Vacogó
vacogó tájon melegítesz,
fülembe forró álmot öntesz,
hullámzó fákkal, olvadással,
evickélek a gondolással:
kapunk ma ragban-rügyben úszó Napot,
haragja fel-felizzó fényén
űzött, riadt vadállat,
sikátorok közt megtalállak.
megtalállak, és megetetlek,
szelíden ölembe temetlek,
úgy őrizlek e szürke tájon,
ringatva,
túl a ringatáson:
jut ez a tél is áldozatra
s vetül majd fény az üldözöttre…
Előző 