vizuális és konkrét költészet Magyarországon
(kezdetek és avantgárd)

A kezdetek után (Janus Pannonius, Balassi Bálint) a magyar képversek kultusza a 17–18. század fordulójától, főképpen a 18. században virágzott. Az első, magyar szerzőtől származó képversek német földön jelentek meg. Ezeknek szerzője Szenczi Molnár Albert volt.

Szenci Molnár Albert és Simándi László képversei

SZENCZI MOLNÁR ALEBRT (Szenc, 1574 – Kolozsvár, 1634) református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító. Noha életének javát külföldön élte le, és műveinek többsége ott született, tevékenységét hazája javára fejtette ki. A magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére kiemelkedő hatást gyakorolt. Érdekelték a nyelv lehetőségei, ezt mutatják latin rejtvényei (Analecta Aenigmatica 1608) és költői játékai, képversei (Lusus Poetici 1614), valamint az 1610-es években szerzett magyar időmértékes alkalmi versei. Készített egy olyan verset, amelynek első sorában a szavak az OMNIA szó betűivel kezdődnek, és az ötsoros költemény sorainak kezdő és záró betűi is ugyanennek a szónak a betűivel végződnek. Írt képverset is De liter Pythagorae címmel, ipszilon alakban. Szenczi Molnár Albert Pithagorász betűje (képverse) a keresztút problémájára hívja fel a figyelmet: ez az útvesztő – minden útvesztő – lényeges alakzata. Híres cubusa azaz négyzete is, 1607-ben küldte mesterének, Johann Heidfeldnek Marburgba, tiszteletből. A szöveg az ókoriak mágikus hitére utal. Kezdd el olvasni ezt a négyzetet az L-től, balra, jobbra, föl, le, s mindig ugyanazt a pentametert kapod: Légyen e férfierő // négyzete képe tiéd... - SIMÁNDI LÁSZLÓ (1655-1715) a magyar képvers-költészet kivételes alkotója. A magát Corvus Albusnak nevező magyar nyelvű, de horvát származású pálos szerzetes különböző alakú költeményeivel többször Remete Szent Pálról emlékezik; 1712-ben Nova Musa címmel kiadott könyvecskéje a kor poétikájának gazdag példatára disztichonokban írt akrosztichonokkal, szó kubusokkal, aenigmákkal, logogryphusokkal, paraleptonokkal stb. 1712-ben Czestochowán jelentette meg verselméleti munkáját. /képek a könyvből itt: Ebben a gazdag példatárban koncentrikus körökben egy szó kubust is megalkot, valamint a Paulus Eremita betűiből egy mágikus betű kubust, és a betűnégyzet ősi formáját, a SATOR-alakzatot egészen új szöveggel mutatja be. Nyolcágú csillagot is legelőször a magyar irodalomban Simándi László költött, annyira megkönnyítette olvasói dolgát, hogy az ágak hegyére még a csillag alakba rejtett sorok sorszámát is feljegyezte. De nem Simándi feladata volt nehéz, hanem a lengyel nyomdászé, aki kiszedte a nyolcágú csillag szárai mentén a vers szövegét.

