Kilián István: A régi magyar képvers

A 20. századi törekvések megértését mindenképpen megkönnyíti a hagyományos képversek ismerete. Ezért szerencsésnek nevezhető, hogy a modern vizuális költészet bemutatása együtt történt a régi magyarországi képversekével. Ez utóbbi felfedezése, ismertetése, publikálása Kilián István professzor érdeme. 1980-ban az Új Írásban ő írt elsőként tájékoztatást a magyarországi régi vizuális költészetről, néhány mintát is közölve belőle. Létezéséről a szakirodalom Kiliánnak ebből a dolgozatából vett tudomást. (Higgins, Dick: Pattern Poetry. Guide to an Unknown Literature. New York, 1987.) Kilián István (1933) irodalomtörténész, az irodalomtudomány kandidátusa (1981), majd doktora (1995), a Miskolci Egyetem oktatója és egyben a Vizuális költészet Magyarországon - I.: A régi magyar képvers kötet szerzője anno a régi magyar dráma (szakterülete) kapcsán végzett kutatómunkájának melléktermékeként kezdett foglalkozni a képversekkel, melyeket a levéltárban talált a kutatásához szükséges anyagok mellett. Csaknem 20 év kellett, hogy a tanulmányból két részes kötet lehessen (Felső Magyarország Kiadó – Magyar Műhely Kiadó, Miskolc - Budapest 1998). A túlsúlyban irodalmi háttérrel rendelkező, de lényegét tekintve hibrid műfajként számon tartott vizuális költészet gyűjteménykötetében Kilián István mintegy kilencven szerző művét adja közre. A magyar képvers története vélhetően a 15–16. században kezdődik, Janus Pannonius és Balassi Bálint munkálkodásának nyomán, de igazából a következő évszázadban bontakozik ki, amint azt Szenci Molnár Albert 1607–ben megjelent Lusus Poetici című antológiájának néhány hiteles példája — többek között Moesch Lukács opusa — tanúsítja. A virágzás kora a 18. századra esik. Az időszak kiemelkedő képvers művelője Lepsényi István volt, aki fontos kordokumentumot hagyott maga után a "játékos költészet" példáit tartalmazó gyűjteménye által. Az egyházi lírának is tekinthető képvers költészet művelői a poétika számos válfaját kísérletezték ki, a formát pedig hol kombinatorikus, hol ikonikus elvek szerint véglegesítették. Kilián kitér a "mesterkedő" eljárások valamennyikére, ahol csak lehet, példákkal illusztrálja őket. Összességében véve Kilián 112 — köztük 7 színes — korabeli képverset mutat be, melyeket alaktani jellemzőik szerint sorol fejezetekbe. Így külön műtípusként tárgyalja a mágikus betűnégyzetektől az ember alakú kubusig határolódó alakzatokat, az akro–, mezo– és telesztichonokat, valamint a figurális mezosztichonok gazdag választékát (keresztek, rózsák, tulipánok, rejtett monogramok, harmonika, labirintus, kerék, spirál, kereszt, sugárzó napkorong, csillag, szív, kehely, korona, virág stb. alakzatokat). "A műfaj iskolához kötöttsége szabja meg e költészet nyelvét is: javarészben latin volt..." - jegyzi meg Kilián, közvetve arra a funkcióra utalva, amit napjainkban az angol nyelv tölt be a műfaj vonatkozásában. "Irodalom volt–e ez?" - teszi fel végül is a kérdést, majd így válaszol: "Talán közelebb járunk az igazsághoz, ha a meghatározást így fogalmazzuk meg: alkalmi jellegű, iskolai irodalom volt, amely sajátosan illeszkedett a manierizmus és a barokk pompakedveléséhez, verskultúrájához, látványos ünnepségeihez és képzőművészetéhez. Összekapcsolta a képzőművészetet és a költészetet, s e kettő közül hol a költészet virtuozitása a feltűnőbb, valamikor viszont a költészet másodrangú szerepet kapott ebben a sajátosan vegyes műfajban (pl. a monumentális költészetben), s előtérbe a képzőművészeti alkotás került".

