képvers története

A legelső képversek (a tekhnopaignionok, azaz ’művészi játékok’) - mint az előző oldalon látható - az ókori görög, még inkább a hellenisztikus hagyományban jelentek meg mint egy összefüggő epikus vagy drámai alkotás verses betétei. Az i. e. 325 és i. sz. 200 közötti időszakból ma ismert hat darab tekhnopaignion oltárokat, illetve egy-egy tojást, szárnyat és fejszét formáz, és csupán kettő szerzője, Theokritosz és Dósziadasz ismert. A műfaj szórványosan a római irodalomban is tovább élt "carmina figurata" néven. Legjelesebb művelői Laevius és P. Optatianus Porphyrius (Porfiriusz) voltak, ez utóbbitól több, háromszög alakú képvers maradt fenn. - LAEVIUS (Kr. e. II. század vége – Kr. e. I. század), római költő, a hellenisztikus kultúrát tükröző, könnyed verseket írt, "Eratopaegnia" (Szerelmi játékok) címmel állított össze belőlük gyűjteményt. Kedvelte az alexandriai költészet mitológiai témáit, de versei személyes témákról - például Vatiena iránt érzett szerelméről - is szólnak. Laevius volt az első római lírai költőegyéniség, megelőzve Catullust és Horatiust. Népszerűsége egészen a késő ókorig szinte töretlen volt, sokszor idézték. Művei csak töredékekben - főképp idézetek formájában - maradtak ránk.

PORPHYRIUS OPTATIANUS, Publilius (Kr. u. III-IV. század) római költő, feltehetőleg Afrikából származott, mivel az Optatianus név ott gyakori, és a Codex Salmasianus, melyben az ő művei is fennmaradtak, több afrikai költőt tartalmaz. Bizonyára keresztény volt, több versében is közismert keresztény tanokra utal (pl.: Castalides dominó virtutum tradite palmam c. 9. verse, ahol a kiemelt betűk alakja egy pálmafára illetve annak egy levelére utalnak), és a Krisztus-monogram is többször megtalálható költeményeiben. I. Constantinusnak ajánlotta képverseit, amellyel 325-ben elérte, hogy visszahívják a száműzetéséből. Ránk maradt a császárhoz írott kegyelmet kérő, verseit ajánló levele és a császár válasza is, amelyben Konstantin a "frater carissime" (drága testvérem) megszólítással illeti a költőt. E megszólításból arra következtethetünk, hogy előkelő családból származott. Fennmaradt 26 verse fontos történeti forrás Konstantin korára vonatkozóan: a 6. versben a szarmaták felett aratott győzelmet ünnepli, a 10.-ben a császár fiát, Crispust magasztalja, a 11.-ben Licinius legyőzését említi, a 12.-ben Konstantin uralmának áldásait festi le stb. Képversei, anagrammái, általában költeményeinek színvonala kivívták az utókor csodálatát. Ausonius, Fulgentius, Venantius Fortunatus utánozták a késő császárkorban, Alcuinus pedig a középkorban. Olvasottságáról a műveihez később írt számtalan magyarázat is tanúskodik. Fennmaradt kéziratainak forrása egy, a Meroving-korban keletkezett kódex. (Források Pecz Vilmos szerkesztett: Ókori lexikon)

Fortunatus 3 képverse

A képvers a középkor korai évszázadaiban közkedvelt műforma volt, különösen a Meroving- és a Karoling-udvar asztrológiai irataiban találni sokat (Venantius Fortunatus, Flaccus Albinus Alcuinus, Rabanus Maurus Magnentius). Ekkor jelentek meg az első kereszt formájú képversek, és egyikük, a Venantius Fortunatus írta, általános bölcsességet tartalmazó darab Thomaskreuz címen a német nyelvterületen a 17. században ismét felbukkant. - VENANTIUS FORTUNATUS, Szent Honorius Clementianus (530 körül – 600 után) 6. századi keresztény-római költő, Ravennában retorikát és jogot tanult, sokat és hosszasan utazott, amíg Radegunde, I. Chlotar neje Galliába vonzotta. Kr. u. 592 körül Poitiers püspöke volt Galliában és mint ilyen, 11 könyv költeményt irt, melyekben a klasszikus költők nyelvezetét keresztény tárgyakkal és szellemmel párosítja. Műveinek költői részeit kiadta Leo, prózáját Krusch, mindkettő a Monumenta Germaniae Historica c. gyüjteményben (Berlin 1881-1885 - forrás: Pallas nagy lexikon). Illusztrációk: 1/pergament keresztvers De Signaculo Sanctae Crucis címmel a 6. századból Venantius Fortunatus Szent Gráll bencés kolostorban Svájcban; 2/Ex torqvet hoc sorte Dei veniabilie signvm [Carmen V] c. befejezetlen képverse, melyben látható a képvers kreatív folyamata, a kereszt alakú fővonal kerete is, a kereszt körüli gyémánt gyakori motívum (Carmina cancellata) volt a középkor képzőművészetében; 3/Crux mihi certa Salus [Carmen Va] c. leghíresebb verse - ahol ötvözi a kocka alakú labirintust a kereszttel. A négy soros keresztet a középpontból a sarkokig lehet olvasni. 

