Hämeenkyrö - ebben a különös nevű kis finn faluban látja meg a napvilágot, egy roskadozó malomépülethez vezető híd végében álló erdei kunyhóban, Sillapääben (magyarul: hídfő), amelyről vezetéknevét is kapta, az észak-európai irodalom világszerte (el) ismert és igen kedvelt írója. Egyszerű földműves szülők gyermeke, tanulmányait szülőfaluja támogatja. A tehetséges fiatalember Tampere város reáliskolájából, Helsinkibe kerül az egyetem természettudományi karára, ahonnan csak a honvágy ragadhatja el, hogy visszasodorja ismét szülőföldjére. Letelepszik, családot alapít. A szomszédos család szolgálólányát veszi feleségül, regényeinek hálás témát szolgáltatva: a gazdalegény és a szegény leány szerelme rendre felbukkan későbbi köteteiben.

Korán kezdett el írni. Verseivel, elbeszéléseivel már diákkorában feltűnt, de igazi nagy sikerét 1916-ban megjelent Élet és napsugár című, első nagy regényével érte el. Első alkotását hamarosan újabbak követték: elbeszéléskötetek, kisregények, regények. Jámbor szegénység című regényében (1918) a polgárháború áldozatának, Juha Toivolának állít emléket. Alig egy évvel a polgárháború után leplezetlenül ír a győztesek kegyetlenségéről és ostobaságáról. A Jámbor szegénység a polgárháború valódi arcát mutatja meg, s négy évtizedig, Väinö Linna A sarkcsillag alatt (1959-1962) című regényeposzáig nem is született olyan finn mű, amely ezt a kort hitelesen ábrázolta volna. A vörösök és fehérek harcáról szóló regény Finnországban a fehér uralom első éveiben értetlenséggel találkozott, de 1928-ban kitűnő francia fordításban látott napvilágot, s ezzel megindult világ körüli útjára. Azóta már a világ számos nyelvére lefordították. Magyarul 1959-ben Kodolányi János fordításában jelent meg. Az írónak megélhetési gondjai voltak, állást vállalt, egyre kevesebb ideje maradt az írásra. Egy izlandi utazás, amelyet feleségével együtt tesz, friss erővel tölti el, és 1931-ben megszületik Nuorena nukkunut című regénye (a magyar fordítás címe: Silja), amelyért 1939-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntetik ki. Silja alakját feleségéről, Sigrid Maria Salomäkiről mintázta, aki nyolc gyermeket szült, s jóban-rosszban kitartott az író mellett. Sillanpää életének nagy keserűsége, hogy felesége nem érhette meg a világhírt jelentő kitüntetést. 1940-ben jelent meg Egy férfi útja, majd 1944-ben Emberek a nyári éjszakában című regénye. Az Egy férfi útja a négy évszak változásában rajzolja meg egy ifjú fejlődését és életcéljának megtalálását, az Emberek a nyári éjszakában az író szimfonikus szépségű vallomása a természet és az emberek örök kapcsolatáról. A Nobel-díjat követő betegség lezárja a nagy alkotások sorát, de Sillanpää tolla azután sem nyugodott: életrajzi ihletésű művekben, visszaemlékezésekben idézi fel a múltat, számol be a mindennapok, az emberi élet gyönyörűségeiről és nyomorúságáról. Hetvenhat éves korában halt meg, 1964-ben.