VELÁZQUEZ 
 (1599 – 1660)

spanyol festő

Apja révén portugál arisztokrata családból származott, de anyja családnevét használta. 1611-tól 1617-ig Francesco Pachecónál tanult Sevillában, és később feleségül vette mestere lányát. Korai festményei között vallásos kompozíciókat is találunk, de legtöbbjük a bodegón néven ismert műfajhoz tartozott (a szó csapszéket vagy kocsmát jelent). Ezeken a képeken naturalista alakok láthatók belső térben, amint ételt készítenek, esznek vagy isznak. A Krisztus Mária és Márta házában a vallásos és bodegón elemeket vegyíti. A kép valódi cselekménye a háttérben zajlik, és egy falnyíláson keresztül (vagy tükörben) látható. Az előtérben lévő fokhagyma, pirospaprika, hal, tojás és egyszerű konyhaeszközök megjelenítése arról tanúskodik, hogy Velázquez a mindennapi tárgyak ábrázolásának is mestere volt. Ezeken a korai bodegónokon a baloldalról, alulról jövő erős fény világítja meg a jelenetet (Az öreg szakácsnő; A vízárus). A caravaggiói jegyek mutatják az itáliai tendenciák érvényesülését a korabeli spanyol festészetben. Pacheco felismerte veje tehetségét, és arra ösztönözte, hogy keressen kapcsolatokat az udvarnál, és látogasson el az Escorialba. Velázquez 1622 áprilisában két hónapra Madridba utazott, de az a terve, hogy az uralkodót lefesse, nem valósult meg.

Egy évvel később, 1623 júliusában, Pacheco is elkísérte. Megfestette
IV. Fülöp egészalakos képmását, és októberben a király szolgálatába fogadta. Ebben az időszakban karrierje felfelé ívelt: 1627-ben kinevezték udvari szertartásmesternek, 1628-ban Madridban találkozott Rubensszel, és 1629-31 között Itáliában járt. Ekkortájt festett fontos képe a kilenc alakot ábrázoló Bacchus diadala, amelyet Ivóknak is neveznek. Annak ellenére, hogy a festmény megsérült és le is vágtak belőle, figyelemre méltó szabad témakezelése és naturalizmusa. Félmeztelen alakokat ábrázol, realisztikus csoportban elhelyezve, hasonlóan a korai képeihez. Mögöttük sivár, tágas, széljárta táj, ilyeneket festett az 1630-as években készült szabadtéri képein. Az Ivók nem mitológiai jelenet, hanem egyszerű embereket megjelenítő, közvetlen és realisztikus csoportkép. Félmeztelen figurákat festett meg azon a két nagy kompozíción is, amelyeket 1630-ban Itáliában készített, és visszavitt magával Spanyolországba: az Apollón Vulcanus kovácsműhelyében és a József véres ruhája. Az alakok elhelyezése a térben természetesebb, mint korábbi művein, és a fényeffektusok is kifinomultabbak. Különösen az utóbbi képen a köpeny velenceies színvilága tanúskodik a festő újabb tapasztalatairól. Madridba visszatérve Fülöp új palotája, a Buen Retiróba, számára megfestette a Breda átadása című nagyméretű csoportképét. Itt az alakokat kiegyensúlyozott tömegbe, klasszikus elvek szerint a kép síkjával párhuzamosan és nem a barokk diagonális kompozíciójába rendezte. A figurák mély, nagyszabású, atmoszferikus táj előtt állnak. 1631-ben Juan Bautista Martínez del Mazo Velázquez segédje, majd 1633-ban a veje lett. 1634-ben a mester átadta neki udvari szertartásmesteri rangját. Ő maga továbbra is élvezte IV. Fülöp pártfogását, aki gyakorta meglátogatta alcazári műtermét. A harmincas évek derekán a királyi ruhatár, 1643-ban a királyi hálószoba őre lett. Ezek a rangok azonban, csakúgy, mint a később kapott méltóságok, hosszadalmas csatározásokba sodorták a királyi kincstár hivatalnokaival, annak érdekében, hogy ne csak megemelt járandóságát, hanem a korábbi hátralékokat is megkaphassa. Az 1630-as és 1640-es évek végén ismét néhány jelentős művet készített. A IV. Fülöp tábornoki ruhában című kompozíciót a vörös, ezüst, szürke és fekete harmóniája jellemzi. A nagyméretű Arakhné legendája, más nevén Szövőnők című képen az előtér szórt fényei hatásos kontrasztot alkotnak a fő cselekményt képviselő, háttérben álló alakokra eső élesebb fénnyel. A szereplők szimmetrikusan helyezkednek el az előtér legsötétebb és a háttér legvilágosabb figurája által jelzett tengely körül. Figyelemre méltó a tónusok egymásba olvadásával létrejövő formaképzés és a finom ecsetkezelés. A Vénusz a tükörrel Velázquez egyetlen női aktja, s valószínűleg - a Szövőnőkkel együtt magánmegrendelő számára készült. A modell hátulról látható, s arca elmosódottan látszik a tükörben. A karmazsin, vörös, szürke és kék színek a gyöngéden megformált test harmóniáját emelik ki.

1648 végén segédjével, Juan de Parejával elhagyta Madridot, és másodszor is elutazott Itáliába, azzal a céllal, hogy olasz mesterek képeit és antik szobrok másolatait vásárolja meg a madridi királyi palota számára. Rómában több portrét festett a pápai udvar tagjairól és
X. Ince pápáról. Az ülő pápát ábrázoló kép - a realista jellemábrázolás, a gazdag tónusokban visszaadott ruházat és a kifejező ecsetkezelés révén egyik legjelentősebb portréja. 1652-ben udvarnaggyá nevezték ki, s ez a rang oly sok és terhes kötelezettséggel járt, hogy alig maradt ideje festeni, pedig ekkor művészi erejének teljében volt. Érett korszakának csúcspontja A királyi család csoportképe, amely Az udvarhölgyek címen is ismert. Margarita infánsnő két udvarhölgyével és két törpéjével az előtérben áll; IV. Fülöp és Mária Anna a hátsó falon lévő tükörben látható. Velázquez, ecsettel a kezében, a baloldalon felállított nagy vászon előtt áll. A festő sikerrel oldotta meg a tér, a perspektíva és a fény szokatlan problémáit. A bonyolult kompozíciót tökéletes szín- és tónuskezeléssel, valamint változatos ecsetkezeléssel fogta össze. 1658-ban kezdődtek tárgyalások Velázquez felvételéről a Santiago lovagrendbe. Még a következő évben is tartott a festő őseinek felkutatása; több mint száz tanú támogatta a kérelmét, köztük Zurbarán és Cano, akik még fiatalkorából ismerték őt. De a lovagi címnek, amit végül 1659 végén megkapott, nem örülhetett sokáig. Hivatali kötelességei az 1660-ban IV. Fülöp és XIV. Lajos által kötött pireneusi szerződéssel kapcsolatban annyira fárasztóak voltak, hogy Velázquez kimerülten tért vissza Madridba, és ugyanez év augusztusában meghalt.  

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL


01


02


03


04


05


06


07


08


09


10


11


12