A 70-es évek kapujára

 

Ki itt belépsz, életbe lépsz át,
Életbe, mely rohan, kavarog
És készíti a nagy harmóniát
Mely az élet üstjében buzog

 

Még készen sincs, máris árad szét
A történelem szimfóniája
Rezgése szín lesz, dal, íz és fény
Körberezeg a sugarak árja

 

Könnyek cseppjén szivárvány kél
Fényes napot vált éjszaka
Bú, fájdalom tör meg e zenén
S kél az anyag tiszta nyugalma

 

 

Egy toronytetőn

 

Hitetlenség, s remény közt ingázva
Csüggök a jövő minden kis jelén
Állok egy toronytetőn vigyázva
A rohanó jelenek éjjelén
És várom, hogy jöjjön már a hajnal
Rőt fénnyel úszva át a városon
Ragyogva, s csendesen, szinte loppal,
S én vidám kacajom felé dobom.

 

 

Magányban élek

 

Visszavonultan magányban élek
Nem látogatja senki kis tanyám
De a magánytól én mégse félek
A remete élet nyugalmat ád
Nem mondom azt, hogy nem vágytam másra
Csábított a világ csillogása
Kívántam, álmodoztam róla
Vártam mikor válik valóra
Egyszer csak éreztem, emelkedem
S a legvadabb tűzzel keveredem
Égtem a szerelem tüzében
Megszédültem a repülésben
S lezuhantam. Most magányban élek
Nem látogatja senki kis tanyám
De a magánytól mégse félek
A remete élet nyugalmat ád.

 

 

következő oldal >>

Copyright © Irodalmi Rádió. Minden jog fenntartva.