Vizuális és konkrét költészet franciaországban

Stéphane Mallarmé - eredeti nevén Étienne Mallarmé (Párizs, 1842 - Valvins, 1898) francia költő és műfordító. 6 éves korában elvesztette édesanyját, nagyszülei nevelték, erősen vallásos szellemben. Különböző líceumokban és internátusokban tanult, közben kis füzetekbe verseket írt, amelyeket tanárai mindig elkoboztak tőle. Érettségi után Edgar Allan Poe iránti lelkesedésből megtanul angolul Angliában. Hogy eltartsa feleségét, angol nyelvtanár lesz vidéken, majd két évtized múltán Párizsban sikerül tanári állást kapnia. Az 1880-as évektől köréje gyűltek a kortárs költők legjobbjai. Kedd esténként találkoztak Mallarmé lakásán. Mallarmét tekintették mesterüknek a francia szimbolista költők, de külföldiek is. Ő alkotta meg a "tiszta költészetet" (poésie pure), ami annyit tesz – az ő szavaival élve – hogy a versbe beleteszünk egy nagy adag homályt, ami által csak a kiválasztottak számára lesz érthető. Utolsó költeményeinek egyike, a Kockadobás költői végrendeletének is tekinthető. Mallarmé korszakos jelentőségű műve ez a költemény, a líratörténet egyik legtalányosabb alkotása. A költő nemcsak a szöveget alkotó szavakat, hanem a szavak és szóközök ritmusát, a sorok térbeli rajzát és elhelyezését, sőt a betűk nyomdai típusát is hihetetlen műgonddal választotta ki. A költemény sorai tehát nem a megszokott tipográfia szerint helyezkednek el - képversként jelenik meg. - Magyar teljes fordítás: http://kektoll.com/vers/Kockadobas.pdf

Mallarmé - Apollinaire A megsebzett galamb és a szökőkút, Tornyok

Guillaume Apollinaire (Róma 1880 - Párizs 1918), eredeti nevén Wilhelm Apolinaris de Kostrowitzki lengyel származású francia költő, író. Részletes életrajz elérés itt található - http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/a_menu/apolinaire.htm Rövid élete során Apollinaire részt vett valamennyi avantgárd mozgalomban, amely a 20. század eleji francia irodalmi és művészeti körökben kibontakozott. Munkássága új távlatokat nyitott a költészetben. Verseire Arthur Honegger komponált dalokat. 1913-ban rövid időre csatlakozott a Marinetti-féle futurista mozgalomhoz, és ekkortájt kezdte írni képverseit, ezt a különös műfajt már az ókori alexandriai költészet is ismerte. A képvers vagy rajzvers célja, hogy a sorok sajátos elrendezése révén a mű olyan képi ábrázolást adjon, mely közvetlen vagy szimbolikus kapcsolatban áll a vers tartalmával. Az avantgárd felkarolta "a művészetek szintézisét". Ő újra felfedezte, és szűk körben még divatossá is tette a képpé formált szövegek különösségét. Ismert tanulmányában (Az új szellem és a költők 1917) – leszögezi: A tipográfiai eljárások, ha merészen élnek velük, azzal az előnnyel járnak, hogy olyan vizuális líraiságot szülnek, amely napjainkig csaknem ismeretlen volt. Apollinaire ikono-logikus rendezőelv szerinti nyomtatott verseiben a kézzel rajzolt idomokat, vonalakat megközelítő forma mindenekelőtt a tipográfus ügyességén és leleményességén múlott. Kezdetben "poems idéogrammatiques" (lírai ideogramm) elnevezéssel jelölte ezen költeményeit, és csak később tért át a kalligram névre. A KALLIGRAMÁK kötete 1918-ban jelent meg a Mercure de France kiadásában, Picasso Apollinaire-rajzával, a következő alcímmel: "A béke és a háború versei (1913-1916)". A gyűjteményt Apollinaire a harctéren elesett René Dalize-nak ajánlotta. A kötetben akad néhány vers, melyet még a háború előtt írt, és lángoló szerelmi vallomás de jórészük 1914 júliusa után a harctéren született. Többségükben nagy teret kapnak a párbeszédeket, az utcán ellesett szövegeket megfogalmazó versek, még inkább a kalligramák. A költő az antik költészet képverseit idézi fel, új ötletekkel, új leleménnyel gazdagítva a formát; egyébként a szimbolisták is kísérleteztek már ilyen versekkel, de ők inkább csak beszéltek a lehetőségről, nemigen éltek vele. Apollinaire azt tervezte, hogy a színt is segítségül hívja a versek kifejezőképességének emeléséhez, de azután - talán nyomdatechnikai okokból - ettől a szándékától elállt.

