Debrecenben teológiát végzett, majd 1890-től két éven át Genfben és Párizsban tanult. 1891-ben tűnt fel a Fővárosi Lapokban négy versével. 1892-től marosfelfalusi, 1899 és 1928 között temesvári református lelkész. 1899-től a Kisfaludy Társaság tagja. 1928-tól Budapesten élt mint az Magyar Tudományos Akadémia tisztviselője és a Kisfaludy Társaság titkára. Verseit több nyelvre lefordították. Szobra a tiszakécskei templom előtt áll, Morvai Mihály alkotása.

Szabolcska Mihály különös tragédiája, hogy a maga nagyon szűk látókörén, szellemi igénytelenségén, művészi jelentéktelenségén belül jó költő volt: egy-egy bonyodalommentes hangulat finom és nem is eredetiség nélküli kifejezője, néhány meghitt hangú, bensőséges dalát szinte dúdolgatja magában az olvasó - de ezt a kedvesen verselgető falusi papot rajta kívül álló erők egyenrangúként akarták szembeállítani az óriással: Adyval. Nagyító tükröt tettek a törpe elé, amitől azt képzelte, hogy ő is óriás. Mi mást tehetett volna? Elhitte a kritikáknak és megtiszteltetéseknek, hogy nagy költő, hogy a hazai kultúra jelentékeny alakja, hogy nem Ady, hanem ő mutatja az utat. El is kellett hinnie, hiszen korlátoltságában, lelke mélyéről fakadó primitívségében ő azután egy szót sem értett Ady költészetéből. Tehát vállalta az irodalomtörténeti helyet, amelyet kijelöltek számára - és gúnyolódva szólt Adyról, még parodizálta is, holott semmi érzéke nem volt a paródiához. Ha némán tűri a túldicsérést, akkor időknek utána visszakerült volna megillető helyére, és megmarad az emlékezetben, mint a meghitt érzelmek kedves, egyszerű poétája. De megszólalt, felvette a harcot - és vége volt. Ady válaszul megírta Üzenet Költőcske Mihályhoz című versét, amely köznevetség tárgyává tette a nevét is, Karinthy pedig istenigazából parodizálta, s még azt az egyszerűség kultuszt is nevetség tárgyává tette, aminek nevében Szabolcska szembe mert szegülni Adyn keresztül az egész haladó költészettel. Ez a küzdelem megsemmisítette. A valamennyire színvonalas reakció sem merte többé jelentékeny vagy éppen nagy költőnek hirdetni. Módjával dicsérték ugyan, de a nagy költő nimbusza hamarosan szétfoszlott. És Szabolcska már nem tudta, kit is szeressen. Valószínűleg semmit sem értett meg saját sorsából. Azután hatvannyolc éves korában testileg is hirtelen meghalt.