). Később egyes művészek kivonultak a kiállítási termekből, és a művészeti tevékenységet kiterjesztették a valóságos térbe, a tájba, valamivel ritkábban pedig a városi környezetbe. Hatalmas jeleket fúrtak vagy építettek fel az emberi civilizációtól rendszerint távol eső vidékeken: több hónapi kemény munkával készült el Robert Morris Obszevatórium című hetven méter széles mesterséges dombja; 240 000 tonna követ és földet kellet megmozgatni a nevadai sivatagban, hogy megvalósulhasson Michael Heizer Kétszeres negatív című műve; Valter de Marfia ugyanott egy mérföldnyi hosszúságú vonalat húzott; Robert Smithson pedig az utahi Nagy Sós Tavat egy 450 méter hosszú és 49 méter átmérőjű spirállal "dekoráltatta" ki. (Az utóbbi érdekessége, hogy a tó vízszintje időközben annyit emelkedett, hogy a spirál többé nem látszik.) E munkákban közös, hogy a művészek hasonló elementáris mértani formákkal (egyenes, négyzet, kör, spirál) dolgoznak, mind a minimal art képviselői és hogy a művek messze meghaladják az emberi dimenziókat - következésképpen befogadásuk nemegyszer fizikai nehézségekbe ütközik. A lakott területektől távol fölépített vagy földbevájt óriási jelek egészében csak a magasból tekinthetők át. Bírálták is a land artot, hogy egyedül azok számára hozzáférhető, akiknek van helikopterük vagy repülőgépük. A közönség ezeket a munkákat rendszerint csak fényképről, videofelvételről vagy filmről ismerheti, tehát akárcsak a konceptuális művészetben, itt is sorsdöntő lett a dokumentáció. Igaz, Walter de Marfia eredetileg megtiltotta egy mérföld hosszúságú "vonalának" vizuális dokumentálását, hogy az csak az emberek képzeletében létezzen, Jan Dibbets pedig épp a fényképezőgépet és a perspektívatörvényeket felhasználva domborította heggyé a végtelen holland síkságot - tehát nem valós, hanem csak fotón létező fiktív hegységgel ajándékozva meg a nemzetet. A land art távoli előzményei azok az óriási méretű ősi rajzok, melyeket a perui Nazca nevű pusztaságban találtak, a természet és a civilizálatlan területek iránti vonzalom pedig minden bizonnyal nem független a korabeli underground-mozgalmak szellemiségétől.
 

A 19. században megfogalmazott esztétikai felfogás, melynek lényege a művészet öncélúsága, a művészet társadalmi szerepének tagadása - Gauthier: a művészet számunkra nem eszköz, hanem cél. Költői-művészi törekvés, illetve csoportosulás a líra megújítására a 19. század utolsó harmadában. Alapelve: – a haszonelvűség világában a költő nem lehet vátesz, próféta; nem állhat helyt a polgári világért, csak önmagáért – a költői nyelv megújításának programja: meg kell szabadítani a líranyelvet a romantika kiüresedett kliséitől, a retorikától: a szavakat újfajta szintaktikai helyzetbe hozva kell megújítani a nyelvet, azaz a lexikahasználatban és szintaktikában a matematika egzaktságát a zene lehetőségeivel kell társítani.

Vízió - eksztázisba esett emberek képzelgéseihez hasonló költői kép amely fontos szerepet töltött be a mítoszban, az allegorikus művészetben és a szürrealizmus nyomán a modern költészetben.
 

Francia eredetű szó, a papír felületen a festéket vagy tust vízzel hígítják, így árnyalatok alakíthatók ki, illetve összefolyathatók a színek.

A festék hígításával, vékony olajfestékrétegek egymásra festésével egymáson áttetsző felületek gazdag színhatást nyújtó kialakítása.

Vallási tárgyú kisepikai műfaj. Általában egy vallási szempontból fontos személy, szent, mártír, pap, vallásalapító életéről, egy szent hely, templom, ereklye, ünnep keletkezéséről szól. A legtöbb vallás és irodalom ismeri. Szűkebb értelemben azt a középkori műfajt nevezzük így, amely a keresztény szentek életét mondja el. Fő eleme a csodatételek és a szent erényeinek felsorolása, a legfontosabb erkölcsi tanítások bemutatása.

