Az oroszlán, a szamár és a róka elindultak zsákmány után. Sok állatot fogtak, s az oroszlán a szamárra bízta az elosztást. A szamár három egyenlő részre osztotta a zsákmányt s így szólt:

- Tessék, vigyétek!

Megharagszik az oroszlán, felfalja a szamarat, és rábízza az osztást a rókára. A róka az egész zsákmányt összehordta egy rakásba, magának pedig csak egy icipici részt hagyott. Az oroszlán jól megnézte s így szólt:

- No, te eszes állat! Ki tanított meg erre a jó osztásra?

Azt mondja a róka:

- És mi történt a szamárral?

Lev Tolsztoj több évtizedes pedagógiai munkásságának gyümölcse az Új ábécé és a négy Orosz olvasókönyv. A meséket különös gonddal alkotta meg, mert legfogékonyabb, leglelkesebb olvasóinak a gyermekeknek szánta őket. Nagyon nehéz elmondanom, hogy mit jelent számomra ez a sok éves munka - írja az Ábécéről egyik levelében. - Sok merész, büszke álmot szövögettem róla: belőle és csak belőle fog tanulni minden orosz gyerek... És ebből a könyvből kapják majd az első költői benyomásokat, élményeket. Ha befejeztem, úgy érzem, nyugodtan meghalhatok. Határtalan egyszerűség és világosság jellemzi ezeket a kis történeteket, párosulva a magvas gondolatisággal és tartalmas érzelmekkel, színes hangulatokkal. Mintha csak szó szerint vette volna Tolsztoj azt, amit így fogalmazott meg: ahhoz, hogy írásainkat megértse a nép is, sorainkat alá kell vetnünk a béresek, kocsisok, mosogatólányok cenzúrájának.

Most már világos, hogy mi okozta 1812-ben a francia hadsereg pusztulását. Senki sem vitathatja, hogy a napóleoni francia hadsereg pusztulásának a következő két oka volt: egyrészt, kései időszakban mélyen behatolt Oroszország területére, anélkül, hogy téli hadjáratra felkészült volna; másrészt, mivel az orosz városokat felégették, és mivel az orosz népben gyűlölet támadt az ellenséggel szemben, a háború sajátos jelleget öltött. De akkor senki se látta előre (ami most már nyilvánvaló), hogy csakis ezen az úton-módon pusztulhat el a világ nyolcszázezer főnyi, legjobb hadserege – amelyet a legjobb hadvezér vezényel – a tapasztalatlan parancsnokok vezette, a felényire sem erős, tapasztalatlan orosz hadsereggel való összecsapásban..

Tolsztoj eredetileg a dekabrista összeesküvésről akart könyvet írni, de anyaggyűjtés közben visszatért a napóleoni háborúk korához. Így alakult át műve a honvédő orosz nép eposzává. A regény eszmeiségét leginkább a három főalak képviseli. Pierre Bezuhov Tolsztoj eszmei fejlődését tükrözi; Andrej herceg a hamis eszményeket követő, majd magára találó orosz nemes figurája; Natasa alakjában az írót a lány természetessége, a néphez való közelsége vonzotta. A regényben benne van az egész 19. század eleji orosz élet: az író pazar bőséggel, hitelesen mutatja be az egész cári udvart, az arisztokrata szalonokat, a csatatereket, a béke és a háború világát, s nemcsak a főalakjait dolgozta ki aprólékos gonddal, hanem a közel ötszáz epizódfigurát is szemléletesen állította az olvasó elé. A mű szerkezetét meghatározza, hogy az egyes sorsok párhuzamosan futnak, majd bizonyos csomópontokban találkoznak. Tolsztoj különös gonddal figyeli az emberi lét örök mozzanatait: születés - szerelem - halál. A Háború és béke közösségi, családi, szerelmi, társasági, háborús regény egyszerre, természeti idillt és véres történelmet, lírát és filozófiát foglal magába: az egyetemes irodalom kivételes alkotása. Nyelve az orosz klasszikus próza csúcspontja: tömör, láttató, plasztikus; rendkívül pontos és tömör leírásokra törekszik. 