Alcuinus + Maurus (2) képversei

Flaccus Albinus ALCUINUS (790-800 körül) "Crux, Decus es mundi, lessu de vérmes Sancta [Carmen VI]" c. képverse szintén kereszt alakú gyémánt motívummal - a vers témája a császár dicsérete, de tulajdonképpen lényegében Krisztus második eljöveteléről szól. HRABANUS MAURUS vagy Rabanus Magnentius Maurus (780–856) germán teológus és egyházi író, polihisztor, nemesi családban született. Fiatalon lépett a bencés rendbe; kezdetben a fuldai apátságban tanult, később Alcuin tanítványa lett Tours-ban, aki Szent Benedek legkedvesebb tanítványa, Mór után Maurusnak nevezte el. Szentföldi zarándokútjáról való visszatérte után, 822-ban a fuldai apátság vezetőjévé választották. 847-ben Mainz püspökének, később érseknek nevezték ki. Hrabanus Maurus a Karoling-reneszánsz egyik legkiemelkedőbb képviselője; filozófiai iskolája megalapítása, munkássága kapcsán utódai a "praeceptor Germaniae", Germania tanítója névvel illették. A papok tanításáról című értekezésének első két könyve az egyházi szolgálathoz szükséges tudnivalókat tartalmazza; a harmadik könyv tárgya világi: bevezetés a hét szabad művészet tanulmányozásába. A világegyetemről című enciklopédikus munkájának eredeti címe – A dolgok természetéről és a szavak tulajdonságáról és a dolgok titkos jelentéséről – kifejezi a középkori tudományosság misztikummal átszőtt lényegét. Maurus nevéhez fűződik többek között egy latin–német szótár összeállítása, Glossaria Latino-Theodisca címen; bibliai kommentárok, egy Grammatica (Nyelvtan); költeményeket is írt, ezek közül a leghíresebb a Veni, Creator Spiritus című pünkösdi himnusz (Forrás: Magyar Kurír). - Illusztráció Maurus két képverse: 1/Nate Patris Summi qui tela ferocia frangis [Carmen XV] c. képvers közepén Isten Báránya áll körülvéve a négy evangélista képviselőjével; 2/Salve Sancta Salus Christi o tu Passio Laeta [Carmen III] c. képvers többszintű szimbolikus jelentéssel bír, a nagy piros betűkkel olvasható "SALVS CRVX" - a megváltás keresztje -, és a szavak keresztezik egymást így még egy keresztet alkotnak. - Hrabanus Maurus or Rabanus Maurus, ninth century monk of Fulda was regarded for his generosity toward the poor, feeding over 300 people a day during the famines of 850 AD. As a testament to Maurus' lasting influence, Gustav Mahler interpreted one of Maurus' poems in his moving 8th Symphony. However, Maurus, most notable achievement was De laudibus sanctae crucis, a collection of twenty-eight encrypted religious poems, rendered before 814 AD. He was said to be the inventor of a cyphering system of 36 lines containing 36 letters evenly spaced on a grid. In this grid, Maurus included figurative images, putting the poems in visual terms. The poem filling the cypher grid was enriched by these smaller images, as most of the letters contained within them created tiny individual poems. Given that a large part of the population at the time was not only poor, but illiterate, Maurus' visual poems bridged the gap between a priviledged reading community and the common person. Maurus used simple symbols : rings to signify cycles, squares to represent books, and letters for days. By doing so he made religious concepts easily accessible to the masses. They were not overly simple, but were made richer by the mix of the complex cyphering, or coding, used to both create and read the poems, as well as the viewer's simple delight of instantly understanding sacred symbols. Odilo fo Cluny said in the eleventh century of Maurus' poems that "no work more precious to see, more pleasing to read, sweeter to remember, or more laborious to write can or could ever be found." (source: Vatican's Library).

