Vizuális és konkrét költészet Amerikában

A szimbolizmus - új területekre irányította a figyelmet - a képek és szavak kölcsönhatására. A 19-20. századfordulón nagy divatja lett a keleti művészeteknek és a szimbolisták, illetve az imagisták (például Ezra Pound) felfedezték a japán és kínai költészet erős képszerűségét, illetve a kalligráfiában rejlő androgínitást (kétneműséget) vizuális és verbális kifejezés között.

Ezra Pound + metróállomáson

Ezra Pound (Hailey, 1885 - Velence, 1972) amerikai költő, műfordító, kritikus, szerkesztő. Idaho államban született, Pennsylvaniában nevelkedett. A Hamilton College-ban és a Pennsylvania Egyetemen tanult. Egyetemi évei során ismerkedett meg William Carlos Williams-szel és Hilda Doolittle-lel. A Wabash College-ban kezdett tanítani, ám négy hónap után (erkölcstelen viselkedés vádjával) elbocsátották. 1908-ban Velencébe ment - itt jelent meg még ebben az évben A Lume Spento (Kialvó fénynél) című verseskötete. A tízes években Londonba költözött, ahol R. Aldingtonnal, Hilda Doolittle-lel és Amy Lowell-lel létrehozták az imagista költőcsoportot. 1914-ben egy nézeteltérés miatt kivált a mozgalomból, és vorticizmus néven új irányzatot alapított. 1920-tól 1924-ig Párizsban élt. 1925-ben Olaszországba utazott, 1928-tól Rapallóban telepedett le, itt élt 1944-ig. Gazdaságfilozófiája - amit a Cantók-ban is kifejtett - Mussolini fasiszta rendszerének hívévé tette. A háború kitörésekor a római rádióban Amerika-ellenes beszédeket tartott. 1944-ben letartóztatták, majd egy évre rá az Egyesült Államokba szállították, ám nem állították bíróság elé, mert elmebetegnek nyilvánították. 1949-ben Bolingen-díjat kapott. Neves kortársai közbenjárásával 1958-ban kiengedték. Ezután Olaszországba ment, utolsó éveit Velencében töltötte. IMAGIZMUS - az angol image (kép) jelentésű szóból származik; szürrealizmushoz kapcsolható stílusirányzat. Elsősorban az angol nyelvterületen hat, de a francia irodalomban is ismerik. 1912-1918 között virágzik. Első kiáltványuk 1913-ban jelenik meg. Az expresszionizmus és szürrealizmus közötti irányzat hívei a romantika és szimbolizmus epigonjait akarják kiszorítani az irodalmi életből és a közhellyé vált szecessziót utasítják el. "Az image nem idea. Sugárzó csomópont, raj, vagy fürt; valami, amit szükségképpen ÖRVÉNYnek (VORTEX) kell neveznem, amelyből, amelyen keresztül és amelybe ideák folyamatosan áramlanak. Igen, illendő módon csak örvénynek lehet keresztelni. A vorticizmus elnevezés is ebből a szükségszerűségből jön. Nomina sunt consequentia rerum (A nevek a dolgok következményei) – Aquinas ezen mondata sohasem volt igazabb, mint a vorticista mozgalom esetében." - Ezra Pound szerint - a vorticizmus a költészetben "imagizmus" néven jelentkezett. Olyan költészet, melyben mintha épp a festészet és a szobrászat lépne elő beszédként - értelmi és érzelmi komplexet jelenít meg egyazon pillanatban.

e. e. cummings fotó és egy festménye + THE POETRY OF THE EYE (angol)