Bibliográfia - illusztráción található költőkről

Archangelo, Michael
Ismeretlen, valószínűleg itáliai képvers költő. Egy vár alakú képversét Piotr Rypson lengyel művészettörténész neki tulajdonít.

Bakucz József
(Debrecen, 1929 – Boston, 1990) költő, műfordító. Magyar–francia nyelv-, és irodalomszakot végzett a budapesti Tudományegyetemen. Első munkái – főleg műfordítások – 1955-ben jelentek meg. A magyar forradalom bukása után, 1957-ben Nyugatra menekült, az Egyesült Államokba került. 1957 és 1963 között New Yorkban és Bostonban lakott, azután két évig Párizsban tartózkodott, majd visszatért Amerikába. Angol, amerikai, német, francia, orosz költőket fordított. Az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban és a Magyar Műhelyben publikált. 1981-től az Arkánum nevű folyóirat társszerkesztője. 1972-ben Kassák-díjat kapott. Egy bostoni mérnöki irodában volt gépész-tervező. Főbb munkái: Napfogyatkozás, (v. Párizs 1968); Kövesedő ég (v. uo. 1973); Megalit (v. Budapest 1990).

Bebek János (eredeti nevén Bebók János)
(Pestszentlőrinc, 1948 -) költő, gépészmérnök. A budapesti Műszaki Egyetemen 1972-ben végzett gépészmérnökként. Két évig Csepelen volt tervezőmérnök. 1974-ben kivándorolt Kanadába, ahol szakmájában helyezkedett el. 1991 óta az Egyesült Államokban lakik. A Szivárványban, az Arkánumban és a Magyar Műhelyben publikál. Költészete magán viseli korunk szellemiségét, a dolgok reális értelmezését. Versei spontán kifejezésre épülő belső kényszerből fakadnak, érezni rajtuk, hogy az önkifejezés örömét jelentik alkotójuk számára. Főbb művei: 32 ASA (v. Toronto 1980); 32 ASA PLUSZ 8 (v. Chicago 1988); Árgus (ford. és kr. Irvine CA 1991).

Dániel Nagy László - (külön lapon)

Eörsi István
eredeti nevén Schleiffer Ede (Budapest, 1931 – Budapest, 2005) Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító, publicista, Lukács György tanítványa, majd fordítója. Fiatalon sztálinista nézeteket vallott, Sztálin halála alkalmából dicsőítő verset is írt. 1953-tól már reformer gondolkodású lett, Nagy Imre követője volt. Az 1956-os forradalomban aktívan részt vett, főként újságírói tevékenységével. 1956 decemberében nyolc év börtönre ítélték, de 1960. augusztus 20-án amnesztiát kapott. 1967-ig főképp fordításokból élt, ám ekkortól az Élet és Irodalomnál szerződést kapott. 1977–1982-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja volt, de ellenzéki magatartása miatt elbocsátották. Attól kezdve szabad foglalkozású író volt. 1983–1986 között Nyugat-Berlinben élt. 1989-ben visszatért Kaposvárra. Az Élet és Irodalom, a Beszélő és a Magyar Narancs című újságok rendszeres szerzője volt.

Horváth Loránd
(Marosvásárhely, 1930 -) református lelkész, műfordító, költő. Szülővárosában a Kereskedelmi Líceumban érettségizett (1948), a kolozsvári egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézet elvégzése (1953) után református lelkész. Első versét az Utunk közölte (1960). Óhéberből lefordította a Zsoltárok könyvét (1963), tanulmányát a zsoltárfordításról és egy fordítását a Református Szemle közölte (1980/1 és 1982/6). Versei folyóiratokban, antológiákban és Naptánc, Jónástól Jézusig, Szent szonettek, Ébredés és Kopjafák című gyűjteményeiben láttak napvilágot. Kedveli a hagyományos versstílust, cseng-bong lírájában a páros, a keresztező, az ölelkező rímek sokasága, de egyenlő könnyedséggel alkalmazza az abszurd verselést, a Balassi-Csokonai szerelmi líra üdeségét, a kálvinista zsoltár hangvételét, a népballada homályosságát. A végtelenség oszlopa című képversét Brancusi (román szobrász) emlékének ajánlotta. Termékeny költő, Torontóban él, és a nyugati magyar költők vallásos tárgyú antológiáját is szerkesztette.