héber fa és Abulafia kerek képverse

A millenniumot követő időszakban a carmina figuraták jelentősége elenyészett, csupán elszigetelt példaként bukkan fel egy-egy képvers a késő középkor, kora újkor évszázadaiból, így például Pierre Abélard Frontis című carminája a 12. század elejéről, Nicolo de’ Rossi 14. századi képversei stb.). Pierre Abélard (1079-1142) francia skolasztikus filozófus, teológus és himnuszköltő volt. Tanítványával, Héloise-zel való kapcsolata legendássá vált. Megtisztelő címe a katolikus egyházban: Doctor scholasticus. Ugyanebben az időszakban, a 12. században jelent meg a képvers a héber költészetben is (Ibn Ezra, Ábrahám ben Smuél Abulafia). Az első fennmaradt héber képvers időrendben Abraham ben Ezra műve, ami egy fát ábrázol (életéről és az illusztráció alkotóknál). Ábrahám ben Sámuel ABULAFIA, szicíliai kabbalista, 1240-ben született Spanyolországban, Zaragoza városában, a zsidó miszticizmus egyik legszínesebb alakja. A kabbala kiemelkedő prófétájaként és elhivatott alakjaként saját elméletet hozott létre a zsidó miszticizmuson belül. Az Istennel való misztikus egyesülés egyéni énen túli állapotát kereste. A konvencióktól mentes vándorpróféta sok követőre talált. 1295. esztendőre jövendölte meg a Messiás eljövetelét, majd a Messiás hírhozójának, az Isten Fiának nevezve magát. Az akkor idők rabbijainak elutasítása azonban nem csökkentette Abulafia lelkesedését és elkötelezettségét. Hétszáz évvel Izrael Állam megalapítása előtt Rómában III. Miklós pápához fordult, hogy meggyőzze őt az összes vallás egységéről, és azt követelte, hogy a zsidók térjenek vissza szülőföldjükre. Eretnekségéért börtönbe vetették, és halálra ítélték, ám Abulafia életben maradt, majd a pápa halála után szabadon bocsátották. A tradicionális zsidó közösség soha nem fogadta el vakmerő állításait, és Abulafiát Málta szigetére száműzték, ahol 1291-ben meghalt. Illusztráció: Abraham Abulafia kerek kabalisztikus írása.