Kassák lapok

A 20. század magyar vizuális költészetét három korszak – a történeti avantgárd, a neoavantgárd és a jelenkor (posztmodern) alkotja, művelői jelentős vizuális költészettel foglalkozó alkotók és olyan költők, akik csak játékos kalandként közelítettek a képvershez. A mai magyar irodalomban, illetve művészetben a vizuális költészet - Kassák, Moholy–Nagy és Tamkó Sirató nemzedéke által elhintett új avantgárd örökség. Az öntudatos avantgárd a 20. század elejétől van jelen a magyar irodalomban. Avantgárd vizuális alkotások folyóiratokban és többnyire illusztrációként, borítóként, illetve plakátokon jelennek meg elsősorban alkalmazott művészetként, ritkábban publikált műalkotásként. A korai avantgárd alkotói közé tartozik többek között Kassák Lajos, Barta Sándor, Simon Andor és Tamkó Sirató Károly. KASSÁK LAJOS (1887-1967) költő, író és festő, a magyar avantgarde művészeti irányzatok vezéralakja, egyben legtermékenyebb alkotója volt. 1915-ben indította meg A Tett c. kéthavonta megjelenő folyóiratát, majd ennek betiltása után 1916 októberében az első Ma című folyóiratot. Mindkettő élesen szembefordult a háborúval, szocialista eszméket hirdetett, az avantgarde irodalom szervezője volt. E lapok nevelték a magyar avantgarde számos képviselőjét (pl. Barta Sándort). A művészet szuverenitását hirdetve Kassák nem fogadta el a pártirányítás elvét. A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták, a gyűjtőfogházból megszöktették, Bécsbe emigrált. Itt 1920 májusában újra megindította Ma c. folyóiratát. Az osztrák és német avantgarde mozgalmakkal lépett összeköttetésbe. A magyar avantgarde tábora időközben megoszlott, a kommunista írók kiváltak belőle (Barta), támadták Kassák nézeteit. Az új Ma köre fiatalokkal egészült ki (pl. Simon Andor). Legtöbben Kassák irodalmi és képzőművészeti munkásságát ismerik, azonban a tipográfia terén is sajátosat alkotott. A tipografikus képvers megjelenése a magyar irodalomban egyértelműen Kassák nevéhez fűződik. Folyóiratainak címlapjait egyedi reklámgrafikai stílusával ruházta fel, melyeknél Bauhaus konstruktivista irányvonalát követte: letisztultságra és egyszerűségre törekedett. Ezt politikai nézeteinek érvényesítésére használta, melyet aktivizmusnak nevezünk. Kassák 1915 és 48 között hat folyóiratot is szerkesztett, elsőként 1915-16-ig A Tettet, amely a német aktivista folyóirat, a Die Aktion mintájára készült el. Címének betűtípusa vastag, ecsettel festett kézíráshoz hasonlít. Alatta egy kis grafikán egy egyszerű emberi alak látható. A lap utója a Bécsben szerkesztett művészeti folyóirat a Ma, amelynek fejlécén már függőleges és vízszintes irányba fordultak a tipográfiai elemek. 1922-ben, mintha sötét ólom-deszkákat használt volna, megteremtette kapu, ablak és felhőkarcoló formájú M betűjét, amivel a MA felirat architektúraszerű alakot nyert. Szimbolikus fejléc született. Kassák ezt a betűtípust "a konstruktivizmus tipográfiai megvalósulásának" tartotta, piros-fekete színekben, különböző arányokban és méretekben hirdette aktivista periodikája címlapjain, hogy Magyarországon (majd az emigrációban) létezik egy teremtő, a legmodernebb európai művészeti gondolatot rendíthetetlenül képviselő közösség. E vonal hasonlóságait vélhetjük felfedezni képverseinek formavilágában is, ahol különböző stílusokat alakított ki magának. Kassák Lajos a szabad verset és a vizuális költeményt tette élő irodalmi formává, ugyanakkor nyelvi normákat és tabukat kezdett ki szóhasználatával és mondatszerkezetével. Nem a régi szálat vette fel, hanem újat indított: a dadaista képverset. Számozott versei közül a 8. és a 18. vers, valamint az ugyanazon időben keletkezett Képköltemény (Világanyám című kötetből) a dadaizmus hatására születtek, míg a későbbi Képköltemény (Romboljatok...) és a Tipográfia a képarchitektúra-elmélettel egyidejűleg konstruktivista vonásokat mutat, a talp nélküli groteszk betű, kiforrott stílusának kedvenc betűje. A színhasználat tekintetében teljes párhuzamot vonhatunk le a folyóiratokkal, például az Annácskám című képvers esetében a mélyvörös szín, mely a szénfekete mellett Kassák másik kedvelt és gyakran alkalmazott színe. Itt magában szerepel, máskor a fekete mellett mellékszínként is nagyon domináns, vonzza a szemet. A tördelést illetően is mindkét területen, nem csak a képverseknél a műfajból adódóan, hanem folyóiratainál is nagyon változatos, ugráló. Nem bír megmaradni egy betűméretnél, folyton váltogatja őket, vastagról a vékonyra ugrál. A üresen hagyott térnek is nagy szerepe van, sokszor formákat alakít ki önmagában. A képversek és folyóiratok teljes összhangban mutatkoznak meg Kassák Lajos munkásságában, de amíg a folyóiratoknál nem dőlnek a betűk és a sorok, addig a képversek műfaji sajátosságából adódóan akár teljes káosz is uralkodhat a formán látszólag, ám ez mindig tudatos, egyéni jelentéssel bír. Kassák képverseinek egyik külön típusa ahol nem egy konkrét szöveg fogalmazódik meg, hanem csak egy-egy szó, az is gyakran nehezen kivehetően, így egy szóval fejezve ki mondanivalóját (pl. Előre!). Ezek mellett számolni lehet még számos más Kassák-művel is (például A ló meghal...) eredeti tipográfiai megjelenésével, illetve olyanokkal, melyek ugyan képkölteményként nem publikáltak, de a MA borítóin és plakátjain mégis akként tűnnek fel. A tipografikus vers megőrzi a lírai szövegalkotás intencióját, tehát elsősorban vers akar lenni. Kép és nyelv dialogikus viszonya olyan értelemben alakul, hogy a kép (itt: a tipográfia) a nyelven kívüli kommunikációs effektusokat jeleníti meg a vers szövegén belül (kis- és nagybetűk, kurzív betűk stb. használatával) vagy a szövegbe belépve (különböző nem nyelvi jelek, rajzok alkalmazásával).

