A környezettől való eltávolodást jelölő szürrealista kifejezés. Eredeti jelentése: távollét, hiány.

A poesie pure jegyében álló költői törekvések legjellegzetesebb típusa, képviselői - Poe, a francia szimbolisták, Valéry, George - a költészetet meg akarták tisztítani a mindennapi élet tartalmaitól és a vers zeneiségének felfokozására törekedtek. A fizikai valóságtól való elszakadás azonban nem jelent feltétlenül igazságnélküliséget. A vízió melyet a költői képzelet megteremt, a lélek belső tartalmainak kifejezését szolgálják, a félelem és rettegés érzetének feloldását célozzák meg. "Nézetem szerint, egy költemény eleve szemben áll egy tudományos művel, hiszen elsődleges és közvetlen célja a tetszés, az érzéki kellem és nem
az igazság. Szemben áll a regénnyel is, mert célja az érzéki örömök nem meghatározható szférájába tartozik, ellentétben a regénnyel melynek célja körülhatárolható, ezért a költészet számára a zene a legfontosabb..." (Poe)

Latin eredetű szó, elvonatkoztatást jelent, a művész élményeinek, ismereteinek sokaságából az alkotás számára lényeges tényezőket kiválasztja és a lényegteleneket elhagyja.

A latin abstrahere "elvonni" és expressio "kifejezés" szóból származik. Lényege a művész pszichikai állapotának, tudatalatti képzeteinek közvetlen és drámai kifejezése, valamint a festés folyamatának meditatív átélése. Előzménye: Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Max Ernst, szürrealizmus automatikus írása. Legjelentősebb mesterei: William de Kooning, Clifford Still, Jackson Pollock, Hans Hartung, Mark Tobey, Georges Mathieu, Wols, Jean Dubuffet, Pierre Soulages.

Konkrét költészet - az avantgardista költészet egyik áramlata, fő jellegzetessége, hogy értelem nélküli, kitalált szavakból állít össze zenei hatású szövegeket.

Képtelen - a fantasztikum azon szélsőséges válfaja, amikor a képzeletbeli jelenségek és a közöttük levő kapcsolatok ábrázolása felborítja a köznapi fantázia logikáját, a mitikus mesés-utópikus hagyományokat, s így a hihetetlensége abszolút váratlanul és kiszámíthatatlanul egyéni, meghökkentő. Az abszurd első teoretikusa Camus: okfejtése szerint az emberi lét értelmetlen mivel az ember képtelen megérteni az őt körülvevő világot és saját szerepét ebben a világban. "Az abszurd - állítja a Sziszüphosz mítoszában - az emberi hívás és a világ hallgatása közti szembesítésből születik. Következésképpen csak egy komoly filozófiai probléma van, s ez az öngyilkosság. Ítéletet mondani arról, hogy az életet érdemes-e vagy nem érdemes élni, ez jelent válaszadást a filozófia alapvető kérdéseire." Kafkáról szóló esszéjében Ionesco a következőképpen határozta meg a felfogását a kifejezésről: "Abszurd az, aminek nincs célja... Az ember elszakadt vallási és metafizikai gyökereitől és ezért elveszett; minden cselekvése értelmetlen, abszurd, fölösleges lesz."

Anti dráma - a második világháború után létrejött drámai irányzat, megteremtői: Beckett, Adamov, Ionesco, Genet - a társadalmi létet abszurdnak, az embert tehetetlen lénynek tekintik - ennek ábrázolására újszerű dráma és színpadtechnikát hoztak létre. Az abszurd dráma úgy igyekszik kifejezni az emberi állapot értelmetlenségének és a racionális megközelítés alkalmatlanságának érzetét, hogy nyíltan szakít a racionális megoldásokkal és a logikus gondolkodással. Míg Sartre és Camus az új tartalmat a régi konvenciók keretében fejezi ki, addig az abszurd dráma egy lépéssel tovább megy és megpróbál egységet teremteni tartalom és kifejezési forma között. Az abszurd dráma lemondott arról, hogy érvekkel bizonygassa az emberi állapot abszurditását; pusztán csak bemutatja azt - létében, konkrét színpadi képek révén. Az abszurd dráma a nyelv radikális devalválására törekszik; olyan költészetre, amelynek maga a színpad konkrét képeiből kell kialakulnia.

Angol kifejezés, egyszerre elvont és expresszív festői stílus, mely a magyar szakirodalomban absztrakt expresszionizmusként ismert.

