|
A gótika az építészetben hozta létre legmonumentálisabb alkotásait. A várak az uralkodók és főurak lakóhelyéül szolgáltak, védelmi berendezései és alaprajzi megoldásai természetesen a hadviseléshez alkalmazkodtak. A falakkal körülvett városterület a lakosság számának növekedésével egyre zsúfoltabb beépítésű, ezért sok helyütt újabb külső falövek építésével növelik. A városba és azon át vezető utak rendszerétől függően a városalaprajzok különböző típusai fejlődnek ki. A fő útvonalak metszéspontjánál alakul ki többnyire a szabályos négyszög vagy szabálytalan alaprajzú főtér, egyben piactér és kereskedelmi központ, az előkelő polgárok gyakran árkádos földszintű lakóházaival övezve. Ezek sorában vagy a téren önállóan áll a városháza, esetleg a plébániatemplom. A templom, püspöki székhelyeken a székesegyház azonban többnyire nem tágas téren helyezkedik el, hanem szűk utcákkal övezve, lakóházakkal körülépítve emelkedik ki hatalmas méretű, több tornyos tömegével, és ez monumentális hatását fokozza. A kolduló rendek templomai és kolostorai általában a városterület szélén, a szegénynegyedekben, a városfal mellett épülnek. A gótikus építészet stílusjegyei: a jellegzetes tér-és tömegalakítás, a szerkezeti rendszer és a részletformák a nagy, francia székesegyházakon alakulnak ki.
A gótikus stílusban épült templomok függőlege tagoltsága, karcsú pillérei, magasba emelkedő tornyai, díszes kőrácsos ablakai a korábbi formavilággal szemben radikális különbséget mutattak. A gótikus épülettípus legfontosabb jellemzője a pillérekkel megtámogatott összetett csúcsíves vagy legyező keresztboltozat, karcsúbb, magasabb oszlopok és támpillérek rendszere, használata lehetővé tette az egyre magasabb katedrálisok építését.
A falak teherhordó szerepére már nincs szükség, ezt a külső támpillér-hálózat biztosította. Megjelent a csúcsívesség tehát, nagy, keskeny, magas üvegablakokkal tagolt falak jellemzők. A gótikus stílusú katedrálisok ablakait geometrikus alakzatok által kialakított, áttört kőrácsok tagolják. Legelterjedtebb típusai a négykaréjos, a kör alakú, az Y alakú, a hálós, a görbe vonalú és az egymást keresztező kőrácsok.
A rózsaablakok a gótikus
stílusú katedrálisok homlokzatát díszítő, kör alakú,
Francia építészet: a gótikus építészet a francia királyok központi tartományának városaiban született meg a 12. század közepétől meginduló nagy székesegyházak építésével. A burgundiai és a normandiai késői román építészet elemeit, a csúcsívet, a bordás kereszt- és hatsüveges boltozatot, a kéttornyos nyugati homlokzatot átvéve fejlesztik ki a kor törekvéseit megvalósító új felépítésű templomtípust. A párizsi Notre-Dame
Párizs: Notre-Dame székesegyház. Építése 1163-ban a szentéllyel kezdődött, és a hosszházzal, végül a főhomlokzattal 1250-ig folytatódott. Öthajós hosszháza az egyhajós, alig kiugró keresztház közbeiktatásával azonos keresztmetszetű, félkörben záródó, kettős körüljárós szentéllyel folytatódik. A belső oldalhajók fölött karzat húzódik. A szélső oldalhajókhoz és a körüljáróhoz a támpillérek között utóbb kápolnasor épült. A főhajó oldalfalai háromszintesek. A magas, csúcsíves árkádokat kör keresztmetszetű pillérek hordják. A pillérfők abakuszáról a boltvállakig felnyúló karcsú, hármas oszlopkötegek tagolják függőlegesen az oldalfalakat. Közöttük az árkádok fölött a karzat vakárkádokba foglalt hármas nyílásai törik át a falat. Legfelül nagy csúcsíves ablakok adják a bazilika bevilágítását. A főhajót és a keresztház szárait hatsüveges, a négyezetet, az oldalhajókat és a karzatokat keresztboltozatok fedik, a körüljárók ívét háromszögű boltsüvegek. A nyugati főhomlokzat közel négyzetes felületét támpillérek három szakaszra osztják, de jellegét a vízszintes tagolás adja. A három, gazdag szobordíszű, tölcséres bélletű, csúcsíves kapu fölött a királygaléria szobrokkal kitöltött fülkesora húzódik, felül finomművű, áttört mellvéddel lezárva. Fölötte a főhajó szélességében nagy, rózsaablak nyílik, kétoldalt pedig két-két csúcsíves ablak. A homlokzatot karcsú oszlopokon nyugvó, fonódó csúcsívsorral galéria zárja le. E mögül emelkedik ki a két torony sisak nélkül befejezetlenül, egyenesen záródó felső szintje, karcsú, csúcsíves ablak párokkal áttörve. A fő- és kereszthajó képzeletbeli metszéspontjában látszik a huszártorony. A Notre-Dame székesegyház kiforrott szerkezeti rendszerével, jól áttekinthető, világos belső terével, nyugodt, kiegyensúlyozott homlokzataival és gazdag szobordíszével a korai gótika egyik legszebb emléke.