Barta Sándor - Simon Andor & Sugár Andor

BARTA SÁNDOR (1897–1938) magyar regényíró, költő és szerkesztő. Kassák mellett a magyar avantgárd legeredetibb írója. A MA indulása után jelentkezett írásaival, amelyek a dadaizmus frissességét és arcátlanságát adták a lap komor színeihez. 1919-ben Vörös zászló címen kötetet adott ki. A forradalom idején kitűnt baloldali verseivel és cikkeivel, majd az emigrációba is követte Kassákot: az újrainduló MA helyettes főszerkesztője, második embere lett. Az 1920-as évek elején kiáltványokat (Tisztelt hullaház!), abszurd meséket (Mese a trombitakezű diákról), sőt dadaista színművet is írt, Igen címmel. Idő kristálya: MOSZKVA c. versének egy részlete logo-mandala (formája négyzet alakú, középpontja van, szimmetrikus, olvasata a tengely mentén megfordítható). 1922-ben feleségével, Kassák húgával együtt kivált a MA szerkesztőségéből és eltávolodott az avantgárdtól. SIMON ANDOR (1901–1986) magyar költő, már 1918 novemberében a MA munkatársa lett. Az 1920-as években szabad verseivel tűnt föl, amelyekkel jelentős hatással volt avantgárd törekvésű nemzedéktársaira. Számos lapban, így a Nyugatban és a Pandorában is publikált. Utóbb a nyilvános költői szereptől visszalépett; csak önmaga számára alkotott. Felesége Móricz Zsigmond lánya, Móricz Gyöngyi volt, kaptak a neves írótól egy könyvkötő műhelyt, és könyvkötészettel is foglalkoztak egész életükben. Simon Andor valamennyi verse - kevés kivétellel - néhány szóból áll és legtöbbször egyetlen szó egy sort jelent nála. Szereti a dolgokat összesűrűsíteni s egy szóval (pl. csillag) nemcsak magát a szót, hanem ezer más dolgot akar érzékeltetni. - SUGÁR ANDOR (1903-1944) magyar festőművész, Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájában tanult, majd ékszerkészítőként dolgozott Olaszországban, sógorával, Dési Huber Istvánnal. Hazatérése után tagja lett a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. 1940–43 között többször is volt munkaszolgálaton, de a háború alatt is festett, rajzolt. 1944 áprilisában letartóztatták mint kommunista felforgatót, majd a sárvári munkatáborba került. Auschwitz felé tartva halt meg, ismeretlen időpontban. Néhány linóleummetszete és egy betűverse kapcsolja az avantgárd képköltészethez.

Tamkó gyűjtemény (4)

A két háború közötti időszak nem kedvezett az avantgárd költőknek. Mindössze Tamkó Sirató Károly dinamikus képversei jelzik, hogy nem halt ki az irodalmi kreativitás. TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY (1905-1980) költő, prózaíró, műfordító, József Attila díjas, a húszadik század páratlan szellemi nagysága. Egy évben született József Attilával, a magyar avantgárddal indult költői pályája, de hamar kisodródott még az avantgárdból is, mert őt nem kötötte le az urbánus-népies vita és a köré gyűlő költészeti csoportok. Nem volt elég látványosan baloldali a baloldalnak, a jobboldalnak viszont nyilván borzalmasan avantgárd és nemzetietlen volt, legszívesebben bezúzatták volna. Tamkó Sirató szenvedélyesen kísérletező költő, aki tudományos és technikai gondolatokat próbált a költészet nyelvére fordítani. Olyan nyitott műveket akart létrehozni, amelyek megmutatják a mű szerkezetét, hatásmechanizmusát és ezzel bevonják az olvasót a mű létrehozásába. Pontosabban, tisztában van vele, hogy a recepció újra létrehozza a művet, és ezt akarja értelmezni a versformában. Ugyanakkor megőrzi a nyelv expresszivitását, a képeket, és kiemeli a költészet azon általános szokását is, hogy az egzisztenciális peremvidékeken barangoljon. A verseiben a sorok rendje felbomlik, illetve opcionálissá válik, hogy az olvasó rakhassa össze magának, akár többféleképpen a vers szövegét. Segédegyenesként nyilakat és vonalakat használ, a sorok közt vándorló szem útjait jelezve. Nem nehéz rokonságot találni a nyitott műről alkotott gondolatai, és a posztmodern törekvések között, amelyekben a vers szavai eltérő regiszterekből épülnek és így zökkentik ki az olvasót állandóan a vers linearitásából. Ezt nevezte el Tamkó Sirató síkversnek, azaz több dimenzió, irány felé nyitott műnek. Párizsban az avantgárd alkotói között megtalálta a helyét, megírta a Dimenzionista kiáltványt, amelyben összefoglalja a síkverseinek elméletét, és aminek nagy visszhangja volt, itthon nem volt olyan irodalmi közeg, ami befogadta volna a kísérletező, elméletalkotó költőt.