Az élvonalbeli amerikai és európai költészetben meghonosodott egyszavas verseket, ritmusjelölésekből, egyezményes jelekből, szótörmelékekből kialakított miniatúrákat sokan művészietleneknek, versszerűtleneknek nevezik. Nagyon sokszor hagyományos és ismerős tónusok, lírai tónusok bontakoznak ki, a modern miniatúrák szövegéből, szövegcsíráiból. Ott van például E. E. Cummingsnak, a legmerészebb amerikai újítók egyikének a költészete. Egyáltalán nem idegen tőle a dalszerű, az idilli, a szentimentális, az elégikus íz. Edward Estlin CUMMINGS (Cambridge, 1894 - New Hampshire, 1962) amerikai költő, liberális, jómódú szülők gyermekeként született. A Harvard Egyetem görög szakán végzett, ahol merész beszédet tartott a modernista művészeti kezdeményezésekről, meghirdetve saját munkái irányát. 1917-ben Franciaországban (hamis vádak alapján) három hónapra francia fogolytáborba zárták. 1924-ben telepedett le New Yorkban, híres költő lett, miközben rengeteget rajzolt, festett, prózát is írt, és több verselméleti műve is ismeretes. Cummings verseiben eredeti módon - kaotikusan és mégis közvetlenül - mesélt érzéki tapasztalatairól. A nyelvi játékok és a lírai forma szándékosan leegyszerűsítő világképpel egyesülnek (az egyén és spontaneitás szembeállítása a racionális gondolkodással), és vidám hangnemet vesznek fel, mely munkája ismertetőjegyévé vált. A végletekig fokozta formai kísérleteit és harcát a tudományos gondolkodásmód ellen. Műveit kisbetűs, rövidített nevével jelezte. Individualista - szinte anarchista - módon felforgatta verseiben az írásmódot, furcsa tipográfiai trükkjeivel, önkényes rímeivel, ritmussal, nyelvvel, nyelvtannal téve érdekessé az írás külső megjelenését. Cummings kritikai megítélése soha nem volt összhangban népszerűségével. Az 1930-as évek baloldali kritikusai munkáját szentimentálisnak és politikainak naivnak bélyegezték. Támogatói azonban nemcsak szóbeli és képi találékonyságát, hanem misztikus és anarchisztikus hitét is értékelték.

cummings vers válogatások (83-99 lap/17 oldalon)

Az ember mindig szeretett eljátszadozni, elbíbelődni a különböző kommunikációs elemekkel, a hangokkal, a hangsúlyokkal, a hanglejtés ívével, a betűkkel, a szótagokkal, a szavakkal, vagy az írás rajzolatával. Ez a tevékenység a költészet kibontakozásába és történetébe termékenyen belejátszott. A költőket is mindig izgatták a versszövet alapelemei, a versépítés szokásai, szabályai. A hagyományos típusú költemények többségéből a költői én, a lírai én, a versalany vagy valamilyen jelöletlen személy szavai, mondatai szólnak az olvasóhoz vagy valakihez, valamihez. A törmelékköltészet a kapcsolatteremtésnek ezt a változatát szinte egészen mellőzi. A költők tömbbé komponálnak, tömbszerűen összesűrítenek néhány jelentéscsírát és egyszerűen csak odaállítják ezeket az olvasó elé. Tulajdonképpen költeményplasztikák ezek az írások, pódiumon előadhatatlan műdarabok. A költemény külsőnek, a felületnek a míves megmunkálása (a kalligram, a betűgrafika, a tipográfiai játék sűrű alkalmazása) mintha szintén ezt a műtárgyszerű, műdarabszerű jelleget erősítené némiképp. A költemény hasonlítson kicsit a cizellált, miniatűr művészeti remekekre. A hagyományos költeménymodell legkisebb egysége a szó, a miniatúráké viszont számos alkalommal inkább az egyezményes jel. Felbontott szavak, zegzugos sorok - ezek jellemzőek e. e. cummings versplasztikáira, ahogy a tucatnyi (külön lapokon megtekinthető) példákból látható.

