Sándor napján jártam a fővárosban. Csodát láttam, miközben lábamat majd lejártam. Trallala..

A kezdet

Hajnali fél 4 óta zizegtem, még itthon, indulatra készen, repülni tudtam volna. Jaj! No igen, némi fogyás nem ártana, de legalább egy seprű, ha valóban szállni és nem csak dumálni - esetleg agyam szállt csak el.. hm.

Boldogság, izgalom, lelkesedés, szinte rajongás. Lassan múlik az idő, étel-ital hátiba, ajándék a szütyőbe, séta, busz, állomás. Várakozás, gyors cigi - vonatban tilos (!) - felvértezve 3 órányi tartalék nikotinnal - némi élcelődés és csevely agg, vidám útitársakkal, pontosan érkezem Pestre, Hang és Évi lesre. Némi csellel létre is jő a "nagy találkozás", hipp-hopp közös örömkötés és máris kezdődik a trécselés, még ott - vigyori három arc, nem tudtunk egymással betelni - szinte..

Lényeg

Séta, nosztalgia - Ujjé, a Ligetben nagyszerű volt/lesz, nosza oda kéne menni. Megyünk. Még mindig. Szeret minket az Isten, tavasz a levegőben, cirógat a napsugár, kő asztal? - kell! Pad is, lepakolás. Hátam súgja - végre! Kék-kockás textil kerül a kőre, ripsz-ropsz, 2 napi készülődés eredménye dobozokban terülj asztalkám. Ím a kínálat - juhé! Némi söröcske, ásványvíz, kaja. Falatozás. Dokumentálás - készül a sok fotó, van képünk hozzá. 2 masinával nyomjuk, meg 3 éhes szájjal. Kiéhezve és nemcsak a bendőnket tömtük, eszmét is cseréltünk, mert eme kis csapat minden tagjának az biz' vagyon. Folyt a ... nem pezsgő, mi pezsegtünk, mit pezsegtünk. Lubickoltunk. Egymásban. Ajándékot is cseréltünk oda-vissza rácsodálkozás. Boldogság. Még mindig örömködés. Napocska is segített. Az idő repült. Észre sem vettük. Ja kérem, jó emberek, jó helyen. Együtt. A friss levegő, teli bendő és ész - mész, azaz mi mentünk tova. Nem messze - Hősök tere lesre, szükség volt frissítésre, KV kell. Megyünk, lassabban, fáradtabban, de - olyan jó! És folyt a szó tovább, estig, csak a láb, a derék nyúz, húz a görcs, a csúz, elhalni látszik, de a kedvünk még mindig nem. Kitartunk, mosoly az arcunkon, mindvégig. Mert szeretünk... mert figyelünk. Fontosak vagyunk. Egymásért, egymásnak.

A vég

Keleti - vonat, beszállás, némi integetés, moccanni sem bírás, szundikálás. Pécs - elfogyott a szerencsém. Nem a jó busz, hazáig két megállónyi séta. Már csak emlék, de átsegít, hogy végig gondolom újra az egész közös napot. Istenem! Be jó is volt. Köszönöm. Neked és nektek Gyuricám, Te okos, kedves és bölcs és Neked, Te drága kis angyal Évikém.

Otthon, vízszintbe, görcsbe a láb, a derék, 2 gyógyszer. Mielőtt álomba zuhanok, arra gondolok: akkor is, mégis - MEGÉRTE!

Ugye értitek?

2010. március