Szőkén, szelíden hömpölyögnek a sorok Boross Teréz immár versfolyammá – kötetté – duzzadt életművében. Hullámai a Dunát idézik fel bennem. Öblei titkokat rejtenek, örökérvényű, egyetemes, de mégis mai és egyedi titkokat. Magukhoz hívnak, felfedezésüket ígérik. És a megértésüket is – valahol, az értelem világán túl, a távolnak gondolt, ám mindnyájunkban ott tanyázó közelségben.

Jól csak a szívével lát az ember – tudjuk A kis herceg rókájától. S talán azért is tűnik szokatlannak első olvasatra Boross Teréz látomásos világa, mert azt írja le, azt rajzolja meg szavakkal, énekli, táncolja ritmusban, lüktetésben, amit a szívével lát. És mert tőlünk sem kér kevesebbet: a szívünket szólongatja, mi sem fejthetjük meg titkait, csak ha a szívünkben keressük hozzá a kulcsot.

Ki is hát ez a költő, akinek "fénynyalábba göngyölt suttogása" ad magáról Élet - Jeleket? Az Irodalmi Rádió sokoldalú szerzője, aki most első kötetével ajándékozza meg az olvasót. A versek többsége megjelent már a világhálón (a szerző saját, lebilincselő előadásában is) és különböző antológiákban, mégis így együtt látva, olvasva, egészen más, különleges élményt nyújtanak: a folyamatos katarzis élményét. Olvassuk bár akárhányszor, a felszabadult, könnyed lebegés elmarad: az átélés súlyát érezzük csak, újra és újra. Nincs felszíni csobogás: széles, folyófenék mélységű és oromzatmagasságú érzelemhullámok hátán úszunk, habjaiban fürdünk. A Duna hullámain, a Duna habjaiban. A költőén, aki saját szavaival maga is "folyó duzzadó patakból" (Vagyok).

Az élet forgataga: születése, virágzása, elmúlása sűrűsödik a kötet verseiben. Jellemzően: a gondjai, a fájdalmai, a félelmei, a ("jég- és lét") sikolyai. Egyfajta melankólia, szomorkásság lengi körül a versek jó részét. A veszteségek siratása, az árnyékok mélabúja, mindennek féltése, ami szép; ezzel együtt az élet őrzése, és megőrzésének vágya. De ott bujkál a költeményekben az öröm is. A mélyből, a legbelülről fakadó, a "mosolygó babák" között érzett, "kristálygömb fészekben" társat simogató csöndes öröm. A többször is visszatérő motívum, a "virágzó föld" adta boldogság, és a haza iránti hála.

Egészen különleges a szerző atmoszféra-teremtő készsége: sokszor egy sorral, sőt akár egyetlen szóval képes az egész vers hangulatát – néha a vers többi részének is ellentmondóan – meghatározni. Különös képek és meghökkentő fogalom-társítások ragadják el az olvasót a költő világába. Oda, ahol "Bojtos fájdalmad foga mar" (Márványszárny), de gyermekarcokból "integet a holnap" (Nézd!), és "hársfa illatú házak" hűsítenek (Virágzik a föld), vagy majd ahol "omló sírunkkal szeretkezünk" (Készenlét). És a megváltás helyére, hol "vádlott fekszik vád alatt", rajta "szitok szíja táncba fog" (Néma), hogy legyen "kétely nélküli éden", "ÉS egymást öleljük mind/ sértettek és sértegetők" (Eljön az idő).

Igaz szavak, igaz képek, igaz versek: jó szívvel ajánlom őket költészetet kedvelőknek és nem kedvelőknek egyaránt. Olvasásuk közben mintha kékítő cseppenne ránk: tisztábbnak, fehérebbnek érezzük magunkat.

Jeney András
költő, egyetemi docens