képversei (3 tábla)

A MEGSEBZETT GALAMB ÉS A SZÖKŐKÚT - LA COLOMBE POIGNARDÉE ET LE JET D'AEU c. művét 1914 decemberében írta, de csak a Kalligramákban jelent meg; Apollinaire valamennyi képverse közül a legszellemesebb, legtalálóbb (Radnóti Miklós fordítása - dupla keretben mindig nagyítható kép). Ebben a jajongó, sirató dalban a kép (a látható nyelv) nem öncélú játék, hiszen a tipográfiai rajzolat nélkül nem is érthető a vers, pontosabban annak két sora: De itt e jajgató szökőkút mellett/ez a galamb is ríva repked. Ha ugyanis nem látjuk a galambot meg a szökőkutat, akkor rögtön megsemmisülne ez a egybefoglaló költői látomás, amelyet Apollinaire a verssel közölni akart. A Hol vagytok ó jaj ifjú lányok - felkiáltó kérdése a költő tűnt szerelmeire, szép asszonyaira utal. Az első "szakasz" galamb-képe azt sugallja, hogy ezek a név szerint említett leányok olyan elhagyottak, sebzettek a háborús világban, mint a párjukat vesztett, riadtan repkedő magányos galambok. A szökőkút ég felé iramló vízsugarai a fájó emlékek feltörését "láttatják", érzékeltetik, és magukban rejthetik még a sebből kibuggyanó vér képzetét is. Ezek a sorok a háborúba ment barátok nevének felsorolásából állnak, a költő úgy siratja őket, mintha már halottak lennének. ­ A kút bal és jobb oldala egy-egy versszak, de a vízsugarak olvashatók egymás mellett is. A "medence" rajz a költemény borzongató és többértelmű lezárása. A vízsugarak tehetetlenül visszahullnak a szökőkút medencéjének vizébe: a régi kedves barátok is ugyanígy, tehetetlenül hullnak a halálba, pusztulnak el a háborús frontokon, talán emlékük is szertefoszlik a múló időben. Az Eiffel-torony Franciaország - különösen a főváros szimbóluma, amelyben Apollinaire valóban bemutatja a "Vaslady-t" - és az ország nagyságát miközben fityiszt mutat az Európát háborúba sodort németeknek. Több torony verset írt, például TORONY - R. D.: Robert Delaunay címmel ami egy levelezőlap részére készült, mely Delaunay A torony című festményének reprodukciója volt. Egy másik ilyen vers Az óra és a Torony. A KIS AUTÓ képverse kapcsán - André Rouveyre, a festő és grafikus, Apollinaire barátja írja a költővel foglalkozó könyvében, hogy a Comoedia című lap megbízásából 1914 júliusának végén Deauville-ba utaztak. Július 31-én este itt érte őket az általános mozgósítás híre, Rouveyre autóján azonnal visszaindultak Párizsba és augusztus 1-jén megérkeztek a fővárosba. A cikk, amit Apollinaire a deauville-i kirándulásról írt már csak halála után jelent meg a Comoediában. Kassák Lajos A Tett című folyóiratának első száma (1915. november 1) közli az első Apollinaire-verset magyarul, a Saint-Merry muzsikusát, Raith Tivadar fordításában. A kubizmus című tanulmánya a Ma című lapban jelent meg Dénes Zsófia fordításában (1919). A húszas években mind vers-, mind prózafordítások megjelentek, de igazi hatása a harmincas évek végén kezdett kibontakozni, Radnóti Miklós, Rónay György és Vas István kitűnő fordításainak köszönhetően. 1940-ben jelent meg a Radnóti és Vas által szerkesztett Guillaume Apollinaire válogatott versei (Vajda János Társaság, Budapest; Cs. Szabó László tanulmányával, Pablo Picasso rajzaival).