Kassák Lajos - képversei: Vizuális és konkrét költészet alkotói/magyarok
Részletes életrajz itt http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/

(Kecskési) Tollas Tibor (eredeti nevén Kohlmann Tivadar)
(Nagybarca, 1920 - München, 1997) költő, szerkesztő, irodalmi szervező. Katonai iskolákban tanult (Soproni Honvéd Reáliskola, Ludovika Akadémia). 1941-ben hadnaggyá avatták. A második világháborúban, és utána még két évig honvédtisztként szolgált.1944-ben beregszászi zsidó gettó őrtisztjeként csendőr főhadnagyként teljesített szolgálatot. 1945 tavaszán mindkét kezére megsebesült. 1947-ben háborús bűnök elkövetése miatt letartóztatták, a népbíróság elítélte; 9 évig a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai bányamunkatáborban raboskodott. 1956 júliusában szabadult, az 1956-os forradalomban állítólag a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vett részt, de erre vonatkozó bizonyítékok hiányoznak. 1956. december 1-jén egykori rabtársaival (Füveskert-csoport) megalapította az egyik legnagyobb hatású emigráns irodalmi lapot, a Nemzetőrt, melynek negyven éven át főszerkesztője volt. 1958-ban Bécsben megnősült. 3 gyermeke közül Tamás és Csilla Bécsben, Krisztina Münchenben született. Azok közé az alighanem kisebbségben lévő szerencsések közé tartozik, akik még megélték a szovjet csapatok kivonulását, és ideiglenesen vagy véglegesen hazajöhettek az emigrációból. Első önálló verseskötete 1959-ben jelent meg (Csak ennyi fény maradt). További kötetei: Járdaszigeten (1967), Eszterlánc (1969), Irgalmas fák (1975), Évgyűrűk (1979), Forgószélben (1983), Varázskör (1988), Hazafelé (1991).

Kemenes Géfin László
(Szombathely, 1937 -) költő, kritikus, műfordító. 1956-ban érettségizett és Kanadába emigrált. A montreali Loyola Egyetemen angol irodalomból tanári oklevelet szerzett. 1979-ben a McGill Egyetemen doktorált. Kipróbált különböző foglalkozásokat, hosszabb utazásokat tett. 1977 óta a Concordia Egyetemen és a Marianopolis Főiskolán 20. századi angol és amerikai irodalmat tanít. Verseket, tanulmányokat, tévéforgatókönyveket, dokumentum kísérőszövegeket ír. Versei és prózai munkái főleg a Magyar Műhelyben, az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Szivárványban, az Arkánumban jelentek meg. Ez utóbbinak 1981 és 1988 között társszerkesztője volt. Föbb művei: Jégvirág (v. Párizs 1966); Zenith (v. München 1969); Pogány diaszpóra (v. Toronto 1974); Ezra Pound: Cantók (ford. szerk. Párizs 1975); Halálos szójáték, Bevezetés Tűz Tamás költészetébe (Toronto 1976); Fehérlófia (v. uo. 1978, Budapest 1991); Nyugati Magyar Költők Antológiája (szerk. Bern 1980); Fehérlófia második könyve (v. Montreal 1981).

Lepsényi István
Életéről keveset lehet tudni, képversköltő és gyűjtő - bizonyára református felekezetű lehetett, mert Pápán tanított poetikát. Később Gyulafehérvárra került papnak vagy magiszternek. Kéziratos versgyűjteményébe jegyezte, rajzolta le fiatalabb éveiben azokat a képverseket, ami keze ügyébe került. Idősebb korában több lstin vagy magyar verset írt be gyűjteményébe. Gyűjteményének címe: "Poesis Ludens Seu Artificia Poetica Quaedam ex variis Authoribus collecta, caetera Labore et sudore Stephani Lepsényi composita." (1700) azaz Játékos költészet vagy költői mesterség.