Illyés Gyula + Radnóti Miklós + Juhász Ferenc + Weöres Sándor

A kalligram, mint "jellegzetesen avantgárd" képvers-alakzat erősen a barokk (és rajta keresztül a görög-római) képvers hagyományában gyökerezik, kép és nyelv egymásnak alárendelt viszonyban áll, az olvasást a kép látványa vezeti, miközben a látványt a szöveg olvasása megerősíti, akárcsak a barokk figurális versek esetében – mintha az emblémaversek képi és nyelvi része egymásba csúszott volna. A magyar irodalom történetében többnyire olyan költők tollából maradtak ránk kalligramok, akik egyébként – életművüket tekintve – nem avantgárd költők, például Nagy László, vagy azok, akik csak játékos kalandként közelítettek a képvershez, mint Juhász Ferenc, Képes Géza, Radnóti Miklós és Weöres Sándor; vagy azok, akik esetleg hosszabb-rövidebb ideig alkottak egy-egy avantgárd irányzat bűvkörében, mint például Illyés Gyula. Ezek az alkotások a figura vonalán olvastatják a verset, míg a kalligram egy másik formájában a szöveg a sortördelések határa mentén rajzolja ki a figurát, s bár mindkettő az olvasatlehetőséget példázza, ez utóbbi mégsem töri meg úgy az olvasás linearitását, mint az előbbi, mert megtartja a jobbról balra és a fentről lefelé haladó irányt. Ezt a műfajt a német szakirodalom tördelt versnek nevezi. ILLYÉS GYULA (1902-1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, akinek csak két tördelt kalligram típusú statikus képverse ismert: 1/Repülő - melynek érdekessége, hogy a két jelképet, a keresztet és a repülőt bravúrosan egy kompozícióba szerkesztette össze; 2/Újévi ablak - ahol a képet megformáló szöveg megfelel a normatív szintaxisnak, de teljességében nem lineáris, ebből kifolyólag nem lehet egyértelműen leszögezni: hol kezdődik és hol végződik a költemény olvasata. JUHÁSZ FERENC (1928) költő, szerkesztő. A konvencionális szépirodalmi kánonok mércéjével mért legszebb és legteljesebb magyar figuratív kalligramák Juhász Ferenc műhelyéből kerülnek ki, meglehetősen későn, a hatvanas-hetvenes években (Mátrai bolondozások: Tulipán-vers, Spirális vers-szív, Balzsam vers - Juhász Balzsamnak, Kati-vers lányomnak, Katinak). Egyfajta kalligram Juhász Ferenc Tulipán-verse lányának, Katinak, ahol a nyelvi anyag megfelel a normatív szintaxisnak, de nem teljesen lineáris, ezért az olvasata nehezebb. A költő sem törekedett a képi tökéletességre. Az utalás benne a legfontosabb. A tulipán a népköltészet virágszimbóluma, jelen esetben is metaforikus azonosságot jelent a lánnyal. A szövegvilág részletei (zöld szár, piros öröm, piros csikó) felidézik a tulipán színét, de a vers nem a virágról, hanem a boldogságról szól. Részletes életrajza itt található - http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/ - RADNÓTI MIKLÓS (1909–1944) magyar költő és műfordító. Az Apollinaire, francia költő "szépírásos" műveit fordító költő maga is alkot képverseket a fordítások mellett. Tördelt kalligram - ám megalkotottságában statikus Fannihoz írt Virág című szerelmes verse. Szappanos Balázs verselemzésében olvasható, hogy a képversek közé számítható az Erőltetett menet c. verse is, hiszen vizuálisan ábrázolja a széttördelt sorokat. A mű szerkezeti, sőt tipográfiával is hangsúlyozott metrikai kettőssége ad keretet az irracionális remény mellett való érvelés paradoxitásának. Radnóti életrajza is elérhető - http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/ - WEÖRES SÁNDOR (1913-1989) költő, író, műfordító, irodalomtudós, egész élete a versírás, a nyelv zeneisége – hangzása, ritmusa – körüli kísérletezésről szólt, a gondolat megjelenítéséhez kereste a tökéletes formát, és virtuóz módon használta ki a magyar nyelv adta lehetőségeket. Felismerhetőek a tárgy alakját szavakból összeállító művei - Kereszt árnykép; Keresztöltés; Tapéta és árnyék - statikus, tördelt kalligram költemények, bár utóbbi már a konkrét költészet hagyományában is olvasható. Tengermozgás c. gyerekverse a tenger hullámzását kelti életre, amely "tengerhabból hegy meg árok". A vízszintes sorokat felváltó hullámmozgás megeleveníti a látványt, és nemcsak elképzelni, hanem érzékelni is lehet egyszerre a dinamikát. Mintha kilépne kétdimenziós létformájából, de ez csak érzés. Weöres életrajza is elérhető itt - http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/