Az észak-francia reimsi katedrális a hagyomány szerint a francia királyok koronázási ünnepségének adott helyet. Az 5. és 9. századi alapokon 1280 és 1300 között épült templom páratlan szépségű rózsaablakairól nevezetes. A főhajót bevilágító ablakok vázát kontúrokként is funkcionáló, hajlított ólom rudak adják, melyek színes üvegből készült betéteket kaptak. A főként vörös, lila és kék színekben pompázó rózsa ablakokon beáradó fény feledhetetlen látvánnyal ajándékozza meg a szemlélőket. A reimsi székesegyház mind belső terével, mind külsejével a francia gótika legharmonikusabb alkotása.
Amiens: Székesegyház. 1220 és 1269 között épült, de csak a 15. században fejezték be teljesen. (hossza 145 m, szélessége 42,5 m). Hétoldalú szentélyzáródásának egyszeres körüljárójából hat sokszögű sugárkápolna, középen pedig két boltszakaszos, sokszög záródású kápolna nyúlik ki. A francia katedrális-gótika fejlődése az amiensi székesegyház végsőkig kiérlelt belső téralakításában, szerkezeti és formai megoldásában éri el csúcspontját. A tökéletes csipkemintázatú homlokzat 14. századi tornyai szemlátomást keskenyebbek, mint a kapuzatot és a rózsaablakot magába ölelő középrész, így még inkább kizárják a vízszintes tömeghatást. A templom belső terét átjárja a nagy ablakokon át beözönlő fény.
Angliában a gótika a 12. század második felében jelenik meg, és a 16. század közepéig tart. Hosszú korszaka átmeneti, korai angol (1180-1250), érett vagy díszített (1250-1360) és késői vagy függélyes (1360-1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus. Angol sajátosság, hogy a székesegyházak a kapcsolódó, kolostorjellegű, kerengőudvaros püspöki-káptalani épületekkel nem a városok központjában, házak sűrűjében, hanem a városok szélén, tágas, füves területen állnak. A korai angol stílus jellegzetes alkotása a Salisbury-i székesegyház, a díszített stílusé a lichfieldi katedrális. A függélyes stílust Canterbury székesegyházának újraépített hosszháza, a Tudor-stílust a Cambridge-i Kings College kápolnája és a londoni Westminster apátsági templom VII. Henrik-kápolnája képviseli. London: Westminster apátsági templom VII. Henrik kápolnája.
Németországban a gótika a 13. század közepétől kezdve terjed el, és a 14. század elejéig virágzik. Nem a helyi román stílusú építészetből fejlődik ki, hanem a már kiforrott francia gótikát veszi át, részben a burgundiai és ciszterci példaképeket, részben a nagy francia székesegyházak alaprajzát és felépítését követve. A 13. század végére kialakulnak a stílus sajátos helyi vonásai is. Köln: Székesegyház
A kölni dóm nagyjából az amiens-i székesegyház mintáját követi, noha tágasságban és magasságban fölülmúlja. Építése 1248 és 1560 közé tehető. Jól látható, mint bújik meg a tetőzet szegélye a fiatornyok és a nagy ablakokat koronázó oromzatok pazar sokasága mögött, és hogyan borítja el a túláradó díszítés a nyíl módjára kihegyezet tornyokat. A csodálatos látvány mellé monumentális méretek párosulnak. A főhajó 70 méter hosszú, az 1880-ban befejezett tornyok mintegy 157 méteresek. A kölni dómban őrzik a katolikus egyház legféltettebb ereklyéit, a három királyoknak tulajdonított földi maradványokat.
