A magyaros verselés strófaformája, 9 (kivételesen 6 vagy 12 soros) 6-6-7 szótagú háromsoros periódusokból épül fel, rímképlete: aabccbddb. Nevét Balassi Bálintról kapta aki először használta ezt a strófaformát.

A népballada és műballada - fő jellemvonása a sűrített cselekmény, amely szaggatott, izgatóan homályos jelleget ad neki; alapvetően epikus szerkezetű, drámai párbeszédek és lírai monológok épülnek bele - uralkodó esztétikai minősége a tragikum. A ballada divatja a 18. század végén virágzott, pedig a legősibbnek látszó kifejezésmódok egyike. Goethe szerint a ballada az az „őstojás, melyből a költészet madara kikelt”. Állítását arra alapozza, hogy a balladában a költészet három alapeleme: a lírai, a drámai és az elbeszélő még nem vált szét, ez lenne tehát az a természetforma, mely eredeti valójában mutatja fel a poézis irányainak egységét. A költészet újkori világirodalmának születésekor a ballada lett az első nagy közös műfaj: felfedezése érzékeltette először, hogy az európai irodalom bizonyos közös népi kultúrával, tematikai és formai örökség-elemekkel rendelkezik. Az olasz ballada, a kelta gwaelawd, a spanyol romances, az orosz bilina, az ukrán duma elszigetelt népközösségek zárt forrásvidékeiről származtak. A népballadákat a történelemtől megkímélt helyek őrizték meg: Skócia, Dánia, Izland, Bretagne, Erdély - érintetlen szigetek voltak, ősi, primitív létformák maradványai. S mégis: számos egyezés, vándormotívum, gyakran azonos formai sajátosságok egy eltűnt egység, egy közös népkultúra emlékét sejtetik, ha nem is a tudomány de a költői fantázia számára. A ballada gyűjtőfogalom, két faja létezik. Az egyik a mediterrán népeké: a másik az északiaké. Az előbbihez az olasz, francia és spanyol balladák tartoznak: eredetileg tánccal kísért dallamot és szöveget jelöltek. Erre utal maga a szó is mely táncot jelent. A másik forma inkább az epikus népdalokkal tart rokonságot; a kelta bárd, a skót skop és az angol minstrel tartozik ide. Ez utóbbi balladatípus refrén nélküli, recitatív jellegű és láthatóan megőrizte krónikás - elbeszélő jellegét. A másik típus a 18. század óta ismeretes Provencban, Spanyolországban és határesetet képvisel a nép- és műköltészet között, mivel feljegyzői, rögzítői a trubadúrok. Formája pedig gyakorta a szonett és a madrigál. Spanyolországban az ilyen epikus dalt románcnak nevezték. Sokban hasonlítanak, az angolszász balladákra de kevésbé mitikusak, sejtelmesek és homályosak, mint skót vagy kelta testvéreik. Kedvelt hőse a románcoknak a Corneillei drámából ismert Cid, vagyis a 11. század mórok ellen csatázó spanyol vitéze, Rodrigo Diaz de Bivar - ezeket a dalokat már a 15. században összegyűjtötték s a kötetet nevezték romancerónak. A románc bizonyos formai elemekben különbözik a balladától: az utóbbi főleg strófás szerkezetű, a románc viszont könnyen ömlő, strófátlan, nem tagolódik szakaszokra. A ballada legkorábbi példái nem ismerték a rímet, csupán az alliterációt; később azonban a jambus lett a léptékük, hat-nyolc szótag váltakozott a sorokban, melyek gyakran rendeződtek strófákba is. A spanyol ballada leggyakoribb formája viszont a redondilla volt. Ez ma már ismeretlen forma, trocheikus lejtésű nyolc szótagos sorokból állott, s a páros sorokból felcsendülő asszonáncok fűzték egybe. A francia ballada személyes, lírai jellegű, mint Villon balladái. Villon balladája nemcsak egyéni forma volt, a kor is kedvelte és művelte. Tudunk egy balladaversenyről is, melyet az orleans-i herceg rendezett Blois-ban. A herceg maga is költő volt, Charles d’Orleans néven; hányatott élete vetekedett Villonéval. A párizsi költőt gyilkosságért körözték, a herceg huszonöt esztendeig raboskodott angol fogságban. Csavargó és királyi vér balladaversenyben mérte össze erejét, s a verspárbaj Villon győzelmével végződött. A ballada a modern kornak is kedvelt műfaja.

Negatív művészeti minőség; tartalmukban elcsépelt, közhelyszerű,
formájukban a modorosság vagy a felszínes művészeti divat hibáival terhes művek
jellemzője.

Ókelta eredetű szó, jelentése: dalnok. Kelta népi énekes, költő és előadóművész. Énekeiket lantszerű hangszer vagy kelta hárfa kíséretével adták elő. Már az ókori írók is említik őket. Galliából még a rómaiak idején eltűntek, de Walesben majd egy évezreden át nagy jelentőségűek, akárcsak az ír és skót kultúrában. Kódexekben maradtak fenn legrégebbi 6. sz. -i szövegeik.