Moesch Lukács
(Mainz, 1651 - Nikolsburg, 1701) piarista paptanár, költészetelméleti és matematika műveiről ismert. Német származású, magyarul talán nem is tanult meg, mégis "hazájának" nevezte Magyarországot, ahová a Lengyelországban töltött tanulmányi évei után került. Nagy klasszikus és matematikai műveltsége miatt előbb a Sobiesky, majd a Pálffy családnál házitanítónak kérték fel. Közben rendi vezető feladatokat kapott. 1692-ben a privigyei, breznóbányai és pozsonyszentgyörgyi ház commissarius generalisa, majd 3 év múlva a magyar viceprovincia alkormányzója; e tisztet 3 évig töltötte be. A magyar tartomány elöljárójaként nagy figyelmet szentelt az utánpótlás nevelésére, mint magister novitiorum (1698-99). 1700-ban végleg elhagyta Magyarországot és Nikolsburgba ment. Törekvéseivel kijelölte a magyar provincia továbbfejlődésének az irányát. A magyar irodalomtörténetbe költészettan tankönyvével került be - Vita Poetica (Nagyszombat, 1693) című fő művével, melyben saját képversei is megjelentek.

Nagy László - képversei: Vizuális és konkrét költészet alkotói/magyarok
Részletes életrajz itt http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/

Oroszi István
Ismeretlen versfaragó az 1700-as évek elejéről, valószínűleg Lepsényi tanítványa - egyik alkotása ugyanis az ő gyűjteményében található.

Palocsay György báró
(Palocsa, 1670 körül – Palocsa, 1730) kuruc generális, költő. Előkelő Sáros vármegyei köznemesi család sarja, 1689-ben apja révén bárói rangot kapott. Előbb tanácsos a magyar királyi kamaránál Pozsonyban, 1702-ben a Gombos-huszárezredben a franciák ellen harcolt. 1703-ban Landau ostrománál megsebesült, Prágába került; 1704. januárjában a kurucokhoz állt. Rákóczi kinevezte ezredessé. 1705-ben brigadéros, 1710. júliusában generális lett. 1710 végén Ungvár parancsnoka. 1711-ben a szatmári béke után feleségül vette Bottyán János tábornok özvegyét. Harmincnál több verse maradt ránk - gazdasági költeményeket írt, 1703-ban magyarra fordította a császári sereg hadiszabályzatát.

Radnóti Miklós - képversei: Vizuális és konkrét költészet alkotói/magyarok
Részletes életrajz itt http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/

Saáry Éva
(Balatonkenese, 1929 -) költő, újságíró, festő, fényképész. A budapesti Tudományegyetemen geológus diplomát, a Fényképész Szakiskolán mesterlevelet szerzett. Egy magániskolában képzőművészetet tanult. Előbb Nagylengyelen, a MASZOLAJ kutatótelepén, majd a Pestvidéki Ásványbánya Vállalatnál dolgozott geológusként. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Először Svájcban, majd Franciaországban élt. 1957–59-ben az afrikai Gabonban olajkutató geológus volt. 1960-ban családi okokból visszatért Európába és Luganóban telepedett le. Szabad újságíróként, festő- és fotóművészként dolgozik. Több nyugati magyar folyóirat és lap állandó munkatársa. Versei és prózai írásai jelentek meg a többi között az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, a Szivárványban, a Nemzetőrben, az Új Világban, a kanadai Magyarságban. 1976 óta a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör elnöke és a luganói tanulmányi napok szervezője. 1978 óta a SMIKK tizenkét tanulmánykötetét szerkesztette, köztük a Magyar Mérleg és a Gesta Hungarorum három-három kötetét. Képeiből és fotóiból 1965 óta több kiállítást rendezett Európában és Amerikában.

