Tele vagyunk idealizmussal. Talán ez a sok amerikai film teszi vagy ez a sok kereskedelmi tévében elénk öntött tömény együgyűség. Az unalom -, mert nincs más, csak a hajsza, a hajtás, melózunk, egzisztencia kell, lakás kell, megélhetés, még több, másnak van, akkor nekünk több kell, nagyobb. Az egész napi, sőt egész életi hajtás után leesünk otthon, belapátolunk valami mű-kaját és nézzük a mű-műsorokat, felturbózott életeket, zagyvaságokat, félelmetes híreket hallgatunk, az elénk tárt szemetet, fél füllel és mégis észre sem vesszük milyen erősen hat ránk.

Jók akarunk lenni, szépek és szeretni akarunk ál-szeretettel majmoljuk a sekélyes filmek, show-műsorok szereplőit. Mindezek között elveszünk, nem merünk önmagunk lenni. Elveszik az egyéniség, a sokszínűség. Birkák vagyunk, a megszokás vezérli minden napjainkat, a megalkuvás, a belenyugvás, mert ez a könnyebb, csak ne keljen gondolkodni...

Amikor nyugdíjas leszel, akkor eljön az elmélkedés ideje, de akkor már késő, mert senkit nem érdekel, csak nyűg vagy, vén hülye, aki össze-vissza zagyvál. Holott lehet, a nagy igazságok akkor hagyják el az ajkaidat, csak mérhetetlenül egyedül vagy, hiábavaló és magányos. Elemzel, értelmezel, nagy felismerések forognak az agytekervényeidben. S ha nem hódolsz be ostoba társaidnak akkor csak a csend marad, ami bekebelez. Mert a szeretet luxus, mert az igazi szeretet, odafigyelés mese. Nincsvan. Nem ellentmondás, mert csak akkor van, ha Te figyelsz másra, Te elveszel ebben a marha nagy toleranciába, odafigyelésbe, olyan mint egy hatalmas nagy száj, kitátva, ami bekebelez, megrág, mit rág - csócsál, akkor rágicsál ha neki tetszik, majd felemészt és kiköp, és bemagyarázz. Megmondja a tutit, hogy is vagy Te, mert depis vagy, öngyilkolászod magad, vagy arra készülsz.

Süket duma. Elég. Szó szerint.

Inkább nem kérek a figyelemből, nem kérek a más által kifordított magam-magamból. Akkor inkább egyedül. Hagyjanak kérem vizelni - mondanám. De nem mondom. Csendvan. Ahol csend van, ott a nyugalom...

Megválogatod már, kit engedsz be, ebbe a csendbe. A lemeztelenített, minden sallangmentes valóságot, figyelmet, értelmet. Talán...
 

Pécs, 2010. január 20.