A képvers kezdete és fénykora

Az első képversek az ókori görögöknél a hellenisztikus korban jelentek meg, összefüggő drámai, illetve epikus művek verses betéteiként, így az ókor óta ismert költészeti műforma. "Grek Butolic Poets" címmel Edmonds, J M. fordításában megjelent kötet összesíti az ógörög költészet e speciális formáját, illusztrálva a kevés fent maradó eredeti görög nyelvű verssel, ismert és ismeretlen szerzőktől egyaránt. Edmond bevezetése és jegyzetei növelik a téma különlegességét.

Az alexandriai (hellenisztikus) kor - kedvelte hát a képverseket és versrejtvényeket, mint a négy művész (Simias, Dosidas, Theokritos, Vestinus) fent maradó hat - állítólag fogadalmi ajándékokra papiruszon festett példája igazolja. Szimiasz, Simias (Rodosz, Kr. e. IV-III. század), görög költő és grammatikus Kr. e. 300 táján. Gyakran összekeverik a thébai Szimmiasszal. Két hosszabb művének címe ismert: az egyik, a "Glósszai” (Régies kifejezések) rövid töredéke; a másik, a "Poiémata diaphora" (Különféle költemények) több darabja. Meleagrosz közvetítésével az Anthologia Graeca őrizte meg, bár a kutatók szerint az epigrammák nem mindegyike az ő műve. Ezen kívül egy papiruszon találták meg az "Apollón" c. epikus műve töredékét. Kedvelte a merész versformákat, írt szekerce, tojás és szárny alakú képverseket is. Költői nyelve az irodalmi dór dialektus volt, tele ritka szavakkal és keresett kifejezésekkel; metrikai különcségeit gyakran idézi Héphaisztión verstani munkája. Az ő nevéhez fűződik a vizuális költészet három legkorábbi mintája: 1/Bárd (AXE), 2/Tojás (Egg), 3/Szárnyak (WINGS).

AXE; EGG; WINGS kisképe az angol könyvből (nagyképen görög és egy magyar fordítás)

1. BÁRD - a szerző a rodoszi Simias, tárgya az a régi fejsze, mellyel a krónika szerint Epeios phókiai ácsmester a trójai falovat ácsolta (amit az Athena templomban őriznek), ezzel bejuttatta a görögöket Trójába (a Dardanidák várába), s örök dicsőséget szerzett magának. A bárdot elképzelhetjük egyszerű és kettős bárdnak is. A sorokat a számozás szerint kell olvasni. 2. TOJÁS - ahol a "dór csalogány" - maga a költő, a sorokat szintén számozottan kell olvasni, mint az eredeti példán látható. 3. az egyszerűbb találós versek közé tartozik a SZÁRNYAK c. vers - a szerző itt is a rodoszi Simias. Nem mondja meg, de kitalálható, hogy Erós mutatkozik be benne, aki a régebbi mítosz szerint nem Aphrodíté és Árés, hanem Khaos (Chaos), az ős-zűrzavar szülötte. Akmonidás: az Ég (Uranos), párja a a Föld (Gaia). Az ő trónjukat foglalta el – Simias szerint – Erós. A vers hasonló az előzőekhez, azzal a különbséggel, hogy itt a szokásos módon kell olvasni a sorokat.

Theokritos verse (nagyképen görög és Géczi János fordítás)

