Apja révén portugál arisztokrata családból származott, de anyja családnevét
használta. 1611-tól 1617-ig Francesco Pachecónál tanult Sevillában, és később
feleségül vette mestere lányát. Korai festményei között vallásos kompozíciókat
is találunk, de legtöbbjük a bodegón néven ismert műfajhoz tartozott (a szó
csapszéket vagy kocsmát jelent). Ezeken a képeken naturalista alakok láthatók
belső térben, amint ételt készítenek, esznek vagy isznak. A
Krisztus Mária és Márta házában
a vallásos és bodegón elemeket vegyíti. A kép valódi cselekménye a háttérben
zajlik, és egy falnyíláson keresztül (vagy tükörben) látható. Az előtérben lévő
fokhagyma, pirospaprika, hal, tojás és egyszerű konyhaeszközök megjelenítése
arról tanúskodik, hogy Velázquez a mindennapi tárgyak ábrázolásának is mestere
volt. Ezeken a korai bodegónokon a baloldalról, alulról jövő erős fény világítja
meg a jelenetet (Az öreg szakácsnő; A
vízárus). A caravaggiói jegyek mutatják az
itáliai tendenciák érvényesülését a korabeli spanyol festészetben. Pacheco
felismerte veje tehetségét, és arra ösztönözte, hogy keressen kapcsolatokat az
udvarnál, és látogasson el az Escorialba. Velázquez 1622 áprilisában két hónapra
Madridba utazott, de az a terve, hogy az uralkodót lefesse, nem valósult meg.
Egy évvel később, 1623 júliusában, Pacheco is elkísérte. Megfestette
IV. Fülöp
egészalakos képmását, és októberben a király szolgálatába fogadta. Ebben az
időszakban karrierje felfelé ívelt: 1627-ben kinevezték udvari
szertartásmesternek, 1628-ban Madridban találkozott Rubensszel, és 1629-31
között Itáliában járt. Ekkortájt festett fontos képe a kilenc alakot ábrázoló
Bacchus diadala, amelyet
Ivóknak is neveznek. Annak ellenére, hogy
a festmény megsérült és le is vágtak belőle, figyelemre méltó szabad
témakezelése és naturalizmusa. Félmeztelen alakokat ábrázol, realisztikus
csoportban elhelyezve, hasonlóan a korai képeihez. Mögöttük sivár, tágas,
széljárta táj, ilyeneket festett az 1630-as években készült szabadtéri képein.
Az Ivók nem mitológiai jelenet, hanem egyszerű embereket megjelenítő, közvetlen
és realisztikus csoportkép. Félmeztelen figurákat festett meg azon a két nagy
kompozíción is, amelyeket 1630-ban Itáliában készített, és visszavitt magával
Spanyolországba: az
Apollón Vulcanus kovácsműhelyében
és a
József véres ruhája. Az alakok elhelyezése
a térben természetesebb, mint korábbi művein, és a fényeffektusok is
kifinomultabbak. Különösen az utóbbi képen a köpeny velenceies színvilága
tanúskodik a festő újabb tapasztalatairól. Madridba visszatérve Fülöp új
palotája, a Buen Retiróba, számára megfestette a
Breda átadása
című nagyméretű csoportképét. Itt az alakokat kiegyensúlyozott tömegbe,
klasszikus elvek szerint a kép síkjával párhuzamosan és nem a barokk diagonális
kompozíciójába rendezte. A figurák mély, nagyszabású, atmoszferikus táj előtt
állnak. 1631-ben Juan Bautista Martínez del Mazo Velázquez segédje, majd
1633-ban a veje lett. 1634-ben a mester átadta neki udvari szertartásmesteri
rangját. Ő maga továbbra is élvezte IV. Fülöp pártfogását, aki gyakorta
meglátogatta alcazári műtermét. A harmincas évek derekán a királyi ruhatár,
1643-ban a királyi hálószoba őre lett. Ezek a rangok azonban, csakúgy, mint a
később kapott méltóságok, hosszadalmas csatározásokba sodorták a királyi
kincstár hivatalnokaival, annak érdekében, hogy ne csak megemelt járandóságát,
hanem a korábbi hátralékokat is megkaphassa. Az 1630-as és 1640-es évek végén
ismét néhány jelentős művet készített. A
IV. Fülöp tábornoki ruhában
című kompozíciót a vörös, ezüst, szürke és fekete harmóniája jellemzi. A
nagyméretű
Arakhné legendája, más nevén
Szövőnők
című képen az előtér szórt fényei hatásos kontrasztot alkotnak a fő cselekményt
képviselő, háttérben álló alakokra eső élesebb fénnyel. A szereplők
szimmetrikusan helyezkednek el az előtér legsötétebb és a háttér legvilágosabb
figurája által jelzett tengely körül. Figyelemre méltó a tónusok egymásba
olvadásával létrejövő formaképzés és a finom ecsetkezelés. A
Vénusz a tükörrel
Velázquez egyetlen női aktja, s valószínűleg - a Szövőnőkkel együtt
magánmegrendelő számára készült. A modell hátulról látható, s arca elmosódottan
látszik a tükörben. A karmazsin, vörös, szürke és kék színek a gyöngéden
megformált test harmóniáját emelik ki.
1648 végén segédjével, Juan de Parejával elhagyta Madridot, és másodszor is
elutazott Itáliába, azzal a céllal, hogy olasz mesterek képeit és antik szobrok
másolatait vásárolja meg a madridi királyi palota számára. Rómában több portrét
festett a pápai udvar tagjairól és
X. Ince
pápáról. Az ülő pápát ábrázoló kép - a realista jellemábrázolás, a gazdag
tónusokban visszaadott ruházat és a kifejező ecsetkezelés révén egyik
legjelentősebb portréja. 1652-ben udvarnaggyá nevezték ki, s ez a rang oly sok
és terhes kötelezettséggel járt, hogy alig maradt ideje festeni, pedig ekkor
művészi erejének teljében volt. Érett korszakának csúcspontja
A királyi család csoportképe, amely
Az udvarhölgyek
címen is ismert. Margarita infánsnő két udvarhölgyével és két törpéjével az
előtérben áll; IV. Fülöp és Mária Anna a hátsó falon lévő tükörben látható.
Velázquez, ecsettel a kezében, a baloldalon felállított nagy vászon előtt áll. A
festő sikerrel oldotta meg a tér, a perspektíva és a fény szokatlan problémáit.
A bonyolult kompozíciót tökéletes szín- és tónuskezeléssel, valamint változatos
ecsetkezeléssel fogta össze. 1658-ban kezdődtek tárgyalások Velázquez
felvételéről a Santiago lovagrendbe. Még a következő évben is tartott a festő
őseinek felkutatása; több mint száz tanú támogatta a kérelmét, köztük Zurbarán
és Cano, akik még fiatalkorából ismerték őt. De a lovagi címnek, amit végül 1659
végén megkapott, nem örülhetett sokáig. Hivatali kötelességei az 1660-ban IV.
Fülöp és XIV. Lajos által kötött pireneusi szerződéssel kapcsolatban annyira
fárasztóak voltak, hogy Velázquez kimerülten tért vissza Madridba, és ugyanez év
augusztusában meghalt.
|