14-16. századi, olasz eredetű költői műfaj; témája kezdetben a vadászat volt, később életképeket, szerelmi érzéseket is megverselt.

Provanszál vagy olasz eredetű szerelmi dal - lírai versforma a 13 - 19. században, legismertebb formája a Petrarcai dal, mely több eltérő jellegű részből tevődik össze.

Az élet szeszélyességét ábrázoló színmű, illetve játékos, váltakozó hangulatú lírai költemény.

A carmen, más néven óda a modern irodalomban fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangnemű lírai költemény; tartalmi köre sokkal szűkebb, mint a görög ódáé vagy a latin carmené. Ez utóbbiakat nagymértékű eszmei, tartalmi, hangnembeli, formai változatosság jellemzi, de megtartják a görög lírában kialakult dalformákat. Horatius legérettebb alkotásai, Kölcsey Himnusza is ebben a műfajban íródott.

Háromdimenziós ábrázolás tudományos módszere, amelyet Filippo Brunelleschi (1376-1446) dolgozott ki a 14. század elején. Lényege: a megfigyelőhöz viszonyítva valamennyi konvergáló vonal egyetlen távlatpontban fut össze a kompozíció közepén.

Olyan dráma amelyben az egymásra épülő jelenetek egyenes vonalban haladnak a drámai tetőpont mint cél felé.

Középkori francia epikus műfaj, prózai, verses és énekelt részek váltakoznak benne, szerelmi történetet ad elő könnyed, fordulatos, helyenként ironikus formában.

Francia szó, a kínai, illetve kínai stílusú, kínait utánzó műtárgyak gyűjtőneve. Kínai ízlésű díszítmények Európában készült (mű) tárgyakon, melyek különösen a 18. században voltak divatban.

Végső felületi megmunkálás szobor vagy ötvösmunkákon, a részletek gondos finomítása. Nemesfém felületének vésővel történő művészi díszítése.

Francia kifejezés, jelentése “fény-árnyék”. A festői előadás azon módja, amelynél a kép főrészeit erős fény emeli ki, amelynek hatását növeli az árnyékok mélysége.

A computer art (KOMPUTERMŰVÉSZET) terminus azokat a művészi szándékú kezdeményezéseket foglalja össze, melyek részben vagy teljesen számítógép segítségével készülnek. Ezzel a tevékenységgel az ötvenes évek közepe óta foglalkoznak különféle szakterületekről verbuválódott csoportok és egyének. Noha a komputert leginkább konkrét költészeti kísérletekhez és az elektronikus zenéhez használják, jelenléte a vizuális művészetekben sem elhanyagolható. Komputer segítségével mindenekelőtt rajzokat és figurákat készítenek. A számítógépet úgy programozzák, hogy az meghatározott mértani formákat, alakzatokat rajzoljon ki a képernyőre, melyeket azután kötött vagy véletlenszerű paraméterek segítségével variálni és kombinálni lehet, mi több, arra is lehetőség nyílik, hogy a művész, illetve a programozó bizonyos formát más formává transzponáljon (klasszikus példa: egy emberi arcot Afrika térképévé). Újabban komputer segítségével már szobrokat is készítenek (természetesen ilyenkor a rajzoló berendezés helyett megfelelő "végrehajtó" eszközt kapcsolnak a számítógéphez); mind gyakrabban használják kísérleti animációs filmek készítésére (a számítógép képernyőjén az animátor képeket, kulcshelyzeteket tud konstruálni, sőt a kialakított képsorozat mozgását is tanulmányozhatja); Nam June Paik pedig az első olyan művész, aki a komputer és a videó összekapcsolásával kísérletezett. A párizsi Nicolas Schöffer elektronikus fénytornyai már az ötvenes évek derekától számítógép-vezérlésűek, sőt az ecset és a művész keze közé is beiktatták a komputert. A különféle technikai eljárások szinte naponta tökéletesednek, és újabbnál újabb lehetőségek merülnek fel komputerművek "gyártására". Egyesek, mint például Paik, úgy vélik, hogy e technikai eszközök idővel teljesen háttérbe fogják szorítani a festészetet és az egyéb hagyományos médiumokat, mások a számítógépben egyszerűen csak a ceruzánál és az ecsetnél bonyolultabb eszközt látnak, miközben a kritikusok többsége általában igen szkeptikusan néz az eddig megvalósult komputerművészeti teljesítményekre. A vita elsősorban arról folyik, hogy miben nyilvánul meg a programozó művészi kreativitása, miközben olyan feltételezések is születtek, hogy a komputer egyszer majd önállóan, úgymond egy "önművelő" folyamat során haladja meg önnön kreatív képességeit - s ezzel együtt az emberét is. Addig azonban a komputerművek többségének mechanikus és racionális voltát egyes művészek véletlenszerű paraméterek közbeiktatásával próbálják az irracionalitás és a kiszámíthatatlanság felé billenteni. Az első jelentősebb komputerművészeti kiállítást 1986-ban rendezték meg Londonban, majd csakhamar ugyanott alakult meg a világ első komputerművészeti társasága is.

Itáliai vígjáték, céhbeli, hivatásos művészek által művelt, vázlaton és állandó jellemtípusokon alapuló, rögtönzött színjáték - a jellemek állandóságát maszkkal és ruházattal is hangsúlyozták - a 16-18. századokban uralta az olasz színjátszást és egész Európában elterjedt.

A huszadik század hetvenes éveiben létrejött neoavantgardista irányzat, melynek elgondolása szerint a műalkotásokat nem kell létrehozni, elegendő terveiket, leírásaikat dokumentálni, s a befogadó elképzelheti magának a kész művet.

A francia és angol verselésben két, általában rímmel egybekapcsolt verssorból alakított egység; valamely verskompozíció kétsoros alapegysége. Előfordul mint önálló, epigrammatikus költemény is.

Francia szó, magyarul "repedezett"-et jelent és ilyen hatású mázat jelöl. A régi olajképek repedezettségét is ezzel a szóval jelölik.

Rendszerint nagyobb terjedelmű regény vagy regényciklus, amely egy család több nemzedékét mutatja be. Ilyen típusú John Galsworthy: Forsyte Saga című regényfolyama melynek első három regénye; A vagyon ura (1906), A válóper (1920), és az Ébredés (1921) melyet a későbbiekben a Modern komédia című négyrészes regényciklus követ.

A festészetnek az a műfaja, amely élettelen tárgyakat (gyümölcsök, virágok, apró holmik, műtárgyak, stb.) ábrázol.

Orosz népköltészeti műfaj, tréfás-gunyoros hangvételű rövid lírai dal, lírai életkép. Más értelemben: alkalmi agitációs rigmus.

Vásári mutatványos, a régi vásári komédiák bűvésze, ma a silány eszközöket alkalmazó, ripacskodó színész gúnyneve.

A kibernetika komplex szerkezetek és rendszerék vezérlésével és szabályozásával kapcsolatos matematikai-logikai törvényszerűségeket feltáró tudomány. Eredményeit a hatvanas években több európai kinetikus művész (KINETIZMUS) arra használta fel, hogy a nézőt a mű aktív alakítójává, úgymond társalkodójává tegye. Olyan mozgó "szobrok", illetve
konstrukciók születtek, melyek a beépített receptoroknak köszönhetően attól függően változnak, hogy milyen külső hatások érik őket (beleértve a néző helyzetét, viselkedését, mozgását, hangját stb.). Nicolas Schöffer már 1954-ben készített ilyen művet, később pedig hasonló kísérletek születtek Enrique Castro-Dic, Nam June Paik, Charles Mattox, Robert Breer
és például az amerikai Pulsa elnevezésű csoport műhelyében. A cybernetic artnak (kibernetikus művészetnek) nevezett tendenciában az a lényeg, hogy a művész kibernetikai ismereteket felhasználva olyan műveket hoz létre, melyek nem utánozzák vagy leképezik a valóságot, hanem annak impulzusaira reagálva egyúttal vissza is hatnak szerkezetére.