Radnóti Miklósról szeretnék beszélni. Nem az életrajzáról, hiszen azt bárki megtalálhatja és elolvashatja, tankönyvekben, életrajzi leírásokban. Nem is a verseiről most, hiszen az is elérhető azok számára, akik érdeklődnek. Ma már az Interneten át is bárki testközelbe kerülhet gondolataival. Az emberről szeretnék beszélni, annak kapcsán, hogy idén májusban lesz születésének századik évfordulója. Az emberségéről szeretnék beszélni, a védtelen, vívódó emberről. Mindenki tudhat zsidó származásáról, s ha ez nem lett volna elég Hitler hatalomra segítése idején, amikor tudvalevően a fasizmus és a kultúra kibékíthetetlen ellenlábasa volt egymásnak, kísértette személyes bűntudat is. Születésekor édesanyja és ikertestvére meghalt, ezért egész életében kísérti hát a szenvedés. Ehhez társult őseinek sok ezer éves bűntudata.

Abban az időszakban, amikor röpke életét élte, származása miatt állandó atrocitások érték. Igen, ez volt jellemző többek között a fasizmusra, a zsidóüldözés.

Egy nemzedék felnőtt úgy, hogy már nincs kitől megkérdezni mi is történt. Nagyszüleik eltávoztak, vagy nem emlékeznek vagy talán ma már, nem is szeretnének emlékezni. Amikor mi, háború után születettek kisgyerekek voltunk, szüleink még jól emlékeztek. Én is úgy nőttem fel, hogy valós mesét mondott édesapám a munkaszolgálatos korszakról. Gyerekeinknek, unokáinknak el kell mondanunk, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Ma, sokkal fontosabb elmondani, mint régebben, hiszen, ha körülnézek ebben a kicsiny, de öntudatos magyar nép által lakott földön, ahol manapság ellentétet szítanak a családokban, ahol ostobábbnál ostobább nézetek ütköznek össze, igen nagy a felelőssége a tiszta - gyűlöletmentes szónak. A magyar nép, ha végigtekintünk történelmén - jó ideje valakihez mindig hozzá csapódik, nem akar gondolkodni. Elég említeni csak az osztrákokat, vagy háború után az oroszokat. A mi nemzedékünk tudja, mennyi mindent hazudtak már nekünk, valamilyen álságos cél érdekében. Iskolában, könyvekben, filmeken ontották, táplálták belénk a meg nem történteket, így nem meglepő, hogy a mai ifjúság nem mer hinni minden történetben. Ideje tiszta vizet önteni ama bizonyos pohárba. Ha nem figyelnek ránk, ha nem hisznek nekünk, krónikásoknak, akkor figyeljenek Radnótira. Olvassák el verseit, gondolkodjanak el - "milyen korban élt". Milyen borzalmak között, félelemben, rettegésben, szakadatlan megpróbáltatásban. És mégis - írt. Hírt adott verseivel nekünk a jövő nemzedékének. Nemcsak érzelmeiről hagyott itt emléket, hanem figyelmeztetett is minket - hogy ne legyen többé "olyan kor", amikor az ember elaljasul.

Ez a lázongó, kezdetben szabad versekben csapongó gondolataival megnyilvánuló ember, egész életében az elnyomás ellen lázadozott, s az elnyomás lett a végzete. De ez nemesítette, érlelte, s ettől lett olyan költészete, mint a legfinomabb magyar bor. Rettegés és szakadatlan megpróbáltatás közepette vált nagy költővé, szóltak versei szívből, lélekből, - a haza, az otthon és hitvese utáni sóvárgásról. Ízleljük hát e nemes nedűt és emlékezzünk. Ne engedjük soha többé, hogy az ember kiforduljon önmagából. Ne engedjük, hogy ember - ember ellen forduljon!

Hogy mit jelent nekem Radnóti?

Az EMBERT, aki a legnagyobb szenvedések közepette is le tudott hozni egy darabot a mennyországból. Aki saját halálát is megénekelte, verseit szétosztotta társai között, abban a reményben, hogy lesz, aki túléli a világégést, és kiadatja azt. Akit kikeresztelkedése ellenére mégis egy részeg tiszt abronccsal erősen megvert, mivel "firkálgatott".

Akár élhetne még.

Mindenesetre, akik napjainkban zsidóznak (halkan vagy hangosan), zsenialitását, emberi, költői magasságait még ők is elismerik talán, de mégis emlékét sértik meg. Milyen kár, hogy halála óta felnőtt a háborút nem látottak több veszélyes nemzedéke. Remélem, hogy velem együtt a fiatalok sem hiszik el, hogy az ember úgy elvadulhat, hogy önként és kéjjel is ölhet, nem csak parancsra.

Olykor nemcsak a költészet sorsa reménytelen, hanem azoké az embereké is, akik nem képesek az erőszakkal szemben feltartani a szeretet erejét. Nyújtsunk egymás felé hát kezet, országokon, égen, űrön keresztül, hagyjunk mindenkit békében élni, tiszteljük és szeressük egymást és - olvassuk Radnóti megindító, nagyszerű sorait.

Pécs, 2009. február 15.