Haroldo (magyar) és Augusto (angol) de Campos fotó és élete

1950 után számos olyan tudományág vagy résztudomány indult rohamos fejlődésnek, amely később a konkrét költészet elméleti hátterének erősítéséül szolgált. Mindenekelőtt a statisztikai esztétika, az információ elmélet és a művészet kommunikáció területén végzett kutatások, valamint a jelstruktúra és az üzenet mibenlétére vonatkozó vizsgálatok váltak a költészeti-nyelvi újítások támaszává. A makro rendszerek (mondatok) és mikro rendszerek (betűk és hangok) statisztikai tanulmányozása, a generatív grammatika és a szemiotika legfrissebb eredményei új kihívásokat és lehetőségeket vetettek fel a szövegkísérletek számára. Az ötvenes években megindult mozgolódás nyomán a nemzetközi porondon néhány markáns központi mag – költészeti műhely – jött létre, elsősorban Dél-Amerikában és Európában. Az avantgárd viszonylag késői megjelenése Brazíliában kiváltotta az újat kívánó írók, költők és művészek kísérletező kedvét. A brazil konkrét költészet a Sao Paulo-ban 1952-ben megszerveződő Noigandres költőcsoport (Haroldo és Augusto de Campos, Décio Pignatari) kezdeményezésére indult meg, onnan fejtette ki döntő hatását, igaz, nemzetközi együttműködés keretei közt. - HAROLDO de CAMPOS (1929–2003) was a Brazilian poet, critic, professor and translator. He is widely regarded as one of the most important figures in Brazilian Literature since 1950. He did his secondary education at the Colégio Sao Bento, where he learned his first foreign languages (Latin, English, Spanish, French). He and his brother Augusto de Campos, together with Décio Pignatari, formed the poetic group Noigandres that published the experimental journal of the same name, which would launch the Brazilian movement of poesia concreta (concrete poetry). Haroldo received his doctorate from the Faculty of Philosophy, Letters and Human Sciences of USP (Universidade de Sao Paulo), under the guidance of Antonio Candido. Haroldo was professor at the Catholic University, PUC-SP, and visiting professor at Yale and the University of Texas at Austin. His biography was included in the Encyclopadia Britannica in 1997 and he was awarded the Premio Octavio Paz de Poesia y Ensayo, Mexico, in 1999. In addition to his vast repertory of original poetry and literary essays, Haroldo translated some of the most important literature of the Western tradition into Portuguese, such as Homer's Iliad, prose by James Joyce and poetry by Mallarmé. When he died he left unfinished a translation of Dante's Comedia, a manuscript that Umberto Eco had a chance to read, which compelled him to say that "Haroldo de Campos is the best Dante translator in the world". Translation, according to Haroldo de Campos, is much more than moving text from one language to another. Elements of the structure of the poem, like rhythm and sound combinations (rhyme, echoes, assonance, etc.) are often more important than semantics per se. His translations include poetry, Chinese, Japanese, Greek and Hebrew texts. He translated, major names of world literature, such as Goethe (German), Ezra Pound, James Joyce (English), Mayakovsky (Russian), Mallarmé (French), Dante (Italian) and Octavio Paz (Spanish). - AUGUSTO de CAMPOS (Sao Paulo, 1931) brazil költő, műfordító, esszéista, zene-, és irodalomkritikus, a konkrét költészeti mozgalom alapítója testvérével együtt Brazíliában. 1952-ben testvérével (Haroldo de Campos) és közös barátjukkal (Decio Pignatari) elindították az irodalmi folyóiratot (Noigandres) és költőcsoportot. A magazin POETAMENOS c. 1953-ban írt versét (1955) és számos más színes versét is leközölt. Verseiben a szavak struktúrája átrendeződik, néha akár hat különböző színt is használ. 1956-ban vesz részt először Országos Konkrét Művészeti Kiállításon (Arts and Poetry - Sao Paulo) a Modern Művészeti Múzeumban. Több kiállításon, nemzetközi antológiákban és konkrét költészeti kiadványokban is megjelentek alkotásai. 1980 óta fokozatosan kísérletezik kinetikus vagy dinamikus művekkel (fényköltemény - neon és lézer hologram, számítógépes képversek stb.), beleértve hangot és zenét. Néhány ilyen típusú verse látható/hallható is (http://www.ubu.com/historical/decampos_a/index.html).

Haroldo és Augusto de Campos képversek - Décio Pignatari (angol) élete és alkotása

