Ki itt belépsz, életbe lépsz át,
Életbe, mely rohan, kavarog
És készíti a nagy harmóniát
Mely az élet üstjében buzog
Még készen sincs, máris árad szét
A történelem szimfóniája
Rezgése szín lesz, dal, íz és fény
Körberezeg a sugarak árja
Könnyek cseppjén szivárvány kél
Fényes napot vált éjszaka
Bú, fájdalom tör meg e zenén
S kél az anyag tiszta nyugalma
Hitetlenség, s remény közt ingázva
Csüggök a jövő minden kis jelén
Állok egy toronytetőn vigyázva
A rohanó jelenek éjjelén
És várom, hogy jöjjön már a hajnal
Rőt fénnyel úszva át a városon
Ragyogva, s csendesen, szinte loppal,
S én vidám kacajom felé dobom.
Visszavonultan magányban élek
Nem látogatja senki kis tanyám
De a magánytól én mégse félek
A remete élet nyugalmat ád
Nem mondom azt, hogy nem vágytam másra
Csábított a világ csillogása
Kívántam, álmodoztam róla
Vártam mikor válik valóra
Egyszer csak éreztem, emelkedem
S a legvadabb tűzzel keveredem
Égtem a szerelem tüzében
Megszédültem a repülésben
S lezuhantam. Most magányban élek
Nem látogatja senki kis tanyám
De a magánytól mégse félek
A remete élet nyugalmat ád.