Szent őrült - a világirodalom egyik legellentmondásosabb írója. No, nem a műveiben ütközik önnön eszméivel, hanem élete és munkássága mutatnak helyenként differenciát.

1828-ban született Jasznaja Poljanában, arisztokrata család sarjaként, családja a grófi címet még I. Péter cártól kapta. Volkonszkaja hercegnő, az édesanyja nagy műveltségű, több nyelven is beszélő asszony volt, 1831-ben hunyt el. 1837-ben a család úgy döntött, hogy áttelepedik Moszkvába, hogy a gyermekek megfelelő taníttatásban részesüljenek. Még ugyanebben az évben apja Tulában – feltehetően gyilkosság áldozataként – életét vesztette. Az árva gyermekeket ezután a nagynénik vették pártfogásukba, biztosítva nevelésüket. 1844-ben, mintegy 16 esztendősen Tolsztoj beiratkozott a kazanyi egyetemre keleti nyelveket tanulni, majd egy év múltán átváltott a jogtudományra. Tanulmányait 1847-ben azonban félbehagyta s egy ideig az ifjú arisztokraták társasági összejövetelein, szalonokban, bálokban töltötte idejét, majd tavasszal hazatért Jasznaja Poljanába. 1849-ben odahagyta birtokát s Pétervárra igyekezett, hogy mégis megszerezze jogi diplomáját. Vizsgái letétele után ismét haza utazott. 1851-ben hirtelen elhatározással a Kaukázusban belépett a hadseregbe. Hadapródként, a tüzéralakulatnál szolgált mint altiszt, ám befolyásos katonák ismeretségi körébe tartozva sok kényelmetlen katonai gyakorlatot kikerült. Mindezek ellenére többször életveszélyben forgott, mivel az alakulat részt vett a kaukázusi hegylakók ellen vívott küzdelmekben. Itt született meg első regénye, a Gyermekkor, melyet életrajzi elemek tarkítanak. 1854 januárjában Tolsztojt zászlóssá léptették elő s a Krímbe vezényelték át. A krími háború során 1855-ben átélte Szevasztopol ostromát, melyben az oroszok elvesztették a várost a török, francia, angol csapatokkal szemben. A háborút és az orosz katonát örökíti meg a Szevasztopoli elbeszélések (1855-1856) című alkotásában.

Szevasztopol eleste után Tolsztoj elhagyta a hadsereget és Pétervárra indult. Itt lépett kapcsolatba kora egyéniségeivel, a legismertebb írókkal és az irodalmi körökkel. 1857-ben féléves külföldi tanulmányutat tett, melynek során eljutott Svájcba, Németországba, Franciaországba és felkereste azokat a helyeket, ahol Rousseau élt. falusi iskolát alapított a környékbeli parasztok gyermekeinek számára. A történelmet ő maga oktatta a gyerekeknek, s intézményében egyetemisták oktatták a fiatalokat. 1861-ben békebírói tisztséget kapott, de ő fontosabbnak tartotta az iskolával foglalkozást. 1860-61-ben tanulmányi céllal újabb nyugat-európai utazásra indult: írókat (Charles Dickens, Ivan Szergejevics Turgenyev) és pedagógusokat (Friedrich Fröbel, Adolf Diesterweg) látogatott meg. Londonban Dickens nevelésről szóló előadását is meghallgatta. 1862-ben feleségül vette a tizennyolc éves, német származású Szofja Andrejevna Berszet, egy neves moszkvai orvos leányát, ki 16 esztendővel volt nála fiatalabb. Első éveiket még békességben töltötték, az asszonynak kedvére volt a főúri életforma, a társasági élet, emellett szorgalmasan másolta férje kéziratait és segítette munkájában. Ez az időszak vált Tolsztoj számára a legtermékenyebb korszakká, s ekkor alkotta legjelentékenyebb alkotásait. 1863-69 között hatalmas energiával és műgonddal írta meg a Háború és békét, mely folytatásokban négy éven keresztül került kiadásra. Ezt követte az Anna Karenina megszületése 1873-1877 között. 1881-től nagyon intenzíven a vallási kérdések felé fordult: például az evangéliumokat is újból oroszra fordította. Az evangéliumok alapján képzelte el az ideális Isten országát a Földön. A legfontosabbnak a felebaráti szeretetet tartotta, illetve azt a tanítást, hogy a gonosszal szemben sem szabad erőszakosnak lenni. Egyre inkább terhesnek találta eddigi arisztokrata életformáját s látványosan megpróbált kilépni e korábbi életmódjából: egyszerű parasztként kezdett öltözködni s kaszálni ment a rétre. 1881-ben a Tolsztoj család átköltözött Moszkvába, ám a nyarakat még Jasznaja Poljanában töltötték. 

Házassága megromlott, s ezen az sem segített, hogy az asszony 15 gyermekkel ajándékozta meg Tolsztojt. Később a társadalmi előítéletekkel is meg kellett küzdenie. 1882-től rendőri megfigyelés alatt állt. Hitről szóló írásait betiltották, és azt terjesztették róla, hogy megháborodott. Szenilis, bogaras öregúrnak tartotta a közvélemény. 1891-ben családja úgy határozott, hogy felosztják birtokát, mintha az író már nem is élt volna. Még ugyanezen esztendőben újságokban tett közzé egy nyilatkozatot, amely szerint lemond 1881 után írt alkotásainak kiadási jogairól s feljogosít mindenkit Oroszországban és külföldön, hogy "…ellenszolgáltatás nélkül kiadja vagy színpadra vigye valamennyi művét" akár oroszul, akár fordításban. 1889-től 1899-ig dolgozott harmadik nagy regényén, a Feltámadáson, amelyben az erkölcsi felemelkedés lehetőségét és a szellemi megtisztulást mutatta be. A könyv megjelenése oda vezetett, hogy 1901 februárjában kiközösítették. Még ugyanebben az évben súlyos tüdőgyulladást kapott, s a Krímben töltött egy esztendőt, ahol megkísérelte kikúrálni magát. Ebben az időszakban Gorkij s Csehov jelentettek gyakori társaságot számára. 1908-ban Oroszország s a világ alkotó művészei Tolsztoj 80. születésnapját ünnepelve szinte zarándokhellyé változtatták Jasznaja Poljanát. Ám egy házkutatás után, amikor az összes fellelhető kéziratot elkobozták, a családi viszályok tovább éleződtek.

1910. október 27-28. éjjelén Lev Tolsztoj összecsomagolt, majd orvosa és legkisebb lánya társaságában titokban menekülve hagyta el otthonát. Pár napot egy remetelakban húzódott meg Optyinában, majd vonatra szállt. Útközben az asztapovói vasútállomáson le kellett szállnia, mivel rosszul lett. Az állomásfőnök lakásán hunyt el tüdőgyulladásban november 7-én (új időszámítás szerint november 20.).