Isidore Isou és Maurice Lemaítre

Franciaországban alakult ki a második világháború után egy formabontó költői irányzat a LETTRIZMUS. Hívei szerint a szövegnek nem a jelentése a fontos, hanem ábrája, betűje. A statikus kétdimenziós művek rendezőelve lehet a jelkészletekkel való zsonglőrködés. A mozgalom célja a vizuális nyelvezet megújítása, betűkkel, kalligráfiával foglalkozó vizuális és fónikus művek létrehozása a hang és az írás összeolvasztásával. A mozgalom érdeme, hogy lehetővé tette a nyelvben rejlő zeneiség és a betűkben rejlő képi, grafikai hatások felerősítését. A lettrista vizuális kompozícióban az írott betű vagy bármilyen jelkészletből kölcsönzött jel helyettesítheti a figuratív ábrákat és a geometrikus alapelemeket. Ebből nő ki a meta- vagy hiper grafika. - Jean-ISIDORE ISOU (Botosani 1925 - Párizs 2007) román származású francia költő, filmkritikus és képzőművész. Eredeti nevén Ioan-Isidor Goldstein zsidó családban Romániában született, pályája elején újságíró volt egy avantgárd művészeti folyóiratnál. 1942-ben találta ki a lettrizmust amelynek akkor még egyedüli híve volt. Nézeteit a magazinban is közölte, közben azt betiltották. 1945-ben Párizsba költözve mozgalmat indított. 1947-ben Bevezetés az új költészetbe és az új zenébe című könyvében mondta, hogy a lettristákat az a költészet érdekli, amely lerombolja a szavakat, kivonja belőlük a betűket, és alapelemként ezeket használja föl az új művekben. A lettrizmus hivatalos indulásának esztendeje is 1947-re esik, ekkor adta közre Isou azt a feltűnést keltő jóslatát, hogy a jövő költészetét Isidore Isou-nek fogják hívni, vagy egyáltalán nem lesz neve. Vers a szomorúság eloszlatására című alkotását részben hangokkal, részben pedig univerzális nyelvvel alkotta meg. A műben hangokat és zörejeket rejtjelező számokat alkalmazott, így például a 11-es csuklást, a 17-es köpködést jelentett. A művet stílusosan köpködés vezette be, majd értelmetlen szavakat alkalmazott (gagada haha - gagada haha - gaha gaha). Isou azt igyekezett bizonyítani, hogy a betűk összehasonlíthatatlanul magasztosabbak a szavaknál, funkciójuk merőben eltér a szavakétól. A betűk művésziek, mert nem üzenetátvitelre, közlésre használjuk őket, mint a szavakat. A szavak szövegileg kötöttek, szolgalelkűek, a hangok viszont sikolyok, melyek tartalmakat hordoznak, de ezek a tartalmak nem köznapiak, banálisak vagy közhelyszerűek, hanem egyediek, exkluzívak, művésziek. - MAURICE LEMAÍTRE (Párizs, 1926-) francia művész, író és költő, a lettrizmus jeles képviselője (1950-ben csatlakozott a mozgalomhoz). Mindenféle művészettel foglalkozik, legyen az drámaírás, festészet, fotózás, mozi, tánc, valamint érdekli a közgazdaságtan, a filozófia és a közelmúltban a pszichopatológia és pszichoterápia is. Megjelent több mint 40 könyve és számos cikke magazinokban (lettrizmusról, avantgárd művészetről, stb.). - Sokan úgy értékelték, hogy míg a klasszikus költészet a mélység felé tör, addig a parttalan lettrista poézis szélesen szétfolyik, mert nincsenek határozott értelmi keretei. Az olvasó egy lettrista versre erősen rejtjelezett üzenetként tekintett, ami riasztólag hatott rá. A mozgalom törzstagjai tudtak a problémáról, ezért különféle áthidaló javaslatokkal kívánták megkönnyíteni a befogadást. Maurice azt ajánlotta, hogy a lettrista műveket nemzetközileg konvencionált fonetikai írással jegyezzék le, továbbá számozást iktatott be, melyekhez nem kötődtek egyezményes fonetikai írásjegyek (be- és kilélegzés, fütty, sóhaj, köhögés, nyelvcsettintés, csók, köpködés, taps stb.). A hangok ritmusát és tartamát zenei jelekkel határozta meg, míg a betűnagysággal a hangerőt kívánta érzékeltetni. Emellett kezdeményezte, hogy a lettrista alkotásokat vértezzék fel megfelelő tájékoztató, magyarázó szövegekkel. Lemaitre is úgy gondolta, hogy mindegyik hangelemhez megfelelő plasztikus transzformáció járul. Virág alakú dadalettria című optofonetikai műve egy betűk által kialakított virágszál, amelyben minden betű külön hangot jelöl. Arra is kísérletet tett, hogy a betűket olyan tárgyakkal jelölje, amelyek alakra hasonlóak voltak. A módszerrel nehezen megfejthető leveleket is írt. Más műveibe rajz szimbólumokat, írás- és térképjeleket vont be vagy külön jeltáblázatot mellékelt hozzájuk: például a nyitott szem ébredést, a telt pohár ivást jelentett. Javaslatot tett a művek bevezetővel való kötelező kiegészítésére. Egyben ő volt a "címek művészetének" kezdeményezője is. Egyik versének címe például 594 szóból állott, maga a vers pedig üres papírfelület, a tulajdonképpeni semmi volt. Az előadót arra utasította, hogy tátsa ki a száját és ne adjon ki hangot.