Itáliában
a helyi adottságoktól és hagyományoktól, így főként az antik római építészettől
idegen gótika nehezen honosodott meg. Részben a ciszterciek, majd a kolduló
rendek, ferencesek és domonkosok építkezései révén a 13. század folyamán terjed
el, jobbára Észak-Itáliában és a francia Anjouk nápolyi királyságában, majd a
15. század derekáig marad uralkodó, megőrizve a helyi sajátosságokat. Az itáliai
gótikus építészet jellemző, jelentős egyházi emlékei közé tartozik a sienai
székesegyház. A francia katedrális-gótikát a milánói dóm követi. A világi
építészet egyik kiemelkedő emléke a velencei dózse-palota.
Siena:
Székesegyház. A város
legmagasabb dombján 1229 és 1317 között több ütemben épült, de csak a 14. század
végén fejezték be teljesen. Háromhajós, bazilikális hosszházához háromhajós
keresztház és - korábbi templom fölé épült - háromhajós, egyenes záródású
szentély kapcsolódik. A hossz- és a keresztház metsződésében négyezet helyett a
főhajó szélességével egyező oldalhosszúságú, hatszögű kupolatér helyezkedik el.
Ezt tizenkétszögű cikkelyes kupola fedi. A milánói dóm
Építése 1386-ban kezdődött és mesterek irányításával 1500-ig folyt. Alaprajza és felépítése a francia székesegyházakét követi. Hosszháza öthajós, lépcsős felépítésű bazilika, amelyhez háromhajós keresztház és rövid, sokszögzáródású, körüljárós szentély csatlakozik. Felépítésének itáliai sajátossága, hogy a főhajó viszonylag kevéssé emelkedik az oldalhajók fölé, nincsenek nyugati tornyai, és elnyújtott tömegéből csak a karcsú, nyolcszögű négyezeti torony emelkedik ki. Sűrűn állított pillérkötegeken nyugvó árkádsorokkal elválasztott hajóit keresztboltozatok fedik. Külseje rendkívül tagolt és aprólékosan díszített. Tömegét a támívek és a támpillérek, különösen pedig az ezeket koronázó fiatornyok és az ereszeket takaró csúcsíves-oromzatos árkádsorok teszik fokozottan mozgalmassá. A díszítőelemek jelentős része a 19. században készült. Itáliának ez a legnagyobb gótikus épülete kihangsúlyozza a Viscontiak udvara és az Alpoktól északra fekvő területek uralkodóházai közötti élénk gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Velence: Palazzo Ducale (Doge-palota) 1309 és 1424 között épült velencei Doge-palota a gótikus világi építészet egyik legjellemzőbb példája. A velencei köztársaság fejének, a dózsénak lakosztályait és a kormányzó testületek hivatalait és gyűléstermeit foglalja magában. Korábbi, hasonló rendeltetésű épületek helyén, a 14-16. században, több szakaszban épült. E zárt épülettömb, mely az itáliai lakóházak mintájára belső udvart zár körbe, díszítésének kifinomult gazdagságával ejti ámulatba a szemlélőt. Az alsó árkádsornak valójában szerkezeti értéke van, ám a második már finom csipkedísz, fölötte pedig a színes márványlapok akárha a levegőben lebegnének. Három szabadon álló és a templomhoz épült hátsó szárnya tágas, négyszögű, árkádos udvart zár körül. Elsőként 1340 és 1365 között a déli, vízparti szárny épült, második emeletén a nagytanács hatalmas termével. Homlokzatát folytatja a 15. század elején hozzátoldott, tér felőli, nyugati szárny. Ez nagyszabású késő gótikus kapuzattal zárul a templomhoz. A két szárny két alsó szintjének homlokzata széles folyosókat határoló árkádsorokkal áttört. Efölött a nagy tanácstermeket magába foglaló, magas felső szint zárt falsíkjai emelkednek keleties, csipkeszerű pártázattal koronázva. A földszint széles, csúcsíves árkádjai lábazat nélküli zömök oszlopok változatos, részben figurális díszű fejezetein nyugszanak. A záradékukon húzódó osztópárkányon fél tengelytávolságra álló karcsú oszlopokon szamárhátíves árkádsor emelkedik, az ívek között négykaréjos osztású, kerek kőrácsokkal. Efölött a magas, tömör falfelületet ritkás kiosztásban nagy, széles, csúcsíves ablakok, középen szobordíszes keretű erkély, feljebb pedig kisebb körablakok bontják csak meg. A falsíkokat fehér és vörös márvány kockákból rakott átlós mintázat díszíti. Az árkádos udvari homlokzatok részben még gótikusak, a későbbi szárnyakon reneszánsz stílusúak. A tűzvészektől rongált gótikus belsőket a 15-17. században reneszánsz és barokk stílusban újították meg. A palota az itáliai gótika különleges szépségű emléke, amely Velence bizánci és keleti kapcsolatait is tükrözi, és egykori gazdagságát és hatalmát hirdeti.
