Időmértékes disztichonban írt epikus-lírai műfaj - az elégikusság domináns jegyeit magán viselő költemény. Az elégia panaszdal. Az emberi lélek bánatát a költő a vers erejével fejezi ki - boldogtalanságát, sóvárgását, megnyugvó keserűségét adja tudtunkra. Az ókorban, a görögségnél minden disztichonban , azaz hexameterben és pentameterben írott rövidebb terjedelmű lírai verset elégiának neveztek, mert a hat lábból álló daktilus és a hiányos ötlábú versmérték elegye a görög fülnek azt a nyugodt, rezignált és bánatos hangzást adta, ami az elégiának sajátja. Az elégia meghatározása sokat változott az évezredek alatt. Ide sorolják az úgynevezett heroidákat (magyar szóval költői hősleveleket), amely eredetileg hellenisztikus és precíz műfaj volt, de irodalmi változatából a száműzött Ovidius adott halhatatlan példát. Az elégia első tudós meghatározását Schiller adta aki szerint a költő vágy és valóság viszonyát énekli meg. E két elem viszonya teremti meg a költői formát. Ha a vágy egybeteljesedett, elért ideált rögzít a versben, úgy az idill hangzik fel a költő ajkán: harmóniát érez ekkor a gondolat és cél, eszmény és valóság között. A második lírai faj - s új, másfajta érzelmi, gondolati viszony - akkor támad, ha a valóság és gondolat, környezet és eszmény között nagy a különbség; minden csupa diszharmónia, feszülő ellentmondás. Ekkor az ellentmondások műfaja a szatíra sistereg ki a költői indulatból. És a kettő között egy szép és nagyszerű műfaj áll, - amikor a vágy az el nem ért, de valóságosnak érzett eszmény iránt sóvárog: ez az elégia pillanata, az érzésé, mely magasztos panaszt, ideáltól fűtött sóvárgást ad a költő ajkára. Az elégiának tehát - mondja Schiller - csak az eszmény ébresztette szomorúságból szabad fakadnia; a kicsinyes szomorúság éppúgy nem alkalmas az elégikus érzelemre, mint a patetikus, vad, feldúlt és izgága. Az elégikus panasz tehát nem azért olyan
nyugodt és békés, mert benne eleve lemondás rejtezik, fáradtság és beletörődés, hanem azért, mert az elvesztett boldogság képét idézi.
 

Zsánerkép; festészeti műfaj, amely az élet köznapi eseményeit, jeleneteit ábrázolja, igen szoros kapcsolatban az adott történelmi helyzettel. A mindennapi élet valamely tipikus jelenetét vagy figuráját ábrázoló, lírai és epikai elemeket egyaránt magába foglaló kisebb prózai vagy verses mű. A kelet-európai irodalmaknak a népiesség jegyében fogant kedvelt műfaja. A környezet és jellemrajzot előtérbe helyező, a cselekményt másodrangúnak tekintő
rövidebb színpadi mű. A naturalizmus idején divatos, a népszínműhöz közelálló színpadi műfaj.

Brecht színházelméletében az ész előtérbe helyezése az érzelemmel szemben amely szerint a művészetnek a dolgok új szemszögből való láttatása révén meg kell szüntetnie a sablonos, automatikus látásmódot mely biztosítja a közönség aktív, gondolkodó, kritikus részvételét.

V-effektus - az elidegenítés brechti elméletének gyakorlati megvalósítására kidolgozott dramaturgiai és rendezési eljárás, eszközei: az egyes jelenetek feszültségére koncentráló, epikus drámafelépítés, songok, narrátor közbeiktatása, fejezetcímek vetítése, feliratozás, az átélést, beleélést kiiktató, a szerző és a rendező álláspontját érvényesítő racionális színészi játék.

Művészeti minőség; kritériuma az, hogy a mű úgy tükrözze tárgyát, hogy a befogadói élmény a befogadó saját közvetlen élményeihez hasonló, de azzal mégsem azonos, jegyekkel rendelkezzék. Ennek fő összetevői az átélést segítő érzékletesség, érzelmesség, stb. A művészi élménynek azonban lényegre mutatóbbnak kell lennie a közvetlen élménynél: ezért az élményszerűség elvi alapja nem a természetelvűség, hanem a tipikusság.

Az alliterációnak az a vállfaja, amelyben a szókezdő magánhangzók azonosak, illetve a szókezdő mássalhangzók mellett a magánhangzók is összecsengenek.