Francois Dufréne, Rachil Korachi és Blaise Cendrars

FRANCOIS DUFRÉNE (Párizs 1930 - Párizs 1982) francia lettrista művész és költő, az új realizmus egyik jeles képviselője. Plakátművész, úttörő szerepet játszik a tépett plakátok használata terén (lentről). Dufréne a kisajátított, a szél és a csapadék, és a ragasztószer kölcsönhatásának eredményeképp már talált állapotukban is a felismerhetetlenségig egymásba mosódott plakátokat gyakran vetette alá még további kémiai eljárásoknak is. Az eredmény az eredeti, konkrét plakátképekre elmosódottságában, nemritkán már szinte homályosan sem emlékeztető, aktuálisan konkrét, ám líraian absztrakt felület. Hangköltészet területén ismert Ördöngös tánc című műve zenei fogalmakkal lett megtűzdelve, amelyek a vers ütemét voltak hivatottak szabályozni (pl. accelerando, crescendo, diminuendo, relentendo). Rachil Korachi (Ain Beida 1947-) Algír származású francia kortárs művész, aki felhívja a figyelmet az ősi jelekre, szimbólumokra és piktogramokra. Bár sokoldalú művész, festő, szobrász - mégis a konkrét vizuális költészet számára is különlegességnek számítanak ősi módszerrel alkotott kalligramái (angol nyelvű részletes ismertetés a képen). Blaise CENDRARS (Sauser-Hall 1887-Párizs, 1961) svájci születésű francia költő. Kamaszként megszökött otthonról és bekóborolta az egész világot. Jelentős életművet hagyott hátra. Első verseit Remy de Gourmond: A misztikus latin című munkája és Arthur Schopenhauer műveinek a hatására írta meg. Guillaume Apollinaire vetélytársának tekintette a francia avantgárd művésztársadalom. Néhány nagy formátumú költeménye, mint a Húsvét New Yorkban (1912), A transzszibériai expressz, és A franciaországi kis Johanna prózája (1913) vetekszik Apollinaire nagy költeményeivel. Költészete az avantgárd irányzatok keresztmetszete: megtalálhatóak benne mind a dadaizmus vagy az expresszionizmus, mind pedig a szürrealizmus stílusjegyei. 1912-ben Szittya Emillel együtt megalapítja a Les Hommes Nouveaux című folyóiratot Párizsban. Szittya Emil révén Cendrars közeli baráti kapcsolatot tartott fönn Párizsban Kassák Lajossal. Cendrars összes költeményét Kassák fordította le magyarra. Sajátos stílusa, mely versben a próza magától értetődő dísztelenségével, prózában valami bizarr költőiséggel játszik kontrasztot, a korunkban oly mindennapossá vált világrészek közötti közlekedés sietős egyszerűségével párosítja az utazásnak, az ismeretlen megismerésének örök ünnepélyességét és pátoszát. Egy személyben a Transzszibériai Expressz Homérosza (ahogy Dos Passos nevezte őt) és Brazília ismeretlen földjeinek riportere, az afrikai néger folklór gyűjtője és Hollywood sajátos mondén településének etnográfusa, a Párizs kültelki egyszerű emberek és a csikágói gengsztervilág pittoreszk krónikása (harmonika kötet).