Theokritosz SYRINX c. verse is ilyen, sok egyéb rejtélyt tartalmazó képvers. Theocritus (Theokritosz), görög pásztordal (Bucolikus) költő, valószínűleg Szürakuszában született, Kr. e. 310–305 tájban. Költészetének virágzása 270-re esik, 245 körül halt meg. Szicíliai származását nemcsak a pásztorköltészet művelése, hanem az a tény is bizonyítja, hogy a Hieróhoz írott idillét (egyszerű emberek, különböző pásztorok életét eszményítő leíró vers vagy kép a műfaja - derűs, érzelmes történetet életszerűen ábrázoló mű) már 275 tájt ajánlja Szürakusza kényurának. Költői pályáját szülőföldjén kezdte, de mivel hazájában nem talált pártfogót, vándorköltői életbe kezdett, még fiatalon családi összeköttetések révén eljutott Cos szigetre, mivel egyik legjobb verse a közvetlen, bájos 7. idill a szigeten tartózkodása emlékét örökíti meg, gyakran cosi származásúnak is tekintik. Annyi bizonyos, hogy első költői tanulmányait ott végezte. Philetas és Ascleipades volt mestere és tanítója; baráti viszonyt folytatott Nicias orvossal, feleségének szól Guzsaly c. verse (28. idill). Életében döntő fordulatot hozott amikor Alexandriába érkezett. Ptolemaeus Philadephushoz írott dicséneke (17. idill), a 14-15. verse is alexandriai tartózkodásáról tesznek tanúságot, nagyjából itt folyt le további egész élete. Műfajai: himnusz, elégia, jambikus költemények, hősnő életrajzok voltak, de mind elveszett. Alkotásai gerincét az idillek alkotják, e műfaj fő jegyeit ő alakította ki, mitológiai kiseposzai híresek. Fennmaradó művei - a pásztorköltemények nagy része, néhány vers a többi műfajból - összesen 32 költemény, melyhez társul különböző antológiából 25 epigramma és egy pásztorsíp (surigx) formára írt képvers. Két tulajdonsága teszi igazi nagy költővé: a természet iránti rajongó szeretete és az életből vett képek megszólalásig közvetlen igazsága. Pásztorkölteményeit dór nyelven írta. PÁNSÍP c. vers külső (tipográfiai) formája a 10 rövidülő nádszálból álló syrinx (=pásztorsíp, pánsíp) alakját utánozza; két-két sor azonos hosszúságú, a versmérték: féllábanként csökkenő hexameter. A költemény hőse Pán, akit egyes mítoszok Pénelopé és Hermész vagy az egyik kérő gyermekének tartanak.

Dosidas és Vestinus képvers az angol könyvből (nagyképen görög és angol fordítás)

Az ötödik képvers a sorozatból: DOSIDAS (Dósziadasz) - AZ ELSŐ OLTÁR (THE FIRST ALTAR). Ez a kirakós-, játékos-, jambusokban írt vers - két pár komplett sorból, öt pár fél-sorból, és két pár háromnegyed sorból áll - oltárképpé rendezett formában. Dósziadasz (Rodosz/Kréta Kr. e. 2. század) görög költő volt. Életéről, személyéről semmit sem tudunk. Egyetlen fennmaradt költői műve a hellenisztikus korban divatos képvers, az Anthologia Palatina által megőrzött "Bómosz" (Oltár). Stílusa a kordivatnak megfelelően homályos, nehezen értelmezhető. Több kutató szerint e képvers költővel azonos egy hasonló nevű krétai helytörténetíró, akinek néhány apró töredékét ismerjük. Az utolsó görög képvers JULIUS VESTINUS (vagy BESZANTINUSZ) - MÁSODIK OLTÁR (THE SECOND ALTAR). A II. század első harmadában munkálkodó Bészantinosz, görög költő életéről semmit sem tudunk. Neve az egyiptomi Bésza városának lakóját jelenti. A római Hadrianus császár korában működött. A költő Dósziadasz utánzója. A virtuóz játékosság hellenisztikus hagyományait alkalmazza a különleges, oltár alakú képversével, amely az Anthologia Palatinában maradt fenn. Kifejezésmódja egyszerű, sallangmentes. Az Anthologia Palatina egy további epigrammája is a nevét viseli. Utánzóra is talált a római Publilius Optatianus Porphyrius személyében. Ezt a hat verset tartják tehát a vizuális költészet legkorábbi fennmaradt példájának, amit évszázadokon át generációról generációra adtak át. Minden ilyen vers alakja tükrözi tartalmát: a "bárd" vers a háború hősiességére emlékeztet; a "tojás" vers a természetet ünnepli és a "szárnyak" és az "oltár" versek lelki természetűek. A szokatlan elrendezésű sorok valószínűleg azt jelentik, hogy a verseket imának szánták.