Décio PIGNATARI (1927-2012) a brazil költő és műfordító, a neoavantgárd költészet kibernetikus és – főként – szemiotikai elemekre és formákra építő, a költészeti mélyrétegeket és szinteket tagadó költői iránynak kitűnő, világhírű képviselője, aki a konkrét költészet legtöbb válfajával kísérletezik. Különösen érdekesek tipográfiai és logókból építkező variációi, a nyelv logikus kötődéseit jelzéssel helyettesítő alkotásai. Noigandres néven a csoport egy irodalmi magazint is megjelentett (1952-1962) tíz éven keresztül. Augusto és Haroldo de Campos, valamint Décio Pignatari többek között azt hangoztatja, hogy "befejeződött a verssor (mint formális ritmikai egység) történelmi ciklusa". A konkrét költészet a folyamatos relativitás mágneses mezejében helyezkedik el, és úgy szabályozható, mint egy "feed-back mechanizmus". "Konkrét költészet: teljes felelősség a nyelvvel szemben, abszolút realizmus. (...) A szó általános művészete", hangoztatták az 1959-es Plan pilote pour la poésie concréte brazil szerzői. Sao Paulóban és Rio de Janeiróban 1956-ban államilag támogatott kiállításokon mutatták be a konkrét költészetet, 1959-ben pedig a Stuttgarti Főtechnikum Konkrét költészet című tárlatán a brazil szerzők mellett már kortárs svájci, osztrák és német költők is bemutatkoztak. George MACIUNAS (Kaunas, Litvánia 1931 – Boston, 1978), amerikai művész és kritikus, a fluxus elnevezés kiötlője és a fluxus organizátora, "pápája" volt. Építészeti, művészeti és zenei tanulmányai után, az 1950-es évek legvégén határozta el, hogy az új művészeti áramlatok, a hasonló gondolkodású művészek összefogásának szenteli magát. Ebből alakult ki New York-i művészeti köre. Alkalmazott grafikával tartotta el magát. Egész keresetét a mozgalom fenntartására költötte. Nagy energiákat mozgatott meg a fluxus szervezésének és terjesztésének érdekében: támogatókat szerzett munkájához, hirdette tevékenységét, árulta ötleteit és tárgyait. Szorgalmas levélíró volt, akinek a közleményei, listái, manifesztumai és diagramjai a Fluxus alakulásába felbecsülhetetlen értékű betekintést kínálnak. Egy La Monte Youngnak írott 1962-es levele például nemcsak levetített néhány wiesbadeni eseményt (Young kottáját úgy írta le, mint "vonalművet", amit Nam June Paik megszokott improvizatív módján adott elő), hanem betekintést ad az est hangulatába is. A fluxus lényegét ő is úgy határozta meg, hogy lényege az áramlás, a meghatározatlanság, a lezáratlanság. Ami fontos az ő teoretikus tevékenységében az, hogy rengeteg diagramot készített. Ezek szövevényes hálók (nem következetesek). Kiállítási tárgyai általában hétköznapi dolgok, elhelyezve ilyen-olyan módon. Például - Fluxus betörő készlet: átlátszó tetejű műanyagdoboz, benne 9 kulcs található - kettő ezekből törött; Fluxus posta: bélyegsorozat, melyben a növekvő értékeket egyre dúsabb szőrzetű (és korosabb) férfiak portréi díszítik. 1961 őszén elhagyta az Amerikai Egyesült Államokat és Európába utazott. Első néhány hónapjában Maciunas sok olyan művész munkájával találkozhatott, akik az amerikaiakhoz hasonló ötleteket és kifejezési formákat próbálgattak. A Nyugat-Németországban élő zenész-performeren, (később videóművész) Nam June Paik-on keresztül Maciunas számos jelentős európai zenésszel és képzőművésszel ismerkedett meg, olyanokkal, mint Karlheinz Stockhausen, Mary Bauermeister, Karl Erik Welin, Wolf Vostell, Jean-Pierre Wilhelm, valamint az amerikai Emmett Williams és Benjamin Patterson. 1962 júniusában Maciunas két fontos nyugat-németországi proto - Fluxus-performanszban vett részt. A Kleines Sommerfést: Aprés John Cage (Kis nyári fesztivál: John Cage után) egyestés esemény volt. Ezután Maciunas a Nam June Paik által szervezett, a düsseldorfi Kammerspielében tartott Neo-Dada in der Musik-koncerten vett részt. Dick Higgins költő, zenész, a fluxus fontos képviselője, a karakterisztikus (modern) kritikusok között tartja számon Maciunast. Ezen belül is a szemléltető, példálózó, hitelesítő kritikusok között. Ezen azt érti (talán), hogy egy olyan művészet kritikus értelmezője, amely egy idea illusztrációja, példája vagy megtestesítése. Dick HIGGINS (1938-1998) "Azt tapasztalom, hogy sohasem érzem magam egészen teljesnek, ha nem gyakorlom valamennyi művészetet – a vizuálist, a zeneit és az irodalmit. Úgy sejtem , ezért is dolgoztam ki az INTERMÉDIA fogalmát, amely így fedni tudja valamennyi munkámat, amelyek tudatosan ezek közé esnek" – mondja Dick Higgins, aki Cambridge mellett született Angliában, 1938-ban iskolái java részét azonban már az Egyesült Államokban végezte. A Columbia Egyetemen diplomázott, mellesleg egy nyomdaiskolát is elvégzett. Tanulmányai utolsó éveiben már feltűnően aktív művész: John Cage-nél és Henry Cowellnél tanul zenét, 1958-tól egyik kezdeményezője a happening műfajának, 1961-ben pedig – Georges Maciunas és mások mellett – egyik elindítója az azóta művelődéstörténeti jelentőségűvé terebélyesedett Fluxus-mozgalomnak. Ez az új művészi hullám és gondolkodás-, illetve magatartásmód a szokványoktól eltérően nem az elszigetelt, az emberek mindennapi életéből kimetszett "műalkotást" tekinti céljának, hanem az alkotás folytonosságát, annak a mindennapi életet áthálózó jellegét emeli ki, s ülteti át saját gyakorlatába. Azt vallja, hogy az élet majd' minden megnyilatkozását művészetté emelheti a megfelelően következetes művészi magatartás is. Nem véletlen, hogy személyes művészi gyakorlata elvezeti Higginst az intermédia fogalmának és koncepciójának kidolgozásához. Saját tapasztalatának tükrében fogalmazza meg a 20. század avantgárd művészi irányainak azt a jellegzetes közös sajátságát, hogy – az általuk kezdeményezett gyakorlat jegyében – a mű már nem a hagyományos műfaji terepeken és nyelveken jön létre, hanem – legyen szó képzőművészeti, zenei vagy irodalmi indíttatású alkotófolyamatokról – azok köztes (INTER) terében. 1963-tól 1973-ig vezeti a maga alapította Something Else Presst, a hatvanas évek második felében e mellett működteti a Something Else Galleryt is, amely az első konkrét költészeti kiállításnak ad helyet az USA-ban, 1966-ban. 1972-től 1985-ig Unpublished Editions néven viszi tovább kiadóját. 1980 óta Barrytownban él. A nyolcvanas években főleg a festészetre összpontosít: "nyíl-", majd "térkép-festményeket" készít (arrow-paintings, map-paintings), 1990-ben áttér a "kék kozmológiák" (blue cosmologies), 1991-ben a "természeti történetek" (natural histories) sorozatok készítésére. Kiállításainak Berlintől, Kölntől, Genftől és Reykjavíktól kezdve Montrealon, Buenos Airesen, Sao Paolón és San Franciscón át Rómáig, Nápolyig, Krakkóig, Amszterdamig és természetesen New Yorkig minden galéria szívesen ad helyet. 1990-ben természetesen ő is részt vesz a Velencei Biennále emlékezetes Ubi Fluxus, Ivi Motus (Ahol a Fluxus, ott a mozgás) című kiállításán. Magyarországon is járt.