Drámafajta amelynek középpontjában a megjelenő szereplők lélektani történései, jellemfejlődéseik, belső változásaik állnak. A 17. századi klasszicista színházban jelent meg (Racine: Phaedra), majd a pszichológiai érdeklődés felerősödésével a 19. század második felétől vált gyakorivá (Ibsen, Csehov, Strindberg, O'Neill, Sartre, Camus).
 

A szereplők lelki történéseire koncentrál, a hősök tetteinek lélektani mozgatórugóit keresi. Mivel lélekábrázolás minden regényben van, ennek dominanciája segít elkülöníteni más művektől. Korai példái a szentimentalizmus alkotásai (Rousseau, Geothe), majd Hoffmann, Stendhal, Kemény Zsigmond és mindenekelőtt Dosztojevszkij művei. A 20. századra jellemző a modern, már a pszichoanalízis hatását mutató lélektani regény. (James Joyce, Thomas Mann, Kosztolányi Dezső)
 

Olyan disztichon, melyben minden sor közepe rímel a sor végével - tágabb értelemben, minden rímekkel ellátott antik időmértékes versforma.
 

Jellegzetes lírai verstípus, amely a művész saját egyéniségfejlődésének értelmezésére és értékelésére tesz kísérletet. Együtt jár a múlt és a jelen összehasonlításával, az időszembesítéssel, nemegyszer az önmegszólítással. A magyar líra különösen gazdag létösszegző versekben: Balassi. De mit gyötresz engem, Vörösmarty: Fogytán van a napod, Arany: Mindvégig, Babits: Csak posta voltál, József Attila. Tudod, hogy nincs bocsánat, Karóval jöttél.

Formabontó költői irányzat, amely Franciaországban alakult ki a második világháború után, a dadaizmus hagyományaihoz nyúlt vissza. Hívei szerint szövegnek nem a jelentése a fontos, hanem ábrája, betűje. A mozgalom érdeme, hogy lehetővé tette a nyelvben rejlő zeneiség és a betűkben rejlő képi, grafikai hatások felerősítését.

Regényműfaj, fiktív levelekből áll. Ezek időnként más szövegfajtákkal (elsősorban fiktív naplórészletekkel) együtt szerepelnek a regényben. A levélforma e művekben belső formává, szövegszervező erővé válik: szűk cselekmény, elmélyült lélekábrázolás, meghitt hangvétel, szubjektivitás jellemzi. Leginkább a szentimentalizmushoz kötődik (Richardson: Pamela, Rousseau: Új Héloise, Goethe: Werther, Kármán József: Fanni hagyományai) de ismertek a 18. századból más stílusúak is (Montesquieu: Perzsa levelek, Laclos: Veszedelmes viszonyok, Hölderlin: Hyperion).

Az epika és a dráma mellett a harmadik irodalmi műfaj - a líra elsődleges témája az én világa, ennek folytán ábrázolásmódjától idegenek a széles ívű nagyformák, zömmel a rövid, verses formákra szorítkozik, melyekben az összes intenzitást növelő eszközt felhasználja - legfőbb hangulati válfajai: a dal, az óda és az elégia, amelyekhez a bölcseleti líra, a költői levél, az epigramma stb. társul.

Olyan énregény, melyben az epikus elemeknek alárendelt szerepük van az elbeszélő érzéseinek, lelkivilágának önvallomásszerű ábrázolásához képest.
 

Görög szavak származéka, kőnyomat vagy kőrajz, eredetileg nagy, lapos kőlapot és zsiradékalapú krétát használtak sokszorosításához.
 

A 10. században a katolikus mise egy részéből kialakult színjátéktípus, melyből később monumentális irodalmi formát öltő vallásos tartalmú játékok nőttek ki: a misztériumjáték, a passiójáték, stb.

Pillérekre vagy oszlopokra támaszkodó, emeleti fedett folyosó vagy különálló boltíves nyitott csarnokot is jelenthet, valamint fedett, a fal síkjából ki nem ugró erkélyt.
 

Francia szó, amelynek jelentése csillogás. Üveg- és kerámiatárgyak fémes felülete, illetve máza.