Nagy László élete és képversei

A vizuális költészet ébredése a a 20. század második felében a hatvanas évek végére tehető. A magyar neoavantgárd vizuális költészet legjelentősebb művelői NAGY LÁSZLÓ, TANDORI DEZSŐ és PETŐCZ ANDRÁS, akik az irodalom adott állapotából kiindulva a vizualitást, ennek révén a lineáris folyamatok megtörését állították a mű középpontjába (kezdet és vég megcsorbítása, a műbe való be- és kilépés merev egyszerűségének megtörése stb). A közhiedelemmel ellentétben nem a Kassáki dadaista képverset élesztették fel, hanem újabb és újabb, formailag jól meghatározható vizuális műfajokat teremtettek vagy honosítottak meg. NAGY LÁSZLÓ (1925–1978), a huszadik század egyik legnagyobb hatású magyar költője Felsőiszkázról indult, a tüzes bortermő Somló hegy mellől. Életútját meghatározta hűsége szülővilága szellemi-lelki gyökereihez. Az érték bizonyossága alapján teremti meg bartóki jellegű, az archaikus és a korszerű elemeket egységbe fogó organikus életművét – folytatva a felelős, újulni-újítani képes, a jó ügyekért bajvívó magyar alkotói magatartás-hagyományt. Az önmagát szüntelen művelő, naprakész költő tagadja a beskatulyázó, kirekesztő törekvéseket, kultúraszemlélete nem fogad el mesterséges határokat, így marad hiteles egyéniség, "versben bujdosó" a diktatúra évtizedeiben. Eredeti életműve kivételes súlyú a modern ember világszemléleti útkeresésében. Látomásosként is jellemzett poézisének gazdag képi- és formavilágát, hatását többirányú, festői és kézművesi tehetsége is erősíti. A dal, ballada, verses mese, hosszúvers, oratórium, prózavers, képvers ismert műfaj nála, az érzékenyen finom szürrealista és expresszív eszközök bőségével. Nagy László nemcsak költő volt, hanem képzőművész is. Sőt, eredetileg grafikusnak indult. Talán ezért is vonzódott a költészeti vizuális műfajokhoz. Kalligram - Seb a cédruson, az azonos című ciklus (1967–1973) nyitó darabja. Nyomtatott és kéziratos formája a 2. ábrán. Czine Mihály a következőket jegyezte fel keletkezés történetéről: "Író – olvasó találkozókon többször hallottam Nagy Lászlótól egy képverset a cédrusról. Elmondta 'történetét' is. Van egy libanoni cédrusdarabja, azon van egy forradás. Egy emberalakra hasonlító seb. A sebet kivágta a fából, de az emberarc ott maradt, negatívban. A libanoni cédrus négyezer évet is megél: láthatta Mózest, Jóbot, Jézust, Spartacust; népeket és történelmeket; sebeket és mindig sebeket. Ezt írta meg Nagy László a cédrus sebére hasonlító képversben." (Czine, 1981, 486.) A verbális anyag tehát a seb motívuma körül építkezik. A figurát a kéziraton kisbetűk, a nyomtatott változaton nagybetűk képezik. Homlokán elárvulva a József Attila-i szellem és szerelem (Ars poetica), alatta az áldozati állatok antropomorf sebe (BÁRÁNYHÚS PIROSA... / BIKAHÚS VÖRÖSE). Vállát a történelem sorsfordító alakjainak neve (Jób, Istár, Ekhnaton, Jézus, Prométheusz, Spartacus, Johanna, Dózsa), törzsét tragikus sorsú alkotók neve (Csokonai, Edit Piaf, Petofi, Van Gogh, Majakovszkij, Attila, Radnóti, Dylan Thomas és Kondor), karjait pedig a JAJ és a SEBE szövegszavak alakítják. Az utolsó tétel a ’jelteleneké'. Az elődök sebe a világ sebe. Szépen írt, illetőleg nyomtatott verbális szöveg, mely írás-, ill. szedésmódjával emberi alakot formál. A Nagy László-repertoár legtöbb darabja ilyen típusú vizuális alkotás. Például: Árvácska sírverse, Jolinda, Húsvét, Kereszt az első szerelemre stb. A - Hordószónok I. - a 'Képversek és betűképek' című ciklus egyik darabja. "Mások a szavakból is ki engedték csurogni a lelket, a vért – írja Csoóri Sándor –, ő pedig még a merev betűkbe is lelket lehelt. Így készítette el a - Hordószónok két változatú betűversét. Így a 'Cégér'-t, az 'Oszlopos'-t, az 'Emberpár'-t. Mert még a betűk mögött is valami lappangó emberi lényeget keresett. Jeleket, üzeneteket, sugalom táviratokat". (Csoóri, 1980, 5–6.) A költő-képzőművész Nagy László és a rézkarc király-költő Kondor Béla barátsága közismert. A 'Képversek és betűképek' közt vizuális alkotással is adózik Kondornak, mely a 'Szárny és piramis Kondor Béla emlékének' címet viseli. A vizuális alkotás egyszerű és tiszta geometrikus idomokból építkezik. A címtől eltekintve nyelvi elemeket nem tartalmaz (ha a szárnyak U betű alakú vonalakból állnak is). Görömbei szerint "a piramis és a szárny ellentétében fölsejlik az üzenet, hogy bár elszállt a teremtő 'arkangyal', hatalmas műve kikezdhetetlenül áll az időben". (Görömbei, 1992, 364.)