Emmett Williams konkrét képversei kezdetben és Fluxushoz közelítve

Emmett Williams (Greenville, 1925 - Berlin, 2007) amerikai költő, képzőművész és a Fluxus-csoporthoz közelálló művész. Dél-Karolinában Virginia államban született és nőtt fel, de 1949-1966 között Európában élt. Költészetet és antropológiát tanult (John Crowe Ransom the Kenyon College), dolgozott a Párizsi Egyetemen és Svájcban is mint Paul Radin etnológus asszisztense. Emmett Wil1iams az első "igazi" USA-beli konkrét költő. (A konkrét költészetnél a költemény elsődleges esztétikai hordozója nem a szavak mögötti jelentés, hanem az írott vagy beszélt nyelv-nyersanyag a maga közvetlenségében.) Szerencsés körülménynek tudható be, hogy 1949-től az NSZK-ban élt, ahol a konkrét költészet úttörőivel került össze (román Daniel Spoerri, német-francia Klaus Bremer, német Diter Rot és Gerhard Rühm). Williams még amerikai tartózkodása idején, pályája kezdetén értelmetlenséget látott a hagyományos vonal-írásban, ám európai tartózkodása idején a fent említett konkrét költőkkel alapították meg a nemzetközileg is jelentós darmstadti kört, amely 1957 és 1959 között működött - és Rot és Williaans könyvei mellett kiadta a konkrét költészet első nemzetközi antológiáját (1958) is. Williams volt a szerkesztője a New York-i Something Else Press kiadó által gondozott An Anthology of Concrete Poetry (1967) című nemzetközi gyűjteménynek is, amely mindeddig a legjobb ilyenfajta kiadvány. Az 1960-as években, Williams a Fluxus európai koordinátora, valamint alapító tagja a Franciaországban, Párizsban létrejövő csoportnak (Domaine poétique). Václav Havel barátja is volt, akinek néhány munkáját lefordított angolra. 1994-ben a Geothe Intézetben volt kiállítása Lakner Lászlóval együtt. Emmett Williams, a vizuális költészet klasszikusa, grafikáival közvetve a szótár fogalmát formálja meg. Három színnel – pirossal, sárgával és zölddel nyomott – munkái sematikus kis figurák - ritmikus, geometrikus rendszereinek variációi, permutációi. A mértani formákra szerkesztett, hol bővülő, hol szűkülő struktúrákban megjelenő alakok mintha a szavak jelentésmódosulásait illusztrálnák, vizualizálnák. Valami különös, naiv vidámság sugárzik az élénk színekből és az emberrajzokból, és a variált ismétlődések ritmusa a körök, négyzetek, átlók szabályos keretein belül néha szellemesen komplikálódik. 1996-ban életmű kitüntetést kapott (Hannah-Hoch-Preis).