Ilse & Pierre Garnier és Henri Chopin

Pierre GARNIER (1928-) francia költő, író, műfordító és kritikus, sokat tett a francia nyelv picard dialektusának újjászületése érdekében. 1950-ben találkozott egy német diákkal, Ilse Göttel a Sorbonne-on, ami kihatott egész életére. Összeházasodtak és azóta is együtt alkotnak. 1958-ban ismerkedett meg Henri Chopin kísérlet hangköltészetével és attól kezdve a mozgalom mellé állt. Pierre és felesége Ilse Garnier (1927-) nevéhez fűződik a spacializmus, vagyis "térbeli költészet" - ami az írásjegyek és írásjelek háromdimenziós elrendezésére vonatkozik - vagyis papíron vagy más környezetben való térbeli elrendezésére irányuló törekvésekre. A spacializmus párizsi képviselői jelentős publikációkat hoztak nyilvánosságra. A mozgalom költészetének népszerűsítésében nagy szerepe volt a Les Lettres folyóiratnak, melyet a házaspár (Pierre és Ilse) szerkesztett. A Gallimard 1968-ban adta ki Pierre Garnier Spatialisme et poésie concréte című könyvét, amely tartalmazta a mozgalom történetét, elméletét, költészeti dokumentumait és megvalósulásait. Pierre Garnier az irodalom és a költészet társadalmi-kommunikatív jellegét domborítja ki az alkotói munkában. Játékos elemekkel áthatott módszereit orvosi receptekkel hasonlítja össze, amelyek utasításokat és javaslatokat tartalmaznak arra nézve, hogy az "olvasó" milyen új jelentéseket lásson bele az általa leírt szavakba: "... a szavakhoz általában hagyományosan viszonyulunk, de ha egyszer kiszélesítjük vagy meghosszabbítjuk őket, elemeik felélénkülnek, újraszerveződnek. Például, ha soleil helyett sauleille-t írok, az olvasó meghökken. Azért hatok rá, hogy kikérdezze a nyelvet, általa pedig a világot." A szemantikai költészet alapjait lefektető Garnier megállapítja, hogy a hagyományos költészet a konkrét líra megjelenéséig túlnyomórészt allegorikus nyelvre helyezte alapjait és elsősorban asszociatív gondolatokat közölt. Az ő szemantikai versmodellje jórészt jelentésbeliségre épül, egy fajta szórakoztatási szándékot tükröz. - Henri CHOPIN (1922-2008) francia avantgárd művész és zenész. A többször Angliában is élő költő, festő, grafikus és tervező, tipográfus, független kiadó, filmrendező, műsorszolgáltató, a művészetek támogatója a barométer az 1950-es és 1970-es évek között az európai médiában bekövetkezett változásokban. A hangköltészet létrejöttének úttörője - az 1950-es évek végén a "konkrét zenészek" első tapasztalataira támaszkodott, amikor megpróbálta "kiengedni a költészetet a könyvek lapjairól". A technikai fejlődés akkoriban tette lehetővé a költők számára, hogy