olasz & orosz futurizmus

A 4. és 19. század közötti időszak képversére a költészet alacsonyabb rendű válfajaként tekintettek és elsősorban tipográfiai és szórakoztató erényeit becsülték. A betű és a szó polifon tulajdonságait a paradigmaváltás művészei bontakoztatták ki - A romlás virágaiba beépül Baudelaire-nek az a korszakos felismerése, hogy az illatok, a színek és a hangok kölcsönös viszonyban vannak egymással, mintegy nyomatékosítva Balzac észrevételét, miszerint a hangok, színek, illatok és formák azonos eredetűek. Marinetti "szabadjára eresztett szavai" minőségében újat hozó nyelvi forradalom elindítóivá válnak, gyökeresen megváltoztatva a költészet fogalmi fesztávjait. Az új irányzatok története a futurizmussal kezdődik (futuro = jövő), FUTURIZMUS - avantgardista művészeti mozgalom a 20. század első harmadában. Filozófiája a jövőbe, a technikai haladásba vetett hitre épül, kulcsszavai a mozgás, dinamizmus, urbanizáció, militarizmus, nacionalizmus. Két fő változata közül az olasz (Marinetti vezérletével) Mussolini fasiszta mozgalmához csatlakozott, Oroszországban pedig Majakovszkij és társai 1917-ben a szocialista forradalom hívei lettek. A mozgalom szülőhazája tehát Olaszország, bár először 1909-ben Párizsban, francia folyóiratban (Le Figaro) adta ki az önmagát addig francia költőnek tekintő F. T. Marinetti az első kiáltványt: "Megállapítjuk, hogy a világ nagyszerűsége új szépséggel gazdagodott, a sebesség szépségével... Egy versenyautó, kirobbanó lélegzetű kígyókhoz hasonlatos vastag csövekkel díszített motorházával... szebb mint a Győzelem istennőjének szamothrakéi szobra..." (Manifesto del futurismo részlet) - azután több olasz újságban is megjelent.

Marinetti és alkotásai

Filippo Tommaso MARINETTI (Alexandria Egyiptom 1876 - Bellafio Olaszország 1944) író, költő, az olasz futurizmus atyja, egyiptomi olasz ügyvéd fiaként született, milliomos családban. Francia jezsuita iskolába járt Párizsban, majd Genovában tanult. Irodalmi és jogi doktorátust szerzett. Első műveit franciául írta: Öreg tengerészek (1897), A csillagok meghódítása (1902), Rombolás (1904, verseskötet), Dinomdánom király (1910, szatirikus dráma). Ebben az időszakban Párizs és Milánó között járt–kelt. 1905-ben Poesia címen folyóiratot indított. A futurista kiáltvány megjelenésével egy időben francia műveket írt a futurizmus szellemében, mint például Az istenek mennek, d’Annunzio marad (1908), A testi város (1908), Elektromos bakák (1909). Ekkor keletkezett a Futurista mafarka (1910) című regénye, mely miatt szemérem sértésért perbe fogták, később a vádat ejtették. A kiáltvány megjelenése után Európa szerte vezérköltő, ideológus és reklámfőnök lett. Színházi és utcai botrányokat szervezett. Ennek hatására híveinek