Mary Ellen Solt élete (angol) és "virágai"

Williamshez hasonlóan, a többi USA-beli költő is európai kapcsolatok révén került közel a konkrét költészet vívmányaihoz. Így Mary Ellen SOLT (1920-2007) amerikai költő is, aki Iowa és Indiana egyetemein tanult, később pedig összehasonlító irodalomtudományt oktatott az Indiana Egyetemen. Grafikai munkái is nevezetesek. Vizuális költészet területén, a legtöbb természeti képeket olykor színes versgrafikaként ábrázolta. A versirodalomban eléggé ritkának és meglepőnek számít a versszöveg megszínezése. Ez a költeménydúsító, hangulattelítő, a kifejezést pontosabbá alakító, ám ugyanakkor nagyon szokatlan eljárás valójában nem sodorja messzire az idézendő miniatúrákat a vers megszokott és evidens mű nemeitől. A megszínezett versszöveg ugyanis nagyon is ismerős módon, a még idézendő versobjektum síkmetszetének, rajzsémájának megfelelően vetül rá a papírra. Ezzel a képalakító technikával a költeménygrafikák tulajdonképpen a leghagyományosabb típusú képvershez, a klasszikus kalligrammhoz kerülnek közel. Mary Ellen Solt szerkesztette az Indiana University Press által kiadott Concrete Poetry: A World View című kiadványt.

Scott Helmes és alkotásai (vizuális haiku - grafika - bélyeglap)

SCOTT HELMES, St. Paul, Minnesota államban élő amerikai vizuális költő, művész, építész és fényképész. Élete első 40 évében a sikeres építész, a kísérleti költészetet csak hobbinak tekintette és párhuzamosan művelte. Ez a kreatív, akkor még másodlagos alkotói tevékenység a vizuális/konkrét költészet különböző ágazataira kiterjedt, így a küldemény művészetre (mail art, képeslap, bélyeg és bélyegző), kötött és kötetlen könyvművészetre és sokszorosító grafikára. Alkotásai bejárták szinte az egész világot, olyan helyekre is eljutottak, mint Kuba, Törökország, Oroszország, India, Dél-Amerika, Kanada és a Távol-Kelet. Saját munkáin kívül részt vett más kortárs művész/költő -, többek között országos kísérleti hangköltészettel kapcsolatos előadásán és számos művészet/írószervezet testületi tagja. 1972-1997 közötti írásait az Ohioi egyetemi könyvtár gyűjteményében találhatóak (Avant Writing Collection - The Ohio State University Libraries). 2010 decemberében befejezte építészeti karrierjét, hogy aktívan a kísérleti művészetnek szentelhesse életét. Ennek érdekében létrehozott Minnepolisban egy művészeti stúdiót (Arts District of NE Minneapolis) is. Kísérlete, a vizuális/konkrét költészet áttétele "haiku" formára - annyira jól sikerült, hogy 2013-ban megjelent e témában saját kötete Ezer Haikus (One Thousand Gaiku) címen.