Tandori Dezső (2) és Petőcz András (2)

A magyar irodalomban a posztmodern létérzés első számú kifejezője TANDORI DEZSŐ (1938-) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Írói álnevei: Nat Roid és Hc. G. S. Solenard. Tisztviselőcsaládban született. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, 1957-ben érettségizett, a budapesti bölcsészkaron szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet. Rövid ideig nevelőtanárként dolgozott, 1971-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként működik. Ifjúkorától fogva él együtt feleségével, Tandori Ágnessel (ki maga is író s műfordító); néhány prózakötetet társszerzőként együttesen is írtak vagy adtak közre. Fiatalon bekerült gimnáziumi tanárának, Nemes Nagy Ágnesnek írói-baráti körébe (Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal és másokkal volt szoros kapcsolatban). E kör filozófiai tájékozódása, ízlése és erkölcsi tartása nagy hatással volt írói pályakezdésére. Versei a hatvanas évek közepétől fogva jelennek meg rendszeresen, első kötete 1968-ban jelent meg Töredék Hamletnek címmel. E kötet azonnal magára vonta az irodalmi közvélemény figyelmét. A hetvenes évektől kezdődően Tandori folyamatosan és igen sokféle műfajban publikált: jelentős érdeklődést és visszhangot váltott ki mind állandóan, kötetenként megújuló, folyamatosan új poétikákat kipróbáló költészete, mind széles körű, filozofikus esszéírása, mind sokoldalúan újító prózaírása (akár önéletrajzi jellegű esszéisztikus fikcióiban, akár a műfaj határait sokfelé nyitogató, saját nevének anagrammájából készített álnéven – Nat Roid – publikált krimisorozatában), mind pedig a minimal art vagy a concept art felé tájékozódó képzőművészeti, grafikai tevékenysége. Az irodalompolitikától tudatosan távol tartotta magát, "remete élete" a hetvenes-nyolcvanas években legendássá vált. Budai lakásában 1977-től kezdve madárneveléssel foglalkozik, ami műveinek témavilágát is nagy mértékben befolyásolja. Kikapcsolódásként képzőművészeti tevékenységet is folytat; primitív grafikái többnyire nyelvi poénokra épülnek. A kilencvenes években horizontja kitágult, utazni kezdett, bejárta Bécset, Párizst, Londont, Koppenhágát és a német nagyvárosokat. Ebben az korszakában főleg a nyugati lóversenypályákon átélt élményeit kamatoztatta. Az első kötete óta eltelt négy évtized alatt rendkívül sokat és sokfélét publikált: önálló köteteinek száma eléri a nyolcvanat, műfordításainak mennyisége oly hatalmas, hogy szinte beláthatatlan. 1994-től a Széchenyi Akadémia tagja. Tandori egyaránt készít kalligrammát és tipográfiai költeményt - az Egy talált tárgy megtisztítása c. verseskötete (1973) az irányzat első jelentkezése a magyar lírában. Elemei: "konkrét költészet", metaforikus verskép, rajzvers, korjelzések és életrajzi tények, a szövegkép jelentéshordozó szerepe, utalások rendszere és bőséges asszociációk. A halandzsa-verset költemény frottázsnak, frottázs versnek is nevezik. A hagyományos költészetben kötelezővé vált mondatjelentések, szójelentések megvalósítását mellőzik ezek a versek - a jelentéshordozó alapanyagból, a szövegelemekből próbálnak meg rejtőző és ismeretlen alakzatokat előhívni. Hagyományokkal bíró költői eljárás ez. A frottázs vers kiemelkedő hazai képviselője Tandori Dezső, aki verseiben a világvesztés és személyiségvesztés megrázó stációin át érkezik el az eleminél is szerényebb jelentésmaradványok, szómaradványok, írásmaradványok világába, és megpróbál ezek színes és érdekes sűrűjében minél mélyebben elmerülni: csöndes örömmel eljátszadozni, elbíbelődni velük. Egy keserédes frottázs verse az emberi sorsról és az örök emberi reménykedésről a "Hogy ki ne jöjjünk a gyakorlatból" című, melynek szövege: "Lesz vigasz. Lösz vögösz. Lasz vagasz. Lisz vigisz. Lusz vugusz." (Források: Deme Zoltán: Klasszikusok öröksége, 1989. Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása, 1995.) - PETŐCZ ANDRÁS (1959 –) magyar író, költő, szerkesztő - 1986-ban diplomázott az ELTE magyar-történelem szakán. 1981 és 1983 között a Jelenlét című folyóirat vezető szerkesztője volt. 1983-ban underground művészeti egyesületet és szamizdat lapot alapított, Médium-Art néven, alternatív művészeti akciókban vett részt és kapcsolatban állt az akkori demokratikus politikai ellenzékkel is. Olyan művészeti szamizdat fórumokban is publikál, mint Galántai György Aktuális levél (Artpool letter) című kiadványa. Az 1980-as években csatlakozott az avantgárd párizsi köréhez, nemzetközi költészeti fesztiválokon szerepelt, ebben az időszakban a hazai avantgárd egyik vezéralakja, a vizuális költészet, a képvers egyik megújítója, hangverssel, akusztikus költészettel is foglalkozik, majd reprezentatív vizuális költészeti antológiát állít össze (Médium-Art, Magvető, 1990). A Médium-Art kísérleti irodalmi fórum (1985-1986). Petőcz András kezdeményezésére 1984-ben indult, miután Petőcz ideiglenesen abbahagyta a Jelenlét szerkesztését, amelyik ezután 1988-ig nem is jelent meg. A Médium-Art az alternatív, underground kulturális szamizdatok körébe tartozott, vagyis a kommunista diktatúra alatt engedély nélkül, illegális körülmények között jelent meg, mint szamizdat kiadvány. Elsősorban a vizuális költészet bemutatását tűzte ki céljául, illetve minden olyan alkotás publikálását, amely újszerűsége következtében maradt kívül a hivatalos irodalom keretein. A szerkesztő Petőcz András megfogalmazása szerint: A Médium-Art nem folyóirat, hanem önálló művészeti munka, olyan könyv-mű, amely vizuális költészeti reprodukciók dokumentálására (is) vállalkozik. Mivel kis példányszámú, egyedi műalkotás, ezért kiadói engedélyért nem folyamodik. Jól érzi magát rendezetlenül is, fésületlenül is és technikailag rossz minőségűen is. Magát a Médium-Art elnevezést Petőcz András "közvetítő művészet" értelemben is használta, ezért aztán ekkoriban megjelenő könyveiben a fogalmat mottóként is rendszeresen használta. Így jelenik meg a kifejezés Petőcz Önéletrajzi kísérletek, A jelentés nélküli hangsor, A láthatatlan jelenlét című köteteiben. A Médium-Art antológiaként 1990-ben jelent meg, a József Attila Kör könyvsorozatának 51. köteteként, a Magvető Kiadó gondozásában, Fráter Zoltán és Petőcz András szerkesztésében. Az experimentális költészetet bemutató kiadvány egyedülálló módon foglalja össze a 20. század végének magyar vizuális költészetét. 50 magyar költő és képzőművész alkotásait tartalmazza, többek között Nagy Pál, Papp Tibor, Petőcz András, Tandori Dezső munkáit. Petőcz - 1990-1992-ig a párizsi Magyar Műhely egyik felelős szerkesztője. 1996-98-ig, illetve 2006 januárjától a Magyar Könyv Alapítvány egyik kurátora, 2002-től a Magyar P. E. N. Club alelnöke. 2009 tavaszától a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépírói Tagozatának elnöke.