száma csökkenni kezdett. Ezután írta A tripoliszi csata (1911), a Drinápoly bombázása (1914), a Zang Tumb Tumb (1914) című műveit. A pápa monoplánja (1912) programalkotó irodalmi alkotása még ugyancsak franciául született. Óriási botrányt keltett Az asszony ingatag (1910) színműve is. 1914-től rövid megszakítással (1920-1924 közt) haláláig az írás mellett fasiszta politikus volt. Költészete alapvetően két korszakra osztható, egy futurizmus előtti időszakra és a futurizmus korára. A futurizmus előtti korszakára az egzotikum és primitív keresése, a titok és erotika kedvelése, a mindenhol meghökkentés és elborzasztás jellemző, mely feltehetően a sátánizmus divatjából származik. Már ebben a művészeti szakaszban megjelenik a technika, a lendület, a sebesség dicsőítése. A futurista költő alkotásaiban is a dinamizmus és a szimultanizmus uralkodik. A fejlődő, iparosodott világ technikáját csodálja. Magasztalja a gépeket, az energiát, az erőt. Jellegzetesen a mozgás ábrázolásra helyezi a hangsúlyt. A Futurista kiáltványban szimbolista jelképrendszert alkalmaz. Jellegzetességei a "végzetes egzotizmus", az "erotikával fűszerezett pesszimizmus", az "anarchisztikus – voluntarista lendület". Nevéhez köthető az ún. parole in libertá (pl. a Zang Tumb Tumb); a szavak, a betűk felszabadítása és képversek létrehozása, valamint a kötetlen képzelet hirdetése, amint ezt manifesztumában, részletesen ismerteti (L’immaginazione senza fili e parole in libertá, 1913). 1912-ben a futurista irodalom technikáját részletező kiáltványában Marinetti az írott szó területén is forradalmi módszereket kezdeményezett, amikor kijelenti, hogy le kell rombolni a mondatszerkezetet, és különböző nagyságú betűkkel, írásmóddal és irányokkal kísérletezett. A "szabadjára eresztett szavak" világa ez, tipográfiája szakított a nyelvtannal, a központozással és a formai eszköztárral. A költő vizuálisan kibontakozó jelentéssé formálja a meggörbített sorokat, a látszólag magányos szótagokat, a felnagyított, elvastagított betűket és alkalom adtán grafikai elemek segítségével szigeteli el vagy társítja őket. Ezekben a költeményekben elbizonytalanodik a linearitás és nincsen sem egyértelmű kezdet, sem egyértelmű vég. Az volt a célja, hogy olyan oldalakat hozzon létre, amelyek mozgalmasak és új, dinamikus látványt nyújtanak. A futurizmus ideje alatt ez meg is valósult, sok szempontból átírták a könyvkiadás, tervezés szabályait. Mivel ezen írásformát a nyomdagépek nem tudták megjeleníteni, a festészetből átvett kollázst és montázst alkalmazott, eltűntetve az irodalom és a képzőművészet határait. Marinetti elképzeléseit irodalmi, zenei, táncművészeti, előadó művészeti, festészeti és építészeti témájú kiáltványokban (manifesztumokban) is kifejtette.