Richard Kostelanetz folyóirat borító, alkotások és Joel Lipman alkotások

Richard KOSTELANETZ (New York, 1940-) amerikai író, művész és kritikus, számos antológia szerkesztője. Érdeklődése az irodalom, a zene, a képző- és a előadóművészetek területén az új művészetre és az "újító" művészekre - John Cage, Moholy-Nagy László, Charles Ives, Gertrude Stein, Merce Cunningham, Robert Wilson - terjedt ki. 1968-ban jelent meg The Theatre of Mixed Means, An Introduction to Happenings. Kinetic Environments, and Other Mixed-Means Performances című könyve. A "poliművész" kifejezést elsősorban Moholy-Nagy Lászlóval kapcsolatban használta több tanulmányában. Alkotóként vizuális költészettel, videóval, filmmel, fotográfiával, zenével, hologrammal foglalkozott, az Egyesült Államokban a versírás mellett videoprogramokat és vokális etűdöket is készít. 1970-es folyóiratát Assembling-nek nevezte el (assembling = hasonló eljárás, de művészeti publikációk formájában). A szerzőket arra kérte, hogy egy vagy két oldalnyi közleményeiket ezres példányszámban készítsék el, sőt, később az a szokás is kialakult, hogy ha lehetséges, legyen a beküldött oldalakon némi nyoma a kézi munkának is (pecsételés, collage-felragasztás, utólagos színezés, számozás, aláírás, stb.). Igaz, a belőlük összeállt kötetek szívderítő tarkaságát és vonzó ízeket sejtető saláta-jellegét már egyedül az a körülmény is jól biztosíthatta, hogy a beérkező munkák mind más, és más papíron és technikával (de mindig letter formátumban, vagyis közel A/4-es méretben) készültek. Kostelanetz Assemblingje lett aztán a művészeti publikálás csúcsa, előképe lett mindazoknak a későbbi kiadványoknak, amikben a művészektől/szerzőktől beérkező eredeti lapokat fűzték össze kötetté (Assembling Press, Brooklyn/New York, 1970-1986). Összesen 12 szám jelent meg számonként 1000 példányban, kb. 100-200 lapos kiadványként. - JOEL LIPMAN Vizuális költő és művész, valamint 1999 óta professzor a toledói egyetem művészeti és angol nyelv és irodalom tanszéken. A kísérletező, kreatív költészet közül a küldeményművészet (mail art) területén alkotott, évekig bélyeg technikával készített nyomatokat, ahol szinte rétegeződés jön létre az alapszöveg és a Lipman által írt felsőszöveg között, ami egyfajta mozgást is jelent. Lipman összekötötte a bélyegművészetet a vizuális költészettel. - Joel Lipman is a native of Kenosha and graduate of UW-Madison. He is professor of Art and English at the University of Toledo. Among his beautifully obscure books of poetry are Provocateur [Bloody Twin Press, 1988], Machete Chemistry/Panades Physics, with Yasser Musa [Cubola New Art Foundation, 1994], The Real Ideal [Luna Bisante Prods, 1996], and Subversao Deliberada [International Writers & Artists Association, 2000]. Represented in the anthology Writing To Be Seen [Core, Light & Dust, 2001], his visual poems were exhibited in 2002 and 2003 at the New York Center for the Book and the Minnesota Center for Book Arts. Long active as a mail artist and a five-time recipient of Ohio Arts Council Individual Artist Fellowships in Poetry, an on-line portfolio of his work can be found at Light and Dust Poets. Letters, signs, marks, glyphs & words are the practical, physical materials of visual poems. Visual poetry's technologies range across methods & strategies from today's digital applications to those reaching back for their origins to Paleolithic gouging, scratching & pre-alphabetic gestures.