Papp Tibor (2), Bujdosó Alpár és Nagy Pál

A Magyar Műhely három szerkesztője, PAPP TIBOR, BUJDOSÓ ALPÁR és NAGY PÁL sokat tettek a hazai avantgárd irodalom és művészet befogadásáért, jóllehet Párizsból igyekeztek az itthoni írókkal és művészekkel kapcsolatot tartani. Ez nem volt éppen zökkenőmentes a hetvenes és nyolcvanas években. PAPP TIBOR (1936–) József Attila-díjas (2003) magyar író, költő, műfordító, tipográfus, szerkesztő. Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte el. 1954–1957 között lemezlakatosként dolgozott Egerben, Miskolcon, Csongrádon, Debrecenben és Budapesten. 1957-ben elhagyta Magyarországot. 1957–1961 között a Liége-i Műszaki Egyetem hallgatója volt Belgiumban. 1958 óta jelentek meg versei magyar nyelvű lapokban. 1960–1961 között a Dialogue című francia nyelvű belga irodalmi folyóirat egyik alapítója és szerkesztője volt. 1961-ben Párizsba költözött. 1962-től a Magyar Műhely című irodalmi, kritikai és művészeti folyóirat és könyvkiadó (1989-től magyarországi lap) alapító felelős szerkesztője. 1962–1963 között a párizsi Sorbonne-on tanult. 1985-től a párizsi Polyphonix nemzetközi modern költői fesztivál alelnöke. 1989 óta a világ első számítógépen működő irodalmi folyóirata, az Alire alapítója és szerkesztője. 1992 óta a francia írószövetség vezetőségi tagja. Első kötete (Sánta vasárnap. Párizs 1964) még többféle hangot szólaltatott meg, népi hangulatú mondókák és balladák, rímes, időmértékes és hangsúlyos versek szomszédságában szürrealista prózaversek is föltűntek, jeléül annak, hogy a szerző a költőiség új formáit kereste. Szakítani akart az érzelmes líraisággal, a hagyományos szépségkultusszal és élménykifejezéssel, már ekkor is arra törekedett, hogy a versek a képek nyelvén beszéljenek. Az Elégia két személyhez vagy többhöz (Párizs 1968) című kötetében találta meg egyéni hangját a képzetkapcsolások szabadságában, a sorok és szavak közé iktatott szünetek jelzéseiben. A személytelenség, az elvonatkoztatott tárgyiasság felé haladt lírája és ennek a közlésformának végletesen egyéni változatánál állapodott meg. A líra válságára Papp Tibor a vers széttörésével válaszolt, a Vendégszövegek 1 (Párizs 1971) című kötetével az új avantgarde ama irányzatához csatlakozott, mely irodalmat részint meglevő szövegekből {433.} csinál, ez esetben Kassák és René Char az a szerző, akiknek műveit a kötet írója szabadon felhasználja, átalakítja és beépíti a saját szövegébe. A szövegek egymásba áramoltatása azt is kifejezi, hogy nem a költő személyisége a fontos, kivált nem annak önéletrajzi vonatkozása, hanem a személytől függetlenített szöveg, amely különálló életet él, önmagát azzal teljesíti be, hogy létezik. BUJDOSÓ ALPÁR (1935-) költő, 1954-56 között a soproni Erdőmérnöki Főiskola, 1956-63 között a bécsi Universität für Bodenkultur hallgatója volt. Jelenleg Bécsben él, ahol útépítő tervező mérnökként dolgozik. A Párizsban működő Magyar Műhely folyóirat (1962-) egyik szerkesztője volt, valamint a Hadersdorfban rendezett Magyar Műhely találkozók (1972-1999) szervezője. Intermediális művésznek vallja magát, ami annyit jelent, hogy életművében új és hagyományos médiumokat, klasszikus és modern műfajokat kever, illetve erősen kötődik a kassáki avantgárd irodalom- és művészetértés tradíciójához. Vizuális költészeti kiállításai voltak Magyarországon és számtalan külföldi országban (Szlovákiától Hollandiáig). Korai munkáit epikai töredékek, lírai, ugyanakkor expresszív szövegmontázsok jellemezték. Versszerűen tördelt szövegeket, felsorolásokat, a dadaizmushoz közelálló írásokat, abszurd párbeszédeket, nyelvi játékokat hoz létre. Ezzel a technikával képarchitektúrákat és grafikákat is alkot. Gipszmaszkokra írja gondolatait. 1978-ban irodalmi tevékenységéért Kassák-díjjal tüntették ki, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét kapta meg. NAGY PÁL (1934–) író, műfordító, tipográfus, 1956-ig az egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1956 óta Párizsban él. 1962-ben a párizsi Sorbonne-on szerzett francia tanári oklevelet. 1962-ben barátaival megalapította a Magyar Műhely c. irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot, melynek ma is egyik szerkesztője. 1972-ben megalapította, 1977-ig pedig szerkesztette a könyvkiadóként is működő francia d'atelier c. lapot. 1970-90 között félállásban gépszedő, majd pedig fényszedő. 1987-ben alapította meg a p'ART című magyar nyelvű irodalmi videó folyóiratot Párizsban. A Chemin (ou)vert alapítvány alelnöke. Kétszer kapta meg a Centre National du Livre (Párizs) alkotói ösztöndíját. 1996: A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje; 2000: József Attila-díj. Párizsban és Budapesten él. Vizuális költészeti kiállításai voltak Magyarországon és külföldön (Franciaország, Hollandia, Olaszország, Portugália, Görögország, Brazília). Európai és Észak-amerikai avantgárd folyóiratokban publikálta írásait.