egyéb olasz és orosz futurista képzőművészek

A futurizmus hamarosan a képzőművészetben is jelentkezett, kapcsolódtak a mozgalomhoz, bár nem jellemezte őket az a barbárság-dicsőítés, amire a manifesztum hivatkozott. De közülük néhányan létrehoztak pár érdekes képkölteményt. Az olasz futuristák voltak az elsők akik mély nyomot hagytak maguk után az európai művészeti életre. A formabontás, az új utak keresése, az új világ születésének kohéziójában variálódnak, több kevesebb megfogható művészeti sikerrel. A Vizuál Art, a látó és láttató, művészeti formák megpróbáltak mindent kifejezni és rögzíteni a világból. A képversek kora újhullámként ismét lábra kelt az egész világirodalomban. Felfedezték, hogy a betűhalmaz és a kép kialakítása ugyanazon tőről fakad. A betűírás, a betűkép kialakítása a képírásból formálódott, redukálódott ÁBÉCÉ -re - így képalkotást kutatva, számtalan művész visszanyúlt az írás kialakításának kezdetéig, és születtek a csodaszámba menő képversek, ez szerteágazóan és folyamatosan új inspirációt hozott a virtuális irodalomba is. A szépmíves tipográfia, az egész nyomdatechnika gyors fejlődése, a computerek széleskörű alkalmazása, az olcsóbb és gyors publikáció, új lehetőségeket nyitottak a vizuális költészet területén. Jelentős olasz futurista alkotók: Fortunato DEPERP (1892-1960) olasz futurista festő, író, szobrász és grafikus; Gino SEVERINI (1883-1966) olasz festő; Ardengo SOFFICI (1879-1964) olasz író, festő és Angelo ROGNONI (1896-1957) olasz képzőművész. - A cári Oroszország utolsó éveiben született meg a rajonizmus, az orosz futurizmus, a költészetben volt jelentős szerepe, de a szovjet rendszer nem tűrte meg az avantgárd irányzatokat. Az orosz futuristákat csak eleinte támogatták, majd Sztálin hallgatásra kényszeríttette őket, később Majakovszkij öngyilkos lett, végül többen emigráltak. Az orosz-szovjet futurizmus kiemelkedő alkotója lett Majakovszkij, aki szerzőtársakkal együtt elkészített egy versgyűjteményt: Pofon ütjük a közízlést (1912) címmel. Krucsonih, Burljuk, Hlebnyikov és Majakovszkij kiáltványt is közzétesz a kötetben - "Csupán mi vagyunk korunk arca... A múlt szűk. Az akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák. Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt és a többit ki kell dobni a Jelenkor Gőzhajójából." Kibontakozásuk során elhatárolják magukat az olaszoktól - bár eszmeileg, poétikai elveik közös eredmények. Az orosz futurista csoport neve Lef, azaz "Bal front" volt. Vlagyimir Vlagyimirovics MAJAKOVSZKIJ (Badgadi, 1893 – Moszkva, 1930) a futurizmus legnagyobb költője - egyben képzett festő, elismert grafikusművész és plakát rajzoló - 1919–1921 között mintegy háromezer darabot készített -, folyóirat szerkesztő, egy időben sikeres színész, hatásos szónok, néha színházi rendező - sokoldalú tehetség. Botrányt keltő futurista, sárga ingben, kopaszon szavalta verseit. Kísérleti költő, de bonyolultabb költeményeiben is ragaszkodik az értelemhez és a közérthetőséghez. Az "agitprop" művészet képviselője, pátoszos, de őszinte, erős és energikus. Karizmatikus egyéniség. Jellegzetes, lépcsősen tördelt sorai egyediek. A harmónia hiánya jellemzi. Életműve mind az európai avantgárd, mind a 20. századi orosz költészet szempontjából kulcsfontosságú. Majakovszkij közeli munkatársa volt BURLJUK (David, 1882–1967) orosz festő és költő, KRUCSONIH (Alekszandr, 1886–1968), valamint HLEBNYIKOV (Viktor, Velemir, 1885-1922) lírikus, a költői kifejezésmód kísérletezője. Az orosz futurizmus 1914-ben "Gazeta Futurisztov" Futurisa Újság címmel lapot indított, 1917-től Moszkvában a Futuristák Kávéháza lett a központjuk. A szocialista forradalmat üdvözölték, melléje álltak, de a Művészet Baloldali Frontjának megalapulásától (1922-től) kezdve fokozatosan gyengülni kezdtek. EL LISZICKIJ (1890-1941) eredeti nevén Lazar Markovics Liszickij orosz festő, grafikus és építész, az orosz avantgárd egyik legnagyobb hatású képviselője. Az 1910-es években rövid ideig kubista és futurista korszaka is volt. 1917 és 1919 között több könyvet illusztrált, majd egyre inkább a tipográfia felé fordult. Forradalmi plakátokat készített, egy sor könyvcímlapot tervezett. 1923-ban Svájcban szoros kapcsolatba kerül Hans Arppal. Barátságuk legmaradandóbb emléke "Művészeti izmusok" című könyvük, amelynek tipográfiáját Liszickij készítette. ILIAZD (1894-1975 - valódi neve Ilia Mihajlovics Zdanevich) grúz/francia író és művész, a forradalom után lett KIRILL Mihajlovics ZDANEVICH festő bátyjával (1892-1969) együtt az orosz avantgárd aktív résztvevője. Megalakították a rövid életű 41 fok csoportot és lenyűgöző tartalmú és tipográfiájú kiadványokat készítettek.

