Imádjuk a karácsonyt! Szinte már a szánkban érezzük a mákos beigli ízét, a fogunk közti résben meg a mazsolát...
Sok-sok ember a szenteste előtti hetekben lobogó listákkal járja az utcákat, üzleteket, boltokat, összeszorított szájjal, dacosan: kezükben ilyen-olyan reklámszatyrok. Az elszántság megvan, valami mintha mégis hiányozna. Már a karácsonyi üdvözlőlapok megírása segíthet. Igen, segíthet felkészíteni a lelkünket az ünnepekre...
A karácsony az álmokról is szól, az álmok beteljesüléséről. A legnagyobb ajándék minden elesettet, törődésre, jó szóra, simogatásra szoruló embert, állatot, életet - akik sokan vannak a Földön -, megajándékozni. Karácsonykor esélyt kapunk arra, hogy adjunk - igaz vágyakat a vágytalanoknak, célokat a céltalanoknak. Elindítani őket a megszerzésük felé vezető úton, sokkal nehezebb, mint egyszerűen venni valamit. Nem az érték a fontos, a szándék, a figyelem, a szeretet...
Egyike legszebb ajándékomat hiszem, magam is így kaptam a Szívtündéremtől. Tudjátok, mindenkinek van őrzőangyala. A magamét Szívtündérnek hívom, hiszen érzem a felőle sugárzó szeretetet...
Tizenöt éve történt, csonka család lettünk. A férfi, kivel együtt szerettem volna leélni életem, megszűnt társamnak lenni, elhagyott. Itt álltunk, nyakunkon a szeretet ünnepével, kifosztva...
Mi hárman, fiam, lányom és én nagyon szerényen éltünk. Sehogy sem sikerült fenyőfára valót kerítenem, nem hogy ajándékot?! Fájt az ünnep, ha gyerekeim szemébe néztem...
Döntöttem. Elmegyünk a belvárosba sétálni, a kivilágított kirakatokra rácsodálkozni, a főtéren lévő mindenki karácsonyfáját ölelni. Megnézzük azokat a helyeket, ahol a kivágott fenyőket árulják, mélyen beszívjuk semmi másra nem hasonlítható illatát. Talán találunk egy-egy eldobott fenyőágat. Úgy is lett. Sétáltunk az egyre fogyó emberek között, valami ünnepélyesség, meghatottság szorította szíveinket. Hazafelé tartottunk már, a Vásárcsarnok előtt vitt utunk. Sötétedett, a csarnok már bezárt. Mi is fáradtak voltunk, a gyerekek meg-megálltak, hideg volt, fáztunk. Egyszer csak lányom meglátott valamit. A csarnokot beborító üveg egyik ajtajához gyér kis fenyőfácska volt támasztva. Kicsit ferde volt, kicsit törött, ritka, de ott állt, mintha csak ránk várt volna!

Hazavittük, fát díszítettünk, gyertyát gyújtottunk, soha igazabbnak nem tűnő dalt énekeltük: „Menyből az angyal, eljött hozzátok...” Szép lett a kis árva, úgy illatozott, hogy szinte szédültünk.
A mai napig nem felejtettem el ezt a szép, varázslatos estét. Úgy gondolom, az ilyen találkozásokért érdemes itt téblábolni, ebben a zűrzavaros világban.

2004.