Magyarországon a gótika a 13. század második felében kezd meghonosodni, és a 16. század elejéig virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd fokozódóan a kolduló rendek: ferencesek és domonkosok templom- és kolostorépítkezéseinek volt jelentős szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb a szomszédos Ausztria, Csehország és Szilézia gótikus építészetének hatása erősödik a területükről hívott és részben itt letelepedő mesterek révén. A hazai gótika korai szakasza a 13. század második felére és a 14. század elejére, virágkora Nagy Lajos és Zsigmond uralkodására, késő virágzása Mátyás és II. Ulászló korára esik. A magyarországi gótika alkotásai méreteikben és kiképzésükben szerények. Fennmaradt gótikus templomaink közül az egyes korszakok jellegzetes emlékei a Mátyás-templom és a soproni egykori ferences-templom, a késő gótikus szegedi alsóvárosi ferences templom. Gótikus várépítészetünk egyik jelentős emléke a diósgyőri királyi vár romjai. Mátyás templom, Budapest
A legrégibb maradványok (épületrészek és kőfaragványok) zöme a 13. század második feléből származik. Ez meg is felel Béla azon okmányainak, melyek szerint a templomot 1255-ben kezdte építtetni és 1269-ben fejezték be. A második építési korban a templom hármas beosztása azóta is jól érvényesül a nyugati homlokzaton. Nem sokkal később aztán sor került az épület csarnoktemplommá való átalakítására, mert tudjuk, hogy Mátyás alatt már az volt. Mátyás aztán több tornyot is emelt hozzá, a falakat is megvastagította, átalakította a belső teret is. A déli torony leomlásakor 1384 után, a megrongált hosszházat csarnoktemplommá alakították át, oldalhajóit magasítva és sokszögű szentélyekkel megtoldva. A kissé nyomott arányú teret keresztboltozatok fedik. A déli torony négyszögű alépítményére Mátyás 1470 körül három nyolcszög alaprajzú, párkányokkal elválasztott és gazdag keretű ablakokkal áttört szintet építtetett. Az északi ún. Béla-torony nem épült ki. A nyugati főhomlokzaton a tornyok között oszlopos bélletű, kora gótikus kapuzat, fölötte kőrács osztású rózsaablak nyílik. A templom egyik legértékesebb részlete a Nagy Lajos korában készült déli Mária-kapu. A templomot a 19. század végén Schulek Frigyes restaurálta, erősen megújítva az eredeti részeket, módosítva az alaprajzot és a homlokzatokat, és a déli toronyra dél-német minták alapján csipkézett kősisakot emelt.
Bencés (Kecske-) templom, Sopron A templom építésének történetét a mondavilág homálya fedi. A hagyomány azt tartja, hogy a pásztort, aki építette, kecskéje tette figyelmessé a kincsre, melyet a templom helyén találtak. A történelmi adatokat az 1676-os tűzvész elpusztította, annyi azonban biztos, hogy a Kecskés-család a templom és a kolostor nagylelkű jótevője volt. Az 1280-ban ferencesek által épített templomban öt országgyűlést (1553, 1622, 1625, 1635, 1681) és három koronázást tartottak, köztük 1625-ben III. Ferdinándét. A hagyomány szerint, az itt található vörös márvány szószékről beszélt Kapisztrán János a török ellen 1456-ban. A templom 1788-ig ferencesek kezén volt, 1802-ig a vármegye használta, azóta a bencések tulajdona. Feltűnően hosszú szentélye a 13-14. századi finom gótika, hajója viszont helyenként a német gótika befolyását tűnteti fel. Nemesen egyszerű tornya a 14. század elején készülhetett, magassága 43 m. Kapujának orommezejében középkori freskó látható Köpenyes Mária képével, felette a templomban többször előforduló kecskés címer.