A reneszánszot követő korstílus kb. 1530 és 1750 között, jellemzői az ellentétek szembeállításából, lendületességéből és ünnepélyes pompából állnak - a barokk irodalmi művekre jellemző az antik és a keresztény mitológia látomásos megjelenítése, a nyelvi pátosz és cikornyás, zsúfolt stílus. Neve az olasz barocco szóból származik, mely a szillogisztika egyik, bonyolultságot, nyakatekertséget kifejező alakzatának elnevezése. Az irodalmi barokk értelmezése mindmáig vitatott kérdés, mivel a fogalom használata nemzetenként változó: az angol irodalomtörténészek Shakespeare-t a reneszánsz csúcsának tartják, a németek ugyanőt a barokkhoz sorolják. Egy biztos: a barokk irodalom egyik legfőbb törekvése az idő, a mozgás, a változás, az elfutó látszat megragadása. Fő jellemvonása, a nyelv retorikus kezelése, a stílus képszerű elemeinek túlburjánzása. (A spanyol barokk dráma) A barokk irodalom szereti a végtelen és mértéktelen hullámzást, a fokozást és a túlfokozást, a kuszáltságot, a titkos értelmek szimbolikus, képszerű ábrázolását. E mulandó világban minden jelent valami örökkévalót: az elhulló virág az élet értéktelenségét, a megrendíthetetlen szikla az egyház állandóságát. A látszat és a lényeg között óriási az ellentét. Az egész világ egy nagy színpad, amelyben tragédiák és komédiák játszódnak le. A létet természetesen nem csak tragikusan lehet élni, hanem vidáman, gyönyörűségben is. A barokk irodalom fő témái közé tartozik a testiség, az élvezet, a pompa, a játék megjelenítése. A mártírkultusz, az elragadtatott halálvágy, a világtól elvonuló keresztény vagy sztoikus magatartás, a magányba menekülés, a memento mori (emlékezz a halálra) és a vanitatum vanitas (hiúságok hiúsága) mellett a carpe diem (éld a napot), az elröppenő pillanatot megszépíteni igyekvő érzékiség szintúgy barokk sajátosság, sőt a kor lényegét éppen a két pólus között fennálló feszültség adja meg. A barokk irodalom éppúgy egy csillogó, felszínes életet élő arisztokratikus társadalom önkifejeződése, mint a barokk képzőművészet.

20. századi iparművészeti és építészeti iskola, 1919-ben alapította Walter Gropius építészmérnök. Célja az volt,  hogy a művészetet és a designt bevezesse a mindennapi élet birodalmába. Gropius úgy vélte, hogy a képzőművészeknek és az építészeknek kézművesekként kell tevékenykedniük, műveiknek pedig praktikusaknak és olcsóknak kell lenniük. A Bauhaus növendékek - festők, építészek, keramikusok, szövők, szobrászok és formatervezők - közös műhelymunkában vettek részt, mint annak idején a reneszánsz kézművesek. A Bauhaus stílusát az egyszerűség, a geometrikusság és a kifinomultság jellemzi. 1933-ban a náci kormányzat bezáratta az iskolát. Bár az iskola gyakorlatilag megszűnt, tanárai, miután elhagyták Németországot és szétszóródtak a világban, folytatták az iskola által képviselt eszmék népszerűsítését.

1835 körül francia festőkből álló csoport utazott egy Párizstól 40 mérföldnyire délnyugatra fekvő kis faluba. A falu neve Barbizon, a fontainebleau-i erdő szélén áll. A festők a városi élet gondjaitól távol festőállványaikat a szabadban helyezték el és természet után festették képeiket. A barbizoni iskola művészei közül soknak a neve teljesen feledésbe merült, több felfedezésüket az impresszionistáknak tulajdonítják, akik felhasználták az ő újító technikáikat.

Az amerikai csavargótársadalom (a kitaszítottak) és a lázadó ifjúság életérzéseit és világképét kifejező irodalmi irányzat, az ötvenes években lépett fel, prózája asszociációkat halmozó, gáttalan szerkezetű, a zártabb formát nem tűrő szózuhatag: - a beat költészete az élőbeszéd ritmusát követő „projektív vers”, melynél a sorok hosszúságát a lélegzetvétel szabja meg - a beat születése percétől szoros rokonságot tartott a szürrealizmussal. A projektív vers esztétikája tisztán rímel az ösztönösség felszabadítását hirdető, befelé figyelő, az érzelmeket közvetlenül, kontroll nélkül kifejező francia avantgarde hagyománnyal, az automatikus írásmóddal. A kábítószeres bódulatok szakadatlan jelene, a lélegzetvétellel mért verssorok, a sorozatos felolvasások, jam session-ök egzaltált légkörében tovább alakuló versek, a beatnikek romantikus nonkonformizmusa, eszméik eklekticizmusa világosan utal a szürrealizmusra. De a beatben mindez elsősorban nem mint tudatos esztétika jelentkezik, hanem mint egy életérzés komor kifejezése, a szürrealizmus játékossága nélkül. A beat költészet legfőbb képviselői: Allen Ginsberg, Gregory Corso, Norman Mailer, Jack Olson, Jack Kerouac és Lawrence Ferlinghetti.