dadaizmus

svájci dadaista alkotások

Az avantgárd első hullámának, a klasszikus modernek irányzatai közül a dadaizmus kitüntetett figyelmet érdemel. Közvetlen folytatása a szürrealizmus, az 1945 után jelentkező neodadaizmus (pop art, Nouveau Réalisme, Fluxus stb.) pedig egyértelműen a dadaisták munkásságából eredezteti magát. A Dada nem egységes mozgalom, nem szabályos csoport, tagjai minden visszaemlékezésükben kiemelik állandó, létszükségletszerű vitáikat. A dadaizmus nem köthető egyértelműen egy művészeti ághoz sem, ugyanannyira irodalmi, mint képzőművészeti és előadó művészeti irányzat. A dadaisták munkásságában elmosódnak a műfajbeli határok, a kubistákhoz hasonlóan előszeretettel készítenek montázsokat, kollázsokat, a fotót, a mindennapi élet tárgyait bevonják az alkotásokba. A dadaizmus alapattitűdje a tagadás, a néha cinizmusba átcsapó irónia, gyakran anarchista lázadás. A régi formák tagadása egy újfajta művészetfelfogáshoz vezetett a dadaisták munkássága nyomán: a művészet tagadásából születő anti-művészethez. Ehhez a fordulathoz azonban mindannyiuk végletesen kiábrándító alapélménye, a világháború volt szükséges. A legelfogadottabb és legelterjedtebb nézet szerint a Dada az I. világháborúban semleges területre, Svájcba menekült, különféle nemzetiségű művészek csoportosulásából jött létre, egészen pontosan 1916-ban Zürichben (genfi előzmények után). Hugo Ball 1916. február 6-án bérelt ki egy helyiséget Zürich Niederdorf negyedében, és Cabaret Voltaire-nek keresztelte el. Itt megdöbbentő, sokkoló, abszurd művészeti eseményekre került sor, néha a happeninget előlegezve meg. A Cabaret Voltaire-ben eltöltött estéknek leghívebb dokumentációját pedig a magától Balltól származó feljegyzések jelentik. Saját nevükből, a szótárban véletlenszerűen lelt Dadából gúnyt űznek, jelentéseit sorolva: vesszőparipa, paci, hobbi, szent tehén farka, kocka, anya. 1919-ben Breton, Soupault és Aragon megalapította Párizsban a Littérature című dadaista folyóiratot, ezzel az irányzat hozzájutott önálló orgánumához. A Dada irodalmi vívmányai közül a legfontosabb a hangköltészet "feltalálása", amelyet Ball maga kapcsol egy emlékezetes fellépéséhez a Cabaret Voltaire-ben. Ez a kísérletezés a nyelv belső szerkezetét, az érzelmi hatások keltésére mutató képességét kutatja. Végeredményeként a szóhoz nem is társul már jelentés. Egyik versalkotási módszerük a véletlen bevonásával, újságokból kivágott szavak, szótagok esetleges egymás mellé helyezésével, a szürrealistákra is nagy hatással volt. A szimultán költemények (mint valamiféle kórus, több különböző nyelven, egyszerre szavaltak) előadása, és a futurista alapokon kibontakozó bruitizmus (a lármamuzsika, zajzene) is dadaista újdonság. A dadaista tipográfia is a nyelv ilyetén szemlélete miatt szerepel kiemelt helyen az irányzat munkásságában. A betű, mint kép a konstruktivizmusban is kulcsfontosságú. A Dada tagjai a háború után szétszéledtek. A zürichi Dada legjelentősebb képviselői az első dadaista kiáltványt is megfogalmazó német avantgárd író, költő HUGO BALL és barátnője a táncosnő Emmy Hemmingsen; az elzászi Hans (Jean) Arp, és felesége, Sophie Taeuber; a német költő Richard Huelsenbeck; a festő Hans Richter (tőle származik az egyik legérdekesebb Dada-történetírás), és a román Tristan Tzara (aki folyóiratot adott ki) és Marcel Iancu. A Dada tehát, és ez egyik fő jellemvonása, tökéletesen nemzetközi volt. - JEAN (HANS) ARP (1886-1966) német festő, író, szobrász. Franciaországban az első világháború utáni francia törvényeknek megfelelve Jean Arpnak nevezte magát. 1915-ben csatlakozott Zürichben a dadaista csoporthoz – Hugo Ball alapító meghívására. Reliefeket készített, verseket írt és közreműködött a Dada előadásain a Cabaret Voltaire-ben. Karl Richard HUELSENBECK (1892-1974) német költő az első világháború kezdetén emigrált Svájcba és csatlakozott a csoporthoz, dadaista szövegeket is alkotott. Hans RICHTER (1888-1976) német származású amerikai festő, grafikus, filmkészítő. 1916-1918 között Svájcban tartózkodott és kapcsolatba került a dadaista csoporttal. TRISTAN TZARA (1896–1963) eredeti nevén Sami Rosenstock (felvett neve románul megszomorított országot jelent), román művész, költő és esszéista. Élete nagy részét Franciaországban töltötte. Nevét a Dada alapítójaként ismerik - a zürichi kávéházban létrehozott stílusirány csupán pár évig virágzott. A mindent lerombolni szándékozás legfontosabb irodalmi műve, az Antipyrin úr első mennybéli kalandja (1916) című alkotása. Később növekvő felelősségtudat hatja át költészetét (A menekülés, 1947). A szürrealizmus és a háború utáni időszak (1947) a Dada és a szürrealizmus mellett számot ad saját költői elgondolásairól is. Marcel IANCU (1895-1984) román származású képzőművész, építész Svájcban tanult, közel került majd eltávolodott a dadaizmustól, 1920-40 között Romániában alkotott. 1941-ben kitelepült Palesztinába.