A diósgyőri vár
A sziklás várdombon honfoglalás kori föld- és cölöperődítés helyén a 13. században tojásdad alakú kővár épült, egyik végén kerek toronnyal. E várnak csak alapfalai maradtak. Helyén Nagy Lajos építtette a négyszög alaprajzú, négy saroktornyos várat. A tornyokat az udvart övező kétszintes szárnyak kötötték össze. Vastag külső faluk koronáján gyámköveken védőfolyosó ugrott ki a tornyokat is körülfogva. Hasonló körüljáró övezte a tornyok felső szintjét is. A bejárat északról nyílt az északnyugati torony melletti ülőfülkés kapualjon át a várudvarba. E körül a földszinten alárendelt helyiségek sorakoztak, közöttük a keleti oldalon kétszintes kápolna alsó szintje. Szentélye a külső falsík elé ugrik. Az emeleti helyiségek az udvar felől körüljáróról nyíltak, amire két oldalon szabadlépcsők vezettek. Az északi szárny emeletét a lovagterem foglalta el. Boltozatának homlokívei a közrezáró tornyok oldalán láthatók. A nyugati és a déli szárnyban keresztboltozatos lakóhelyiségek voltak. Ablakaik a külső falakban a tájra nyíltak, amint a fennálló déli falon látható. A toronyszinteket donga- és keresztboltozatos szobák foglalják el. Mátyás idejében a dombot várfallal övezték. Minden oldalon két négyszögű torony között kapu nyílt. Ezekhez a vizesárok fölött hidak vezettek. A nyugati kaputól a belső vár északi fala mellett monumentális feljárati lépcső épült a belső kapuig. A várat a 16. században bástyákkal erősítették meg. A 18. század folyamán romba dőlt. Legépebben a tornyai maradtak meg. Feltárása és helyreállítása az utóbbi évtizedekben készült. |
kőrácsos ablakok. A kőrácsok között az üveggyártás kezdetleges technológiája
miatt hajlított ólom rudak közé illesztett, kicsi, mozaikszerűen összeállított,
üveglapokból készült, szemkápráztatóan szép és aprólékos ornamentikát találunk.
Az együttest a nyugati homlokzat gúlasisakos vagy gyakran - befejezetlen -
egyenesen záródó két tornya, gyakran a kereszt- és a hosszház metsződésénél
kiemelkedő négyezeti torony, esetenként a keresztház végein álló torony párok
egészítik ki. A mértani idomokból felépülő tömeg együttest a fiatornyos
támpillérek, támívek, ereszek fölötti mellvédek, galériák, oromzatsorok sokszor
valósággal elfüggönyözik. Az építésnél főleg terméskövet használnak, kváder
követ csak a sarkok megerősítésére alkalmaznak. Polgárházak kapujánál gyakori az
ülőfülke építése.
1503 és 1519 között épült az
1245-ben megkezdett, francia példaképeket követő, három-hajós, keresztházas
templom körüljárós, kápolna-koszorús szentélyzáródásához, előtér
közbeiktatásával. A nagyméretű, háromhajós épület ötoldalú, öt kápolnával
körülvett szentéllyel zárul. A főhajó oldalain a pillérek közötti alacsony,
Tudor-íves árkádok fölött nagy csúcsíves ablakok nyílnak. A teret a pillérekről
szabadon kiívelő hevederívek között sugaras bordázatú, vak kőrácsokkal
díszített, lecsüngő tölcsér boltozatok fedik, aljukon cseppkőszerű zárókővel. A
fő- és oldalhajók homlokzatait nyolcszögű tornyocskákként formált támpillérek és
az oldalhajók fölött átívelő, áttört támívek tagolják. A londoni
Westminster-apátság
külső képe. E templom építését a 13. század közepe táján kezdték meg, de csak a
16. század első negyedében fejezték be: ekkor épült a híres 7. Henrik-kápolna,
melyben a nevezett király nyugszik. Ez a körüljárós apszissal is rendelkező
egyhajós nagyterem az angol gótika utolsó időszakára jellemző, amikor a
függőleges stílus helyébe a Tudor-stílus lépett. A falak itt már szinte
eltűntek, helyüket a nagy üvegablakok foglalták el, légiesen finom kővázukkal.