közvetlenül a hangjukkal fejezzék ki magukat, különféle berendezésekkel rögzítve és átalakítva azt. Az egyik első hangköltészeti művében, az 1957-es Éjszakai halászatban (Peche de nuit) egy mikrofonnal (amit néha az ajkához illeszt) és egy magnóval (felvételek egymásra montírozása) a tenger és egy halászhajó zaját utánozza. A hangköltészet gyorsan rengeteg irányzatra és mozgalomra bomlott, és többféle elnevezéssel illetik: akusztikus művészet, ultra-lettrizmus, elektronikus költészet, text-sound composition, fonetikus költészet, action poetry vagy poésie action. A hangköltészet mint művészeti irányzat nem engedelmeskedik az esztétikai szabályoknak, és nem írható le lineáris fejlődési vonallal sem, alkotói nem az írott szöveg terjesztésével, hanem az emberi hanggal kívánnak hatást elérni. Henri Chopin jelentősége az 1979-ben megjelent Poésie Sonore Internationale c. könyvében csúcsosodott ki, amiben nagy alapossággal igyekszik fényt deríteni a hangköltészet kezdeteire - elemezve és bemutatva mind a különböző fónikus, ill. hangköltészeti irányzatokat, mind pedig legjelesebb képviselőit. 1958 és 1974 között számos írása jelent meg audo-vizuális magazinokban. Ezen kívül több grafikai munkát és írógép verset (typewriter poems) is alkotott, amelyek művészeti gyűjteményekben illetve kiállításokon jelentek meg.

Philippe Bootz (rövid angol életrajzzal)

Kibernetikus költészet a komputer felhasználásával készülő versek gyűjtőneve. A megoldások a leggyakrabban szeriális vagy permutációs jellegűek. Videón vagy számítógépen dinamikus képverseket alkotó francia költők Philippe Bootz és Benoit Carré. Philippe BOOTZ (1957-) fizikus (1985), majd a Párizsi Egyetem informatika és kommunikáció szakán professzori végzettséget ért el (2001) és számítógépes irodalommal foglalkozik a 80-as évek végétől. Számítógépen készült "hangzós" folyóirat (ALIRE) egyik alapító szerkesztője Papp Tibor (1988 végén közösen tervezték az indítását, majd hozzájuk csatlakozik Frédéric de Velay, Jean-Marie Dutey, Claude Maillard). 1989 januárjában a párizsi Pompidou Központban rendezett irodalmi esten mutatták be a folyóirat első számát (saját számítógépen készített verseiket), utána élénk vita bontakozott ki az elektronikus irodalomról. Azóta az ALIRE rendszeresen megjelenik, évente kétszer. Irodalmi folyóirat, nem pedig multimédiás gyűjtemény; szerzőit a "nemzetközi listán" jegyzik, mint a dinamikus vizuális versek, a számítógéppel generált hangversek illetve vizuális szövegek jelentős alkotóit. Bootz (nagyon érdekes) számítógépes alkotásai elérése - http://www.bootz.fr/brosse/brosse.html