Sári Gál Imre
(Füzesabony, 1923 - Szigetcsépe, 2006) költő, író, szívsebészeti technikus. 1945-ben Miskolcon tanítói oklevelet szerzett. Volt tisztviselő, szövetkezeti titkár, újságíró, tanító, vasgyalus, műszaki tisztviselő, segédmunkás és nevelő. Az 56-os forradalom alatt részt vett a Magyar Függetlenség című lap szerkesztésében. A forradalom bukása után Nyugatra menekült. 1957-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Különböző fizikai munkákból élt. 1963 óta Clevelandben szívsebészeti technikus. Könyvkiadással is foglalkozott. 1981-től összeállítja az Amerikai Magyar Kis Levéltárt, a clevelandi magyarok életét tükröző dokumentumokat. Publikált az Irodalmi Újságban, Katolikus Szemlében, Nemzetőrben, Új Hungáriában és amerikai magyar lapokban. A rendszerváltás után hazaköltözött Solymárra, a Budai hegyek közé, így újra Magyarországon élt. Irodalmi lapok alapítójaként, szerkesztőjeként dolgozott, szülőfaluját, Füzesabonyt, többször meglátogatta. Halála után örök nyugalomra felesége szülőfalujában Szigetcsépén helyezték. Irodalmi hagyatékát a Füzesabonyi Városi Könyvtárra és a Miskolci Megyei Könyvtárra hagyományozta.

Szemernyei János
Ismeretlen versfaragó pápai vagy gyulafehérvári diák vagy tanár 1701-ben, mivel Lepsényi gyűjteményében található egy verskézirata.

Szentpéteri Sámuel
1774-ben Sárospatakon volt diák, neves papcsalád egyik tagja lehetett.

Thinsz Géza
(Budapest, 1934 – Stockholm, 1990) költő, műfordító. Budapesten érettségizett. Az 56-os forradalom után hagyta el Magyarországot. Svédországban telepedett le. 1961-ben az Uppsalai Egyetem filozófiai karán diplomát szerzett. Utána Stockholmban kiadói munkatárs lett. A Bonniers, a GLA, az Almqvistand Wiksell, végül a Norstedts Kiadónál végzett szerkesztői munkát. Magyar irodalmi cikkeket írt svéd lapoknak, köztük a Dagens Nyheternek, a Svenska Dagbladetnek, az Expressennek, az Aftonbladetnek, a Bonniers Litterära Magasinnak. Magyar versei főleg a Látóhatár - Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Magyar Műhelyben, a Szivárványban jelentek meg. Jelentős műfordítói tevékenységet folytatott. A többi között Petőfi, Weöres, Illyés, Pilinszky verseit fordította és adta ki kötetben. Jeles svéd költőket sikerült megnyernie magyar versek fordítására. Svédül nemcsak ismertető cikkeket és kritikákat, de regényt és hangjátékot is írt.

Váradi Gerson
1778-ban sárospataki diák volt.

Weöres Sándor - képversei: Vizuális és konkrét költészet alkotói/magyarok
Részletes életrajz itt http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/

Zimányi Rudolf Ferenc
(Hódoscsépány, 1923 - Irving, 1994) cisztercita szerzetes, teológus, költő. Zircen a cisztercita rend főiskoláján teológiát és filozófiát tanult. 1947-ben pappá szentelték. Rendje először Párizsba küldte francia nyelvi, irodalmi és esztétikai tanulmányokra, majd 1951-ben az Egyesült Államokba helyezte, hogy Buffalóban további tanulmányokat folytasson. 1954-től középiskolában tanított. 1959-ben a University of Dallas francia tanára. Később Milwaukee-ban tudományos és lelkipásztori munkát végzett. Verseket és tanulmányokat írt. Hosszú betegség után Texasban, a Dallasi ciszterci kolostorban csendesen elhunyt. Rudolf atya nemcsak pap és egyetemi tanár, hanem finomtollú költő is volt. Minden versét magyarul írta, ezekben a versekben legszemélyesebb vallomásai olvashatóak.



Részletek Kilián István az Új Írásban (1980. november 20–34) megjelent "A régi magyar képvers" című tanulmányból, kiegészítve idegen szavakkal (18-22 lap/5 oldalon)

Illusztráció - "A régi képverstől az újig..." I. rész - az első nyolc képen latin nyelvű akosztrichon és al - műfajai jellegzetes példái láthatóak, majd 13 oldalon keresztül magyar költőktől láthatóak képversek, az első rész képeit Apollinaire és Rimbaud egy-egy verse zárja. (23-45 lap/23 oldalon)

A képek sora a II. résszel folytatódik - két latin és kilenc magyar képkölteménnyel (nyíllal lehet lépegetni a képek között) (46-55 lap/10 oldalon)