német dadaisták

Berlinben nagyon határozott politikai "változatú" Dada működött. Richard Huelsenbeck személye biztosította a folyamatosságot Zürich és Berlin között. John HEARTFIELD (született Helmut Herzfeld 1891-1968) német festő, grafikusművész a német soviniszta kultúrelitizmus megnyilvánulásai elleni tettként angolosította nevét Heartfieldre. Radikális politikai tartalmú fotómontázsai tették híressé. Fotómontázsokat készített a nők társadalmi szerepével foglalkozó Hannah Höch is, és itt alkotott a radikálisan szatirikus hangvételű George Grosz és Raoul Hausmann is. Raoul HAUSMANN (1886-1971) fonetikus verseket író német dadaista költő. A berliniek költői termése főleg a fonetikus írások, vagy ahogy a második világháború után nevezik, a lettrizmus kifejlesztéséből állt. Emellett fotómontázsokat is készített. A Cabaret Voltaire mintájára itt működött a Club Dada, 1920-ban Berlinben rendezték a botrányba fulladt Első Nemzetközi Dadaista Vásárt. Berlinben jelent meg a Der Dada. - Kölnben a szürrealizmus egyik későbbi főalakja, Max Ernst volt a Dada folytatója. MAX ERNST (1891-1976) német festő, grafikus, szobrász, költő, a kölni dadaista centrum vezére, bár 1922-től már a szürrealisták között van Párizsban. Hannoverben pedig egy sajátos, "egyszemélyes" Dada működött: a költőként induló Kurt Schwitters Merz "mozgalma". Kurt SCHWITTERS (1887-1948) német dadaista képzőművész, kollázs, szobrászat, assemblage, festészet mellett költészettel is foglalkozott. Ezeket színházban akarta összekapcsolni, egyfajta "Gesamkunstwerk"-et akart létrehozni. 1923-tól újságot indít, a Metz című dadaista-konstruktivista kiadványt. Egyfajta nemzetközi hálózatot kívánt létrehozni, az újság mail-art szerű. A "merz" szó az ő dadaizmusának változatát jelzi, stílusmegjelenítés az ő művészetében, mert a német dadaisták kizárták a soraikból. 1919 júniusában vetődött fel, mindenféle média együttesét is jelzi - a MERZ totális világszemlélet. Theo van DOESBURG (1883-1931) holland festő, építész, író és költő. Az avantgárd művészeti élet lelkes agitátora, publicistája és szervezője. Megalapította a De Stijl c. folyóiratot, mely nagy hatással volt a művészetek fejlődésére Nyugat-Európában, de különösen Németországban. - A "nomád dadaista mozgalom" nem csupán Európa területén alakult ki: New Yorkban együtt dolgozott Marcel Duchamp (aki 1915-től Amerikában élt ekkor), Man Ray és Francis Picabia. Marcel Duchamp (1887-1968) francia festő, képzőművész kubista, szürrealista és dadaista stílusban. Alkotói korszakának idején minden modern stílusirányra hatással volt. Párizsban és New Yorkban egyaránt otthon volt, munkássága megelőlegezi a happeninget, a performance-ot, a body artot és a transzvesztita művészetet. Man Ray (1890-1976 kiskép) igazi nevén Emmanuel Radnitzky vagy Rudnitzky, amerikai dadaista és szürrealista képzőművész, divat- és portréfényképész, a dadaizmus és a szürrealizmus egyik meghatározó alakja, az avantgárd fotográfia jeles képviselője (aki 1921-től a második világháború éveinek kivételével Párizsban élt). Francis Picabia (1879-1953 kiskép) francia festő, 1915-ben költözött New Yorkba. Szerette a tömeget megzavaró hatásokat, képeire gyakran humoros vagy megtévesztő feliratok kerültek (1916-ban a New York-i eseményeket Barcelonába továbbította). Alfred Stieglitz fotógalériájának házszáma, a Fifth Avenue 291 folyóiratcímmé is vált (Picabia), megújulva pedig 391 címet viselt (szintén Picabia indította útnak). - Párizsban a háború után találkozott néhány dadaista művész (Tzara, Picabia, Duchamp és nővére, Suzanne, valamint Eric Satie zeneszerző), és a szürrealizmushoz egyenes utat mutató, a kabarék világához közel álló Dadát hoztak (újra) létre. André Breton ebben a körben írta meg a szürrealista kiáltványt 1924-ben.