Rabelais borospalackja francia/angol és Harsdörffer szív alakú német verse

A reneszánsz irodalomban, a 15–16. században ismét megjelentek a témától függően szív-, láng-, fegyver-, kard-, kereszt-, madár-, virág formát ábrázoló képversek, melyek legnevesebb darabja Francois Rabelais 1550-ben írott Pantagrueljének 44. fejezetében egy borospalackot formázó, Bacchushoz írott költemény. F. RABELAIS (1493-1553), francia reneszánsz író, a világirodalom egyik kiemelkedő alakja. Nagy művének első könyve a Pantagruel 1532-ben jelent meg, a Gargantua két évvel később. A regény később öt kötetesre bővült. Maga a regény az óriás Gargantua és fia, Pantagruel történetét mondja el. Az első könyv fantasztikus epizódokat mesél el Pantagruel és kópé társa, Panurge korai éveiből; a Gargantua címet viselő második rész, amely visszavezet Pantagruel apjának korába- a skolasztika és az idejét múlt oktatási módszerek szatírája; a harmadik főleg Pantagruel hősi tettein és mondásain keresztül az áltudományos semmit mondást figurázza ki. A negyedik részben Pantagruel és Panurge együtt indul útnak az Isteni Butykos felkeresésére, ami jó alkalmat teremt az egyházi vaskalaposság kigúnyolására. Az ötödik, egyben a legkeserűbb könyven eljutnak az Isteni Butykos templomába, ahol megfogadják az Orákulum tanácsát, amely így hangzik: Igyál! Rabelais művével megteremtette a világirodalom talán legjelentősebb szatíráját. Az író mély humanizmussal, féktelen gúnnyal, gátlástalan szabadszájúsággal mutatja be kora jogi, politikai, katonai, ideológiai világát. A főként francia és olasz földön ismét népszerűvé váló carminákat ebben a korban már kifejezetten alkalmi lírai költeményekként írták a műfaj jelentős képviselői: Jean Salmon Macrin, Mellin de Saint-Gelais, Jean-Antoine de Baif, illetve Lancino Curzio, Francesco Passerini, Bonifacio Baldissare, Fortunio Liceti (Fortunius Licetus 1577-1654, olasz humanista a szerzője a hieroglifák könyvének) valamint Giovanni Pierio Valeriano Bolzano (1477-1558) született Giampietro Valeriano Bolzani, aki olasz reneszánsz humanista volt. 1549-ben írt Pierus c. verse körte alakú és a konkrét költészet egy korai példája (kiskép balra). A 16. század végére Angliát is meghódították a képversek (Richard Willis, Thomas Watson), amelyek visszatérni látszottak az antikvitás korához, tekintve hogy a versek által kirajzolt formák leegyszerűsödtek (pl. ismét megjelent az oltárforma). Richard Willis - Poematum Liber, Ara Christiani Religioni keresztény oltáros verseskötete (1573) a kor egyik legérdekesebb vizuális költészet könyve amit Anglia iskolásainak használatára szánt. Ugyanebben az időszakban születtek az első német képversek, és a műfaj itt lett a legtermékenyebb, egyszersmind a leghosszabb életű. A németországi jezsuiták támogatták a képversben megírt halottbúcsúztatók írását, amelyek aztán a 17–18. századi barokk kori vágáns költészet alkalmi verseiben is továbbéltek. A német képversek jelentősebb alkotói Laurentius Albertus, Johann Helwig, Georg Philipp Harsdörffer, Johann Klaj voltak. Harsdörffer Georg Philipp, német író, költő (1607-1658), a német barokk költők nürnbergi csoportjának és a "Pegnitz-parti pásztorok" rendjének legtekintélyesebb tagja volt. Sokat és sokfélét írt, vallásos pásztorjátékot, oktató párbeszédet, novellát. Anekdota és történeti példatárai kifogyhatatlan forrásai a tárgy és kultúrtörténetnek. Lírai költészete az öncélú esztétikai, nyelvi, zenei-ritmikai Játékösztön páratlan példája. Nevét halhatatlanná tette poétikai tankönyve, az európai és német humanista hagyományon alapuló "Nürnbergi tölcsér". A Pegnesischen Blumenordens nevű irodalmi társaság alapítója és elnöke. Kedvtelésként címertannal is foglalkozott és megírta az első német szisztematikus heraldikai művet. Írásaiban foglalkozott a címerművészettel, melyet új szempontokkal gazdagított, foglalkozott a pajzs tagolásával és számos német szakkifejezést is alkotott. A 18–19. századra a műfaj népszerűsége német földön is lehanyatlott, s mérvadó irodalmi körök a műfajt mint silány, az igazi művészethez méltatlan versezetet bélyegezték meg.

Apollinaire: Betű-óceán (francia) + Morgenstern: Hal éji éneke + Dylan Thomas képvers sorozat részlet

