Armance

1827-ben jelenik meg első regénye: Armance, avagy néhány jelenet egy párizsi szalonból. A mese nem Stendhal leleménye. Itt azonban nem plágiumról van szó: a klasszikusok módjára, újonnan formálta meg a kész anyagot. Az "eset" valóban megtörtént és nagy izgalmat keltett a párizsi előkelő társaságban. Ketten is feldolgozták Stendhal előtt. De ezekből az írásművekből csak a száraz tényt vette át. A társadalom rajza és a lelkek elemzése egészen az övé. Maga a történet ennyi: két előkelő lélek sokáig küzd tragikus szerelme ellen; a férfi érzi, hogy valami lehetetlenné teszi boldogságukat. Végül megérkeznek – s az ifjú férj másnap öngyilkos lesz. Az okra Stendhal még csak nem is céloz. A regény szimbolikus értelmét a környező társadalom rajzából hüvelyezhetjük ki. A férfi képtelensége a boldogságra a kor arisztokrata ifjúságának életképtelensége. A regény egy elmúlóban lévő osztály halálharangja. Octave a halálba menekülő romantikus hősök hosszú sorába tartozik - azzal a különbséggel, hogy nem kivételes sorsú, magányos egyéniség, hanem egy egész osztály reménytelen ifjúságának képviselője. (Benedek Marcell) 

Vörös és fekete

Eleget éltem s már megtanultam: aki kiválik, azt meggyűlölik.

Két rendőri napihírből szerelmi regényt akart írni. Az a parasztfiú a hős, aki nemrégiben, Napóleon kalandos másfél évtizedében, akár tábornok is lehetett volna; de most a Bourbon-restauráció fullasztó nyomorúságában, le kell mondania a katonai vörös ruháról, s ha el akar érni valamit, magára kell húznia a fekete reverendát, s bele kell vetnie magát az egyház titkos harcaiba. Mi buktatja el? -, hogy belül hasad el benne valami. Saját elégedetlensége fordította szembe önmagával. Megmenekülhetne, de ő egyszerűen nem tud tovább élni és tovább harcolni. A Vörös és feketét felháborodva fogadták a kortársak. Megrettentek a szenvedélyes regénytől, szenvedélyes szerelmektől és igazságaitól – erkölcstelen műnek bélyegezték. (Illés Endre)

Másik nagy regényében eszményi alakjait vonultatja fel. Hőse, Fabrice del Dongo, a szerencsés csillagok alatt született, szép és erős akaratú fiatalember, az az ember, aki Stendhal szeretett volna lenni. Hősnői odaadó, szenvedélyes szerelmesek, erkölcsi aggályokat nem ismernek és a külső körülményekkel is hősiesen dacolnak: azok a nők, akiket Stendhal egész életében hiába keresett. (Szerb Antal)

Száz és száz bírálat hangzott el erről a rögtönzött remekműről. Van olyan híve, aki a szerelem és a kaland legnagyobb regényének tartja. Van, aki a szenvedélyt mondja a mű tengelyének, az eszméletlen szenvedélyt, mely csak a saját törvényeit ismeri. Mások ismét azt az elbűvölő legendás Itáliát vallják benne a legszebbnek, a tavak szikrázó vizét, a hegyek erdős lejtőit, az elragadó népet, a szép városokat, a fény játékait ég és víz között, azt a felejthetetlen földrészt, melyet Stendhal félig átélt, félig álmodott. Ismét másokat a halál előtti pillanatban mindent visszaidéző, zsúfolt látomás ragad el. (Illés Endre)

Vörös és fehér

Hiányzik a vége a Lucien Leuvennek, de ez a regény így is méltó helyet foglal el nagy művei között. A 30-as évek derekán másfél évig szorgalmasan dolgozott rajta. Öt kötetre való jegyzet, terv, vázlat ad bepillantást munkamódszerébe. Forrása: bizonyos Mme Gaulthier-nek kéziratban maradt és elveszett regénye, amely a hölgynek és Stendhalnak szerelméről és meg nem valósult viszonyáról szól. A hős külseje és sorsa olyan, amilyennek Stendhal szerette volna önmagát és sorsa alakulását látni. De ezen a szépítésen is keresztültörnek az önvallomások apró és nagy dolgokban. A regény valóságos lélektani kincsesbánya. A környezet és a társadalom ábrázolása szélesebb, mint a Vörös és feketében. Stendhal, aki valamikor nem akarta beengedni a politikát az irodalomba (azt írta: úgy hat ott, mint pisztolylövés egy hangversenyen), most megrajzolta az 1834-es Franciaország politikai képét, a legitimisták és a győztes polgárság ellentétét, az egyensúlyt hiába kereső francia társadalmat. Realizmusa némi karikatúra-ízt kap. (Benedek Marcell)

Római történetek

Stendhalt az irodalomtörténet nem tekinti igazi novellaírónak. Az Olasz krónikákon kívül mindössze néhány novellát írt. Legtöbbjük azonban nem kidolgozott. A Vanina Vanini a cáfolata ennek. A sűrítés mesterműve. Tökéletes novella. Egyetlen írása Stendhalnak, amely a karbonáró mozgalom emlékét idézi. A hősnőnek, a csodás és körülrajongott római szépségnek választania kell a lemondás és a szerelem között. Szerelmesének, a karbonáró Missirillinek: a haza és a szerelem között. Vanina mindent feláldoz szerelméért. Elárulja a karbonáró mozgalmat. Missirilli mindent feláldoz a hazáért. Amikor megtudja, hogy Vanina mit követett el, eltaszítja magától. Nem fogadja el áldozatát, társaival akar meghalni. Szenvedély-szerelme: a szabadság.
Szomszédságában született másik nagy elbeszélése, A láda és a kísértet, mely spanyol földön, Granadában történik. A történet tömör szűkítésével az író rendkívül szuggesztíven érzékelteti a társadalmi elnyomás légkörét és a legelemibb szabadsággal sem bíró emberi lelkek irtózatos, megrázó konfliktusát… A San Francesco a Ripa a könnyedebb, derűsebb francia jellemvonásokat állítja szembe az olasz szenvedély mélységével. A történet 1726-ban játszódik. (Harsányi Zoltán)