A fenti mondat, amit nap, mint nap érzek. Pár évvel ezelőtt, úgy ébredtem, hogy be jó, új nap, történhet valami új, lesz élmény, érintés, találkozás, jó vagy rossz mindkettő lehet, az új nap új lehetőségek tárháza. Ma, csak arra ébredek, még vagyok, fel tudok-e kelni, vagy nehezen, tudok-e tenni venni, vagy semmit, és elborzaszt az idő múlása, ahogy kifolyik az ember az időből, mint ujjaink közül a homokszemek peregnek, peregnek egyre gyorsabban. Úgy múlnak el a hetek, hogy felfoghatatlan szinte, most van hétfő és egy pillanat, máris vasárnap és ez így megy a hónapokkal, évekkel is..

Ami elgondolkodtat még, hogy SENKI nem kíváncsi rád. Nem tudom ki mondta, valami "nagy" ember, hogy egyedül kell meghalni. Igen. ..de.. -  Nem értem!

Néha azt gondolom, hogy biztosan bennem van a hiba, arra döbbentem rá, hogy mindenki elhagyott. Persze, a gyerekeim időnként jelentkeznek, 2-3 hetente felhívnak, negyed évenként meglátogatnak, de más nincs.

Az úgynevezett barátok, csak addig vannak melletted, amíg Te jól vagy és adsz valamit, figyelmet, főleg egyetértést és hagyod, hogy irányítsanak, beleszóljanak a személyes dolgaidba. Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy immár valódi nyugdíjasként, kisegítő munka hiányában is időmilliomos lettem, míg mások dolgoznak, illetve állandó küszködések közepette élnek, mert vannak hozzám hasonlóan pár nélkül maradt, egyedül élő sorstársaim.

Ha nem kölcsönös, oka fogyottá válik, hogy magam mindenkit elfogadok olyannak, amilyen - eszem ágában sincs senkit megváltoztatni, sokkal inkább az a cél vezérelt és vezérel, hogy megértsem. Elszomorít, hogy ezzel szemben senki nem tud elfogadni olyannak amilyen vagyok, hogy ha valakit befogadok személyes szférámban barátként - állandóan nevelni, irányítani akar, és megsértődik, ha nem az elvárásainak megfelelően viselkedem.

Ezért, egyre inkább bezárkózom.

Sehova nem tudok menni úgysem fizikai valómban bekövetkezett változások miatt, nem is beszélve az egyre nehezebb anyagi problémák megoldása miatt, mely tudom, mindenkit érint. Belefáradtam abba, hogy mindig én legyek aki megbocsát, aki a másikat olyannak fogadja el, amilyen, és hagyja, hogy állandóan rángassák, megfedjék, mint egy rossz kölyköt.

A szeretet - kiszolgáltatottá tesz. Sokkal kiszolgáltatóbbá, mint az egyedüllét. Önző vagyok? Lehet.

"Magad uram, ha szolgád nincsen" - mondja egy másik közmondás. Soha nem volt "szolgám", mindig, mindent magamnak kellett megoldani. Felneveltem két gyereket - magam, dolgoztam három helyen, három helyett - magam. Örömet - bánatot, nehézséget, betegséget, ünnepeket, reménységet és csalódást túléltem - magam. Segítettem, amíg tudtam másokon, szép szóval, csenddel, meghallgatással és hallgatással. Tele vagyok tapasztalattal és megértettem, amint múlik az idő, egyre kevesebben kíváncsiak erre. Hiába van még időm. Az csak arra elég, hogy talán méltósággal fejezzem be, ami kijutott.

Senkit sem bántva, senkit sem zavarva, csak úgy, mint mindig - magam.

2010.