Az első világháború előestéje több szempontból fordulópontot jelentett az európai avantgárd művészet történetében, művészek és irodalmárok kerestek újszerű utakat és formákat, hogy kifejezhessék mondandójukat egy számukra elidegenedett világban. 1914 folyamán kísérletezgetései közben Guillaume Apollinaire újra felfedezte a képvers műfaját, és június 15-én, a Les Soirées de Paris lapjain publikálta első kalligramáját Lettre-Océan címmel. Apollinaire elgondolása az volt, hogy az óceánpartról írt vers vizuálisan is megjelenítse a tartalmat, azaz egy olyan képeslap legyen, amelyen nem csak az üdvözlet olvasható (Bonjour mon frere Albert a Mexico..), hanem egyszersmind a képeslap túloldalára nyomtatott látvány is az olvasó elé táruljon. Maga a vers egyben kép is: verssorok jelenítik meg a tenger nyugodt hullámait, a szikrázó napot s a képeslapra ragasztott postabélyeget is. Apollinaire vizuális költészetnek nevezte művészete ilyetén megnyilvánulását, de ő alkotta magát a calligramme szót is a calligraphie (szépírás) és a télégramme (távirat) szavak ötvözésével. A későbbi években megírt képversei összegyűjtve a Calligrammes (magyarul Kalligramák) című kötetben jelentek meg 1918 végén, röviddel halála után. Kötetével Apollinaire az irodalmi szimbolizmus és futurizmus egyik meghatározó alakja lett (->részletezve képvers alkotóknál). Kortársai és művésztársai mellett (Christian Morgenstern, Carlo Carra) példáján a 20. századi irodalom neoavantgárd áramlatainak több alakja is foglalkozott képversek írásával, az 1950-es évektől az ún. konkrét költészet mezsgyéjén belül, így az olasz Filippo Tommaso Marinetti (részletezve futurista alkotóknál), az amerikai Ezra Pound, Harold Hart Crane, a velszi Dylan Thomas, a skót Ian Hamilton Finlay és mások. Christian Morgenstern (1871-1914) német költő, író, műfordító. Nagy formakultúrájú, érzékeny zeneiségű költészete magányt, szenvedést, hívő miszticizmust fogalmaz meg. Az eredetileg saját és barátai szórakoztatására írott abszurd groteszkjei világhírűvé tették. Verseit rendkívüli nyelvi fantázia, játékosság, humor, a kispolgári lét könyörtelen kritikája jellemzi. Első kötetében, az 1905-ben kiadott Galgenlieder (Akasztófadalokban) jelent meg Fisches Nachtgesang (Hal éji éneke) c. képverse. Van aki csak szellemeskedésnek tartja a némaságra ítélt hal miatt, de van aki a világirodalom legmeghatározóbb versének tekinti. Utóbbi nem téveszti szem elől, hogy a versben lévő ábrák megfelelnek az időmértékes verselés képi jeleinek, amiket mi a hosszú és rövid szótagokkal azonosítunk. A németben ez a hangsúlyos/hangsúlytalan páros. Morgenstern tehát nem csupán meghökkenteni akar, hanem lecsupaszítja az addig ismert verset magától a szavaktól, mintegy elnémítja azt, szinte csak egy halvázat kapunk, és éppen a képi jelekkel teszi kristálytisztán láthatóvá a nyelv alapját, a ritmust. A vers tehát az ismert morgensterni tiltakozások egyike, talán a legfontosabb, legkifejezőbb az ismert nyelvi konvenciók ellen. Fordítói kétfélét tehetnek: lemásolják az egészet, értsünk alatta a mi nyelvünkön bármit, és maga a költő is ezt tette latin fordításában, vagy éppen felöltöztetik e halformájú jel-képet a belőle kiolvasható ritmusképlet alapján. Utóbbinak számtalan változata lehetséges (nagyképen Szabó Lőrinc-fordítás és Parti Nagy Lajos fordítás részlete). Carlo Carra (1881-1966) olasz festő, a futurizmus, a metafizikus festészet, majd a novecento képviselője, jelentős tanár egyéniség. Szívvel-lélekkel futurista volt, lelkesedett a manifesztumban meghirdetett elvekért. Ismerte a kubizmust, a szerkesztési elveket és a visszafogott színkezelést onnan kölcsönözte, de ezt a műveiben a futurizmusra jellemző dinamizmussal tudta ötvözni, és szavakat is belekomponált képeibe. Dylan Thomas (1914-1953) walesi költő és prózaíró. Már életében nagy népszerűséget szerzett. Erősen sűrített, nagy belső intenzitású, látomásos lírájának központi anyaga néhány alapvető elemi téma: a születés, a gyermekkor, a visszaemlékezés "ártatlanság korának" különleges élményeire, a szerelmi szenvedély, az öregedés, a halál. A szürrealisztikus látásmód ellenére a szigorúan megkomponált formai keret csak néha különleges, mint a Látomás és imádság című képvers sorozatban (illusztráció - részletek), többnyire azonban igen bonyolult rímszerkezetű. A költő nagy összefoglaló verseiben az emberiség mítoszai, a walesi táj legendatöredékei és a természet titkait megrendülten vállaló hang ölelkezik egybe. Az alkotó életpályájában és sorsában is megnyilatkozó önkínzó, önemésztő szenvedély - az ösztönök démonikussága - szikráztatja sokszor a sorokat.