Valamely mű szabad átdolgozása. A fogalom elsősorban irodalmi alkotások esetében használatos. A 19. sz. közepéig a külföldi irodalmi alkotások fordítása helyett általában az adaptáció volt szokásos. Gyakori eljárás volt, hogy a szereplők neveit hazai nevekkel cserélték fel, vagy a cselekmény színhelyének megváltoztatása után saját eredeti alkotásként bocsátották közre a művet.

Rövid, vidám, csattanós történet, rokon az anekdotával, de attól eltérően nem valóságos személyeket, hanem elvont típusokat szerepeltet.

Az Adonisz kultuszhoz kapcsolódó antik görög siratóének típus. (Adonisz, a leányos férfiszépség megtestesítője a görög mitológiában, kinek kegyeiért Aphrodíté és Perszephoné versengett, míg Aphrodíté férje Árész, féltékenységből egy vadkan képében fel nem nyársalta.) 

Rendkívül tömören megfogalmazott, általános érdekű állítás, bölcs mondás: "Aki keveset gondolkodik, sokat téved." (Leonardo da Vinci)

Azon alkotások gyűjtőfogalma, amelyeknek elsőrendű célkitűzése az, hogy valamely aktuális kérdésben állásfoglalásra, illetve cselekvésre buzdítsanak. Propagandaművészetnek is szokták nevezni. A reklám és agitációs filmek, plakátok mellett az irodalom és a zene területén is számos ilyen műfaj él, így az agitációs rigmus, csasztuska, reklámvers, mozgalmi induló, katonadal stb. A műfaj a szó szoros értelmében vett művészet határain
kívül helyezkedik el. 

Azon művészeti áramlatok összessége, amelyek a hivatalos kánonokhoz (17-18. századi művészeti akadémiák szemlélete) mereven ragaszkodó formaelveket követnek, s így a művészi eredetiséget semmibe veszik, az alkotás megtanulható, technikai oldalát abszolutizálják.

Névrejtés - olyan vers, melyben a versszakok vagy sorok kezdőbetűi összeolvasva egy nevet vagy mondást adnak.

Szűkebb értelemben a német expresszionizmus balszárnyának mozgalma, képviselői radikális-utópisztikus programjaikban egy felszabadított társadalom körvonalait vázolták fel - tágabb értelemben azon avantgardista tendenciák összefoglaló elnevezése, amelyek a polgári világ elleni lázadást hirdették, esztétikai elveik szerint minden művészi gesztus egyúttal társadalmi cselekedet is; a művészet értéke jó vagy rossz társadalmi hatásában mérhető, így elsősorban a hatás érdekli őket, nem pedig a kifejezés módja - Kassák és körének mozgalma a tízes években: a művészetet tettként fogják föl és megpróbálják a művészt és a hétköznapi embert elválasztó falat lebontani.

Francia sorforma, tizenkét szótagos, középen metszettel; magyarra hatos és hatodfeles jambusban fordítják.

Az alföldi festők nem alkottak olyanformán művésztelepet, mint a szolnokiak, vagy a nagybányaiak. Tornyai János és Koszta József tanyáikra elvonulva, külön-külön, magányosan küszködve a kifejezési lehetőségekkel, a 20. sz. első két évtizedében létrehozták sajátosan magyar, senkivel, sőt egymással sem összetéveszthető expresszív festészetüket, mely tulajdonképpen a realizmus egy felfokozott kifejezőerejű, rendkívüli tömörségű változata. A Szolnokkal és Nagybányával kezdetben egyaránt kapcsolatot tartó Koszta 1902-ben Ferenczy Károly közvetlen hatása alatt festette árnyékos plein-airjét (Domboldalon), melyben találkozott a Szinyei Merse Pál és a Munkácsy Mihály féle hagyomány. Később mély tüzű, kontrasztokkal teli, feszes ritmusú, és darabosan földszagú piktúrájában egyértelműen Munkácsy üzenetét folytatta. (Vihar előtt). Tornyai János paraszti világa már kezdetben is a Munkácsy-hagyományokból táplálkozott - Párizsban a mester tanácsaival is ellátta a hozzá forduló fiatalembert. Tornyai már-már monomániásan, a magyar paraszt szófukar állhatatosságával festette a kevés motívumot nyújtó végtelen lapály igénytelen részleteit a rájuk boruló hatalmas égbolttal, a legkülönbözőbb megvilágítás mellett. Képei így végtelenül egyszerű, tömör látleletek a sivár táj által is sugárzott kilátástalanságról, szegénységről. A székely Nagy István csak életének egy meghatározó periódusában kapcsolódott az alföldi festészethez, de annak egyik meghatározó egyénisége lett, tömör nyelvezete, hangsúlyozott szerkezetisége hatást gyakorolt a későbbi hódmezővásárhelyi festőkre is. Utóbbi városban és Szolnokon is a mai napig munkálkodnak festők, akik elődeik tradíciójának megújításán, kiteljesítésén dolgoznak.

