Azokban az években, amikor mindenki az impresszionistákról, a színekről beszélt, egy teljesen külön utat járó művész fekete-fehér szénrajzaival és litográfiáival egészen különös, furcsa, megdöbbentő képi világot hozott létre – többféle értelemben is a sötétséget fürkészve. Redon ősi bordeaux-i család sarjaként mélyen kötődött a francia kultúrához, mégis az idegenség érzése, mássága meghatározó volt egész életében. Apja évekig New Orleansban élt, kreol nőt vett feleségül, és közvetlenül második gyermeke születése előtt tért vissza Franciaországba; kis híján Redon is a senki földjén, feneketlen, végtelen mélység felett, egy óceánjárón látta meg a napvilágot. Valószínűsíthető betegsége, a 19. században stigmatizált epilepszia miatt kellett családjától elszakítva, magányosan élnie Médocban, egy félreeső, apai birtokon. A csöndes, titokzatos helyet képzelete különös figuráival népesítette be. Nem vették fel a Francia Akadémiára, így újra visszatérhetett Bordeaux-ba, abba a városba, ahol évtizedekkel korábban, 1824–28 között Goya is alkotott, élete utolsó éveiben felfedezve és megtanulva a litográfia technikáját. Redon itt, Goya városában kapott meghatározó indíttatást két teljesen különböző személyiségtől. Az egyik Rodolphe Bresdin, egy fáradhatatlan, virtuóz grafikus, akitől a rézkarc és a kőnyomat technikáját oly magas szinten sajátította el, hogy Manet mellett a korszak legjelentősebb litográfusaként tartják számon. A másik Armand Clavaud, természettudós, botanikus, Darwin-követő. Tőle kapta azt a releváns élményt, amely művészete kiindulópontja lett: a mikroszkopikus világ felfedezésével nem csupán egy új formanyelv birtokába jutott, hanem megtapasztalta a jelenségek sokértelműségét, felfedezte, hogy a látható valóság mellett, mögött létezik egy autentikus, bár szabad szemmel láthatatlan, teljesen idegen világ. "A misztérium értelme az, hogy mindig sokértelműségben leledzünk, kettős, hármas nézőpontokban, látszólagos nézőpontokban (képek a képekben), éppen keletkező formákban és olyanokban, melyeket majd a néző lelkiállapota alakít. Minden dolog szuggesztívabb attól, hogy tüneményszerű" – írta.

1881-ben első önálló kiállításán szénrajzait mutatta be, az ún. Noirs-okat, közöttük a híres Szem-ballont. Első litográfiai gyűjteménye, Álomban címen 1879-ben jelent meg. 1883-ban, Flaubert Szent Antal megkísértéséhez készített munkákat (1888, 1889 és 1896), valamint 1891-ben Álmok címen adott ki albumot, mellyel mentorának, Clavaud-nak állított emléket annak öngyilkossága után. A művész ismételten használta az álom szót különböző grafikái, szénrajzai címében. (pl. Álom polip, A halál által befejezett álom, Egy álom víziója). A francia nyelvben az álom (reve) szó nem csak az éjszakai álmot jelenti, hanem a nappali álmodozást, vágyképeket, víziókat, rémálmokat, ópium vagy hasis okozta látomásokat is. A tudomány akkoriban az álmot mint a fantázia ideális birodalmát definiálta újra. Redon gyakran hangsúlyozta írásaiban a dolgok meghatározhatatlanságát, s radikálisan elhatárolta magát a látható világ ábrázolásától. Szerinte azonban a művészi munka kontrollált folyamat, azaz a művész nem transz-szerű állapotban alkot. Az álom mint kreatív stratégia jelenik meg, az egyszerre ébren lenni és álmodni állapota - egy álom álma - a reflexió magas foka a képteremtés folyamatában. Botanikus barátja hívta fel figyelmét a filozófiára és kora progresszív irodalmára. 1882-ben jelent meg Edgar Poe-nak ajánlott második litográfiai sorozata, amelyre fölfigyelt Hennequin, Huysmans és Mallarmé is. Redon 1885-ben Mallarménak ajándékozta Hommage a Goya albumának egyik példányát, és ettől kezdve rendszeresen eljárt a szimbolista költő híres kedd estéire. Évekkel később ő lett a "festészet Mallarméja", ő fogadta péntek délutánonként a fiatal festőket, Nabis-barátokat párizsi lakásán. 1890 fordulópontot jelentett művészetében. Ekkor fedezte fel a színek világát, és a művész, aki oly hosszú ideig lemondott a színekről, finom, igéző koloristának bizonyult. Párizsban, Durand-Ruelnél állította ki Csukott szemek című festményét, amelynek litográfia változatát a következő évben bemutatták az École des Beaux-Arts kőrajz-kiállításán. A mű Munkácsyra is nagy hatást gyakorolt. A színek, a misztikus fény tovább fokozták a művész átváltozó, egymásba folyó motívumainak szimbolikus sokértelműségét. A halászcsónak titokzatos bárkává változik, egy ablak könnyűszerrel siklik át az akvárium régióiba, a sejtelmes fényű kagyló mint virágkehely oltalmazza Vénusz vagy talán Ofélia lebegő növényi testét és a Kék profil vagy Aranysejt (1892) spirituális kékjében felsejlik Kandinszkij és Yves Klein.