Gregory Corso élete (angol) és alkotásai

Gregory CORSO (New York 1930 - Minneapolis 2001) az amerikai beatköltők egyik legjelentősebb alakja, műveiben anarchizmus és háborúellenesség kap hangot. Olasz bevándorlóktól született New Yorkban, a Greenwich Village kellős közepén. Hányatott gyermekkor (menhely, intézet, börtön) után 1950-ben találkozott Allen Ginsberggel és társaságával egy helyi kocsmában. Corso ezután iratkozott be az egyetemre és kezdett publikálni. Természetes tehetségének, őszinteségének köszönhetően hamar az érdeklődés középpontjába került. A City Light Kiadó jelentette meg első kötetét Vestal Lady on Brattle címmel, 1955-ben. Költészete egyszerű, sallangmentes, fesztelen, humoros és szerény. Verseiben van valami anarchikus, de gyengédebb, alázatosabb és kevésbé kihívó, mint Ginsberg. Corso mindenki megdöbbenésére Shelleyt tartotta kedvenc költőjének. Második kötetét, a Gasoline-t már a beatnemzedék kiváló költő-kiadója, Lawrence Ferlinghetti publikálta, Ginsberg előszavával: "Micsoda eredetiség!... A szavak ilyen bizarr haikuszerű egymás mellé rendelése egyetlen amerikai könyvben sem található meg." "Micsoda magányos méltóság! Angyali erővel teremti meg öntörvényű verseit, ahogy isten patakokat teremt." És az utolsó mondat: "Valószínűleg ő a legnagyobb amerikai költő, és Európában éhezik." Az 1950-es és 1960-as években komoly népszerűségnek örvendett. Mivel azonban sem életében, sem költészetében nem volt a rendszeresség híve, ezt a népszerűséget nem tudta fenntartani. Nem is igazán érdekelte. Összesen tizenkilenc önálló kötete jelent meg, magyarul ´76-ban, Eörsi István fordításában Az utolsó gengszter, benne a gombafelhő-formában tördelt Bomba képverse. Selected Letters című kötete posztumusz kiadás. Utolsó éveit Manhattanban töltötte. A heveny italozások és a kábítószer élvezet következtében szervezete lassan felmondta a szolgálatot. Ginsberg 1996-os halála után csak barátai és a betegágyánál gyakran megjelenő fiatal és öreg "lánykák" tartották életben. 2000 őszén egy ismeretlen nő azzal az észveszejtő hírrel állított be hozzá, hogy ő a lánya. Corso természetesen hitetlenkedett. A nő elmesélte, hogy egy futó éjszakai kalandnak a gyümölcse, és itt az idő, hogy végre megismerkedjenek egymással. Különben is: ápolónő, még szüksége lehet rá. Corso 2000 novemberében elhagyta New Yorkot, és lányának minneapolisi otthonába költözött. Ott halt meg prosztatarákban. Digitális Irodalmi Akadémián Juhász Ferenc Bomba versfordítás itt:
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JUHASZ/juhasz00145a/juhasz00147a_o/juhasz00147a_o.html

Az alábbiakban látható még NICK ADAMS&PAULA HOCKS - valamint NICK PIOMBINO (1942-) amerikai költő, esszéista, művész és képzett pszichoterapeuta egy-egy érdekes képverse és Észak - Amerikai ismeretlen költők tipográfiai költeményei (Day and Night Typography/1 - Graphic Poetry Style Poem/2). Végül, egy érdekes Halloween alkalmára írt képvers (Pattern Poetry példa), valószínűleg amerikai ismeretlen művész alkotása, ami Drakula fejet imitál.

érdekességek (126-132/7 oldalon)

Kaz Maslanka & miEKAL aND művészete

Néhány érdekes amerikai új művészt mutatok még be a következőkben. A kortárs komputerköltészet történelmi alapja a 20. század első felének dadaista, futurista és szürrealista költészete és a nyomukban keletkező konkretista kísérletek. Az alogikus kombináció, a nyelvfoszlány, a kollázs, a konstelláció, a logikai és stochasztikus szöveg fogalma kivétel nélkül olyan költészeti meghatározás, amelynél a konstruktív költői művelet többet jelent egy formális szerkezet felállításánál és alkalmazásánál. A természetes nyelv egyre kevésbé tudja befogni az emberi tapasztalás teljes körét - a valóság egészét, így ezt a nyelvet mindinkább háttérbe szorítják a matematika, a kémia, a fizika, a szimbolikus logika és a kibernetika tudományos nyelvrendszerei. A komputerköltészetben megmarad a költészet verbális alapja, a különbség pedig annyi, hogy ennek az anyagnak a feldolgozását nem hagyományosan, a költői csalhatatlanság mítoszának szellemében, hanem tudományosan viszik véghez. A költő szerepe a tekintetben változott meg, hogy nincs befolyása a versépítés teljes menetére. KAZ MASLANKA Kaliforniában élő amerikai mérnök és művész, az 1970-es években több jelekből álló művészeti alkotást létrehozott, miután nyilvánvalóvá vált, hogy ez a vizuális matematikai költészet kortárs új művészeti ága. - mIEKAL aND amerikai kortárs művész, közismert kísérletező író (polyartist), aki már bemutatkozott sok érdekes, izgalmas alkotással a vizuális költészet és a hipermédia területein is. Gyakran használ idegen jelrendszert, ezek lehetnek megfejthetetlen történelmi írásrendszerek - "mi'kmaq Halottak Könyve" c. alkotása például egyesíti a látszólag felismerhető karaktereket a nyilvánvaló képírással.