ANNA KARENINA

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

A címszereplő a világirodalom legvonzóbb nőalakjai közül való, szenvedélyének, szerelmének, tragédiájának érvénye egyetemes - az emberi érzelemvilág bonyolultságáról rajzolt tolsztoji kép "mélység élessége" - akárcsak a Háború és béke monumentalitása - páratlan. Annát sokalakos társasági tablóban mutatja be az író: Moszkvába bátyja házassága válságát jön elsimítani - bálok, udvarlások, kérők és hozományvadászok körében tűnik fel a szép, szürke szemű, pétervári hivatalnokfeleség. Vronszkijt, a gárdatisztet első látásra megragadja az asszony. Hirtelen támadt kapcsolatuk mindkét embert zuhanásszerűen sodorja a szerelmi szenvedélybe: Annát az idős férj, gyerek, társadalmi tisztesség, szeretőjét viszont a karrier, a hírnév csak ideig-óráig tarthatja vissza. A hősnőt a gyermekágyi láz, a fiatal katonatisztet a megkísérelt öngyilkosság ragadja majdnem el. Külföldre utaznak, vállalják a megvetést a kihívó lázadást. Az olaszországi út után a megszokás, a köznapi elhidegülés jelei mutatkoznak Vronszkijon - Anna azonban erre az érzelemre tette fel életét, úgy érzi, mindent feláldozott; s büntetésül, bosszúból, s az elkeseredés kiúttalanságában öngyilkos lesz. A főcselekmény szenvedélyes, zaklatott eseményeinek láncolatába ékelődik a másik főhős pár, Levin és Kitty jegyességének, házasságának epizódsora. Ezzel ad Tolsztoj a regénynek erkölcsi, filozófiai távlatot: Levin életfelfogása, a falusi-paraszti életmódhoz, a magasrendű elkötelezettséghez és költői életérzéshez kapcsolódó elmélkedései, töprengései, magának az írónak a gondolatai. A tolsztoji filozófia érvényét vesztheti, s ennek megfelelően a Levinben megtestesített életfelfogás elhalványodhat: Anna tragikus jelleme, sorsának zaklató íve - az ábrázolás nagyszerűsége folytán - maradandó. 

Feltámadás

Az orosz irodalmi realizmus talán legjelentősebb képviselője, Lev Tolsztoj naplói ifjúkortól szinte a halál napjáig követi az író belső világának és gondolatainak fejlődését. A Napló 1847-től 1910-ig, időrendben válogat a folyamatosan vezetett feljegyzésekből. Tolsztoj szükségesnek tartotta a naplóvezetést egyrészt a nyilvánosságnak szánva, másrészt - és a tartalmat tekintve ez a meghatározó - a saját, belső gondolatai tisztázására (..én az üdvösségemet keresem ezekkel.). Naplói ezért szinte kizárólag saját életét tükrözik; azt a szellemi önteremtő folyamatot, amely a maga számára megalkotott öntökéletesítés programján keresztül egy újfajta hit, a szeretetközpontú vallásosság szellemében kívánja megváltani önmagát és általában az embert. Ez a program hatja át lényegében regényeit és elbeszéléseinek többségét is, így Napló és irodalom végül is egyetlen célt közvetít életművében: önmagának és kora történelmének kritikai-erkölcsi megítélését - kettős síkon. A kötet tehát egy önmagával állandó párbeszédet folytató, szociálisan és etikai értelemben is túlérzékeny művészember több mint fél évszázados "kalandját" mutatja be: a megélt életet. A válogatás szempontja ehhez a bemutatáshoz kötődik, így a Napló a tartalmas, lehetőleg egységes gondolatok, élményszerű események közlését szorgalmazza, és általában mellőzi a sztereotip fordulatokat, a rejtett célzásokat, az un. közömbös szövegeket. Tolsztoj - gondolatainak zavartalanabb megformálása érdekében - élete vége felé a Napló mellett (sokszor azzal párhuzamosan) külön is készített önvallomásos jegyzeteket. Ezeket (az un. Titkos - 1908; és a Bizalmas - 1910. naplók) tudatosan zaklatott érzelmei bevallására vezette, és bennük a családjához fűződő viszonyát igyekezett tisztázni. A szerkesztő ezekből a feljegyzésekből is részleteket illeszt a naplófolyamhoz, hiszen az itt leírt gondolatok nemcsak folytatják, kiterjesztik Tolsztoj gondolatait, de bemutatják azt a lelki gyötrődést is, amelynek középpontjában az író és felesége között évtizedeken keresztül folytatott érzelmi viaskodás áll, és amely csak Tolsztoj Jasznaja Poljanáról történt 1910. október 28-iki menekülésével fejeződik be.