Tagozatépítés. Brunelleschi nevéhez fűződő, Firenzében kialakult építés- és kőfaragás technika. A reneszánsz építészeti leírásokban, traktátusokban "ornamentum"-nak nevezett tagozatokat (ajtó-, ablakkeretezések, faltagoló elemek: pilaszterek, fél oszlopok, párkányzatok) a falsíktól képkeretszerűen elválasztották, csiszolt felületű kőből vagy márványból faragták.

Görögül: képletesen beszélni - a jelkép azon fajtája, amelyben a kép jelentéstartalma a képhez képest külső tartalomként van megadva - hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt, mozzanatról mozzanatra megvilágított metafora vagy megszemélyesítés. A középkor irodalmában vált rendkívül elterjedt költői eszközzé az az eljárás, hogy elvont fogalmakat, erkölcsi, lelki sajátosságokat (az Erény, a Bűn, a Szerelem, a Rágalom stb.) megszemélyesítve szerepeltessenek költői alkotásokban, színművekben. Jellegzetes eljárása a misztérium és moralitásjátékoknak. Dante szerint a költészet igazi értéke a szép külső forma mögé rejtett igazság, s minden költői műnek szó szerinti értelmén kívül allegorikus és morális értelme is van.

A rokokó dalköltészet egyik műfaja, témája a szerelem és a bor, hangvétele érzelmesen idilli vagy tréfásan frivol.

Kortévesztés - a művészi alkotásban olyan történeti motívumok felhasználása, amelyek a műben ábrázolt korszakban nem léteztek - az anakronizmus azonban nem mindig jelent hibát: a művészek nemegyszer szándékosan szövik át alkotásaikat anakronisztikus mozzanatokkal, amelyek bonyolultabb összefüggések kifejezésére szolgálnak (pl. Joseph Heller: Isten tudja) - korszerűtlenséget is jelent.

Görögül átváltozást, átalakulást jelent. Eredeti művészeti értelmezése szerint perspektíván alapuló, torzítottnak tűnő kép, amely megfelelő szögből eredeti formáját mutatja. Olyan alakzatok, amelyekbe többféle formát képzelhetünk bele a műalkotás szemléletekor. Jelentheti egy arckép szemének olyan festési módját is, hogy az mindig a nézőre tekint.

A konkrét hitelesség igényével fellépő, rövid, csattanós történet, amely többnyire történelmi személyek vagy események mulatságos jellemzését nyújtja. (Mikszáth Kálmán)

Az emberre jellemző tulajdonságok, képességek átvitele a külvilág jelenségeire vagy a túlvilágiról, istenségekről alkotott elképzelésekre (pl. a görög mitológia istenei, kiket nemcsak emberi külsővel de emberi tulajdonságokkal ruháztak fel) - a vallás és a művészet más-más előjelű de általános jellegzetessége, szemben a tudománnyal amely mindig dezantropomorfizál (a tudomány feladata, hogy a valóság törvényszerűségeit a lehető legobjektívebben vizsgálja, kiszűrve az emberi szubjektivitást) - a szépirodalom legfontosabb stíluseszközeinek egyike, a megszemélyesítés (personificatio) legtöbb esetben emberi érzések, képességek analógiáját fedezi fel elvont dolgokban, természeti jelenségekben, tárgyakban, s így az irodalmi antropomorfizmus egyik legfőbb eszköze.

Latin eredetű szó, egyike a legelőkelőbb stílusoknak, amelyekben az emberi művészet egyáltalában megnyilatkozott; szorosabb értelemben a hellén római stílus ellentétben a maival, melyet modernnek nevezünk. Az A. művészet korszakát Homérosztól a római birodalom ketté szakadtáig számíthatjuk, tehát több mint ezer évre tehető. Az A. stílussal bizonyos tekintetben azonos a klasszikus stílus, csakhogy ez nem szorítkozik sem nemzetre, sem időre, hanem mindenütt a tökéletest jelzi. Míg az A. tágabb értelemben a görög-római ókor mindenfajú művét öleli át, szűkebb értelemben csak az ókori képzőművészet stílusát jelzi és annyiban rokon értelmű a plasztikussal. Az A.-stílus általában véve a fenségest, nyugalmast, szép és arányos mértékűt, hősiest, mély életbölcsességűt, nagy pátosszal bírót, a mennyei fátumnak magát alávetőt, de a mellett a naiv életélvezetet és a férfias szabadságérzetet is jelenti. Az antik formákat és szellemet irodalmunk főleg a Berzsenyitől Vörösmartyig terjedő korszakban ölelte fel. Újabb időben Arany János fordításai, úgy mint egyéb sikerült műfordítások is mind fényesebben bizonyítják irodalmunknak belemélyedését az A. szellembe. Csiky Gergely és Rákosi Jenő antikizáló vígjátékai (amannak Jóslata és emennek Ezópusa) remek újjáteremtései a régi formáknak és észjárásnak. A németeknél az antikizáló irányban főleg Goethe teremtett halhatatlan remekműveket.

Latin, a művész valamilyen idegen anyagot használ az alapon amivel dolgozik.

Gör. lat. eredetű szó (régies, kezdetleges), ezzel a szóval valamely művészet fejlődésének korai, kezdetleges szakaszát jelölik. Főként a görög művészet kezdeti korszakának jelzője (Kr. e. 7. sz.).

Tolvajnyelv, zsargon. A középkori irodalomban van jelen, különösen Villon verseire jellemző. A 20. századi költészetben a beat költők használják előszeretettel. (Ginsberg, O’Hara, Corso).

Az art brut kifejezés Jean Dubuffet-nek, a francia INFORMEL festészet jeles képviselőjének nevéhez fűződik. Szó szerint nyers, durva, csiszolatlan művészetet jelent, és az elmebetegek, a perifériára szorult ismeretlenek, a naivak, a rabok, a gyermekek és részben a "primitívek" képzőművészeti munkáinak összefoglalására használatos. Dubuffet 1945-ben figyelt fel az art brut fogalomkörébe tartozó képek és szobrok elementáris drámai erejére, és egyrészt elkezdte őket gyűjteni, másrészt belőlük indult ki saját művészeti világának kialakításakor. Az első nagyobb art brut kiállításra 1949-ben került sor a párizsi René Drouin Galériában, ahol 63 ismeretlen alkotó mintegy 200 munkáját mutatták be. E kiállítás katalógusában jelent meg Dubuffet Kultúrált művészet helyett nyers művészet című manifesztuma, melyben a szerző a professzionális, tanult alkotók "magas művészetével" szemben az elmebetegek, a spiritiszta médiumok, a gyermekek és a "primitívek" megfontolatlan, spontán önkifejezése mellett állt ki.

A francia informel szó "forma nélküli"-t jelent. Az Art Informel művészei új alkotási módot kerestek. Elvetették a geometriai és figuratív alakzatokat, és új művészi nyelvet hoztak létre. Improvizáció útján formákat és módszereket találtak fel. Jellemző munkáikra a szabad ecsetkezelés és a vastag festékréteg. Az Art Informel nagyon széles kategória, figuratív és nonfiguratív festőket egyaránt magába foglal.

Képzettársításon és nem a logikán alapuló kapcsolat a részek között. Olyan költői kép melyben logikailag egymással nem összefüggő dolgok, érzések, hangulatok, színek, stb. hozzák létre a teljesebb, metaforikus jelentésű képet.

Egy műtárgy, műalkotás kapcsolása konkrét személyhez, műhelyhez, iskolához, országhoz. A készítés helyének és körülményének, a mesternek a meghatározása.

Francia eredetű szó, jelentése műterem, műhely.

Francia katonai kifejezésből ered, elővédet, előőrsöt, élenjárót jelent. A köznyelvben új, modern irányzatok összefoglaló elnevezéseként honosodott meg. Azoknak a 20. századi művészeti irányzatoknak a neve, amelyek a művészi forma radikális megújítására törekedtek, ugyanakkor az élet megújítását is hirdették (futurizmus, dadaizmus, konstruktivizmus stb.).

Olyan alaptétel, amely megegyezésszerűen elfogadott ezért nem szorul további bizonyításra.

Francia eredetű szó, vászon szegélydísze, a széléről kihúzott szálak révén nyerik.

Megjelenítés - a művészi tükrözés fogalmának egyik oldala, amely a tükrözés összetett folyamatából az objektív mozzanatot, a külső valóság tárgyias rögzítésének mozzanatát állítja előtérbe (szemben a tükrözés másik oldalával, a kifejezéssel melyben a szubjektív mozzanat, az alkotó belső tartalmainak felmutatása áll az előtérben). Az ábrázoló művészetek közé szokás sorolni a képzőművészeteket, a filmművészetet, fotóművészetet, s az irodalomból az epikát és a drámát.