Őrült kocsis
Őrült kocsis ül a sors szekerén
Megvadult lovak előtt a semmi szakadék
A látó borzong, de ha leugrik is
Mintha együtt zuhannak, csakúgy törik
A soha fel nem támadásra.
Pécs felé
Hazám délcsillaga, formátlan és poros,
de lüktető-erű és vidáman kavargó,
föld alá tekintő és fellegekbe fúró,
múltat őrző, jövőt festő örök város.
Robbanó dinamika, nyugtalan vágy,
víg, vakmerő tűzgyújtó és tüzet őrző
a hidegtől észak-szirttel védekező,
hitet, erőt arató diadalmas táj,
tied vagyok. Utam hozzád vezet
lelki hazám. Nem, mint egy idegent,
fogadj eztán is, mint a gyermeked,
ki bolyongások után haza érkezett.
Trópusi est
Sűrűn szinte tapinthatón terül szét a csend.
Ringón úszik a tenger felett, mint a part álma
A karcsú pálmák bársonyos, puha árnya.
Kelet ormán az éj-égi lámpás megjelent,
Sugarát reszketőn veri vissza a víz.
Hangtalan, titkon a messzi mélységben már
Rohamra dagadni készül lassan az ár,
Mit újjá éledni hő Hold-szerelme hív.
Széttördelem…
Széttördelem
___________a versemet,
mert különben
___________nem értheted
megszokás-béklyóba verten.
Törhetetlen
___________méla csendben,
Fény-földeken
___________utat leltem,
s állok sors-béklyóba verten.