Recepció: az a folyamat, melynek során a befogadó személy megismerkedik valamely művel. Ennek során megérti, értelmezi és értékeli a művet, s ennek során hozzáadja sajátos élettapasztalatát és vonatkozó ismereteit. Bizonyos irodalmi művek csak korlátozottan fogadhatók be előzetes (poétikai, esztétikai) ismeretek nélkül.

Középkori didaktikus műfaj. Valóságos állatok vagy elképzelt, mitikus-mesés állatalakok leírását tartalmazza vallásos-erkölcsi, többnyire allegorikus értelmezéssel. II. sz. -i görög műre vezetik vissza a műfajt, de leginkább a 12-14. században virágzott. Az állatvilágból merítő motívumokat, allegóriákat és szimbólumokat későbbi írók és művészek is felhasználták az irodalomban és a képzőművészetben.

A modern epika fontos stíluseszköze, a belső beszéd ábrázolásának technikája, a szereplők ki nem mondott gondolatait, vágyait adja vissza első személyben.

Az elbeszélés régebbi neve.

A 18. századig a könyvírási és másolási tevékenységet jelölő fogalom. Mai értelmezés szerint a nyomtatott, sokszorosított formában megjelent művek egységes szempontú, rendszerező számbavétele.

A 19. század első felének stílusirányzata - a romantika és a klasszicizmus kispolgári változata, legjellemzőbb vonása az érzelmes intimitás. A fogalom elnevezése a két, német vicclapokban szerepelt figura nevének összevonásából keletkezett. A napóleoni háborúk után kibontakozott képző és iparművészeti stílus, irodalmi szemléletmód. Főként Közép-Európában terjedt el.

A Bizánci Birodalom művészete, amelyik az V. századtól 1453-ig, Konstantinápoly törökök általi elfoglalásáig tartott. A bizánci művészet lényegében a görög-római művészeten alapult, de szíriai és egyiptomi hatásokat is magába olvasztott.

Az orosz népköltészet epikai műfaja; rövidebb terjedelmű, ciklusokba csak lazábban illeszthető hősi ének.

A body art (testművészet) a hatvanas évek végén kialakuló nemzetközi művészeti tendencia, mely központi "anyagául" az emberi testet választotta. A különféle művészeti ágak közül korábban a szobrászatnak volt legtöbb köze az emberi testhez, a body art azonban ehhez viszonyítva újat hozott: itt már nem mások testének megmintázásáról van szó, hanem a művész ezúttal saját testén hajt végre különféle beavatkozásokat. Ezért szokás azt mondani, hogy a body art-ban az emberi test az alkotás szubjektuma és objektuma is egyúttal. Az emberi test vagy az egyes testrészek használata a body artban rendkívül szerteágazó. Denis Oppenheim kifeküdt a strandra, mellére egy nagy bőrkötésű könyvet helyezett el, és két fotóval dokumentálta testének fokozatos lebarnulását (a második fotón jól látható, hogy ahol a könyv feküdt, négyzet alakban fakó maradt a művész bőre). Charles Manson keresztet vésett a homlokára, ezzel jelezve, hogy kivált a társadalomból, Chris Burdén többször életveszélyesen felsértette a testét, Bruce Naumann "szökőkutat" játszva vizet fröcskölt a szájából, Vito Acconi egy órán át dörzsölte bal kezét és minden öt percben színes fotót készített az irritált hely változásairól. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, és akkor fokozatosan kirajzolódna, hogy a body art tevékenysége elsősorban a mazochizmus, a szexualitás, a nárcizmus és az exhibicianizmus témakörében mozog, de még az olyan illetlenségek is művészetközelbe kerültek, mint az orrpiszkálás vagy a jól kivitelezett szellentés. A body art előzményeit keresve Marcel Duchamp, Yves Klein, Piero Manzoni és Arnulf Rainer nevét szokás megemlíteni, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az emberi test és a viselkedési módok iránt a hatvanas-hetvenes években nem-művészeti területeken is felélénkült az érdeklődés. Gondoljunk csak a csoportterápiára, a tetoválás divatjára, a szexuális forradalomra, a hajviselet és a meztelenség iránt tanúsított pánikszerű figyelemre, vagy a mozdulatok és pózok nyelvként való tudományos értelmezésére.

Dámai jambus - hangsúlyos, jambikus lejtésű, 10 vagy 11 szótagos verssor, általában rímtelen, a verses dráma uralkodó sorfaja (Marlowe, Shakespeare).

A réz (többnyire 90%) és ón ötvözete, de gyakran tartalmaz kis mennyiségben más fémeket is, mint az ólom és a cink. Erőssége, tartóssága és könnyű megmunkálhatósága következtében az ókor óta a legelterjedtebben használt fém szobor készítésére.