A szépség és a fenség határterületén elhelyezkedő, igen pozitív erkölcsi színezetű esztétikai minőség.

Az időmértékes verselésben az a ritmusfajta, melynél a versláb vagy ütem rövid illetve hangsúlytalan szótaggal kezdődik és hosszú illetve hangsúlyos szótaggal végződik.

Talány, rejtvény; homályos metafora vagy allegória.

Épületek belső tere, berendezése, vagy azok rajzokon, festményeken való ábrázolása.

Az environment szó közvetlenül környezetet és körülforgást jelent, a művészeti irodalomban mégis inkább környezetszobrászatra szokás fordítani. Pontosabb művészi értelmezéséhez akkor jutunk el, ha mindhárom jelentését figyelembe vesszük. Ily módon az emberi környezetnek olyan művészeti szándékú "körülforgását", illetve átalakítását jelenti, aminek lehetnek szobrászati vonatkozásai, de egyrészt nem föltétlenül, másrészt nem (csak) klasszikus szobrászati eljárásokat érthetünk alatta, hanem az emberi környezet szinte bármilyen természetű (nem gyakorlati és nem haszonelvű!) térbeli alakítását, plasztikai átrendezését.

Szerény tehetségű művész, aki eredetiség nélkül, mást utánozva alkot.

Költői műfaj, egyszerű, tömör, többnyire két ellentétes szerkezeti részt egységbe kapcsoló gondolati költemény. Két típusa szerint ismerünk magasztos hangvételű, dicsőítő és élcelődő, humoros epigrammákat. A sírversekből alakult ki a görög költészetben; tömörségét, pontosságra törekvését ebből őrizte meg. Az újkori költészetben a didaktikus és az antik hagyományokat ápoló költészet kedvelte különösebben: a humanizmus és a klasszicizmus.
 

A három alapvető szépirodalmi műfaj egyike, legfőbb sajátossága az, hogy ábrázolásában a külső valóság tárgyias tematikája dominál, s előadásmódja alapvetően elbeszélő, monológ jellegű, többnyire múlt időben beszél, a hősöket és társadalmi körülményeiket egymásra hatásukban ábrázolja.
 

Olyan drámai mű, amelyben az elbeszélői mozzanatok fokozottabb mértékben érvényesülnek

Brecht dramaturgiai, rendezői és interpretációs elmélete és gyakorlata amely az elidegenítés módszerére épül és az elidegenítő hatás eszközét alkalmazza
 

Rendszerint drámai és epikai művekhez csatolt, a mű törzsszövegétől különálló befejező rész
 

Megnevezett, valóságos személyhez írt verses levél - irodalmi levél

Templomokban, sírkápolnákban a halottak emlékére állított, díszes keretű kép vagy domborműves feliratos tábla - sírvers.

Szűkebb értelemben a homéroszi típusú hősköltemények elnevezése - tágabb értelemben bármely hősköltemény - fő típusai: a naiv eposz az ókorban, a műeposz a reneszánszban és a barokkban virágzott - fő szerkezeti elemei: a tárgy megjelölése, segélykérés, seregszemle, csodás elemek alkalmazása, in medias res indítás, díszítő jelzők, eposzi hasonlatok - komikus vállfaja a vígeposz, valójában a műfaj paródiája. Az Arisztotelészen alapuló esztétika és műfajértékelés a romantika koráig az eposzt tartotta a legmagasabb rangú műfajnak. A legkonvencionálisabb (hagyományosabb) és legtöbb kötöttséggel járó epikai alkotás. Homérosz teremti meg a konvenciókat, és Vergilius teszi kötelezővé az utókor számára. (A Homérosz vagy Vergilius kérdés tudniillik, hogy melyik a tökéletesebb eldöntése koronként változik. Az ún. "romantikus korok" Homéroszt, a "klasszicista korok" Vergiliust választják.) Az eposz mindig az egész népre, közösségre kiható, nagy jelentőségű eseményt dolgoz fel, vagy az esemény azzá válik az eposzi ábrázolás során.
Hőse: az istenek által is támogatott nagy formátumú hős, az ún. eposzi hős.
Története: mindig két szinten játszódik; az istenek és az emberek szintjén
Ideje: mindig a múlt; s ez az alkotó ill. befogadó számára eszmény, követendő példa
Az eposz harmonikus világképet sugalló műfaj. Mindig viszállyal kezdődik és megbékéléssel fejeződik be. Az eposz szerkezeti és stiláris jellemzői, az ún. eposzi kellékek Homérosznál még a szóbeli előadásmód függvényei, a későbbi eposzokban már kötelező kellékek:

invokáció: (segélykérés, megszólítás)
Az antik eposzokban ez Kalliopéhoz, az eposzírás múzsájához szól. A barokk eposzokban Szűz Máriához. A késő-klasszicista- és romantikus eposzokban pedig látomássá alakul.
Vörösmarty: Zalán futása –"Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?"
propozíció: (tárgymegjelölés)
Homérosz: Odüsszeia – "Férfiúról szólj nékem, múzsa, ki sokfele bolygott."
enumeráció: (előszámlálás, seregszemle)
a.) a vizuális szemléletmód következménye
b.) az egyetemesítés eszköze; a küzdelem nagyságát jelzi két típusa van:
1. a szembenálló feleket veszi sorra
2. genealógiai (leszármazástani): egy-egy kiemelkedő alak nagyságát jelzi az ősök felsorakoztatásával
in medias res: (a dolgok közepébe vágva)
a.) Iliász
Olyan pont kiválasztása, ahonnan múltra és jövőre egyaránt rálátás nyílik.
b.) Odüsszeia
A főhős elmeséli az előzményeket
epitheton ornans:
állandó vagy eposzi jelző (gyorslábú Akhilleusz)
a.) a vizuális szemléletmód függvénye
b.) a névvel együtt nagyobb ritmikai egységet alkot; s könnyebb megalkotni a hexametert
verselés: az antik eposzok esetében hexameter
Arisztotelész a Poétikában hősi mértéknek nevezi.
epikus hasonlat:
a.) a vizuális szemléletmód függvénye
b.) az egyetemesítés eszköze
deus ex machina: (isteni közbeavatkozás)
A görög színházhoz kapcsolódik az elnevezés (emelőszerkezet emelte az istent alakító színészt a díszlet fölé).
váratlan fordulat, közbelépés, a mű logikájából nem következő fordulat görögöket támogató istenek: Pallasz Athéné, Thetisz, Héra, Héphaisztosz, Poszeidon
trójaiakat támogató istenek: Aphrodité, Apollón, Irisz
párhuzamos szembeállító szerkesztés:
mindkét táborból egy-egy hős küzdelmét írja le:
Akhilleusz–Hektor
Patroklosz–Hektor
Meneláosz–Párisz
Diomédész–Aeneas
Akhilleusz–Párisz
pars pro toto elv:
rész az egészért rész az egész helyett (pl.: Iliász: trójai háború 10. év 52 nap)
visszatérő toposzok, szövegrészletek:
Bizonyos alapvető emberi cselekedeteket (vendéglátás, temetés) az eposz különböző helyein azonos módon olvashatunk. A szóbeli előadásmód függvénye.

Olyan filozófiai-szaktudományi értekezés, amely mondanivalóját szépírói eszközökkel fejti ki

A görög aisztheszisz = érzékelés, észlelés szóból származik. Az esztétikum törvényszerűségeivel foglalkozó filozófiai tudományág. Az esztétikum értékelő fogalom, s bár sokáig a szépség, olykor a szabadság, az igazság szinonimájának is tekintették. A műalkotás (az esztétikai tárgy) érzéki-érzékletes formában formában tárja elénk a valóság bizonyos tényeit, jelenségeit, s eközben feltárja azt is, hogy ezek milyen értékkel vagy értékhiánnyal jellemezhetőek.

Látható-hallható érzéki formában megjelenő emberi lényeg. Egymástól értékben különböző válfajai az esztétikai minőségek, s minden olyan jelenség, amely ilyen minőségekkel rendelkezik.

Eredeztetés - szófejtés: valamely szó eredetének, keletkezésmódjának tudományos meghatározása, a nyelvtudomány azon ága amely ezzel foglalkozik - hasonló alakú szavak kifejező jellegű összekapcsolása
 

Szépített közlés. A szóképpel rokon stíluseszköz. Eredete a mitikus világképre vezethető vissza: valaminek a nevét félelemből, tiszteletből nem mondták ki, helyette körülíró megnevezést alkalmaztak. Mint stíluseszköz enyhítésre, szépítésre, pozitív érzelmi megnyilvánulás kifejezésére alkalmas. Túlzott alkalmazása a komikum egyik forrása.
 