Bulyovszky Gyula sírkép vers + Petőcz András (saját tulajdon) Hommage a Kassák című képverse

Képversek a magyar irodalomban - Magyarországon az első képverset, egy Y alakú epigrammát még Janus Pannonius írta latin nyelven a 15. században Litera Pythagore (Püthagorász betűje, 1450 körül - elveszett) címen, a 19. századig azonban csak elszórt példákat ismerünk magyar művekre. Az európai irodalmi áramlatoknak megfelelően az újkor századaiban a magyar irodalom nagyjai is lenézték a képversek alkotóit, így például ismert Petőfinek egy lapszerkesztőhöz írott 1847-es levele, amelyben Bulyovszky Gyula (1847-es rajz-írásművét) kalligramját becsmérli. - "Amennyire telik, őrizkedjél olyan égbekiáltó silány portékákat közleni, mint a minap Bulyovszky és Halha vagy ki a fene versei voltak. Amint elolvastam hát fosást kaptam, okádtam, a hasamba kólika jött, aszkórságba estem és három ízben ütött meg a guta. Ha kedves előtted az életem, válogasd meg jobban a verseket. Inkább semmit, mint rossz verset. Isten veled: csókol igaz barátod Petőfi Sándor." (Közli: Dick Higgins) - A 20. század magyar avantgárd irodalmából Kassák Lajos, Barta Sándor képversei, illetve Tamkó Sirató Károly konkrét költészeti alkotásai ismertek, a 20. század második felében pedig Nagy László, Tandori Dezső, Petőcz András, Nagy Pál, Papp Tibor, Bujdosó Alpár, Zalán Tibor, Géczi János, Koppány Márton hozott létre ilyen típusú műveket. A magyar képversek 20. század végi változatának a legnagyobb összefoglalója a Médium-Art antológia, amely 50 hazai művész alkotásait tartalmazza.

Felhasznált forrás

* Albright 2000. Daniel Albright, Untwisting the serpent – Modernism in music, literature, and other arts, Chicago, University of Chicago Press, 2000.
* Bohn 1993. Willard Bohn, The aesthetics of visual poetry, 1914-1928, Chicago, University of Chicago Press, 1993.
* Higgins 1987. Dick Higgins, Pattern poetry – Guide to an unknown literature, Albany, State University of New York Press, 1987.
* John Anthony Cuddon, A dictionary of literary terms and literary theory, Cambridge, Blackwell, 1991, 106–107.
* Leslie Ross, Medieval art – A topical dictionary, Westport, Greenwood Press, 1996, 43–44.
* Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 784. o. ISBN 963-9257-02-8

Irodalom

* Médium-Art – Válogatás a magyar experimentális költészetből, szerk. Fráter Zoltán, Petőcz András, 1990.
* Vers(z)iók. Formák és kísérletek a legújabb magyar lírában. JAK-füzetek, Bp.1982.
* Színkép (Új nemzedékek műfordításaiból), Bp. 1984.
* Aczél Géza: Termő avantgarde, Bp. 1994.
* Deme Zoltán: Japán versgrafikák, Nagyvilág, 1981.
* Petőcz András: Dimenzionista művészet, Magyar Műhely Kiadó, 2010.
* Sz. Molnár Szilvia: Vizuális költészet vagy képvers? A képvers-értés szempontjai a magyar irodalomtörténet-írásban, Iskolakultúra 2001/10.
* Sz. Molnár Szilvia: A képvers-értés története. A történeti avantgárd. Iskolakultúra 2002/11.
* Sz. Molnár Szilvia:A képvers-értés története. A neoavantgárd, Iskolakultúra 2004/4.
* Sz. Molnár Szilvia: Memorial Service Kassák Lajos: A ló meghal és a madarak kirepülnek című verséhez, Parnasszus 2007. ősz XIII. évf. III. szám 62–67. old.
* Sz. Molnár Szilvia: Képvers versus szabadvers. Kassák Lajos: A ló meghal és a madarak kiröpülnek, in: Kép – Írás – Művészet, szerk. Kékesi Zoltán – Peternák Miklós, Ráció Kiadó, Budapest 2006. 165-180.
* Sz. Molnár Szilvia: Bujdosó Alpár vizuális költészete, Balkon 2009/3. 11-18.
* Sz. Molnár Szilvia: Szavak visszavonulóban, Bujdosó Alpár intermediális művészete (részletek a megjelenő monográfiából), Magyar Műhely 154. (2010) 76-98.
* Sz. Molnár Szilvia: Narancsgép – Géczi János (vizuális) költészete és az avantgárd hagyomány. Aktuális Avantgárd sorozat 18., Ráció Kiadó, Budapest 2004. ISBN 963-8652-525

Forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából