Redon műveiben számtalan analógiát találunk Poe és Baudelaire költészetéhez, valamint a szépségről alkotott meglepően egybehangzó teóriájukhoz. Poe 1835-ben írta kegyetlen groteszkjét, a Berenice-t, melyben az elbeszélő, Egaeus irtózatos, őrült tervet sző: egykor gyönyörű, plátói szerelmének, Berenice-nek elrabolja nem a holttestét, hanem 32 igézően szép, elefántcsont-fehérségű fogát annak halottnak vélt testéből. A szénrajz a történet esszenciáját szemlélteti Poe stiláris eszközével. A kép középpontjában, anyagszerűen sűrű feketeségben a meglepő módon kiragadott, Berenice testétől elválasztott, elidegenített, túlméretezett motívum, a fogsor, a látomás lebeg egy sugárzó, szinte átlátszó fehérségű fénykoszorúban. Ez a "fénykompozíció" jellemző Redon műveire. A fény megvilágítja a polcokon sorakozó könyvek gerincét is, utalva a történetben oly fontos szerepet játszó könyvtárszobára, ahol a két főszereplő utoljára találkozik, ahol maga az ötlet megszületik. Egy vizuális analógia a fogak és a könyvek között. Redon nem elbeszél, nem illusztrál. Az irodalmi inspiráció egy lehetőség a naturalista, mégis szuggesztív motívum segítségével a döbbent nézőt bevonni, szinte belekényszeríteni a megszállott őrületébe, a téboly ismeretlen világába. - A holló című litográfiát szintén Poe azonos c. verse ihlette.