1945-ben alakult meg és 1948-ban "önként" feloszlott az Európai Iskola nevű művészcsoport, amely a kor képzőművészetének legaktuálisabb problémáival azonosuló művészekből szerveződött. Nevüknek megválasztásakor felmerült a Szentendrei Iskola elnevezés, hiszen számosan közülük bensőséges kapcsolatban álltak a városkával. Itt nem egyszerűen a hely kínálta pittoreszk látványhoz kötődésről volt szó, hanem a Korniss Dezső (1908-84) és Vajda Lajos által fölvázolt, a különböző kultúrák kereszteződését hordozó város és környéke ihlette szellemi program tudatos vagy öntudatlan továbbgondolásáról. Nem doktriner stiláris elvekkel való közösségvállalás jellemezte a szentendreieket, hanem a magyar képzőművészet számára eddig kevéssé ismert vagy ismeretlen terrénumok meghódítása iránti vonzódás. Szuggesztív intellektusa és meg nem alkuvó művészi etikája révén Vajda a 40-es években - az akkor már kikristályosodott posztimpresszionista stílusban dolgozó Czóbel Bélán (1883-1976) kívül - mindegyikükre hatott: hol a kéz emlékezik az ifjan elhunyt barát egy-egy szenvedéstől átjárt sűrűsödő vonalára, hol motívumai bukkannak fel új összefüggésben. Kiteljesedő művészetük azonban egyre karakterisztikusabban elüt egymástól. Barcsay Jenő (1900-1988) az ikonokhoz hasonló méltóságteljes nyugalmat és időtlen belső ragyogást teremt geometrikus vagy konstruktív látványelemekből felépülő képein. Korniss nyughatatlanul keresi-kutatja az élmény megmutatásának, a tradicionális jelek jelentéskörének, egyben magának a vizuális nyelvnek a határait. Bálint Endre (1914-1986) magánmitológiájának sokértelmű, torzó szereplői fájdalommal és szorongással teli álmokat és nosztalgikus emlékeket beszélnek el. Szántó Piroska (1913) pán-antropomorf univerzumában minden képi motívum emberi állapotok, szenvedélyek, karakterek hordozója lesz. Anna Margit (1 913-1991 ) torzonborz babáinak, expresszíven ábrázolt bábjainak egyszerű, áttekinthető világába transzponálja és így kimondhatóvá teszi a kimondhatatlan traumákat. Konstruktív képalkotás, szürrealisztikus látomások és expresszív formák elütő világai körül kering szabálytalan ritmusban művészetük.
 

felidézés - a művészi alkotás azon követelménye, hogy a befogadóban olyan hangulati-, érzelmi-gondolati hatásokat keltsen mintha a valóságban élné át azokat

Avantgardista mozgalom 1905 és 1920 között - az extatikus szabad vers, a színpadi formák szimbolikussá alakítása, az epikai szimultanizmus, montázs jellemzi - a naturalista művészettel szembefordulva az ember belső érzelmi-indulati tartalmainak kivetítését tekintette céljának. Fő képviselői: Trakl, Werfel, Brecht, Becher stb. Az expresszionizmus lemond a látvány szépségéről, belső élményeket kíván az ábrázolás tárgyává tenni, legyen szó akár társadalmi elkötelezettségről, fennálló rendszer átalakításának artikulálatlan vágyáról vagy lelkesült látomásról a jövőt illetően. A művész tekintete a külvilág felől befelé, az emberi lélek felé fordul. Élénk nyers színek használata mellett olykor görcsös, eltorzított vonásokat, formákat eredményez. Festők: Vincent van Gogh, Paul Gaugin, Edvard Munch, James Ensor, Cézanne. A hangsúlyozott vázlatosság, az erős kontúrok, a tiszta színek, a fa- és linómetszetek, a tus, az árnyalatok nem ismerése a képzőművészek eszközei. Az irodalom és a képzőművészet a filmre is hat. A rendezők gátlástalanul alkalmazzák az élményfokozó fény-árnyék játékot, a kivételes pózokat, a groteszk mimikát, az absztrakt díszleteket (Wiene: Doktor Caligari, Eizenstein: Rettegett Iván, Land: Dr. Mabuse stb.). A zeneszerzők is új eljárásokat találnak a hang színei és árnyalatai helyett, a dodekafónia és az atonalitás jelenti az új hangzást.